Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-22 / 44. szám

jrtfKYIDÉK. 1929. február 22. ^ BONTA-LEVELEK l Ezüstlakodalomban Toltam. Kedves Szerkesztő Ur! Mikor megkaptam a meghívót, j háborús sejtelmeim támadtak. A ; fehér diszes kartonlapon fent ott j ékeskedett a dátum: 1904—1929. ) Hamarjában a háborús dátum ju- ! tott az eszembe: 1914—1918. De nem volt az, hanem Pityke Bandi barátom értesített, hogy boldog házasságának huszonötödik évfordulóját ünnepli és arra tisztelettel meghiv. Bár ez is olyan háborús évforduló, ha szigoruán veszszük. 25 év! Szent Isten! Hogy bírják ki addig?! Tűnődtem rajta, hogy elmenjek-e? A rézlakodalmán sem voltam jelen huszonöt évvel ezelőtt, bár igaz, hogy akkor legfeljebb ministránsgyerek lehettem volna az esküvőjén, miért menjek el az ezüst lakodalmára, miért kössem le magamat, mert akkor el kell majd mennem az aranylakodalmára is és kérdés, hogy azt én megérem-e? És különben sem szeretem az ilyen ünnepélyes aktusokat, mint esküvő és temetés. Soha se járok j se esküvőre, se temetésre. Azaz, ] hogy esküvőn már voltam egy- í szer, a saját esküvőmön, na arra j se mennék többet. Temetésremeg ! elvből nem járok. Megfogadtuk j Farkassal közössen, hogy nem j megyünk el egymás temetésére. j De megakadt a szemem a kartonpapír balsarkán az Íráson, hogy azt mondja: Estebéd pont 8 órakor. Ez döntött. Elhatároztam, hogy elmegyek. Egy ezüstlakodalmas vacsora nem utolsó dolog. Anyósom is helyeselte a dolgot: Csak menjen és vegyen példát Pityke Bandiékról és igyekezzék maga is minél előbb elérni a 25 éves házassági évfordulót 1 Könnyű volt Bandinak, — feleltem, — 25 évet kibírni a feleségével, mert neki nem volt anyósa! De ezt már csak a kapuból kiáltottam vissza. Igy véltem tanácsosnak. Mikor beléptem a lakodalmas házba, meglepett az a gyönyörű vendégsereg, amit ott láttam. Hej de sokan vagyunk, gondoltam és ez mind enni akar. Félelmem azon ban alaptalan volt, mert volt elég enni és inni való, még nekem Í6 jutott. Csupa ösmerősöket láttam. Ott volt Lajos barátom, aki 8 pengőre taksálta az ezüstlakodalmas vacsora teritékét. Milyen jó, gondoltam, hogy nem te tartsz ezüe* lakodalmat, hanem Pityke Bandi, j Ott volt Gyula barátom, aki f hűségesen szállította nekem az í ezüstlakodalmas gyürüs szivarokat j az asztal alatt. Ott volt a kis Samu és a kis Károly, Soós Jóska •a győri Kansz vándorgyűléséről, Barth Tóni a Vay Adám-utcáról Tóth Tóni Kemecse és vidékéről. Megérkezett gyürei Róth Samu bácsi általános derültséget keltve. Vele egyébként egy kis baj is történt, mert éjféltájban, nem tudom, micsoda rég eltemetett emlékek elevenedtek fel benne és táncra perdült. Két ujja van egy ködmönnek, állapította meg és le akarta vetni a kabátját és a mellényét. De nem engedtük. Elvégre nem ő volt az ezüstlakodalmas férj. Gyönyörű szónoklatok hangzottak el, mindössze ezek zavarták a vacsora örömeit, de Pityke Bandinak nagyon tetszettek, csak ugy pirosodott örömében. Válaszolt is a dikciókra, de nem értettük egy szavát se. Az egyik szónok Vörösmartyt idézte, mondván: Mi az, mi embert boldoggá tehetne ? Kincs, hír, gyönyör? Legyen bármily özön, — A telhetetlen elmerülhet benne És nem tudja, hogy van szivöröm! Jó, jó, jó az a szivöröm is, de csak ugy ér valamit, ha egy kis kincs is van mellette, mint adott esetben, gondoltam. Éjfél