Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 250-273. szám)
1928-11-25 / 269. szám
Nyíregyháza, 1928. november 29 # Csütörtök XLIX. évfolyam, 25. szám Előfizetési érák helyben és vidéken: Egy hóra 2'50 pengő. Negyedévre 760 pengő. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 8. SZAM. Telefon szám 139. Postachequa 295Ö& Kéziratokat nem adunk vissza. Amerikai nevelés Irta: Andrássy Kálmán Mély lelki meghatottsággal olvastam Tukacs György irását az amerikai nevelésről. Emlékek, gondolatok, érzések, törekvések raja áramlott, örvénylett lelkemben, szivemben, — mind mind magyarságunkra, jövőnkre vonatkozóan. Igen amerikai nevelés — magyar nevelés. Tisztába vagyok az emberneveléssel s ez isteni szent fogalom alig van valami laza összeköttetésben iskolai tanításunkkal. Ma kezd ugyan uralkodni a megértés, de még ma is ködös homály dereng az égi fény hajnala előtt, mely fény az embernevelés istenországába vezet. Amerika már benn él e fényben s ennek éltető hatásában. Már ez a fény vezette akkor is, mikor az. úgynevezett rzarándok atyák«, vallásuk miatt kiűzve nemcsak Angol hazájukból, hanem Hollandiában megtelepedésüket se tűrve a kegyes uralmi érdek, kikényszeritette őket Leydenből is s ioo családot felpakolva egy ócska rozoga hajócskára egy szebb tavasz reményében »Gyöngyvirágnak« nevezték) 16co szeptember i 6-án elindultak a földi bizonytalanság, de abból kiragyogó isteni bizonyosság felé : S mikor 1620 nov. 21-én partot értek, előttük volt az ismeretlen föld, járatlan erdőségeivel és vad népével. Bevetettek gabonával egy kis területet, nem azért, hogy kenyerük legyen, hanem, hogy az uj sírokat eltakarják, meg ne tudják az indián törzsek, hogy a maroknyi gyarmatot mennyire megritkította a járvány. Hát ilyen tavaszba vitte őket a »Gyöngyvirág«, jelzi egy megható kis füzet, a zarándok atyákról. S aztán kezüket és szivüket a Bibliára téve, megfogalmazták evangéliumi alkotmánylevelüket. S kezdődött az amerikai embernevelés. És folytatják azóta is ugy, amint azt Tukács Gy. leirja, a tényeknek megfelelően. Mert a valódi em- J bernevelés az első fürösztéssel kezdődik és az utolsó fürösztéssel végződik. Az úgynevezett iskolázás csupán egy közbeélesztés lehet, de csak azon a vonalon, mely a T. Gy. leírásából olvasható. És ugy hatalmas fejlesztője lehet és lesz is az embernevelésnek, különben a mi leckéző* fecsegésünk egy rettenetes öncsalódásba süllyeszt, mintha életérték volna az a tudomány, mely a komoly élettevékenységtől mentesít. Most volt a szabolcsmegyei iltalános tanítóegyesület évi közgyűlése, ahol a mi tanfelügyelőnk nagy megértő lelke, ilyen amerikai nevelésfélére hívta fel a figyelmet, mely az úgynevezett »Ifjúsági Vöröskereszt Egylet« révén, az ő törhetetlen buzgósága folytán, szép sikerrel indult meg a mi megyénkben s e kezdő siker is, szinte szenzációként hatott a tanfelügyelő budapesti gyűlésén, amint hallották a testi, szellemi és erkölcsi eredményeit a szabolcsi iskolákban meg indult uj nevelési hatásoknak. Ehhez az uj dologhoz* szóltam én is pár szót, amennyiben a mi iskolánkból indult ki s komoly figyelmükbe ajánlottam a tanitó uraknak s most ez uton a komolyan gondolkodó olvasóknak, a magyar feltámadás érdekében is azt a kedves és tanulságos eredményt, mely a mi iskolánkban már évek óta gyakorlatban van, hogy évenkint számot adunk kdölcsönös cserealbumok utján iskolai dolgainkról, a vöröskereszt munkájáról, a velünk összeköttetésben levő amerikai iskolásoknak. Budapesten át mennek, angolra forditva a mieink s jönnek magyarra forditva az amerikaiak; leirják ők, leirjuk mi, napi teendőinket, hazulról kiindulva, belépve az iskolába a zászló előtt tisztelgéssel és a többi. Aztán ami munkákat készítünk mi, azokból mintákat s ők viszont s általában az oktatásnevelés menetét, eredményeit, minden téren. No már most, — gondoljuk csak el, — ezt ajánlottam a tanitó urak figyelmébe, minő propaganda munka volna az, magyar voltunk, művelődésünk, törekvésünk, történetünk, mostani sorsunk lefényképezése érdekében, ha a szabolcsi iskolákból kiindulva, száz és ezer iskolából mennének-jönnének ezek a kedves albumok s ezek kul-turtartalma készitene utat a revízióhoz, feltámadáshoz, minden album tartalma zengené szárazon-tengeren át: »Az nem lehet, hogy ész erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksuly alatt!....