Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 250-273. szám)
1928-11-11 / 257. szám
1928. november 17. JSiVíKYIDéftC. 85 Londoni levél London, november. A külföldi ember ugy képzeli el magának Londont, mintha tele lenne megátalkodott gonosztevőkkel. Az angol detektiv-regényeiaiek sikerült — hogy a hivatalosan elfogadott kifejezéssel éljek — megmételyezni az ifjú ember romlatlan lelkét. Ijesztő képét varázsolják elénk ennek az óriás Londonnak, melynek — hej — számos utcája mégsem hemzseg talán a legveszedelmesebb rablóbandáktól, nem minden kapu alól ugrik ki a gyilkos és — csodálatos — nem minden autó szállit lepedőbe csavart áldozatokat. * — • Pedig, aki a tapasztalatlan idegent látná, ki este hazafelé igyekszik és idegesen tekintget maga körül, a köd miatt csak gyengén világított utcákon — joggal hihetné, hogy veszedelmes büntanyák közelébe került. Londonban a City-n kívül minden városrészt külvárosnak nevezhetünk, melynek utcáiról hiányzanak az óriási villanyreklámok és megvilágított kirakatok, amelyek a belváros utcáit fényesebbé teszik este, mint nappal. Itt nem ismerik a bérház typust. Mindenki villaszerű házakban lakik, félórányira a Citytől, a vülanegyedben, amely már esti kilenc óra után kihalt. Kevés a járó-kelő és rengeteg a rendőr. Kétpercenkint találkozunk ezekkel a cirkáló óriásokkal, akik zseblámpájukkal gondosan bevilágítanak minden sötét sarokba és megnyugtatásul szolgálnak az idegennek, aki teljesen indokolatlanul kapkod minden fordulónál a hátsó zsebéhez, hol a túlzott elővigyázatosságból beszerzett boxer, vagy egyéb hadifelszerelése rejtőzik. Mert a nyolcmilliós Londonban naponta átlag három gyilkosság történik — csak, állapítja meg a' statisztika. * Az angolok undorodnak a statisztikától és utálják a statisztikusokat. Csak fokozás segítségével tudják és szokták velük szemben kifejezni magukat: hazugság — sok hazugság — statisztika. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, rengeteg a statisztikus, akik a leglehetetlenebb ötletek szolgálatába állitj ák e gyönyörű tüdőin-ínyt. Kimutatják, hogy az árukból, élelmi cikkekből, ruházati cikkekből mennyi és ingyen értékben fogy évente átlag naponta, hogy a londoni hölgyek mennyit költenek egy évben a harisnyájukra, a cipőjükre, (ebben a névtelen statisztikusban egy kétségbeesett londoni férjet gyanítok), kiszámítják, hogy hány kutya jut minden nóre, hany nő minden férfire, hány férfi minden autóra s végül hány — elmeorvos minden statisztikusra. Ha a londoni statisztikusok felvetnék a kérdést: ki a City legismertebb embere, minden bizonnyal megállapitast nyerne, hogy az a feketeszakállas bácsi a büszke cím jogos viselője, aki ott áll az Oxford street sarkán. Foglalkozására ujságárus. Bátran nevezhetném ugyan napilapnagykereskedőnelc. — Több ezer lapot forgalmaz naponta és nagy kapacitás a szakmában. Még kora reggel áttanulmányozza a lapokat és megalkotja a véleményét a napi sajtóról. Az Underground állomással szemben van az «üzlet», a legforgalmasabb helyen. Kiterjedt vevőköre van és annak teljes bizalmát élvezi. Azt a lapot veszik, amit ő ajánl. Egy sikerült •egzisztencia, minden londoni ujságárus irigyli. Mellette áll egy másik öreg, a «reklámchef», akire elől-hátul nagy táblák vannak ráaggatva és ezeken óriás betűkkel piroslanak a napi szenzációk. Csak röviden: az aznapi vasúti szerencsétlenség áldozatainak száma, a versenyen győztes ló és gazdájának a neve és valami uj pletyka a német excsászárról, aki még ma is kedvenc csemegéje, témája az angol lapoknak. Az öreg állandóan ordítozza is ezeket a szenzációkat és tekintettel a két nagy táblára, amik közé be van szoritva, az utca humora találóan «sendvichman»-nek keresztelte el. * Korzó nem létezik Londonban. Nincs itt sem Dunapart, sem Kurfürstendamm. A sétálni vágyó hölgy a Hyde-parkba jár ki és egyéb kiséret hiján magával viszi a kutyáját is. Esetleg összes kutyáit. Mert minden család egy több tagból álló állatsereglet tulajdonosa. A papagályt és a macskákat