Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)
1928-12-20 / 289. szám
1928. december 2t. JSÍYÍRY1DEK. ea Amit a közönség észrevesz. Panaszos levelek, észrevételek és egyéb megszívlelendő apróságok Egy nyíregyházi úr kétségbeejtő kalandja a sötét állomási épületből egyptomi sötétségen, drótakadályon, életveszélyes hídon és vérző sebesülésen keresztül a Kürt-utcáig A következő sorokat kaptuk: A nyíregyházi nagy állomásról jövök. Délután 5 óra. Sötét este van. Megakartam tudhi, mikor indul egy bizonyos vonat. Bár ne tettem volna. Annyi csalódás és baj ért egymásután, hogy szinte sok. Először is kerestem azt a nagy festett táblát, amelyre á vonatok indulása és érkezése van minden nagyobb állomáson felfestve. A nyíregyházi nagy állomáson ilyen nincs. Miért nincs ? A magas hall bántóan sötét, arról szó sincs, hogy az utas elolvassa a falakra erősített menetrendeket és utasításokat. — Nyomorultul pislog egy félszegen elhelyezett villanykörte. Bár az se pislogna, akkor legalább nem lehetné elolvasni az ernyőn egy felírást, amelyből kiderül, hogy a Máv. német gyártmányú lámpaszerkezeteket használ. Lehangoltan hagyom el a pályaudvart s már három lépésnyire érzem, hogy a cipőmbe beszivárog felülről a tócsa v»z. Egy sártenger közepén állok. Alig vergődöm ki, hasravágódom egy kifeszített dróton, mely a villamos vasút oszlopát tartja. Feltápászkodom és óvatosan tovább akarok menni, de akkor meg az arcommal megyek neki a 2-ik, 3-ik drótnak. Ezek az oszlopok 3-4 dróttal vannak megrögzítve és ezeket a drótokat sötétben nem lehet előre látni. Káromkodó utasok haladnak előttem, azok is a fránya drótokat szidják. Csupa sár voltam, nem mertem a Széchenyi utcán végigjönni, hát nekivágtam a Deák Ferenc-köznek. Ezt jól eltaláltam. Itt álltandóan vak sötétség uralkodik, egyetlen villanykörtét se látni, de neki mentem 2 villanyoszlopnak is. Valahogy eljutottam az Ér hidjáig. Ott már lem én kerültem bajba, hanem egy mozdonyvezető, aki a mozdonyához akart sietni. Csúnyán szitkozódott, alig mertem megközelíteni Odaérve látom, hogy a lábát szeretné kiráncigálni a hid deszkái közül, ami azonban sehogysem sikerült. — Végre is a mezitlábát/ sikerült kihúzni, mire a cipő is felszabadult. Dehogy fel ! Le 1 Le a piszkos Ér be, most is látható. A mozdony vezető meg bicegve rohant az ál lomásra, hogy baj ne legyen a mozdonnyal. Én is tovább mentem s már-már azt hittem, hogy szerencsésebben folytathatom utamat, de bizony a Deák Ferenc köz és Deák Ferenc utca sarkán járda nem lévén, a sárban elcsúsztam és a szeges-drótos kerítés végigszántotta mind a két kezemet. Csak 8 nap múlva épültem fel annyira, hogy ezt a referádát megírhattam. Kedves Főszerkesztő Barátom ! Légy szives tájékoztatni, hogy körülbelül mennyi kártérítést kérhetek a Mávtól, a Villamos-társaságtól és a várostól ? A mozdonyvezetőnek nem kell kártérítés, mert a lekésésért nem kapott pénzbüntetést, meg a cipőjét is megtalálja, ha lesz bátorsága még egyszer végigmenni a Deák Ferenc hidján. Aláírás. és villamoscsengő szerelést és javítást legjobb minőségű anyagból legolcsóbb árban eszközöl Petrovics Lajos villanyszerelési vállalata Üzlet: Kálvin-tér 14. sz Liptay-ház Lakás Csillae-utca 39. sz. •••••••••••••••••••••••••••••• • n g Karácsonyra • • • • • • • • • • • P t fűszer- és C9em«j?e üzletében. 105S3—4 Q •••••••••••••••• ••••••••ULIULJUfJ Cognac. Pezsgők, Likörök, Flor's-, Gerbaud-, Lukács- és Koestlin bonbonok, különféle cukorkák, prágai sonka és finom felvágottak, sajtok, fűszer- és csemege aruk, karácsonyfara csokoládé figurák, díszes szalon cukorkák, ezerféle csillogó diszek, szines gyertyák atb. stb. óriá«i választékban Hoffmann .Adolf Kötött és szövött áruban nagy karácsonyi vásár Ezen alkalommal eélom nb. vevőkösönségemet karácsonyi ajándéknak alkalmas gyapjumeilények, pullowerek, kabátok és külöaböfló minőségű harisnyakban rendkívüli olosó árban kiszolgálni. Selyem harisnyák minden seinben állandóan raktáron. A nálam rásátolt selyem harisnyákon előforduló snemlefutáa kijavítását díjmentesen tseköéöm. losrr-f W O HL ÁRMIN harienyakötőde és harísnyahée Nyíregyháza, Bethlen u. 8. aaám. Konyak- és rumvásár. Braun Testvérek R.-T. 100 év óta fennálló világhírt konyak és llkör gyára feltűnő olcsó árban bocaátja készítményeit Nyíregyháza és környéke közönségének rendelkezésére. Egy üveg 7/io ltr. legjobb konyak P 4 50, Egy Üveg 7/io ltr. kiváló finom rum P 3-20. Mindenki használja fel a kedvező alkalmat, mig tartja kénlet. Gyári lerakat; Hoffmann Adolf fűszer- és esemege üzletében. 10M2 - i Modern Kölcsönkönyvtár XJjságr'bQlt'fogLnL AA év óta fenálló üzletemben, úgy mint eddig, most is a legszebb karácsonyi ajándéktárgyak és gyermekjátékok vannak raktáron a legszebb kivitelben és a legolcsóbb árak mellett RUZSONYI PÁL MU1PARÁRU- SPORT ÉS JÁTÉKSZEREK RAKTÁRA M. KIR. LŐPOR ÉS PATRON ÁRUDA TELEFON: 138. NYIREGYHAZA. TELEFON: 138.