Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-16 / 39. szám

4 1929. február 16. — Holnap lesz a Mensa-bál. Minf ismeretes, a február 9-ére tervezett Mensa-bál közbejött okok miatt elmaradt s igy azt folyó hó 16-án, tehát holnap, szombaton este 9 és félórai kezdettel rendezik meg a nyíregyházi zsidó egyetemi és főiskolai hallgatók. A Kereske­dők és Gazdák Köre összes helyi­ségeiben iartandó táncestély, mint már megírtuk, zártkörű és már kül­sőségeiben is a szezon legnagyobb sikerű báljának Ígérkezik. A Men­sa-bál dátumának egyheti eltoló­dása csak a nagyobb anyagi és erkölcsi sikert fogja maga után vonni, mert a hideg enyhülése és a rendezőség fokozottabb szervező munkája még jobban alátámasztja a, jótékonyság pillérein nyugvó bál várható eredményének a lehetősé­geit. — Megalakítják az öreg le­venték szervezetét. A következő sorok közlésére kértek bennünket: Felkérem mindazon 1906—1907. évfolyambeli volt leventéket, akik Nyíregyházán tartózkodnak, hogy folyó év február 17-én vasárnap délelőtt 11 órakor a római katho­likus elemi iskolában megjelenni szíveskedjenek. Az öreg leventék szervezője. — Műkedvelő előadás. A nyir­gyulaji gkat. továbbképző növen­dékei a leventék a leventék köz­reműködésével jól sikerült farsan­gi estélyt rendeztek, melyet meg kellett ismételni. Szinre került a rendező Iváncsó Jenő Ödön tanitó frissen irt színdarabja a »Farsang«, az első agrár szin­daiab. Gyönyörű látvány volt, mi­kor a guzsalyok, köztük egy kere­kes is —• előkerültek. Fontak, daloltak, süteményeztek, boroztak és táncoltak. Kitűnően adta sze­repét Krumli néni, a vig özvegy, Török Pista az agglegény, Len­csésné, Kölesné stb. Végre tányé­roztak. A Szabolcsvármegyei Ta­nítók Otthona javára 5 P s pad­lóolajozásra 14 P gyűlt össze.— Szerző és rendező igazi néptanító­nak, lapunk jó barátjának —gra­tulálunk. — Elfogták az orosi betörőket. Az orosi csendőrség elfogta Tám> ba Mihály, Demeter János nap­kori és Támba Antal pócspetrii földmiveseket, akik hosszú idők óta több betörést követtek el Oros környékén anélkül, hogy ártal­matlanná tudták volna tenni őket. Több izben betörtek Harstein Gyula földbirtokos terményraktá­rába, ahonnan minden esetben nagy mennyiségű búzát vittek el. A lopott búzát Nagykálióban és Nyíregyházán értékesítették. — A csendőrségnek hosszas nyomozás után végre sikerült a három el­vetemült betörőt letartóztatni. — Orvosi hir. Dr. Nagy Pé­ter szülész-nőorvos, a budapesti I. sz. női klinika v. tanársegéde rendelőjét Széchenyi-tér 4 sz. alól áthelyezte a Luther-palota »A« II. em. 2. sz. alá. Tel: 584 Lift-használat. 3x — Korcsolyázók figyelmébe. A NyTVE most vasárnap rendezi a múltkor elmaradt jégünnepélyét. A korcsolyázás nemes sportjának igazi barátjai örömmel készülnek az igazi nagyvárosias szórakozási alkalomra. Vidékünkről is szá­mos család készül ez ünnepélyt máglátogatni. — Értesítés. Értesítem a t. ér­deklődőket, hogy folyó hó 19-én este 8 és fél órakor felnőttek ré­szére uj tánctanfolyam kezdődik. Beiratkozni lehet folyó hó 16-tól kezdve egész nap Bethlen-utca 16. sz. alatti tánciskolámban. Kálmán Éra tánctanárnő. gyilkossággal fádoit síéke démon bfinp5re Londoni índósiioGkíól London, 1.929 február hó. Roxie Hart, tipikus »american girl«, volt a csikágói szőkék legszeb bike, férje távollétében fogadta ba­rátját és egy nagy összeveszés után — azt lelőtte. A szerelmes férj, akinek azt hazudja, hogy az ismeretlen a becsületére tört, ma­gára vállalja a gyilkosságot, de Roxie elárulja magát 'és börtönbe kerül. A szenzációt hajszoló saj­tónak jó aratása van. Egy foto­riporter szavai: »az esküdteknek is van szemük!