után, mint lakodalmas vendégekhez illik, diszkréten távozni akartunk, Pityke Bandi azon ban szomorúan legyintett, hogy maradhatunk egészen nyugodtan. Aztán maradtunk is. Bonta. Székely ének Meg sem is ismer tékozló fiút, minden útja csak idegenbe fut. Szürke ködökből eső permetel, a hosszú utcát gyepű verte fel. Csak minden harmadik házban bőg tehén, arasznyi moha zsúpján, zsindelyén. Merre a tavasz és hol itten a nyár? a falu alszik és új csodára vár. Mikor én sirok, hogy így rendeltetett, valahol ezer idegen arc nevet. Itt meg sem ismer senki és ha mar, ezerszer fáj, hogy testvér és magyar. Gémeskút, szélmalom, csárda és torony — bujdosom réten, kátyún és soron. 1929. jan. 14. Nyíri Szabolcs. Testápolás^Egészség Az anya- és csecsemőotthonok jelentősége Irta: Br. Cságoly Sándor főorvos A gyermekvédelmi rendszer kiépítésének leghasznosabb és legszebb állomásai az anya és csecsemő-otthonok. Akik hivatásszerűen foglalkoznak gyermekvédelemmel, azok tervszerűen, céltudatosan törekednek ezek felé az állomások felé, mert átérzik és becsülni tudják ezek jelentőségét. A társadalom úgynevezett segítő kezei, azonban nagyrészt csak olyan intézményeket sejt bennük, amelyek arra jók, hogy átmenetileg segítséget nyújtsanak az arra rászorulóknak. Nagyon sokan vannak, akik tevékeny részt fejtenek ki egy-egy ilyen intézet megalapozása, felépítése körül s nem tud ják, hogy ténykedésükkel micsoda nagy szolgálatot tesznek az egyénnek, a hazának, az emberiségnek. Hogy jobban megértsük az otthonok jelentőségét és mérlegelni tudjuk a közegészségügy, az erkölcs, a nemzetgazdaság, szempontjából óriási fontosságukat, nézzük meg kik kerülnek ide. Az anyaotthonokat elsősorban — 70—80 százalékban — leányanyák veszik igénybe, kiknek részben otthonuk nincs, vagy a szülői házhoz visszatérni nem tudnak, vagy nem mernek, mikor is a szülés után a korházból a 6— 10-ik napon nem kell nekik elhelyezésért vagy megtürésért könyörögniök. Jönnek az otthonba elég nagy számban férjüktől elhagyott vagy elűzött szerencsétlen anyák, vagy a munkakereső férj részéJ ről eltartani nem tudott fiatal teremtések, akik sorsuk jobbrafordulását a békességes otthonban akarják bevárni. Lehetetlen felsorolni az élet furcsa alkalmait, amelyet teremteni tud néha egy fiatal anya számára, amely azután szükségessé teszi egy ilyen szegény teremtés felvételét. A csecsemőotthonba ezek gyermekeink kivül a súlyos beteg anyák gyermekei jutnak be nagyrészt, amig az anya felgyógyul, de sajnos van sok kis árva is, aki felvételekor már örökre elbúcsúzott az édes anyjától. Ha már most végig nézzük ezeknek az otthonra szorulóknak az életét és vizsgáljuk lelkiállapotukat, nem lesz nehéz megmagyaráznunk, mit jelent ezeknek, de a társadalomnak is egy jól vezetett anya- és csecsemőotthon. A leánykák előző helyzetéről lehetne erkölcsi prédikációt hallgatni, hogy hiba-e egyáltalán, hogy ki volt a hibás, a nevelés hiánya, vagy a környezet, vagy a sors űzte bele az anyaságba, de ez bennünket nem érdekel, nekünk az a fontos, hogy aki menedékre szorul, az anya. A mi szemünkben anya, bár igen sok közülük saját maga sem érzi, nem tudja átérezni, hogy ő anya, csak azt érzi, hogy egy szerencsétlen, legtöbbször csúnyán megcsalt teremtés. Szóval olyan lelkiállapotban van. amelynek megértéséhez az otthonnak igazodnia kell. Nem is tudják azt sokan, hogy •••••••••••••••••••••••••••••• Gyümölcsfáin

