Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-11 / 281. szám

98 JNÍYÍRYIDÉK. 1928. december 8. á Mi margójára SÁLON DE REFUSÉ Évek multán. Még ma is, erősen érzem. Hogy haragszanak rám sokan. Mert megmondogatom a szimpla valót. És, nem öntözgetem le szagos kölni vizzel. A nagy semmit. Vagy a diszes Uphan Flor — bagót. Tudom, hogy a jók, ezért — rútul ledegredálnak. S hogy a bitangja — alja tart már csak ideálnak. NÓTÁS FIUK. torkoltak össze a héten Rácz Marcinál. Fiatalja-vénje. Sirt a hur. Szállt a nóta. Mint valamikor. Ami kor még néhai jó BencZy Gyula látta vendégül a Bogár Lajosokat, Gencsy Bertiket, Pécl}y Gyulákat. És itták az üröm borát. A fájdalmasat. Keserűt. És szidták a sorsot. A mostohát. És éltették a jelent. A percnyit. A gyönyörűt. S hogy hajnalra vált az óra, ballagtak busán nyugovóra: Kubassy Emil Furman Lajos, Borody Dezső, Garay Gyula, Budaházy Menyhért, Porkoláb Karcsi, Legeza István, Vertse K. Andor, Téger Béla, Örök bolondjai a dalnak. És a cigány zenének... ELET HADNAGYA. Köd üli meg az emlékezés rónáit s az őszi borongásból némán, sejtelmesen bontakozik ki a régi, öreg, evangélikus gymnasium akácos, orgonás, jázminbokros emléksil huettje. És sirok nyilnak. Árnyak kelnek. Kopott, elsárgult mása elmúlt időknek. A tragikus végű Topercer. Akinek ma már csak egy rozsdás, öreg vastábla őrzi emlékét. Szálkás Kovács János. Aki mindenkit megdöfött. Még magamagát is. És semmit se utalt anyoyira, mint a kétszínűséget. A hazugságot. A »komám.« Meg az »atyafi«. Néhai való jó Martinyi József. A vasdirector. Az öreg Materny. Később debreceni lelkész. És görög Chotváts Ágost. Akiket, kettőjüket, még holtukban is elválasztott egymástól egy asszony. Vonalzós Mészáros Ferenc. A híres matematikus. Aki minden rejtélyt megoldott. Minden példát megfejtett. Csak azt az egyet nem, hogyan lehetett Dietz Miklósból, a bukott mathezistából, négy év alatt diplomás mérnök. Galamblelkü Jan csó Géza Dezső. A később kiskőrösi, majd nagykállói profeszszor, Borostás Porubszky Pál. A Krúdy Gyulák, meg a Milotay Istvánok meleglelkü pátronusa. Akinél Kacska bácsi, a pedellus, volt csak még melegebb sziwel, a Hu^zárka, Zsandárka, meg a Jurás uram nyárfás mulatójának forróvérű fiatalságához. Csendes Szlaboczky Imre. A debreceni utcai remete. Máthé György. Később pesti gymnásiumi tanár. Az áldottlelkü Eltscher Simon. Az örökifjú, bölcs, epikur, pettyes Leffler Sámuel és a többi, begyöpösödött, elszánt, nyomaveszett öreg sirok csendes lakói... Gomolyog a mult. S mialatt a holtakról, csipős Mikler Sándor, tudós Moravszky Ferenc s Gróh István, a Képzőművészeti főiskola művészlelkű igazgatóján át, a még mindig élőkre kavarog át az emlékezés őszi borongása, mintha egy percre felszakadna a köd s tavaszi napsugár ^TÍW MC4BIZHATÓ i^fELVEMHARl/MVfe Kapható mir.den jobb szaküzlet en. csapna át őszi tájakon. Mintha csak ma volna. Amikor feszes, katonás tartással egy mosolygósképü fiatalember fordul be az »Alma materi* akácos udvarára s a sok borzashaju magyar jövő suttogva dugja össze a fejét: Vietórisz József, az uj tanár. És ugy a szivembe nyilai. Mert, a jó ég tudja, más hogy van vele. Engem lehangol. Valahányszor egy alkonyba nyúló élet »érdemeiről« esik nyilvános ünnepléseken szó s a nagy mértföldkő előtt méltóságokkal, címekkel, miégyébbel surrogálják azt, ami nincs. Ami elmúlt. Amit már nem ad többé vissza soha semmi. És senki. Az ifjúságot. Hogy sokat dolgozott. Igaz. Hogy nagy érdemei vannak. Még igazabb. Hogy csupa sziv. Csupa lélek. A legigazabb. Mégis, mintha hamis csengésük volna, az életvaluta szempontjából. Amolyan Charon ajándéka. S naggyá sem ezek tették. Hanem, lelkének