nem lehet sétálni vinni, kiviszik tehát a kutyákat. Rendkiviil érdekes látvány: két szőke fürtü csöppség, egy ferdeszemű 'japán nörsz és két nagy tarkaskutya. A másik kettőt otthonhagyták, mert ez a két kutya sem respektálja eléggé a sárga hölgyet és szegénynek sok bajt olcoznak. Ezzel szemben vannak jól nevelt kutyák is. Egy öreg skóttal sétál egy félelmetes buldogg. A skótnak pipa van a szájában. A kutyának szintén. Pöfékelnek mind a ketten. És a skót, a neveletlen, köpköd is hozzá. A kutya, a jólnevelt tudja, hogy a földre köpni tilos! Fodor Miklós. IC3C 33D Futó-és nagyszonyegek ágy- és hencsertakarók, linóleum, függönyök dús választékban Lieber és Lászlónál Nyíregyháza, Takarékpalota-sarok. Telefon: 2T§. srám »isi_s jibihii •MimmimiB ii Eressze be padlóját a közkedvelt LINOL beerasztfivel, amely megóvj* padlóját a rothadástól, a port teljesen leköti és szép fényt, szint ad neki. Llnol a legjobb, legolcsóbb beeresztő, •ert egy izoba beeresztés* csak 1—3 pengőbe kerül 5 fél* színben Kapható Brúll Simon festékáraházában. 1373—af Aeonnal kiadó a SaéchMiyi út 14. szánu káiban agy négy szibái, ítrdőiiofcái 1 Jbd GL l£$wm Érdeklődni lehat Saáahanyiát ». Beáta alatt. SI40-? TT Magyar ét poros szón, valódi Hindenburg koksz, vágott és hasáb tűzifa legolcsóbban beszerezheti Szabó Gusztáv tűzifa ét szénkeraakedönál Nyíregyháza, Beáss Lá«ló-tér 14. SÍ. Tel.: 371. 55T7Akármilyan kemény, akármilyen vörös, kérges, vagy repedezett is a lószerszám BODOLIN egyszerű használata után puha és fekete lessz. Kapható Nyíregyházán Reich Hermán, BrUII Simon és Varga Jánosnál. sm«-? Női kala pszalon KoMutk-utci 11. Állandóan raktáron tartok mindenféle bécsi modelleket, melyeket reklám áron árusítok. Átalakításokat és formálásokat 2-P.ért készítek Teljes tisztelettel Rosenberg Eszti Peitra utazok figyelmébe! i" 1" József Ftlwceg ««•<> Budapest, Keleti-pályaudvarnál, 3aross.tér 2. Elegáns, tiszta szobák, hideg, meleg viz, fürdők, lift stb. Szobák már 4 pengőtől. Olcsóbb, mint otthon !!! Teljes penzió. Szobára), napi háromszori bö étkezéssel (napont* kétszer húsétel; mar 7 pengőtől. Tejivó és étterem az Országos Magyar Tejszövetkezet! Központ Yezetése alatt áll. Magyar halpaprikás turóscsuszáva! folyó hó 10-én, a „Magyar Hét" utolsó szombatján este 8 órakor Nemesnél, a Fehér rózsában, Bethlen-u. 52. 8M1-2 Birtok eladás! Scatuáraegyébaa 85 m. hold 1 osztálya búiateraaö bútok 2 lakással, 2 istállóval, vasat álloaiaatól 5 km -re, kövesú 1. nellett A UlajL oszt. minden* teraaő, 50 hold ötú b«7.aT<tés ét 2 bold lóhere vetés A birtokkal edyQtt eladó, 4 ló Kersztniaaal, 2 drb. eke, taliga, 1- drb. gazdasagi szekér, 2 drb. berena. A birtok ara vetéssel, felszereléssel együtt 54,000 P 25,000 P-vel Megvehető és axenaal elfoglalható. Kizárólagos megbízott Koós-lroda, Kállai utca 2. 8646—3 AZ idény szeizielúja S, R. T, detektoros komplett vevőberendezés «|itz Hi|;irirsz4|i bfztultjs a leijobb vitelt Ara 24-50 pengó. A legkitűnőbb S. R. T. vevőgéppel, S. R. T. ROYAL detektorral, TEPAG fejhallgatóval és komplett magas aa. tenna-anyaggal, elegáis kartonban. Kaphaté a halyi radlékereakedéaekkea. — Tigrizzmk a váÉjegyra.' Gyártja: SÜSS NÁNDOR R.-T. BUDAPEST. Megjelent a| pótkatalégusunk az 1929-ea idény ajdonaáiairől. 8268-1 Szőllőoltrányok gyökeres hazai vesszék fajtisztái, legolcsóbbam a Killésiajiil Szilitilip rt.-aíl Kálléseajéi Kérjem árajánlatét, uvt-r ESPLANADE SZÁLLODA BUDAPEST. III. Zsigmoad >. 38. (40.) (Lakáesffirdővei szenbea), VÍIUMOS aegállóaál. Szobák előnyős áron havi bérletre penslrtval is! Légfltés, hídeg-Melegriz, Cafe-Restaurant. Eatéakéat elsörasga Jasz-band. 81044 és villamoscsengő szerelést és javítást legjobb minőségű anyagból legolcsóbb árban eszközöl Petrovícs Lajos villanyszerelési vállalata Üzlet : Kálvin-tér i4. sz L ;ptay-ház Lakás Csillag-utca 39. sz. ÍM SINGER varrógépek rég bevált j® minőségben Jt e W v e z » fizetési feltételek SINGER VA R R Ó G É P RÉS lVÍNYTAR8ASaO Nyíregyháza, Vay Ádám ueca 2. szám