Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-19 / 288. szám

1928. december 19. JfSÍYÍRYIDÉK. 3 lelően elhelyezhetem őket«. Ennyire gondját viseli a gyógy­ped. szakfelügyelőség a felügyelete alá került érzékszervi vagy szellemi fogyatékos gyermekeket, ami tár­sadalmi szempontból nagyjelentő­ségű, mert köztudomásu, hogy a bűnözők legnagyobb része erkölcsi \ fogyatékos, amin csak korán kez- ; dett gyógyítva nevelő eljárással le­het segíteni. A nyiregyházi kisegí­tő iskoláknak e jótékony hatása is figyelembe veendő, mikor a bűnö­zések megelőzése érdekében is fel­veszik a harcot és így igyekeznek bekapcsolódni a jövő nagy felada­tainak megvalósításaiba. Kallay Iiklósné fóispánné mond megnyitó beszédet a Sansz holnap déintáni karácsonyfaünnepén Az „Árvák Iirácioaya" címá jelenetet adják elő (A Nyírvidék tudósítójától.) Sorra kigyúlnak a szeretet fái, felragyognak a karácsonyfák az iskolákban, egyesületekben, árva­házakban. A segítségért kiáltó szegény magyar haza gyermekei­nek szive fogékony a segités, a jóttevés erénye iránt. Mindjobban nyilvánvaló, hogy a szavak szá­nakozása, a vigasztalás igéi nem érnek célt a szeretet cselekvése nélkül. A szegényekért, nyomor­gókért tennünk kell, áldoznunk kell. A Magyar Asszonyok Nem­zeti Szövetségének nyiregyházi csoportja több ízben kifejezésre juttatta, hogy a Mansznak első­sorban nem a jótékonykodás a célja, a Mansznak a nemzeti gon­dolat erejével, kulturhatásával való társadalmi nevelés a célja. A nyiregyházi Mansz asszonyai azon­ban a ma felsikoltó nyomor lát­tára nem ülhetnek tétlen kézzel. Segíteni, tenni, áldozni akarnak. A vasárnapi vásár is ennek a ten­ni kész szeretetnek jegyében zaj­lott le s a nyomor ellen való küz­delem egyik ténye lesz a holnap, december 19-én délután 3 órakor kezdődő karácsonyfaünnep is. Az ünnepség, amelyet Kállay Mik­lósné főispánné, a Mansz nyiregy­házi csoportjának elnöke nyit meg, a tanítóképző nagytermében lesz és műsora a következő)) 1. Hiszek­egy. Énekli az állami tanítóképző daíköre. 1. Megnyitó beszédet mond: dr. Kállay Miklósné főis­pánné, a Mansz elnöke. 3. Kará­csonyi fohász. Szavalja Kiss Ju­liska. 4. Karácsonyi dal. Énekli Hajdú Erzsébet, zongorán kiséri: Krecsák László karnagy. 5. Árvák karácsonya. Karácsonyi jelenet. — Szereplői: Mariska: Nagy Ágnes. Pista :Pávai Bandi. Jancsi: Téger Laci. Jézuska: Győri Éviké. Fő­angyal: Scholtz Judit. Angyalok: Orbán Valika, Horthy Éva, Arn­hold Nelli, Búzás Rózsa. Egy nyíregyházi fiatalember, afcit már holttá nyilvánítottak, levelet irt Szibériából és jelzi, hogy ólban van hazafelé (A Nyírvidék tudósítójától.) A messze Szibériából érdekes le­vél érkezett Nyíregyházára Petne­házy Gyula gazdálkodóhoz. A le­velet fia, Petneházy György irta, aki tizenkét esztendővel ezelőtt az orosz harctéren eltűnt és akiről már azt hitték, hogy meghalt. — Petneházyék éveken át keresték eltűnt fiukat és amikor már sem­mi nyomra nem akadtak, ami Pet­neházy György életbenlétét iga­zolhatná, megindították a holttá­nyilvánítási eljárást. A fiút an­nak rendje és módja szerint holt­tá is nyilvánították. A napokban aztán a szülők végtelen örömére levelet irt Petneházy György Szi­bériából. Azt irja, hogy jól van, egészséges, megnősült, családja is van és most