Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-25 / 293. szám

14 JW%ÍRYIDÉK. 1*28. december M. zuska születésének perceiben ömöljön el mindnyájunk lelkén a szeretet és megértés szelleme, nmikor minden ajak elhallgat és minden lélek szoros egységbe Kapcsolódik, egy régi mondás szavaival szólva, angyal jár a szobában. Igen, angyal, a béke és szeretet szárnyas angyalkája. Vidám esetek *•«««• Közli: dalmi Erdélyi Farkas. A paraszt törvényes következmények terhe alatt van a bírósághoz beidézve. — Fogja magát, a fiát a hátára veszi s beállít a bírósághoz. — Kend mit akar? kérdi a biró. — Hát instállom a Nagyságos Biró úrat, tessen itt a level, be vagyok idézve. — Hát juzal a gyerekkel mit akar a hálán? — Azt mondták kérem alássan, hogy a levelben az is benne van, hogy a törvényes következmények terhe alatt jelenjek meg. Hát teccik tudni, megesküdtem az anyjukkal, ez a kis fiu a törvényes következmény, hát béhoztam. -r • • * Khon meghívja Juklit s azt mondja neki: gyere el hozzám ebédre, ha thodsz! Másnap Jukli megjelen, de bezárt ajtókra talál. — Félórai dörömbölés után észreveszi, hogy Khon az ablakban nevet. Te Kóbi, meghívtál ebédre. Igen! Akkor mért nem nyitod ki az ajtót ? Én csak azt mondtam: gyere el ebédre, ha thodsz. — Hát gyere be, ha thodsz. • Nézegettem a »Magyar Hét« kirakatait, mikor odaérek egy ruhakereskedés kirakata elé, látom, hogy a szép ruhák háta megé ki van téve Nagymagyarország északi térképe s a Magas Tátrának csúcsai apró nemzeti szinü zászlókkal vannak megjelölve s alatta az a felírás, hogy »elszakithatatlan« t. i. a terület. — A hátam megett egy csinos asszonyka azt mondja: Igen, mig magukra fel nem veszik! Ő meg a boltosnak a ruháit értette az »elszakithatatlan« felírás alatt. * A minapában sétáltam az utcán, látom, hogy egy vén dada két gyermeket tol egy kis kocsiban. — Feltűnt a két szép kis gyerek s kérdem az öreg dadától: ikrek ezek a gyerekek? Nem kérem alássan! zsidók. * I. bácsinál látogatóban volt a testvére 4 éves kis fiával. Dé

1 után I. bácsi azt mondja a kis Lacikának: Menjetek sétálni a Pesztrával, de jól viseld magad és szépen beszámolsz nekem, hogy hol jártatok és mit láttál? Lacikáék hazajöttek s kérdi a bácsi 'tőle: No hol voltatok? Messzimesszi, a város végén. — És mit láttál? Láttam egy szamarat. Hát aztán nagy volt? Nagyobb volt, mint I. bácsi. * Egy igazi úr azt mondja egy ismerősének, hogy ő nem ül soha autóra, mert nem szereti. — No bizony, én sem. Hát maga miért? Csak azért kérem, mert mint állatorvost — lóhoz hivnak, de autóhoz soha. * Egy nagy ébredő hírében álló fiskális az állomáson jegyet akart váltani, de mivel sokan voltak a pénztár előtt, szorongani kellett. Egyszer érzi, hogy valaki többször a hátára üt. A többszöri ütésre Várallyay lené: Magyar tél... Zúzmarás fehér fák Csengő ezüst beszéde Zeng-bong a. téren át.... A mező hófehérbe öltözött, Mint tündérmesékben Oly sima lágy az út, Csilingelő szánkók elhaló csengetése, Hallszik az éjbe... A falu hallgat, a falu álmodik. Mély álma van, didergő hosszú álma, Ópiumos felejtő éjszakája. A büszke, napbarnított arcok Bús testvérgyásza, Árnyékot vet minden házrgu A falu tornya nagy fekete zászló, S az ünnepi fehérségben Kettőződik feketesége, A mező hófehérbe öltözött, ; Mint tündérmesékben, Oly sima lágy az út, Csilingelő szánkók elhaló csengetése Hallatszik az éjbe... Édes madárdal A szél gonosz, kaján, De velem jóba' van; Legényes, vig nótákkal Derít minduntalan. Kormos kályhám csövén, Fütyülve leszalad, Esztelen táncot lejtve Dalol a hűlt hamu alatt. Muzsikál, elfeledteti A szörnyű hideget, Részvétből vagy csalásból ? Végre is egyre meg}. Jót tesz a vén fiu, ~

