Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-25 / 293. szám

JSfYÍRVIDEK:. If28. december 36. 1ZOLOOLTVANYOK V

r jqS ííha-ÉÍ #v • CYÖKCPEVVESSZOK V * LEC«ÉCÍBB EtlZUOtti. H'. TELEKI • m SZÖLÖTLLLPLK M Képviselő: Klein Emánuel Nyíregyháza, Szitrvas u. 9908-8 kik. Egyszer aztán a »baka« (talán az őr?) azt mondta, hogy suhintsak közéjük, együnk egy kis hust is, mert unalmas már a kása étel s a tejes. Megpróbáltam. A suhintás pillanatában mind elszállt s nem is jöttek többé vissza. Az a csapat nem jött. Hanem a csorda ellenkező oldalán röpdöstek. Ha odamentem, azonnal elszálltak. — S az asszonyok?.— kérdezte most a fiatalabb. — Na-ja, téged érdekelnek. Jók. Szivök van. S okosak is. És az erkölcseik?... Valami egyszerű és természetes van bennük, ami soha sem kelt utálatot. Számitás nélkül, az élet tartozékának gondolnak mindent. Ebben .van valami ártatlan. Talán alsóbbrendünek érződik, de éppen azért lovagiasságot ébresztő, védelmet vár az erősebbtől, a magasabbrendütől. A fiatalabb valami történetet várt. Nőről. Nem igy általánosságban. — S bátyám...? — és nyelt nagyot. Uj izt érzett a beszélgetésben. Talán Natáliának gondolta, fehérarcunak és hűséges szeműnek. De a tanácsos legyintett. Mosolygott. — Nem volt. Nincs ilyen emlék. — Egy kis kárörvendés szúrt ki a hangjából. A mosoly mögött mégis látott valamit a fiatalabb. Onnan integetett valami árnyék. — Az nem lehet bátyám. Látom: titok. A lelkében maradt valaki. — A — börtön, öcsém. A börtön. Megdübörgött a nehéz szó. — Huszonnyolc hónap... Huszonnyolc... Súlyos volt a szó és sötét. Csönd hullott szét a fülkében. A tanácsos lehajtotta a fejét. A fiatal nagy kerek szemeket nyitott és várt. — A baka bukott ki a ' szó a tanácsos szájából — ha vele nem találkozom, boldog lettem volna. Tehénpásztor. Boldog tehénpásztor. Még évekig. Évekig... Milyen szivesen adták az ételt a menyecskék. Tejet kaptam, amennyi kellett. S egyszer kicsit megkéstem. Két út vezetett oda, ahonnan a teheneket szoktam inditani. Megindultam azon, amelyiken menni szoktam, de akkor eszembe jutott, hogy a másik út rövidebb. Tiz lépésről visszatértem. Siettem. Ez volt a vesztem. A baka jött velem szemben. Megszólitott. — Egy plakát van kitéve — mondta — olvastam-e? Németül yan irva. ( Siettem a plakáthoz. Abban volt, hogy gyülekezzünk, de csakis a tisztek. Talán haza...? Nem mertem végiggondolni. Melegség futott belém. Felgyúlt, meleg világosság: Otthon! összegyültünk. Egyszer csak szuronyok négyszögében fuldokoltunk. A néma sirás fojtogatott bennünket. Könny nélküli szemekkel, égőszáraz nyelvvel megindultunk. Izmaink remegtek. Halál?! — Mind azt hittük. Azután huszonnyolc hónapig nem láttunk mást, csak fekete szennyes kőfalakat, meg eget, amely akármilyen fényes volt is, mi nem láttunk rajta semmit, csak életünk sötét fellegét... — Miért, miért volt...? — kérdezte most a fiatalabb. — Revans... Zalaegerszeg... Legyintett. Sóhajtott. — Azért nem bánom. Érdekes volt. Mennyit beszélhetnék még. N-n-na, hagyjuk. Belenézett a sötét üvegbe. Szikrákat hullatott a mozdony. Mintha hulló-csillagok lettek volna. Mire újból felfigyeltem, már ismét a szeszről beszélgettek. Hogy milyen nagy a tartály. Hogy az ecet milyen átható Szagú, még most is érzi magán — mondta a fiatalabb. — Én is alig várom, hogy otthon legyek, levessem ezt a ruhát — mondta az idősebb. Már itthon volt. Elmúlt belőle Oroszország. Az emlék. A vicinális megállt. A nagy