Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)
1929-02-19 / 41. szám
JhtVfRYÍüéK. A lánns-arcú szociáldemokrácia Az osztrák szociáldemokraták nagyon fel vannak háborodva, mert a rendőrség leleplezte, hogy nagy fegyverraktárt rendeztek be a törvényes tilalmak ellenére az Arbeiter Zeitung pincéjében. — Hangos szavukat még fokozza az, hogy a kancellári hivatal ezeket a fegyverarzenálokat szervező, berendező és őrző egyesületeket feloszlatta. Mint már a többizben megismétlődő osztrák szociáldemokrata zavargásoknál, ugy most is bebizonyosodott, hogy ezzel a fegyverkezéssel kapcsolatosan bizonyos intim szálak fűzik az osztrák vörösöket az ugyanolyan velleitásu városi tanácshoz. Harci riadót fújnak lázitó hangú lapjaikban a bécsi vörösök, hogy az államhatalom a nyugalom és rend s a polgári társadalom védelme érdekében helyes eszközökhöz mert nyúlni. Hogy a főváros kellős közepén berendezett fegyverraktárakat leleplezte s az ott talált nagymennyiségű muníciót elkobozta. Ez az eset megint fényes bizonyság arra, hogy a pacifista tógában olyan szívesen s olyan előszeretettel grasszáló szociáldemokráciának két arca van. — Az egyikben hangos szóvirágokkal követeli az általános lefegyverzést s böfögi a pacifizmus ismert jelszavait. A másikban pedig teljesen vörös militarista, fején rohamsisak van, övében tojásgránátok s gázbombák és még a talán ezeknél a harci fegyvereknél is veszedelmesebb vörös militarizmusra szitó propagandairatok. Az Arbeiter Zeitung pincéjében lefoglalt gyalogsági fegyverek és géppuskák a hivatalos jelentés adatai szerint elegendők egy teljes harci ezred felszerelésére. Ilyen tárgyi bizonyítékok birtokában vájjon mit szól a szociáldemokrácia? Azt hiszi talán, hogy valaki a polgári társadalom részéről komolynak fogadja el az érvet, hogy ez a fegyverkezés csupán csak azért történt volna, hogy ezt a hires szociáldemokrata lapot megvédjék az esetleges támadások ellen. De ha még ezt a dajkamese érvet el is fogadnánk, milyen alapon gondolja a szociáldemokrácia, hogy magának védelmi arzenálokat rendezzen be ugyanakkor, amikor a híradók tetejéről olyan erős szólóban ordítozza, hogy a társadalom más rétegei szüntessenek meg mindenféle szervezkedést s lapjai hasábján napról-napra irja, hogy ugy a t államokba, mint nemzetközileg le kell szerelni. A bécsi arzenál esetében úgy látszik a szociáldemokrácia arra játszik, hogy mindenki leszereljen — ha ugyan akad olyan botor, aki nem lát át a szociáldemokrácia szitáján — s ő a pacifizmus színleges hirdetője állig fegyverkezzék. A vörös szituáció íme a sejtszervezetek rendszerén tul már odáig merészkedik, hogy egy állam fővárosának kellős közepén magának nagyarányú fegyverdepót rendez be. Ez olyan mementó, mely a polgári társadalmat arra inti, hogy nagyon éberen őrködjék. T* %» •• t » 1 1 easutemenyek és mindenféle cukrászsütemény K U G L E R cs. és kir. udvari cukrász eredeti receptjei alapján p ó t a n y a g m e n te aen Sipos cukrásznál Római katholikus bérpalota. v» TELEFONSZÁM: 2-13.^ Gyárakat kellene létesíteni a Nyírség központjában, mindjárt enyhülne a nyomor I szomorú példája a konzervgyár sorsa. Ott áll a gyárépület, meg (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Mióta fokozottab mértékben kiéleződnek a nyomor kérdései a városban, sokat foglalkoznak azzal, miként lehetne a nyomor ellen való küzdelmet hathatósan felvenni. Igazuk van azoknak, akik a segítés helyett munkaalkalmak megteremtésén gondolkodnak és azt mondják, hogy a nyomor megelőzése az igazi karitatív cselekvés. Szivargyárat Nyíregyházának Nyíregyházán nincsenek vállalatok, nincsenek gyáralapitások. A bőrgyárhoz fűzött remények füstbementek, a konzervgyár kéménye már bosszú idő óta nem füstöl. Nyíregyházán nincs gyár, nincs elegendő munkaalkalom. Egyik gazdasági kérdésekben iránytadó nyíregyházi olvasónk hivja fel a figyelmét az illetékeseknek arra, hogy elsősorban a dohánygyárral kapcsolatban lehetne uj vállalatot létesíteni. Szivargyárat kellene üzembe helyezni Nyíregyházán, mondotta, Szabolcs első helyen áll dohány termelés tekintetében, Nyíregyházán van beváltó hivatal is, megérdemelné ez a vármegye, hogy székhelyén szivargyári üzemet létesítsenek. Ahol van szivargyár, a téli hónapokban is nagyon sok munkát ad a helybelieknek és Nyíregyházán is sokan jutnának kenyérhez, a szivargyárban. A Konzervgyárat is meg kellene inditani. A magyar tehetetlenség egyik vásárolták az üzemi berendezéseket is, de nincs aki munkába helyezze. Nincs tőke, nincs vállalkozási kedv. Pedig a