k g téli peimttezesé^fz Enda és Dendrin, továbbá A.lmola D (gyümölcttakibrany) és Hernyóenyv kapható • u 11 • • • • • • • • o onoooDnoooQooco ••••••••nimooco Moffmaxm Adolf • • •'üszerüzietéb'n. 93^ 4 az anyai érzés kifejlődéséhez nélw hosszú idő kell. Nem tudják megérteni, hogy áztathatja el, dobhatja kútba édes gyermekét egy ilyen »bestia«. Pedig de sok mindent tud egy ilyen gyermek tönkretenni az anyában, sokszor nem csoda, ha velük pusztul az emberi érzés is. Itt kezdődik és ez talán a legszebb feladata az otthonnak, visszaadni az eltévelyedettnek, a sorsüldözöttnek a bizalmat önmagában, a hitet a szeretetben, a reményt a saját és gyermeke boldogulhatásához. Meg szerettetni vele saját gyermekét! Mikor az otthonban az ő vörös kis szőröstestü nyikorgó csecsemője mellett meglát egy 3—4 hónapos, gömbölyű rózsás arcú, gügyögő kis babát, akkor kezd benne a vágy, hogy a magáét is olyannak lássa. És tud is érte dolgozni, tűrni és visszatér lelkébe lassanként az elveszett nyugalom és életcélt tud találni magában gyermekéért. Ez nemcsak szépen van mondva, de a valóságban tényleg legtöbbször igy is van. Vannak természetesen csúnya kivételek, idült megrögzött tnenhelyesek, minden évben mástól, más emlékkel, akiket bizonyára az elsőnél nem jól kezek vettek gondozásba. Mert, aki jól lett irányítva, nevelve az otthonban, az bizonyosan egykés marad. És hányszor megtörténik, hogy az otthonból viszik esküvőre a gyerek apjával a leányt. Ha azonban nem sikerül igy jóvátenni a társadalmi törvények elleni hibát, legalább gyermekféltő, gondozó, nevelő anyát ad vissza az otthon a társadalomnak. Ez az erkölcsi jelentőség sem lebecsülendő. A közegészségügy még most sem érzi, mit nyert az otthonban hosszabb ideig tartózkodó és t$ nét elbocsátott anyákkal. Ezek legtöbbje ott kap uj gyermekszobát. Ott tanul meg rendszert a tisztaság az élelmezés terén és ott tanul meg csecsemőt helyesen gon dozni. Hány esetet tudnék felhozni, amikor intézetünkből kiadott rendes fiatai mama ugy kioktatta tudatlan asszonyát, hogy akármelyik okleveles védő vagy gondozónőnek is dicséretére válhatott volna. Ezek velünk küzdenek a babona és kuruzslás ellen és velünk együtt hirdetik, hogy a csecsemőgondozás és táplálás tudományát minden valamirevaló anyának el kell sajátítania, ök a közegészségügy eddig észre nem vett legifjabb munkásai. Az előző két eredmény együtt adja az otthonok gazdasági jelentőségének mérlegét. Mennyire más az onnét kikerült, az ott felnevelt gyermekanyag, azt már most látjuk, de majd csak a további évek fogják nagymértékben beigazolni. Ez pedig nem lehet közömbös sem az államra, sem a társadalomra, hogy életerősebb nemzedéket biztosit az otthon számukra. Ma úgyis mennyiségileg és minőségileg is egy kis visszafejlődés észlelhető a gyermekszaporodás körül, tehát örvendenünk kell minden olyan jelenségnek, ami legalább a minőséget a régihez viszonyítva javítja. Mindezek alapján ki kell jelentenünk, hogy az anya- és csecsemőotthonok jelentősége olyan nagyfontosságú, hogy minden erejével támogatni kell azok további helyes irányú fejlesztését államnak és társadalomnak egyaránt. Nincsen tisztább mint a nap Annál tisztább csak te vagy Borotválkozz, nyiratkozz Gőefűrdőbe menj Tóthoz