állomás felfénylett. Kiszálltunk. Néhány szó a békeszerződés revíziója kérdéséhez Irta és a Nemzeti Szövetség „Pro Hungária" női osztályának elnökségéhez felterjesztette: Pillér József Méltóságos Dr. Réthy Ferencné úrnőnek a Pro Hungaria Elnökének Budapest. Méltóságos Asszonyom! Régi gyakorlat, hogy aki valami kitűzött célt akar elérni, annak figyelembe kell venni minden olyan objektumot, amit célja eléréséhez felhasználhat. Tervet készit s ide besorozza mindazon rendelkezésére álló momentumokat, melyek nemcsak alapot nyújtanak a célt szolgáló akcióhoz, hanem ráviIágitanaK az eljárás egész vonalára, amelyen haladva a cél elérhető. A magyar nemzetnek egyetlen főcélja ma: a trianoni békediktátum reviziója. Ennek a szolgálatában áll a Méltóságod vezetése alatt álló Pro Hungaria is. Olvasom, hogy már eddig is nagy sikereket ért el a külföldi propagandákkal. A helyzet nehéz. Nehéz pedig azért, mert idehaza, ahelyett, hogy a lelkek egymást animálnák a cél felé, ellenkezőleg lelohasztani igyekeznek egyesek az itt, ott felcsillámló törekvéseket azzal a kijelentéssel, hogy a revízió «még nem aktuális, még nem időszerü». — Pedig, ha megvizsgáljuk a Kérdést közelebbről, rájövünk, hogy minden alap meg van ahhoz, hogy e kérdéssel, mint aktuális tét :Ilel foglalkozzunk. Hogy mik azok a momentumok, melyek az alapot ehhez megadják, lássuk egyenként. Itt van mindenekelőtt a békepontok között a 19-ik paragrafus, mely jogot ad arra, hogy a határ kiigazításának kérdését bármikor felvetheti a magyar nemzet, anélkül, hogy ezzel véíene a szerződés ellen, vagy ezzel a lépésével háborút provokálna. Ezzel a jogával a nemzet mindeddig nem élt. Hogy miért nem ? Érthetetlen. II. Magyarország nemzetiségi vidékeit a népek önrendelkezési joga alapján csatolták el az ősi törzstől. A tótok etnográfiáját tekintve, az 1910. évi népszámlálás szerint 1960000 ember vallotta magát tótnak Magyarországon. Ebből az elcsatolás után az anyaországban szétszórtan visszamaradt 141882, tehát csak 1818118 lelket csatol'tak el; ezekkel szemben érvényesítették az önrendelkezési jogot; de a magyar nemzet az elcsatolt 3 és félmillió magyar részere nem Követeli az önrendelkezési jog érveay- j sülését. Hogy miért nemi É.tha- • tetlen. III. . Ott van, a magyar nemzet ren- j delkezésére áll a Millerancf-féle kí í sérő-levél. Ennek tudatában és j birtokában irta csak axá a nemzet j a trianoni szerződést, mert ebben j látta biztositékát annak, hogy a jogtalanságok orvosolva lesznek. Ezt a levelet is papírkosárba tette a nemzet. Hogy miért ? Érthetetlen. Éppen most olvasom Millerandnak egyik ujabb nyilatkozatát, mely szerint a békeszerződést sérthetetlennek mondja. Tehette! Mert ha a magyar nemzet nem élt a kísérőlevélben lefektetett jogával,, miért tartsa éppen ő emlékében a másnak biztosított előnyöket ? ív: A magyar nemzet ^aját igazának igazolására, méltán hivatkozhat Amerika magatartására, amikor kimondta, hogy a trianoni békeszerződést igazságtalannak tartja, ezért nem is ratifikálta. V. A kisántánt államok azon eljárása, hogy a békeszerződésnek csak a javukra szolgáló rendelkezéseit hajtják végre, a más természetüeket pedig megszegik, méltán jogalapot nyújt arra, hogy a szerződés érvénytelenségét a magyar nemzet kimondja. VI. Hitelesen igazolva van, hogy Wilson a békekötések idejében már agylágyulásban szenvedett. — Ugyancsak beszámithatatlanság állapitható meg Károlyi Mihályról. Tehát két beszámithatatlan