Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-17 / 40. szám

február 17. JMVÍRYIDWC A sajténovella * Aki csak féligmeddig objektív s ezzel a tulajdonsággal felszerel­ten kisérte figyelemmel az elmúlt évek eseményeit, nem tagadhatja, hogy sajtóreformra sürgős szük­ség van. Bár a gondolatszagad­»eág s ezzel a sajtószabadság állás­pontján vagyunk, be kell valla­nunk. hogy jogállamban e téren is szükség van rendszabályokra, mert épen a sajtó területén követ­hetők el leggyakrabban és leg­könnyebben azok a bűnök, és visz szaélések, melyek végeredmény­ben nemcsak a magán és politi­kai közéletet, hanem a nemzet cxisztenciáját is veszélyeztetik. A most a nyilvánosságra hozott tervezetnek kétségkivül egyik leg­nagyobb előnye, hogy megszün­teti a lapbetiltási rendszert és szabaddá teszi a lapalapitást, Jól tudjuk, hogy a hadviselés érdekei tették annak idején szükségessé a rendkívüli intézkedéseket, scsak most a normális állapotok helyre­álltával tekinthet el a nemzet az azokban foglalt kauteláktól. A lapbetiltás megszüntetése által megszűnik a sajtó függése a kor­mányhatalomtól, ámbár ha tár­gyilagosak vagyunk, be kell val­lanunk, hogy a Bethlen-kormány csak a legeslegritkább esetben élf ezzel a retorzióval és akkor is a közvélemény helyeslése közepette Nem ugy, mint annak idején a forradalmi kormányok, melyek működésüket azzal kezdték, hogy a közvélemény összes organumait marál-holnapra betiltották, s igy nyilvános kontroll nélkül grasz­szálhattak terrorjukkal. További fontos rendelkezése a tervezetnek az is, hogy meg akar­ja szüntetni a Strohmann-rend­szert, amellyel a múltban hihetet­len sok visszaélés történt. Az iga­zat megírhatta mindenki, de an­nak az állapotnak csakugyan vé­gét kellett szakítani, hogy köz­életi kérdések és egyének ellen intézett támadásokért nem a való­di bűnös, hanem kibérelt áldoza­toknak kellett lakolnia. A novella megszünteti továbbá a sajtó üz­leti visszaéléseit és a sajtódelik­tumok az eljárás indokolatlan el­nyujtását. Ezeket a rendelkezéseket emel­emeljük ki egyenlőre a tervezet­ből, amellyel az igazságügyminisz­ter most a szakemberek elbírálása elé terjeszt azzal a szándékkal, hogy minél számosabb oldalról induljanak meg viták és hozzá­szólások e valóban igen fontos és a nemzeti fejlődés szempontjából elsőrendű fontosságú kérdésben. Igy a legközelebbi jövőben még lesz módunk és alkalmunk annak részleteire visszatérni. WALTER mafántanfaWaiu Budapest, Rákóczi út 51.' se líöká'zit középiskolai összevont vizs­gálatokra, érettségire. Levelező ok tstás 5S8-4 Tégla nagyraératü la falitégla Nyíregyházi állomáson 1000 drb-ként 59 P. Szállítja: Balogh és Vértessy téglagyar, Debrecen. Képviseli: ózv. Székely Jakaöné ás Fia Nyirsgyhsza, Bencs László tér 7, tfgyanott: mész, cement, kö (b«dregkar»s2turi), keramit és fayance és mindenféle éjitkazéai anyagok ig«« előnyös árban be aaerwkaták. 5215—5 Képzőművészet - Zene Jeanne laríe Darrée Európa legszebb zongoraművésznője — írja egy miskolci lap (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A Miskolcon megjelenő egyik lap írja a következőket: »Az elmúlt évben, amikor elő­ször adott hangversenyt Miskol­con Jeane Marié Darrée, olyas­valami történt meg, ami a mis­kolci hangversenytermekben egé­szen szokatlan. — A műsor utolsó számának akkordjai elcsi­lapultával senki sem mozdult a helyéről. A közönséget szinte bű­völetbe ejtette ez a babonás szép­ségű francia leány, akinek zongora jatéka maga a legtisztább, a leg­nemesebb vezetői művészet. Közel egy félóráig ráadást rá­adásra kellett adnia. Zongorajáték ekkora hatást régen gyakorolt a miskolci közönségre. Akik tavaly meghallgatták Je­anne Marié Darréet, szinte egy­értelmüleg jelentettác ki, hogy akár hetenként meghallgatnák, ha | módjukban állana az európaszer­1 te becézett művésznőnek csak a miskolci közönségnek játszania. Már tavaly megígértették vele, hogy az idén, — mikor hathetes turnéra Magyarországra jön •— új­ból ellátogat Miskolcra, ahol ilyen tomboló sikert aratott. Február 19-én — kedden este — ismét a miskolci közönség elé áll Jeanne Marié Darrée, hogy tavalyi ígéretéhez képest ismét megcsillogtassa ragyogó képessé­geit a miskolci hangversenypódi­umról ennek a hálás és meleg­szívű közönségnek.