Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-08 / 280. szám

1928. december 8. JsfYÍBYIDÍK. hivatalának a vezetője megdöntötte azzal a véleménnyel, hogy egy v illámlásban több energia van, mint az összes rádióállomásokban. Szerinte nevetséges arra gondolni, hogy a hullámhosszak következtéijen időjárási változások állhatnának elő. Egy B-üsziás naplójából Elbeszélés Irta: Vándor Endre És megérkeztem Párisba. Összetörten, reménytelenül. Fástűt, üres sziweí bámultam a boldog érkezőket az ölelkezőket, asikre vártak, fásult, üres szívvel bámultam őket én, aki elmentem. Ugy éreztem magam, mintha kilöktek volna a családomból, a testvéreim köréből és árván siket kétségbeeséssel álltam ott, a Garde de l'Esc-en. idegen nyelv, idegen arcok, idegen felírások Minden idegen «>olt. Még barátom is, akinek nyúlánk alakját végre megláttam a tömeg között. Mintha nem is ő Lstt volna. Megváltozott. Szép, magyaros arcában volt valami idegen vonás, valami ami a franciák keskeny, hosszúkás arcához tette hasonlatossá. Asszimilálódott — gondoltam és idegenül néztem rá. ö kitörő örömmel ölelt meg, mintha bennem elvesző magyarságát ölelte ."olna magához. Engem, kinek kinzó magyarsága elveszni készült. Gyalog mentünk végig a Boulevard Sebastopolon. a St. Michel felé. , . Ide-oda rohanó <iutók szakadatlan tülkölése, villamosok éles csengése, kocsik dübörgése, biciklisták, motorosok, emberek, tmberek, zaj, lárma, orditó rikkancsok, benzinbűz, a rendőr éles sípja végnélkuli, soha meg nem szűnő, széditő, lüktető forgataga, a Boulevardanak; kirakatok, reklámtáblák, hirdetések, ujságjclentések zold, fehér, sárga, kék villanykörtéiknek eltűnő s me'gujuló vibrációja, szállodák, színházak, kabarék, vendéglők, bárok, kávéházak izzó, vörös betűinek orditó, élénk jelenése az égsötét kárpitján; vakító, rikoltó színek káprázatos orgiája... — Jaj... csendesebb helyre... gyorsan, nem birom.... ez a pokoli zsivaj megőrjít — dadogtam lüktető halántékkal, szédülve, orromban a benzinbűz szagával. Szemeimbe belerohantak a lángoló betűk, vágtató autók; rohanó emberek. Lökdösés, taszigálás... — vezess el innen, ha Istent ismersz — dadogtam újból görcsösen karjába kapaszkodva. Nevetett, — Egy-két nap s mintha itt születtél volna... Egy tovarohanó teherautó robogása elnyelte hangját s csak 9zája mozgását láttam. Hatalmas utat tettünk meg. Néha a tömeggel egy-egy keresztút forgataga előtt percekig álltunk. Az autók kocsik, villamosok egymás melle sorakozva dermedtek meg, hogy aztán, a renaőr intésére újból meginduljon az ember és autóáradat. Chaotikus rend. Rop- 5 pant orchester, melynek karnagya " a rendőr, aki fehér nyujtófávat dirigál. "Befordultunk egy csendesebb utcába és valahol a Szajna partján betértünk egy kávéházba. A kávéház terraszán nagy vaskályhák fűtötték az univerzumot. Egy ilyen kályha mellett foglaltunk heiyet. A Pon^ Neu

f hrá ^tt a Szajna sötéten hullámzó vize siklott, a két parton, a hid két "oszlopain égő szines lámpák sugárkévéi, mint vékony, ideges, női ujjak nyúltak bele a viz kéjesen borzongó tükrébe és mintha légies, fénytestu nők fürödtek volna mezúeien mellel a gyöngyöző, pergő l^abokoan. Meszsziről a Notre Dames fehér csipkésszegélyü tornyai üdvözölték a felbukkanó, tündöklő udvaru holdat, mely mint ragyogó glória tünt fel a ket fenséges torony Között ezüst sugaraival megcsillantva a Port Alexandre bronztáitosainak kitárt hatalmas szárnyait. Mindketten megbűvölve e lenyűgöző kép láttára, hallgatagon ültünk hosszú ideig, jégre barátom törte meg a csendet. — Azt kérdezted, hogyan kerültem Párisba — kezdte halkan és hangja tátyolosan remegett. Egy küzdelmes mult kise/tő emléke remegtette meg. — Ne haragudj, hogy kérdezősködtem, talán tapintatlanság voit tőlem, de tiz éve, hegy nem találkoztunk. Emlékszel az összeomlás után iesujtva, összetörve, a vesztett háború bomlasztó őrületét erezve, sirva bucsuztunk el. Azóta nem találkoztunk. — Emlékszem, i o éve eunult. Nem találkozhattunk, mert én pár hónapra a leszerelés után, mint egy vándorló csizmadialegény kimentem külföldre. — í.larkans, erős arcvonásai megkeményedtek s mintha a mult szenvedéses, sótét fellege árnyékolódon voina rá. j — De hát miért mentél ki — j firtattam most már kíváncsian. — Mert nem volt íiunez Kezdenem otthon. A harminchat hónapi frontszolgálatommal, kitünteséseimmei, főhadnagyi rangommal nem _ sokra mentem a nagy tülekedés- j ^^edn^ ^ miért jöttél ki. toltam. A csor- ( • j r> i:.