konzervgyár fokozná a gyümölcstermelési kedvet, fellendítené a falvak gazdasági életét és a szabolcsi gyümölcsnek és zöldségféléknek konzervvé való feldolgozásával Nyíregyházáról élénk export indulhatna meg. Mindezzel egész sereg ember jutna keresethez, nagy mér tékben csökkentené a munkanélküliség a nyomort városunkban. Miért ne lehetne papírgyára Nyíregyházának? A papírgyártás feltételei is megvannak, a szalma, a rongypapírgyártás éppen ugy retábilissá lenne, ma, amikor annyi pénz megy a külföldre papírért, mint a papíráru egyéb fajtájának készítése. Ezen a téren is munkát adhatna aváros vállalkozó szellemű lakossága a ma kenyérkereset nélkül nyomorgóknak. Szeszgyára van a vármegye több községének, de sokan felvetik a kérdést, miért nincs nagyszabású szeszgyára a burgonyatermő Szabolcs székhelyének, Nyíregyházának. Itt a nyersanyag, ide fut a központba, itt lehetne könnyen feldolgoznunk. Textilgyár is rentábilis lenne. Textilárugyár is rentábilis lenne Nyíregyházán, ahová éppen MA HÉTFŐN AZ APOLLÓBAN ÉJFÉLI RÉM Detektív történet S felv*«ásba«. GALSWORTHY angol iró regénye Szenvedések iskolája Egy asszony megrázó tragédiája 8 felvonásban. .A.. 3P O Tolsztoj Leó filmre irt műve Iáiba hozza Nyíregyháza mozi pulikumát! A Metro-Goidvyn filmgyár összehalmozott ebben a filmben mindent: eröt, szépséget, szerelmet, szépművészetet és vértpezsditó izgalmat. m I Ma még csak mi hirdetjük, de az Apolló szerdai premierje után mindenki, hogy a Kozákok főszerepében John Gilbert felülmulta önmagát! női főszereplője, Renee Adoree (a Big Parade hósnője), a Kozákokban megmutatja, hogyan syeret, hódit és szenved az igazi nó és hogvan — férkőzik a közönség kegyeibf! 1929. február 19. elég külföldi textil érkezik. A textilipar, bármelyik alföldi várost is nézzük, virágzik és foglalkozást ad az egész környék népének. Vízvezeték: gyáripar. Ezekkel a tervekkel szemben a beavatottak felvetik a kérdést, hol van a viz, amelyre elsősorban szükség van a gyáriparnál. Valóban Nyíregyházának nincs folyóvize, mint Szegednek, vagy Miskolcnak, de amennyiben létesitik a vízvezetéket, lesz viz, meglesz a gyártási lehetőség és a vízvezeték, ha azt a város maga szervezi meg és nem konzorcium utján helyezi a közönség vállára, nagy virágzás támad nyomában és az igy támadt fejlődési eredmények olcsóbbá teszik magát a vízvezetéket növelik az adózók számát. Virágzó városi élet nincs ma már gyáripar nélkül és aki e városnak naggyáfejlődéséről álmodozik, nem képzelheti el füstölgő kémények, nyüzsgő munkástömegek, viruló indusztriális kultura nélkül városának nagyságát. Mert Nyíregyháza az eddigi fejlődés után eléggé szép lett, most itt az ideje, arra is gondolni, hogy gazdagabb legyen, mint valaha és polgárai kevesebb terhet viseljenek, kevesebb nyomort lássanak és elsősorban ne lássák azt a döbbenetes három halottas temetést, amelyet most láttak, a nyomor nagy teme-> tésében. Viszonválasz a méhvitában Vannak-e vadméhek? Kiss Lajos muzeumi igazgató urnák a Nyirvidék február 15-iki számában közzétett nyilatkozatából ugy látom, hogy haragszik rám, azért, mert a méhekről írva előadására hivatkoztam, pedig bántani igazán nem akartam. Ezt ismertetésemben bevezetőleg is előrebocsátottam. Tehát itt, e tekintetben ismétlésbe kellett bocsátkoznom. Az, hogy a méhekről írtam, nem lehet bántó senkire. A tárgyi igazság tekintetében ha nem tudnám meggyőzni, vannak országos szaklapjaink, terjesszük ezek elé mindkettőnk álláspontját. Hogy Báró Ambrózy Béla és Sötér Kálmán (nagy tekintélyek 1* többféle méhről imák, ezt én is megerősítem, de azzal a hozzáadással, hogy mint pld. van többféle tyúk (plymouth, langshan, orpington), ugy az emoeri beavatkozás és éghajlati viszonyok hoztak létre többféle méhet. Azonban hogy a hasonlatot folytassam, az erdélyi kopasznyaku tyúk nem moSdern kitenyésztés és azért mégsem vadtyuk. Ugyanis állitásom főtétele az, hogy nincsenek vadméhek és nincsenek külön szelidméhek azon a»alapon, hogy az egyik kasban, kaptárban lakik, a másik faoduban, vagy falban, toronyban, vagy zsombékban. Szegény méhcsaládaink! Mindig az ismeretterjesztést keresem, íme itt is. Most súlyos bajban vannak a szokatlan nagy hidegben, bármiben lakjanak. Ugyanis a nyári nagy szárazságban nem birtak kellő mennyiségű élelmet gyűjteni. Hogy a nagy hidegben a lakás hőmérsékletét a kellő fokban fenn tudják tartani, nagy mennyiségű mézfogyasztásra van szükségük. Ehhez pedig a legtöbb családnak nincs elég készlete. Nagyon sok család meg fog semmisülni és e téren is éreztetni