« megnyugtatják és szinte betegesen kéjeleg a világhír mámorában, amihez száz meg száz újságcikk juttatja. A híres reklám­ügyvéd jó honorárium ellenében nagyszerű csküdtszéki tárgyalást rendez meg. órákig beszél és a betanított színpadi hatások klimaxá val meggyőzi az esküdteket, hogy Roxie — egy ártatlan szende nő. Az ügyész és biró tehetetlenül né­zik a játékot: felmentés. Ám' » férj már tudja a valót és leküzdve nagy szerelmét, — ajtót mutat a nőnek, aki az utca szennyében el­merül. Ez a cselekménye ama nagysi­kerű amerikai színműnek, amelyet — A »Nyirvidék« ötvenéves ju­bileumi albumához bekötési táb­lák kaphatók a Jóba-nyomaában. Széchenyi-ut 9. — Megjelent a nyíregyházi tu­risták örömére: a Turisták Lap­jának 1929 január—február havi száma. »Jó magyar csak a törté­nelmi Magyarország térképét hasz­nálja« — ez a jelmondat tükrözi a turisták lelkes magyar táborának alapfelfogását. A folyóiratban gyö­nyörű turistaképek, szépséges tá­jakra kalauzoló cikkek emelik szárnyas útra a természetbarátok képzeletét, amelyet a nagyszerű tájak csodái vonzanak. A tartal­mas folyóiratot a Turista Egye­sület tagjai illetményül kapják. — jubileum album bekötési táb­lák kaphatók lapunk nyomdájá­ban, Széchenyi-ut 9. — Bélrenyheség, a máj és az epeutak bántalmai, elzsirosodás és köszvény, gyomor- és bélhurut, a vastagbélfal kezdődő megbetege­dése, aranyeres bajok esetén a természetes »Ferenc József« kese­rűvíz gyorsan és fájdalom nélkül megszünteti a hasiszervek pangá­sát. Sok évi kórházi tapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a bélmüködést ki­tűnően szabályozza. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — Ondolálás*, hajfestést, szőkítést, manikűrözési, bubi hajvágást Takáts hölgyfodrásznál, róm. kath. bérpalota. 5275-2 J most filmre vittek és amely szinte páratlan módon magával ragadja a közönséget. A »Chicago« sikeré­nek titka abban van, hogy a sza­tíra metsző torz tükrében bár, de u mai nagyvárosi élet alvilágának frappánsan hü képét adja. A túl­hajtott »girlkultusz«, a nagy gyil­kossági perek egyes esküdtszéki íté­leteinek nyilvánvaló tévedései, az idegekkel való felelőtlen játék és ennek következményei a közérdek­lődés gócpontján állanak. Nincs téma, amely a nagyvárosi publiku­mot ma jobban érdekelhetné és jobban izgathatná. Kitűnő rendezői konyhából ke­rült ki a film. Cecil B. de Mille keze minden jelenetén meglátszik. A szerelmes férj szerepében, aki még hűtlen hitvesét is minden áron meg akaraja menteni a bitótól Várkonyi Mihály legjobb alakítását nyújtja; még jobb, mint a Királyok királya Pilátus-szerepében volt. De a női főszereplő: Phyllis Haver, a szőke démcm szerepében olyan szen zációs, annyit fejlődött, hogy ma már Amerika egyik legnagyobb női sztárjának kell tekinteni. — Adakozás a város szegényei­nek. A város szegényei részére a következők adakoztak: Liptay Je­nő m. kir. gazdasági főtanácsos 100 pengőt, gróf Zichy Róbertné teát, Szatmáry Dánielné hentes­árut, Engel Sámuelné rumot, cuk­rot, kenyeret, Hoffmann Mihály és Majoros Károly utóda kenyeret. A város polgármestere ezúton is kö­szönetet mond a nemesszivü ada­kozóknak. A törvényszéki irattár égéséhez a vizet a pénzügyígazgatőság udva­ráról szállították A törvényszéki irattár égésénél, mint megírtuk, nagy nehézséget okozott az oltáshoz szükséges víz szerzése, mert a környék kut­jai majdnem mind befagytak. Végre is a meglehetősen tá­vol fekvő uj pénzügyi palota víz­vezetékét keresték fel a tűzoltók, ahol zavartalanul szivattyúzható és bőséges vizet találtak. Egész délelőtt