^ Határozzon önként minden cipőjavííésnál! Egészség és takarékosság szempontéiból. Okosság és modern gondolkodás alapján! ben én tul szerény toltam. A csor tetők, protekciósok mindig az orrom előtt csapták bc az ajtót. — Az egyetemen nem próbálkoztál. — — De igen, csakhogy nem volt idegzetem hozzá. Az órákon a professzor monoton előadása alatt gondolataim elkalandoztak, harctéri élmények torlódtak agyamba. Átéltem egyes jeleneseket újból, rohamok, katonák kavarogtaK szemeim előtt s mintha a professzor ajkáról parancsszavak pattogtak volna. Nem birtam ki. Akkoriban nekem mozgás kellett, feledtető és csillapító lárma, a^ utcák lüktető élete, uj impressziók, váltakozó képek, amik eltörlik iszonyatos emlékeimet, agyam rekeszeiből elsimítják a borzalmak bevésődött barázdáit. — Magas, sima uomlokán mély, sötét ránc képződött, mintha egy művész vésője szántotta volna végig. Kis ideig hallgatott. Szemei szinte üvegesen meredtek a semmibe, ahogy emlékeit kutatta. Én nem kérdezősködtem tovább, vártam, — Politikai irányzatokhoz sem kapcsolódtam — folytatta aztán merengve. — Irtóztam a nagyszájú demagógiától, mely még a leg' komolyabb pártnak is jellemző til* lajdonsága. Igy aztán mindenből kimaradtam. De te, — fordult kíváncsian telém — ugy tudom, aekea sikerült — Sikerült, de aztán ,B listára kerültem — válaszoltam zavartan, szégyenkezve. — Valamit olvastam erről — szólt barátom — azt hiszem, akik feleslegesek lettek a hivatalokban azokat nevezik B listásnak. — Ugy van. De kik tettek feleslegesek — folytattam keserű öngúnnyal — azok, akikről hőskölteményeket zengett a .láborus irodalom, akik a magyar intellektuális osztály gerincét képezték, akiket semmiféle politikai párt, nagyhangú jelszó nem tudott kilendíteni nyugodt nacionalizmusuk; medréből, azok, legalább is nagy számban azok lettek feleslegesek. És ma kitűnő vicceket gyártanak azokról a B listásokról otthon, akik ma legjobb esetben agynödkök, pénzbeszedők, kocsikísérők — legrosszabb esetben öngyilkosok. — Menyasszonyom visszaküldte a jegy gyűrűt. — Azt írta szívesen nélkülözne velem, de hogy gúnyt űzzenek belőle, hogy nevessenek rajta, mint egy B listás feleségén, azt nem birná elviselni. Próbálkoztam aztán én mindennel. Végre mint munkás elhelyezkedtem egy gyárba. De a munkások kinéztek maguk közül, mert nem voltam munkás, a* mérnökök tisztviselők lenéztek, mert munkás voltam. Nem volt más választásom, kijöttem külföldre. — Nos és itt mihez akarsz kezdeni. — — Nem tudom még. Mindegy. Ami jön. — Hosszú ideig újból nallgatásba merültünk A Szajna túlsó j>artján, mintha a felhők villámait rögzítették volna lángoló Detükké, hol eltűnt, hol megjelent a Citroen autógyár óriási reklámja az Eifel torony gigantikus méreteit használva fel. Távol a Place St. Michel monnumentális szökőkutja vizsugarakat okádó oroszlánjaival sötétlett. — Én megértém az öngyilkosokat — szólalt meg barátom tűnődve. — A mi generációnk volt az áldozat. A nagy Moloch, a háború minket emésztett fel. És közülünk a legkevesebbet vesztett az, aki elesett. Mi, akik életbe maradtunk önmagunkat vesztettük el. Feleslegesek lettünk, ballaszt a sülyedő hajón, amit kidobtak a tengerre. Mi harcolni sem tudunk! ugy az életért, mint akik .lem harcoltak, mert mink fiatalságunk legszebb éveiben ezek életéért harcoltunk. E percben a houbigant finom illatát éreztem és selyem lágy suhogását hallottam. Egy elegáns, francia nő állt előttünk. Hajlékony alak ját feszesen simuló selyemruha takarta, mozdulatai kecsesek és simák, mint a párduc nesztelen léptei. Üde, fiatal arcát a rizspor enyhén fehérítette és ajkain a rouge alig észrevehető árnyalata incselkedett. ! SZANATÓRIUM, sebészeti, szülészeti és belbeteg íknek. Röntgen laboratórium. Ápolási díj közös szobában 8 pengő, külö í szobában 18 pengő naponta. Orvosát mindenki^szabadon J^gyjj^ ^.„fea ft