« Jeanne Marié Darrée magyar­országi turnéja alatt Nyíregyházát i utbaejti. Holnap játszik nálunk, a Bessenyei Kör estélyén, amelyre jegyek az esti pénztárnál kapha­tók 4, 2.50 és 2 pengős árban. Diákjegy 1 pengő. Mezőgazdaság i Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövet­kezete gondoskodik az esetleg megfagyott burgonyák elhelyezéséről A szokatlan hideg időjárás kö­vetkeztében sok burgonyatermelő gazda aggodalommal várja a ta­vaszt. Erre vonatkozólag kérdést intéztünk a Mezőgazdasági Ter­melők Egyesült Szövetkezete igaz gatójához dr. Mikecz Károlyhoz, aki szíves volt tudósítónk előtt az alábbi megnyugtató kijelentést tenni: Kétségtelenül ilyen szokatlan erős hidegekre a gazdák nem vol­tak elkészülve, és igy egyes helye­ken, különösen olyan kisgazdáknál ahol vermekben van a burgonya, lesznek fagykárok, sőt nincs ki­zárva, hogy egyes nagyobb gaz­daságokban is. Ahol szabályszerű­en volt a burgonya elföldelve, ott alig hiszem, hogy nagyobb károk lennének. Mindenesetre azt taná­csolom a gazdáknak, hogy mi­helyst csak az időjárás engedi, azonnal nézzék meg a burgonyá­SPORT •••••• Vasárnap középiskolai kerü­leti ping pong verseny lesz Nyíregyházán (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A Középiskolák Sportszövetsé­gének a debreceni tankerület kö­rébe tartozó sport körei a központ tói nyert utasítás alapján február 17-én, vasárnap rendezik meg a kerületi ping-pong versenyt Nyír­egyházán, az ev. Kossuth reál­gimnázium tornatermében. A ver­seny megrendezésére a központ Zágoni Dezső testnevelési tanárt kérte fel, aki a versenyt meghir­dette s értesülésünk szerint a nyíregyházi csapatokon kívül a debreceniek vesznek részt a ver­senyen. Kétségtelen, hogy »z asztali ten nisz iránt ma már nagyon széles jukat és ahol a legkisebb fagy­kár van o;t a leggondosabban azonnal válogassák ki a fagyos gumókat mielőtt azok felolvadná­nak és rothadásnak indulnának. A megfagyott burgonya értéke­sítéséről kötelességünk megfelelő­en gondoskodni, e célból a Vár­megye területén lévő szeszgyárak­nak és a demecseri keményítő­gyárnak olcsó hitelt fog a Szö­vetkezet rendelkezésükre bocsáta­ni oly módon, hogy a feldolgo­zásra megvásárolt burgonyák árát csak majd a szesz árából kell hogy visszafizessék. Mintegy 2000 vagon burgonyát képesek a szesz- és keményítő­gyáraink felvenni, ennél több pe­dig aligha fog a piacra kerülni. A Szövetkezet egyelőre minden felajánlott fagyos burgonya meny­nyiséget felvesz és elhelyez. körben tapasztalható érdeklődés, ami maga után fogja vonni azt is, hogy a középiskolai tanulók ver­senye is a legteljesebb érdeklődés jegyében fog lefolyni. A verseny reggel kezdődik s tart, az ebédidő leszámításával, a délutáni órákban való befejezésig. A versenyre felhívjuk az érdek­lődők figyelmét. Keddi számunk­ban részletesen be fogunk számol­ni az eredményről. A ajr rtjrházi stataiqaa izr. kitkiztég levágott kóser baromfi árasitátra Mg»á4!yt ikar kiaiai. Jókai-«ta* 4, szia alatt épiteadáf •xlathelyiségéhaa. PályAaók a k»i«:*hbi faitéUUÍaiat • *<lailutj»k a k tkfcs i*ji irottkm, SsarvM-Btca 10. smb. 115—? Kapható mindenütt? K: 4204—1929, sz. Hirdetmény. A városi tanács közhírré teszi, hogy a m. kir. mértékhitelesítő hivatal a mértékek és mérőesz közöknek az 1907. évi V. t. c. 16. szakaszában előirt időszakos hitelesítését az Eötvös- és Csillag­utca sarkán levő úgynevezett Csillag-épületben folyó évi február hő 19. napjától március hő 21-ig fogja megtartani. Figyelmezteti a tanács az érde­kelt kereskedőket és iparosokat, hogy mértékeik és mérőeszközeik időszakos hiteleeitését el ne mu­lasszák, mert aki az időszakos hitelesítés bélyegével el nem tátott mértékét, vagy mérő eszközt hasz­nál, az ellen az 1907. évi V. t.-c. értelmében eljárást fog inditani. Nyiregynáza, 1929. január 30. Városi Tanács. 465-2 FIGYELEM? GUMMIT csak gummijavitó üzem tud ssakszexüen javítani hó- és a&rcipőjét saját érdekében javíttassa a villany­és gőzerőre berendezett „Vulkán" gummijavitó üzemben Zrinyl Ilona u. 9. szám (bent az udvarban). 254—2 TaFréfépcü m<igi5 a fegjoböök! KAPHATÖ: SINGER VARRÓGÉP! RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG Nyif»fykáz«, Vay Á4á«-tiica 2.

Next

/
Thumbnails
Contents