örök ifjúsága. Mely, tövis nélkül, rózsákkal szórta tele a szivét, ismerősnek, barátnak, tanítványnak, férfinak és nőnek, — és még ma is ugy ég, ugy forr, ugy lobog, mint amikor ragyogó tiszti formaruhában először fordult be csillogó szemekkel, katonás tartással, a régi, öreg, evangelikus gymnasium ákácos, orgonás, jázminbokros udvarára... Életnek nagy művésze. Hadnagy ur, Vietórisz. Ad multos annos.... Szilánk. egy szekér csontváza fehérlett, — mint Szaharán az elhullott tevék csontjai. A szekér — mint ahogy az emberek mondták — tüzelőfát merészkedett szállítani egy fagyoskodó Vécsey-utcai családnak es nemes tettéért életével fizetett. Visszafelé a Deák Ferenc-közön próbáltam áthatolni. Itt a sár, mint kovász, higan nyúlt el a dombok és bujckák teknőiben. A baktériumok téli menedéke a sürü, fekete pép átható penésszaga terjengett a levegőben. Vájjon hogy mennek az iskolába az itt lakó gyermekek. És gyenge tüdejüket nem-e támadja meg a sár kigőzölgésének rejtett veszedelme — villant agyamba a kérdés, és szemiem előtt egy itt lakó ismerősöm sápadt, köhögő gyermekének sovány, hajlott alakja tünt fel. De itt mégis tűrhető világosságot nyújt legalább egy-két villanyoszlop lámpája, mintegy a lassan hóditó civilizáció mértföldköveit jelezve. Mintacukrászda Tulajdonos, SlPOS GÉZA cukrász, róm. kath. bérpalota Zsurokra, névnapokra, ünnepekre, teasüteményeket, tortákat Crémeket, a legjobb minőségben késziti. Szolid árak. Telefon: 319. Egy magyar orvos pert nyert az abesszíniai alkirállyal szemben Évekkel ezelőtt utazott el Afrikába egy kalandvágyó fiatal magyar orvos, Mészáros Kálmán dr. egy ideig a békésmegyei Gyulán praktizált, azonban megunta az egyhangú életet és Abessziniáb^ utazott. Afrikában Mészáros igen sok súlyos beteget meggyógyított és ezeknek a gyógyításoknak a hire eljutott Abesszínia alkirályának az udvarába is. Az alkirály próbaképen egy évre szerződtette a magyar orvost, háromezerdolláros fizetéssel. Mészáros Kálmán a beteg udvári méltóságokat gyógyította, azonban az alkirály kezelésére nem nyilt alkalom, mert az a legjobb egészségnek örvendett. A szerződésben kikötött egy esztendő lejárt, Mészáros Kálmán kihallgatásra jelentkezett az alkirálynál és kérte elbocsátását, valamint a háromezer dollár fizetést. Az alkirály barátságosan elbeszélgetett a magyar orvossal, azonban kijelentette, hogy egyetlen fillért sem fizet neki, mert őt nem gyógykezelte. Az orvos hiába magyarázta,, hogy az egész udvari személyzetet ő gyógyította, az alkirály hajthatatlan maradt. A magyar orvos pénz nélkül hagyta el az addis-abehai királyi udvart és az abesszíniai bíróságnál pert indított az alkirály ellen a jogtalanul visszatartott orvosi fizetésért. A bíróság megítélte a. szerződésben kikötött háromezer dollárt Mészáros Kálmánnak és kötelezte az alkirályt az összeg kifizetésére. A fiatal magyar orvos ebből a tekintélyes összegből Abesszínia fővárosának legmodernebb orvosi rendelőjét nyitotta meg és !iz ország legkeresettebb orvosa lett. (*) Keresktddfcntk Tokajból sót kis tételekbe* is szállítok, iíétcrMázsáaként I paagő 40 Mér. gsipfcty. T«leíom 4-56. — Vegye meg a Legújabb Telefonnévsort, amely a járművek viteldíjait ég a postai tarifákat is tartalmazza. Ára 1 pengő. Riport Nyíregyháza sötét és sáros utcáiról (A »Nyírvidék« tudósítójától.) A szerkesztőséghez naponta tömegével érkeznek panaszos levelek Nyíregyháza sötét és sáros utcáit sorolva fel. Külön 1 o oldalas napilapot lehetne megtölteni ve- j lök. Elhatároztam, hogy végigjárom ezeket az utcákat és közvetlen megfigyeléseim alapján riportot irok róluk. Vakmerő vállalkozás — . gondoltam magamban, — mikor a panaszos