« De ettől eltekintve is, egyetemes embernevelési szempontból, minőuj élet támadna még a síró hantokon is, ha az az életáram villanyozná nevelési és iskolai fejlődésünket, száz irányban, hatékonnyá formálva, egy célra, teremtő akarathoz idomítva a testünkbe-lelkünkbe ajándékozott isteni erőket, mely erők elferdítve, embergazdájuk testét-lelkét gyengítik, rontják, sorvasztják idő előtt s egymás ellen tüzelik átokként, holott egymásnak segítve, kiki a maga munkakörében, egy szent közösség nyugalmát, előhaladását teremtenék meg. Emlékezzünk csak. Néhány nap alatt, csak Nyíregyházán minő komoly és nagyjelentőségű gyűlések, konferenciák tartattak országos nagy ügyekről: szövetkezet, közgazdaság, revízió, s tovább mindenfele, mindenféle nagy és nagyobb közdolgokról, a legnagyobb pedig a »Magyar Hét«. Az amerikai nevelés mindeme nagy, nagyobb, legnagyobb dolgok sikeréhez tisztán mutatja az egyedüli biztos utat: ránevelés! Mert hiábavaló minden derékbakezdett fanevelés, ha addig girbe-gurbán hagytuk. Törik, de nem egyenesedik. A nők, az anyák hatalmában van, knndulópontján az élet, jóformán minden hatásával, eredményével. Embert igyekezzenek nevelni, ne bábot, bálványt, nyafogó, követelő kis állatkákat. Szabad mozgás, tisztaság, edzés, egyszerűség: ez a testi fejlés utja. Közbe említem csak, hogy éppen par nap előtt osztottam ki népiskolánkban négy díszes, kedves oklevelet, azon felsőbbosztálybeli iskolások közt, mint az országos iskolaegészségügyi egyesület kitüntetését, ahol 4 gyermek legtöbb tevékenységet fejtett ki, mindenütt, amerre járt-kelt, az egyéni és köztisztaság érdekében. Mindennap kis nyomtatványokat kapnak, abba vezetik be cimek szerint a tisztasági tevékenységet, reggel beadják tanítójuknak s ez alapon nyeri az oklevelet, aki legtöbb tevékenységgel számolt be. A pesti központ, levélben köztudomásul adja, hogy késés kivétellel az egész iskola oklevelet érdemelne és vegyék ugy a négyen kívüliek is, mintha ők is kaptak volna. A mi iskolánkban nincs úgynevezett iskolaszag, a tisztátalan test és ruha kigőzölgéséből származó. Sőt az igy szoktatott gyer mekek még a szülei hajlékába is beviszik a tisztaságszeretetet s ez uton a testi és lelki egészség erősödését. S nemcsak ez, de minden ható ok, mely a fejlődést segíti, vagy útját állja, a gyermek lelkébe elég korán bevésődvén, nem iskolai leckemódra, hanem értelmes megszokásként, utegyengető lesz az emberi élet célja felé. És társadalmi téren ? Amire a ómagyar hét«, rmagyar ipan, ómagyar közgazdasága, >kereskedelem« stb. törekszik, pártolás, segítés stb. utján, eredményes hatással a ránevelés utján lehet eszközölni legbiztosabban. Bizonyára lelkesítő egy szép szólamokkal felvirágozott propaganda dikció, de váltig figyelmeztet nagy angol és más jóakarónk, hogy kevesebb láng és több parázs! Szóval, elég sokat olvastam ifjúságomtól fogva, hallottam is, tapasztaltam is az amerikai életről, hogy tiszta világításba lássam emberi életünk igazi célját, útját, tévedéseit, s mintegy központi lángként lobogjon előttem Amerika »zarándok atyáinak« első tűzrakása, melyből fellobogott az a mennybeli fényvetités, midőn kezüket a Bibliára téve, ott látták meg a lelki szabadmozgásnak erejét, erélyét, korlátait s ez alapon egy nemzet haladásának, boldogulásának, határtalan kiterjedését. Elvégre, az élet ura, minden élet ura, az Isten, akit Jézus, mind földi életünk örök mintaképe, ugy mutatott fel, mint szerető Atyát s az emberiséget egyetemesen és egyenkint, mmt testvéreket, akiknek gyermeki kötelességük a testvériségből folyó segítő szeretet, a szolgálat isteni elve. S amint Jézus maga élőszavával, s utána apostolai Írásaikkal az Evangélium lapjain, ennek a mennyei Atyaságnak s földi testvériség gyakorlásának útját megjelölték tisztán minden hatalmaskodó politikai és dogmatikai csűrés-csavarástól men tesen: szóval, amennyire azon az uton járunk, ez az ut vezet Magyarország feltámadásához is. És akik mostanában jártak Amerikában, a látó lelkek, ezt látták, ezt irták, ezt ajánlották, Tukács György írásával együtt. Hiszed ezt magyar Testvér? Ha hiszed, fogd meg a dolog végét, ameddig csak kezed ér, hogy példád neveljen másokat is. Nem szabad az »Oroszország« szót használni Oroszországban Az orosz népbiztosok tanácsa eltörölte az »Oroszország« szó használatát. Hivatalos iratokban ezután nem szabad a szovjetköztársaságot Oroszország névvel illetni és az oroszoknak sem szabad magukat oroszoknak nevezni, hanem nevük szovjetpolgár lesz. •..Kii M * ! és sárclpöjét a hideg, nedves időjárásra való tekintettel Hócipőjét mar most szerezze De 1000 pár rő>, férfi * s ©ye» n»ebhócu ő érkezett fekete, drapp és szflrke divatszínekben, világhírű svéd, amerikai, orosz és Wimpassing minőségekben. U^/r.'nAlr • Gyermek- fl 0'50 hócipők pengőtől Női Wimpassing divat hócipők 5 '80 pengőtől Férfi hócipők meleg béléssel fCk'SO •Aw pengőtől Meleg teveszőr komóde cipők pengő Angol divat meeg '98 .. ..~: — i.,-wnuát ^L pengő ajourozott szines harisnyák Benedekffynél a HungaHa C Í p Ő 3 T ullüZ baO, Nyiregyháza, _ . - ~ 95. Zrinyi I ona ucca 5 — Teiffon gz»-in: Divat női olcsó hóeipő 12 pengő 16 'ütet