útban van hazafelé Petneházyék most várják a holt­nak vélt fiúnak és családjának ér­kezését. A család megbízottja az iránt érdeklődött a városházán, hogy a Petneházy György tulaj­donát tevő, mintegy 3200 korona névértékű hadikölcsönkötvény után kaphat-e a fiu karitatív se­gélyt. Igaz, hogy a hadikölcsönt jegyzők közül egyelőre csak azok kapnak segélyt, akiknek legalább ötezer korona értékű kötvényük van, de Petneháziék azt remélik, hogy a népjóléti miniszter a tizen­két esztendőn át orosz hadifog­ságot szenvedett fiúval kivételt tesr Megindult a karácsonyi vásár (A »Nyirvidék<; tudósítójától.) Sebes szárnyakkal közeledik a gyermekvilág legnagyobb, legsó­várgóbban várt örömünnepe a ka­rácsony. Bármerre is járunk, min­denfelé az ünnepekre való készü­lődés lázas hangulata fogad. Az ujjá rendezett kirakatok hatalmas fénylő üvegtáblái mögött csillogó karácsonyfadíszek, apró csecse­becsék. gusztusosán adjusztált nyalánkságok, teljesen felöltözte­tett karácsonyfák és csábitóbbnál­csábitóbb gyermekjátékok elkép­zelhetetlen sokasága vonja magára a járókelők figyelmét. De nem­csak a gyermekeknek szánt áruk kirakatain, hanem a többin is va­lamennyin meglátszik az ünnepi hét ihlete. A kereskedők ilyenkor a legigézőbb portékáikat bocsát­ják közszemlére és az eladási cik­kek elrendezése is sokkal gondo­sabb ,művészibb, mint más közön­séges szürke napokon. Egyik-má­sik kirakat felett hatalmas táblák hirdetik: »Itt nagy karácsonyi ok­kázió«. »Jutányos alkalmi árusí­tás*. »Mélyen leszállított árak«. — Az utca is forgalmasabb, mint máskor. Az emberek tőből levá­gott, még frissen zöldelő kará­csonyfákkal, kisebb-nagyobb ösz­szekötözött csomagokkal sietnek tova. Viszik a meglepetésre szánt ajándékokat, a krisztkindliket, a karácsonyfiát. Az idény lanyha irány­zattal indult a kará­csonyi vásár A karácsonyi piacon tett sé­tánkkal kapcsolatban alkalmunk volt több kereskedővel beszélge­tést folytatni. Arra kérdésünkre, hogy milyen arányú a most meg­indult karácsonyi vásár forgalma, csaknem valamennyitől azt az egybehangzó választ kaptuk, hogy az idén az irányzat sokkal lany­hább, mint amilyen az elmúlt A „Teáskanna" védjegyű tea a legjobb izí, a legfinomabb aromát és az utolér­hetetlen kiadósságot testesíti meg. években volt. Egyedül csak a ki- , mondottan karácsonyi cikkekben mutatkozik élénkebb kereslet, de ez is mögötte marad a mult évi- r eknek. Egyébként álljon itt Nyir- ' egyháza egyik legtekintélyesebb kereskedőjének az idei karácsonyi vásárra vonatkozó nyilatkozata: A régi karácsonyi szezonnak, amikor az üzletek mindenütt tul voltak zsúfolva vevőkkel, ma már alig lehet nyomát látni. Az általá­nos gazdasági viszonyok, súlyos pénztelenség, a vásárlóközönség eladósodása már olyan nagy­mérvű, hogy karácsonyra csakis a legszükségesebb, szinte nélkü­lözhetetlen cikkeket szerzik be, ugy ,hogy a karácsonyi áruk fő­cikkeiben, a luxuscikkekben egy­általában nincs forgalom. A kará­csonyi vásárra súlyos befolyással van az idő is, különösen a textil­szakmában, a nehéz téli árukban és a konfekciókban a téli kész­árukra alig van vevő. Ha az idő hidegebbre fordul, erősen hisz­szük, hogy a közvetlen ünnep előt­ti napok még sem fognak teljes csalódást hozni. A karácsonyfa-piacon A karácsonyi