levelek leiráisait olvastam. Az afrikai dzsungel rejtelmes világának felfedezésére többszáz tagból álló expedíciót szervez a merész kutató, és én egyedül men jek Nyíregyháza dzsungeljeinek a felfedezésére. De az amerikai riporterek bravúros kalandjai jutottak eszembe és elszántan indultam a barátságtalan Árpád-utca szűk sikátorában az Ér-patak fenyegető sötétsége felé. Lépteim kísértetiesen cuppogtak az alattomosan csúszós sárban, ahogy a Károlyikert lombtalan, borzoíigó fáitól elbúcsúzott tekintetem. Az itt-ott égnek meredő, csupasz villany- J oszlopokkal mind gyérebben találkoztam és a villanykörték sápkóros világítását mind jobban elnyelte a mindent elboritó sötétség ásitó torka. Pláccs!... hangzott fel e pillanatban egy gyanús hang, mintha egy edény vizet öntöttek volna az úttestre. E furcsa loccsanást jobb lábam idézte elő, mely egy hatalmas szétterülő tócsa misztikus mélységét kutatta, mint búvár a tenger rejtelmeit. — Hogyan, — mormoltam meglepődve, jobblábammal egy fél kilónyi sarat emelve ki a tócsáiból — már itt kezdődik az átoksujtotta városrész? Nagy kerülővel végre sikerült szárazon kiúsznom a bátran tónak nevezhető pocsolyából és most már óvatosabban folytattam utamat. Végre az Ér-patakhoz értem. A sötétség, mint fekete gyászlepel borult az utcákra és a hold is didergően bujt a felhők szürke paplana mögé. A hid nyirkos, korhadt deszkái tompán kongtak lépteim alatt, mint ódon kripták falépcsőzete. Itt jobbra fordultam, homályosan emlékezve és ösztönömre bízva magam. Az Ér-patak keskeny ösvényén haladtam botorkálva, megmegcsuszva, megbotolva, lassan, mint Vergilius Dante poklában. Messziről a vasútállomás vörös lámpái pislogtak aprón, szúrósan, mint bengáliai királytigris szemei. — Halló! Halló! Tessék kitérni! — harsant fel egyszerr eegy öblös ahng parancsoló eréllyel vagy 10 lépésnyire előttem. Én rémülten torpantam meg. Kitérni az annyit jelent itt, mint a bizonytalanság farkasvermébe lépni — gondoltam a lejtő vak mélységébe meresztve szemem és ijedt udvariassággal szóltam % hang felé. — Uraságod bizonyára jobban ismeri az ösvényt mint én, aki idegen vagyok. Nem térne Ön inkább ki? — Nem lehet, — felelt ismét, de most hangjában gonoszság rejlett — egy beteg gyermeket viszek karjaimban az orvoshoz, én nem kockáztathatom meg. Nem volt más választásom. Leültem és csúszva, kezeimmel tpaogatózva engedtem át az ösvényt. A Toldy-utcát a Deák Ferencutca közelében még elég gyéren lakják, de már lépten-nyomon épülő házak bordázatait látni. Az építkezés rohamos tempója mellett azonban rendes, járható utcának hire-hamva sincs. Az Ér-patak sürü bozótja mindkét oldalt vigan burjánzik, tüskés ágaival kacéran kapkodva az ember nadrágja után. Végre elérkezem a Toldy-utca sűrűn lakott részéhez. Itt a patak mindkét oldalán szép, uj házak sorakoznak egymás mellett egyenes vonalban a város mérnöki hivatalának pedáns utasítása szerint. De a gyalogösvény itt sem szélesedik ki. Messziről emberi kiáltások riasztották a csendet és én sietve igyekeztem oda. A sötétben kibontakozó kép fényes bizonyítéka volt a panaszok jogosultságának. Emberek karbitlámpa erős fénye mellett egy sárba fulladt, hörgő Ford autót álltak körül. Az autó minden erőlködése hiábavalónak bizonyult. A sár szívósan tapadt egyhelyben forgó kerekeire, mint valami roppant pióca. Tulajdonosa, Labay végrehajtó végre is ponyvával takartatta le a kimúlt autót és térdig a sárba gázolva, kapaszkodott fel a száraz ösvényre. A karbitlámpák fénye mellett csakhamar felfedeztem a másik hullát is. Nem messze az autótól Egy pengő! a „Nyíregyházi Útmutató ésTelefonnéysor" Kapható minden könyvkerwkedésben és a Jóba-nyomdában