4". _ Mert kedvre hangol; Előbb még dermedt tagjaim, Forrók e drága daltól. Bűbájos éjek víg tora, Kacagó májusok Gyémántos himpora Esőz rám s az ócska bútorok Kihajtanak rügyezve. Szekrényem árnyas bükk Ha...! Édes madárdal zeng be, A fehér téli csendbe... hátranéz s azt mondja neki egy 1 nagyszakálu izraelita: pardon, azt j hittem, hogy a Grünberger or -— f | • M. Ödön azt mondja az ispánjának: ez a két ökör nem pár, el kellene adni, de a hajszás nagyon jó, azt sajnálom, hát be kell hajtani holnap a nagyvásárra a Villást eladjuk és veszünk a hajszásnak egy párját. Ugy is történt, Ödön barátunk a villást eladta. Járt-kelt a vásárban, hogy az otthon maradt hajszásnak párját vegyen. — Látja, hogy egy cenzál vezet egy ökröt, megállítja s meg is vette s egy emberrel kiküldte a tanyára. Másnap kiment, azt mondja az ispánjának: no mit szól, ugy-e jó ökröt vettem, ez már jó párja lesz a hajszásnak? Sok pénzt adtam érte, jóval többet, mint amennyiért a villást eladtam. — Az ispán nagyot néz s azt mondja neki: Tekintetes úr, hisz ez a villás! Tyhü a kutyafáját, csakugyan, én drága pétjzért a saját ökrömet vettem viszsza. * Stern háztüznézőbe beállít Lefkovicshoz. A Zálit szeretném magamnak feleségül. — Az egy nagyon szép, kedves leány. — Mi volna a hozománya, 'mert ugy tudom, hogy puklis? — Nohát van neki egy kis puklija, de nagyon házias, azzal adok 50 ezer koronát. — De thodja mit Stern, vegye el a Rébít. az is egy igen szép, kedves leány, de megsúgom magának, annak két kis puklija van, azzal adom magának 100.000 kroncsit. Kedves Lefkovics! nincs magának egy harmadik jánya, kinek három puklija van? * Weisz kedveskedni akart a feleségének és vásárolt egy beszélő papagályt. Haza vitte s bezárta a tyúkketrecbe és nem szólott a feleségének semmit s közben gseftje akadt s megfeledkezett a papagályról. Üzletének lebonyolítása után azt mondja a feleségének: te aranyos meg akarlak valamivel lepni, vettem neked egy beszélő papagályt. — Hun van? Betettem a tyúkketrecbe. A ketrecbe?! Igen, miért ijjedezel ugy, nem is örülsz neki? Jaj, jaj, jaj! Nü mi az, csak nem metszetted meg? Biz igaz az! Jéh! hát miért nem beszélt!? * Az öreg papot bízták meg a postaügynökség vezetésével, kit becibáltak a felügyelőséghez vizsgát tenni. — Kérdik az öregtől, hogy ha Jappánba küld valaki onnét levelet, mennyi bélyeget fog arra felragasztani? Ugyan kérem, hát ki küld Árból Jappánba levelet?! * A falusi biró a községháza ablakainak bevágásáról az ablakos tótoktól nyugtát kért. — Az egyik ablakostót a következő nyugtát állította ki: Nyugtázs megbizonyolás. hogy minkunk a kuruz zablakuk megreparáltunk a Biró úr a 3 zváltósflorintot megfizzettál a megbizonyolunk a zablakos Janó a zablakos míves az enyém pajtásod Gyúró. * Az egyik paraszt elszántotta a szomszédjának a mesgyéjét s ez beperelte a Járásbíróságnál. Itt a panaszlott százeggyig tagadott sazt mondja a járásbirónak: tekintetes Riróság! Ne tessen hinni ennek az