Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 250-273. szám)

1928-11-28 / 271. szám

JsílflRYIDEK. 1928. november 27. Kocsikenőcs, gépzsir, mindenfajta olajok, ? 9 kenőanyagok legolcsóbban Schwarz Rudolf és T* olaj,- zsiradék- és vegyigyár r. t. vezérképviseleténél üyiregyháza, Széchenyi-út 9. sz. Telefon: 507, vagy 139. '346 A kotléstynk anyai oszione, mint perdöntő bizonyíték Orosházáról jelentik: Térmeg Rozália nádasladányi aszszony a tavasszal egy fészekalj csirkét nevelt. A kotiós büszke kotyogására 17 darab sárga jószág csiripelt az udvaron. Egy nap m, amikor Térmeg Rozál a városból hazaérkezett, hült helyét találta a csirkéknek. A kotló egyedül kárált az udvaron, fájdalmas hangon kereste csirkéit. Térmeg Rozália sorra járta a házakat, hall e valahol csirkecsipogást. Sánta Ferencné háza előtt éktelen csirkecsipogás ütötte meg a fülét. Benéz az ablakon, látja, hogy ott csipog a [ 7 csibe. A házbeliek nem voltak otthon. Térmeg Rozália sorra járta a szomszédokat, rövid fél ora múlva vagy 8 csipogó asszony ícárált versenyt a bent rekedt csirkékkel. — Hát lelkem asszonyom, ezek a maga csirkéi — vágta ki a szentenciát a szomszéd —, mert ha nem volna a magáé, hát nem csipognának a csirkék ugy. Az asszonygyülés ki is mondotta, hogy a tulajdonjog a Térmeg Rózáié. Ezalatt berobogott Sánta Ferencné, látja a csődületet ajtaja előtt, egyszeribe homlokára szalad a ránc. — Adja vissz-a a csirkéimet, — szólt Térmeg. — Azok az én csirkéim — helyezkedik harcias állásba Sántáné. — Dehogy a magáé, akkor neirí sipitoznának ugy! — Azért sipitoinak, mert sípitoznak! Tanukat hozok, igazolom, hogy az én csirkéim. Magának ahhoz semmi köze. — Nem kell ide tanú, elég a kotló is, — vágta vissza Térmeg és átperdült lakására, hozza a csibéit vesztett kotlót és a nyitott ablakon bedobja Sántáék szobájába a csirkék közé. Vizsla s zeniekkel nézték a szom szédok. Hallották a vidám csipogást, a kotló örömét, egy szempillantás alatt szárnyai alá vette kedvenceit. A szomszédok diadallal állapították meg a most már elvitázhatatlan tulajdonjogot. Igy került az ügy a járásbíróság elé. Sántáné a tanuk sokaságát vonultatta fel, annak igazolására, — hogy a csirkék az övé. Térmeg mellett egyedül a kotló bizonyított. A bíróság a tanubizonyitást elutasította, mert az állati ösztönnel szemben felesleges a tanukkal való ellenbizonyítás és 1 o napi fogházra ítélte Sántánét. Az ítéletet a tábla 3 napi fogházra váltoítatta. JMYÍRYIDÉK 50 eves jubileumi albuma részére hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal, az Ujságbolt és BurgerBéla megbízottunk r w Az Ertöl - az Óceánig MOZAIKOK Irta: Dr. Hérey Ferene VI. Az első szerelem A hetedikbe járt Bandi s akkor még «volt istene, volt a szépről álma s volt kurtaszoknyás lányszerelme.» És verseket irt <sahogy lehet, ahogy szabad.» A versek ugy készültek, hogy a kicsi Zsóka átfogta a fiu nyakát és a fiu rigmusokba szedte a szive dobogását... Az édes barna kislányról, epeszti tisz ta vágyról, hajnalsugár csókolta bimbóról, lugasról és szerelemről szóltak ezek a versek ás szép sorjában megjelentek a «Szilágy»-ban. Kincs Gyula tanár ur ogy társaságban dicsérte Bandit: — Nagyon ügyes fiu, szép verseket is ir... A kislány drága naivsággal kotnyeleskedett : — Tudom, én vagyok a Múzsája. Kincs tanár ur nem hallotta a kislány beszédét, meri az öreg bácsik értetlenségével folytatta: már öt forintot is kap egy verséért. Ez szeget ütött a kislány fejébe. Meg is kérdezte poétáját: — Igaz, hogy te otforintokat kapsz a versekért, amiket együtt írunk ? A fiu prózai választ adott: — Látod, a rongyosak, pedig tizet érdemelnék... Zsóka nem fogta át többé a Bandi nyakát, hanem Bandi azért csak irta a verseit, sokáig szomorú verseket, aztán vigat ős megint szomorút. VII. Az első polémia Isten tudja miért, íalán mert Vartyák rosszul találta .megsütni a flekkjét — igy olvasom régi Írásokban — a poétafiu prózát irt. Elkeseredett tárcát a mocfern tárcaírókról. Hogy erkölcstelenek. Hogy a régi tárcaírók hősei ^galább is Margitok és Tihamérok voltak. Az iró az «ősi park egy Költői szép helyén» hozta össze őket. Tihamér térdepelve esdekelt egy .eheletszeiü kézcsókért s Margit kicsi szive a második csóknál megmagyarázhatatlan félelmet érzett. Ha szerelmük a szülők ellenzésébe ütközött, a közös sirban lettek egymáséi, aminél nagyobb boldogságot az érzékeny női szivek elHem tudtak képzelni. A modern tárcák Jolánjai és Jánosai körül fuldokló, szenvedélyes csókoktól mámoros a levegő. János a bálteremben, egy észrevétlen pillanatban megcsókolja Jo- J Ián fedetlen karját, — ae azért két