szakadatlanul jártak a tűzoltói vizes lajtkocsik és a tűz eloltásáig mintegy 60 lajt vizre volt szükség. Látva a folyton jö­vő-menő tűzoltói lajtkocsikat, hí­re terjedt annak is, hogy a pénz­ügyigazgatóság épületében is tűz támadt, ez természetesen nem bi­zonyult valónak. Derék tűzoltóinknak nagy se­gítségére volt a vizszerzésben László Ferenc, a pénzügyi palota gépésze, aki a tűzoltók első fel­hívására készséggel megnyitotta a vízcsapokat és fáradhatatlanul se­gített a tűzoltóknak a viz szi­vattyúzásában. öooöoooonoooooDDoncaooooooooo • A 83 3~ 2 • 1 blflbflL ÉTTERErt| • és konyha vezeiését SÍPOS BÉLA, a vatikáni • O francianagykövet és Pestalozza római s«;nátor, Q O az olasz király háziorvosának volt szakácsa O • vette át és azt teljesen ujjaszerreete, a bizön- ö O ség legkényesebb igényeinek kie'égitésére. O p Oicsó és kitűnő abonnoment! — Pompás fajborok! 9 Gvors és előzékeny MsTolgél «s! pf samoaonoDoonoosönaaDOoaooraraao Az osztálysorsjáték húzásának eredményei 5.000 pengőt nyert a 27979 s z­sorsjegy. 2 ezer pengőt nyertek: 2486, 18018, 47355, ezer pengőt a 10509, 34024, 38973, hatszáz pengőt 20258, 25431, 28108,36541, 67127, 71240 számú sorsjegyek. Pusztító sáskajárás Keletafrikában Londonból jelentik: Kania ke­letafrikai gyarmat az utóbbi idő­ben sokat szenved a sáskáktól. A A gyarmati kormány abbahagyat­ta az építkezéseket és a gyar­mati országos kiállítás is elmarad, mert a sáskák mindent felfaltak. Több késszurássai megsebesítette feleségét Budapestről jelentik: Ma haj­nalban Budán, a Horváth-utca egyik házában Stuhár István fele­ségét több késszurássai megsebe­sítette. Az asszonyt korházba v*. ték, a gyilkost őrizetbe vették. Betörők jártak a fővárosi Máv. Fogyasztási Szövetkezetében Budapestről jelentik: Az el­múlt éjjel betörők jártak a Pod­maniczky utcában, a Máv. Fo­gyasztási Szövetkezetben. A re­dőnyt feltörték, úgy jutottak a helyiségbe, ahol a Jrasszát meg­fúrták és kiürítették és az áru­készletet is alaposan megdézsmál­ták. A talált ujjlenyomatok alap­ján a rendőrség reméli, hogy a tetteseket rövidesen sikerül kéz­rekeriteni. Lindbergh ezredes anyja férjhez megy Newyorkból jelentik: Lindbergh. ezredes anyja Evangeline Lind­bergh, fia eljegyzése után 48 órá­val nyilvánosságra hozta, hogy eljegyezte magát Anderson kapi­tánnyal, egy óceánjáró gőzős pa­rancsnokával. A hírt n^gy öröm­mel fogadták. Egy besurranó tolvajt keres a rendőrség Tegnap este a sötétség leple alatt ismeretlen tettes besurrant Heller Lázár Bethlen-utca 16. sz. alatt levő lakására s az előszo­bában levő fogasról leemelte Hel­ler Lázárné télikabátját s ahogy jött, époly nesztelenül tovább állt vele. Mikor a házbeliek észrevet­ték a tolvajlást, az esetről jelen­tést tettek a rendőrségen. Egy de­tektív meg is jelent a helyszínen, a tettes azonban semmiféle nyo­mot sem hagyott maga után, ugy, hogy kézrekeritése nem lesz könnyű feladat. A nyomozás eré­lyesen folyik. Hasonló esetek meg­előzése végett nem lehet más tanácsot adni, minthogy az esti órákban vagy zárják le a kapukat vagy olyan jelző készülékeket szereltessenek fel a. lakásba vezető ajtókra, amelyek jelzik az ajtó nyitását. Ellentétes hírek Trockij tartózko­dásáról A Reuter ügynökség jelend: A török rendőrség közli, hogy Seipoff (Trockij) 4 férfi, egy asszony és hét gyermek kíséretében az lllics gőzösön Sztambulba érkezett, laká­sa a szovjetkonzulátuson van, ahol állandóan őrzik, nehogy meggyil­kolják. Ezzel szemben Párisban az a hir terjedt el, hogy Trockij Angorá­ba utazott. \ SINGEK mERéGÉFEK mé»ES A LEGdOBBAIÍ ?

Next

/
Thumbnails
Contents