vásáron legkere­settebb cikk a karácsonyfa. Kará­csonyfa nélkül el sem tudnók képzelni a karácsonyt. A Kossuth Lajos téren és egyes üzleteknek az udvarán óriási tömegekben van­nak felhalmozva a frissen vágott karácsonyfák. Mintha Nyíregyhá­za részére külön egy egész erdőt kiirtottak volna. A forgalom még itt sem nagy, ami nem is csoda, mert az árusok még nagyon ma­gasra tartják az árakat. Egy köze­pes fa 5-6 pengőbe kerül, de a nagyobbakért 8—9 pengőt is el­kérnek. A legkisebb galy is 1 pengő 20—2 pengőnél kezdődik. Fogják adni még olcsóbban is később, mondja egy fejkendős fa­lusi nénike és távozik anélkül, hogy vásárolna valamit. — Egy csizmás tanyai gazda egy másfél méter magas fára alkuszik. Két pengő ötvenet kérnek érte, pe­dig féloldalas, amint a vevő meg­jegyzi. Nem baj — válaszolja a tulajdonos, lehet azon segíteni — s máris megy a fúróval, hogy uj galyak beszúrásával pótolja a fél­oldalt hiányzó ágakat. A mi véle­ményünk is az, hogy a karácsony­fák még mindig nagyon drágák. Tavaly sokkal olcsóbban lehetett vásárolni. De igaza van a falusi néninek, majd lemennek az árak karácsony szombatjára. A játékos boltban A karácsonyfa alá játék is kell a gyermekeknek, tehát benyitunk egy játékos boltba is. Az idén in­kább a modern, drágább játékokat keresik — mondja a szolgálatra­készen rendelkezésünkre álló ke­reskedő. Az apró felhuzós dolgok, amelyeket még az elmúlt években oly nagyon kedveltek, már kimen­tek a divatból. Leginkább veszik a matador-játékokat, épitő-szek­rényeket, mechanikai felszerelése­ket, biciklit, gramofont, zenélő dobozokat, továbbá nagyon ked­velik a mozigépeket, amelyek va­lódi filmekkel felszerelve 12—16 pengőbe kerülnek. Kisebb gyere­kek részére hintalovat, vagy na­gyobb állatokat vásárolnak. A le­ányok részére legkeresettebbek a legjobb posztóból készült mo­dern, úgynevezett »stáfj« babák és állatok, továbbá a konyhafel­szerelések, porcellán edények, ba­ba-szobák, baba-zongorák stb. A mesés könyveket nem is kell kü­lön felemlíteni, mert az olyan cikk, amelyik mindig a legkedveltebb volt és sohasem mehet ki a di­vatból. A kereslet egyébként az idén a játékos boltokban is meglehető­sen lanyha, eltekintve attól, hogy a komoly forgalom mindig az utol­só három nap alatt szokott lebo­nyolódni. Az érdeklődés általá­ban nagyobb, mint a vásárlás. A vásárlók többször visszatérnek a boltba és sokszor levétetik az áru­kat a polcokról, amíg rászánják magukat a vételre. Nagy baj az is, hogy a pesti kereskedők el­árasztják az egész országot ár­jegyzékkel és igy Nyiregyházán is sokan vannak, akik Pestről szer­zik be játékszükségletüket, pedig ott sem olcsóbb semmivel s itt legalább látják, hogy mit vesz­nek meg. Sétánk eredményeképen tehát leszögezhetjük, hogy a karácsonyi vásár ugyan megindult Nyiregy­házán, de ezideig az irányzata még nagyon lanyha. Reméljük azonban, hogy a még hátralevő néhány nap meghozza a várt eredményeket a kereskedőknek is és a nagykö­zönségnek is egyaránt. (D-us.) Eshet eső, jég vagy hó, Veress-féle kalap jó ! ­^tfWW BM I lffi WI II II WI III IIlll lBll ll l i 1 Képkei eteb nagy választékban MAYER üvagea- és képkeretesőnél Luther u. 10/a. (Luther-ház) Teíefoa : 573. Irodai talefon : 524. 10528-9

Next

/
Thumbnails
Contents