ember diktálása, illetve hozzájárulása mellett jött létre a trianoni szerződés. A megtámadhatóság esélye tehát nyilván fennforog. VII. Nagyon fontosak s talán mindennél többre becsalendők a irancia miniszterelnöknek, Briandnak a szenátusban elhangzott, a magyar igazságot megállapító nyilatkozatai, amikor ott a trianoni Dékeszerződés becikkelyezéséről volt szó. Vita indul meg, — mondja a tudósitás, — amelynek során egyik képviselő heves beszéd keretében kikel a békeszerződés ratifikálása ellen, kifejtve annak igazságtalanságait. Egyik többségi párti próbálja cá folni az elhangzottajcat, mire egy másik képviselő keserű gúnnyal állapit ja meg, hogy a magyar nemzettel nemcsak igazságtalanságok, de embertelenségek, sót istentelenségek történtek. A szenátus hangulata olyanná változott, hogy alig lehetett remény a ratifikálásra. Ekkor felállott Briand j mondott egy rövid beszédet: a Igaz — mondotta — amit »z előttem szólók mondottak, sőt több igaz annál, niszen ők nem is tudhatnak mindent. De Uraim, ne feledjünk el két dolgot: Ne feledjük el, hogy az egész világ azt hitte, hogy a világégést a magyarok nagyravágyása okozta, az a magyar nagyravágyás, mely újra három tengert óhajtott a magyarok határának. Ezért a magyar nemzetet meg kellett büntetni. Ne feledjük el másodszor, hogy ennek a nagyravágyásnak csúcspontján a magyar miniszterelnök, gróf Tisza István állott. Ezért Tisza Istvánnak^ meg kellett halnia. Ilyen tudattal készült a magyar béke. Alig volt készen pár hete, megjelenik a bécsi vörös könyv, melyből . megtudjuk, hogy egyedül a magyar nemzet volt az, amely akár megnyeri, akár elveszti a háborút, csak veszíthetett volna s megtudjuk azt is, hogy éppen Tisza István volt az, aki azután a bizonyos háborudöntő miniszteri tanács után is még egy külön emlékirattal fordul az uralkodóhoz, hogy a háborút megakadályozza Ez mind kiderült és igaz. De ha mi most nem ratifikáljuk a magyar békét, ezzel nem segíthetünk rajtuk, mert már három nagyhatalom ratifikálta s igy béke már megváltozhatatlan. És még egy meggondolásra intem önöket. Ha már most megbolygatjuk a magyar békét, akkor szükségszerűen meg kell bolygatni a bolgár, meg kell bolygatnunk a török és ne feledjék Uraim, meg kell bolygatnunk a német békét is. Nos, akarják-e az Urak megbolygatni a német békét ? Ezt nem akarták, ezért a trianoni békét ratifikálták. Majd 1921. junius 7-én ugyancsak a szenátusban a következőket mondotta: »A magyar határ bizonyos fokig önkényesen van megvonva. Elég ha egy térképet megnézünk s azon követjük a határ vonalát, amely egyébként nem feltétlenül végleges s amely — tudjuk meg mindjárt — nem feltétlenül szentesíti az igazságot. A határ bizonyos érdekeket sért és ezért bizonyos igazításokra lesz szükség. Méltóságos Asszonyom! A magyar nemzet igazát, a háború előkészítésétől való tartózkodását világosabban, meggyőzőbben és illetékesebben senki meg nem állapíthatta, mint maga Briand, a francia szenátus nyilt plénumán elhangzott s fentebb idézett nyilatkozataival, ahogyan megállapította; ezért méltán nevezhetjük Briandot a magyar igazság koronatanujának. Olyan hiteles és hivatalos kijelentések komplekszumát képezik ezek, amely kell, hogy alapját képezze a kibontakozásnak, az igazság kiszolgáltatásának. Aki tehát a revízió kiküzdésére harcba indul, annak elsősorban a Briand nyilatkozatait kell zászlajára írni s azoknak jegyében megindulni. Briand — mint tudjuk — ezidő.