hét múlva elhagyják Jgymást Minden egyéb «gyertkes érzelgés» volna. Nos, hát ilyen a modern iro erkölcstana! (Nota bene: Both tanár ur néhány nappal előbb elégikus hangon vezércikkezett a «Szilágy»ban az ideálizmus haláláról.) Somogyi Endre, a «5zilágy» második Bandija, a pesti jogász, reflektáló cikket ir a következő szám ban: «Egy tárca tárgyáról.)) Ügye sen, ötletesen, nagy olvasottságra mutató tájékozottsággal védelmezi a modern írókat és az erkölcstelenség vádját áthárítja az — olva sóközönségre. Cikkét igy kezdi: «Van nekem egy kedves kollegám ott lenn a \ jdéken, égy csupas* képű, borzas poétafiu, akiből, — ha ő is ugy akarja — egyéb szükségességek megvannak —- nagy poéta ember lesz egyszer. Én hazafias verseiben csodálom az erőteljes lüktetést, szerelmeseiben a finom érzést...» Anno, 1898, egy évfel a debreceni «Versek» és nyolc éwei az «Uj Versek» megjelenése előtt. VIII. Az első párbaj A debreceni jogászok újságot szerkesztettek, irodalmi ünnepélyeket tartottak és kis korcsmákban csokoniaskodtak. Ady Endre elemében volt. A «Debrecen» redakciója is megnyílik előtte. Kritikát és színházi riportot ir, természetesen a kulisszák mögül. A festett világ furcsa exotikuma elsodorja őt is. Szerelmes a színház szubrettjébe Szerelmébe belecsörren egy tiszti kard. A többi sablon, ismert kisvárosi tabló: affaire, lovagias ügy, párbaj. A költő könnyű sebet kap. Csu pán az epilógus érdekes: Debrecen leányai és asszonyai virággal szórják tele «városunk kedvelt fiatal poétájának)) a szobáját... IX. .Küldöm a sz vem a s.:ív<;dre' Óráiban a borzatomnak . . .* 1914. október. Szegény kihasznált maroknyi magyarság elindult már és felemelt fejjel, dacos szemmel haladt tragikus végzete felé. Ebben a gyilkos összevissza időben, amelyben «iám pás szép fejek sután megszédültek)), üzente a költő versében : »Drága kicsi társam, próbáljunk meg mégis megmaradni ebben a gyilkos, vad dulásban.» A csúcsai földbirtokos leánya, a nagymama gonddal neyelt kedvence repeső szivvel olvasta a költő versét és kicsit exaltált lelke, dacos leányfeje szembeszállt a költőért az apával, a legényéletet élő, leányával keveset törődő s későn aggodalmas Boncza Miklóssal. A harcot a leány határozottsága döntötte el. Kolozsváron termett s váratlanul toppant be az árvaszéki ülnökhöz. A kedves öreg bácsi a rendes, pontos hivatali szobában, a rendes, pontos akták Között kicsit hüledezve hallgatta a leány kívánságát, de engedelmesen irta mégis a jegyzőkönyvet: « mely felvétetett 1914. évi október hó 5-én stb. Jelen vannak alulírottak. Megjelenik a .tiskoru Boncza Berta és előadja: Én vőlegényemet minden külső kényszer nélkül őszintén és igazán szeretem és minden körülmények líözött a felesége akarok lenni. Vőlegényem teljes előéletét, minden akaratát és gondolatát jól ismerem és teljes lelki nyugalommai bizom az életem és boldogságom a kezébe. Aérem az árvaszéket, ne gördítsen akadályokat a boldogságom elé, mert az szerencsétlenséget hozna rám és boldogtalanságomat nem tuaná-n túlélni. Dátum stb.» Aláírva határozott, majdnem férfias vonásokkal: Bonoza Berta. Boncza Bertát sok év óta Márffy Odönnének hívják... X. Az utolsó hajó Szerencsétlen kicsi országunk sirályhangu költőjének igaza voit. Baljóslatú, bus nép a magyar. Itt mindent letép a fátum. A magyar végzet ellen lázadt a köitő s perbe szállt miatta a leghatalmasabbai: Milyen baj esett a magyarban, S az Isten néha milyen gyenge. Az Isten sarja, az ember már csúfja minden állatoknak, — ördögnél is esettebb, — emb^r az embertelenségben. Látott mindent, tudott mindent s jajgatott, hogy mi biztunK. Megjósolta és beteljesedett: Igazaimtt majd riadtan É'zik, majd egy vérus piacban. Hova be'utot'ak inat'ín: Sokai sírnak mijd még miattam S akkor szabad csak eek-m menni. Győzelmi reményeink légvárai recsegve-ropogva dőltek össze. Kihasznált, szegény népünk ott feküdt az aréna porondján legyőzve, szakadt inakkal, zúzott .íomlokkal, horpadt mellel, vércsatakos testtel, vesztes gladiátorként. A győztes a mellére térdelt s a torkához nyúlt. A rettenetes színjáték nézői eltorzult arccal sziszegték: Recipe ferrum! A költőnek reszketett már a keze és dadogott az ajka, amikor még egyszer, utoljára a kezébe vette a tollat. A szava kemény volt: átok, rettenetes átok arra, azokra, akik ránk hozták a Háborúi, a Rémet. Aztán, mint a porbatiport gladiátor az aréna porondján, .nég egyszer mondta: Ave Caesar és várta a halált. Egy egész nemzet kétségbeesett, keserű sorsa hangzott ki az utolsó sorából : És most jö j stek győztesen : ÜdvOzlet a győzőnek! 77» 30 SAVANYÚVÍZ MUtDEN ÉTKEZÉSHEZ 1