embernek, ez nem igaz ember, bizonyítja az, hogy engem ilyen pocsék helyre hozott. * A gróf közzétesz az újságban egy hirdetést, hogy oroszlánvadászatához keres egy olyan társat, aki bátor, jó lövő és beszéli az angol nyelvet. Jelentkezik nála a Rosenblüth. — Tud maga angolul ? Azt éppen nem thodok. — Hát jó vadász ? Az éppen nem. — Hát bátorsága van-e ? Az pláne nincs. Hát akkor mi a fenének jött ide ?' Csak azt akartam a Méltóságos gróf urnák jelenteni, hogy én rám ne tessék számítani, mert nem megyek. * A jómódú paraszt három szép lovával ment a vásárra a lógóst eladni. Útközben a nárom ló a szekérrel beleragadt a sárba, ugy, hogy az utána jövő plébános ur lovai húzták ki szekerét a dágványból. — Nagyon szépen megköszö nöm a Főtisztelendő urnák a szívességét, ezért a csikó árát az eklézsiának fogom adni. — No aztán ugy legyen! Megérkezik a vásárba, legelső dolga az volt, hogy vett egy kakast s azt feltette a szekérr?. Jöttek a vevők, kérdik, mi az ára a csikónak ? — CsaK a Kakassal együtt eladó. A csikó ára 2 pen gő, a kakasé 400 pengő. Meg is vették nyomban tőle s hazaérve jelentkezett a plébánosnál, hogy ö amit ígért be is tartja, elhozta a csikó árát s leszúrta * í pengőt az eklézsia javára. á Kárpátok karácsonyi üzenete... Itt állunk ismét a karácsony kapujában. Odakünn zúgva száguld a hideg északi szél. Ablakomhoz sodort egy száraz tölgyievelet. Nagyon messziről jöhetett, mert igen meg van tépázva szegény. Nézegetem, vájjon honnan jöhetett ide, a Nyírség síkjára, iskolám ablakára. Mennyi utat tehetett meg, arriig ideért! Forgatom, nézegetem. — Gondoltam, elteszem emlékeim közé. De ahogy jobban nézem, mintha sürün rovátkolt apró sorokat látnék rajta. Mi lehet? írás? Igen, irás! Tölgylevelen. Felül a cim. Olvasom: «Kárpátok karácsonyi üzenete Csonkamagyar országba!'" Megreszket kezemben a levél ésolvasom, olvasom lázasan a betűket. Tollat veszek elő és leirom, hogy mások is olvashassák magya rok, mert magyarokhoz szól: «Szivemtől leszakított véreim! Testemről letépett bús magyarok! Elérkeztetek immáron a nyolcadik karácsonyhoz sorsotok sött éjjelében. A trianoni temetés óta nyolc nehéz esztendő telt el már, nyolc évnek gondja, bánata szántott végig homlokotokon.De ezek között tudom, a legnagyobb fájdalom, a legfájóbb seb sziveteken hazátoknak, az ezeréves, annyi honfiúi vérrel megszentelt honi földnek a szétdarabolása. Érzem az elszakított magyarok minden fájdalmát,minden halk jajszót, vagy elfojtott óirást meghallok és bérceimen által visszhangozom fel a Magasságok Urához, hogy könyörüljön meg már rajtatok, hiszen megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt! Idegen rablók tapodnak rajtam már hosszú évek óta. Vagdalják, pusztítják erdőségeim fáját, mit nektek neveltem, isszák, mocskolják forrásaim hűs vízét, mit nektek szántam, szívják balzsamos levegőmet, mire a ti .'íteg gyermekeiteknek oly nagy szükségük volna. Idegen kezek dézsmálják, bitorolják néktek készített drága értékeimet! Bérceim aranyát, ezüstjét, vasát és 9zenét, a ti kincseiteket! De gondolataim szárnyán mindig közöttetek vagyok. Várlak, nagyon várlak vissza oenneteket! Oly igen nehezen! Amikor panaszkodtok, lombos erdeim zúgásával felelek. Ha sírtok, veletek sírok én is! Könnyeim árját is felétek küldöm. Arrafelé viszik a rab folyók: a Vág, Nyitra,