Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 250-273. szám)
1928-11-24 / 268. szám
JWyíryidék. Edffl Szerdán—csütörtökön Királyok-királyé Városi Színház Moig< b<in A gyorsvonat eltévesztette az állomást Érdekes eset történt minap a Prága—Eger közt közlekedő esti gyorsvonattal, amely Marienbad közelében tévedésből egy kis jelentéktelen megállóhelyen állott meg. Plan állomás helyett. A kalauzok Plan állomás nevét kiáltották, mire számos utas leszállott. Sötét köd borította az amúgy is kivilágitatlan állomást. Közben a gyorsvonat elindult.— Ekkor eszméitek rá az utasok, hogy rossz állomáson szállottak le. Végre előkerült a kis állomás elöljárója is, akinek sikerült tilos jellel megállítani és visszatolatni a vonatot a póruljárt utasokért. ! Egy prágai szenátor Magyarország katonai ellenőrzésének megszigorítását kéri A prágai szenátusban Stodoia szenátor Magyarországot fegyverkezéssel vádolta meg és azt követelte hogy Csehország kérje a népszövetségtől Magyarország katonai ellenőrzésének megszigorítását. Halálos vasúti szerencsétlenség » Csehországban 1 Csehországban a nimburgi pályaudvaron egy gyorsvonat öszszeütközött egy tehervonattal, a gyorsvonat utasai közül négyen meghaltak, tizenketten pedig súlyosan megsebesültek. >—i Hamis bizonyítvány gyártás miatt letartóztatták Rőser Alfréd budapesti magániskolaigazgatót A rendőrség őrizetbe vette Rőser Alfréd Ervint, egy felsőkereskedelmi magániskola tulajdonosát, mert alapos gyanú merült föl ellene, hogy nem létező felsőkereskedelmi iskolai bizonyítványról adott ki másolatnak nevezett okiratot. Nyíregyháza hivatalosan is átvette az utburkolati munkálatokat Ma délelőtt megjelentek Budapestről az Építőipar R. T. küldöttei, akik hivatalosan is átadták a városnak az útburkolati munkálatokat. Az átvétel után a bizottság tagjai dr. Bencs Kálmán kir. kormányfőtanácsos, polgármester, Szohor Pál főjegyző a tanács tagjaival a Korona éttermében társas ebéden vettek részt. Ma tíalelőtf 11 öraKor az e§ és a város közönságanek ' melleit temették el dr. (A »Nyírvidék« tudósítójától.) A nyíregyházi ref. templomban fekete érckoporsó nyugszik. — A vármegye egyik legkiválóbb fia alussza benne örök álmát. Dús virágokból font gyönyörű koszorúk halma van a koporsó körül és a templomot zsúfolásig megtölti a vármegye és a város minden társadalmi rétegét, hivatalát, intézményét reprezentáló gyászoló közönség. A kis harang sohasem szólt ilyen búsan, amint a novemberi szél szárnyán siratja a szeretet és jóság emberét, Szesztay Zoltánt. Temetést hirdet a református harang és szavának zenéjét erősíti valamennyi, összeölelkeznek a templomok sirató harangjai ma, amiként egyek a szívek a nagy halott elvesztésének fájdalmában. Délelőtt ii óra van. Még mindig érkeznek a gyászolók, a templomban már nincs hely, a téren feketül a sokaság. A világi notabilitások élén itt látjuk dr. Kállay Miklós főispánt, itt vannak az' egyházak, a hadsereg képviselői, bejöttek a járási tisztviselők, itt van a városi tanács teljes számban, itt van a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara, a hivatalok, hatóságok vezetői mind felsorakoznak, a veszteség mindenkit érő. És a koszorúk között egy nemzetiszínű szallagos, a Nemzeti Szövetség koszorúja hirdeti a nemzet gyászát harcos katonája koporsója felett. A Nemzeti Szövetség központjának képviseletében Pongrácz ' Aladár volt főispán jött el, a ! vezéri társ fájó búcsúztatására. á halhatatlan sziv, halhatatlan lélek... A koporsó mellett ott van a mélyen lesújtott család, százak részvéte száll feléjök. Az orgona megszólal, felhangzik a zsoltár : Te benned bíztunk... A szószéken Porzsolt István esperes nemes alakja jelenik meg és felhangzónak magasztos igéi, a búcsúztatás fénkölt mondatai. Azt keresi, ami Szesztay koporsója felett, ami a sír felett él, ami pusztíthatatlan. És gazdag értékekre mutathat rá, eszményekre, amelyekre itt, ennél a koporsónál joggal utalhat. Az igazság eszményére, amelynek küzdője volt, amely épp úgy halhatatlan, mint a szeretet, amely szívét betölté és amellyel megszépítette mindazok életét, akikkel érintkezett, enyhítette a nyomort, gyógyította a magyar élet ütötte sebeket és a lélek, amelynek örök életéről éppen Szesztay Zoltán koporsójánál tehetünk bizonyságot, mert ővolt apostoli lelkű hirdetője annak, hogy a lélek Istentől örökölt szikra. Rámutatott arra a drága ajándékra, amelyet családjának, egyházának, nemzetének Szesztay Zoltán élete jelentett. Majd az ima szárnyán vitte e megsebzett lelkeket az Ur zsámolyához. Porzsolt István beszéde és imája után egyházi ének búsongása és hitvallása zeng a koporsó felett, majd Virányi Sándor vármegyei főjegyző mond búcsúbeszédet a vármegyei tisztikar és törvényhatóság nevében. A főjegyző a következőket mondotta. Szabolcsvármegfe búcsúja Szesztay Zoltántól Mélyen tisztelt gyászoló Közönség ! Szomorú feladattal állok e koporsó felett, amely e vármegye egyik leghűségesebb fiának kihűlt hamvait takarja. Szomorú és fájdalmas az én feladatom —- mélyen tisztelt gyászoló Közönség, — mert nemcsak a megértő, mindig hűséges munkatárstól, nemcsak a szerető, meleg szivű baráttól kell e pillanatban búcsút vennem, — hanem a magyar közélet, — e vármegye soha nem pihenő, fáradhatatlan mur kásától épen a szorongató szükség e nehéz napjaiban, — amikor áldásos munkáját oly nehezen fogjuk nélkülözni. E koporsó most már néma lakója, — Szesztay Zoltán — ezelőtt harminc évvel, ifjú lelkesedéssel, ambíciókkal s életvidám munkakedvvel telten kezdette meg itt szülőföldjén férfiúi pályafutását. 1897 decemberében megszerzett ügyvédj oklevelével szülővárosában gyakorlatot kezd, s csakhamar, — már 1906 novemberében tiszti alügyésze, — 1915 május havában tiszti főügyésze lesz szülő vármegyéjének s e mindvégig fáradhatatlan munkás tisztviselő rajongója a férfias, becsületes kötelesség teljesítésnek. Rajongója az ősi, történelmi vármegyének, amelyben nemcsak a magyar alkotmány leghatalmasabb védő bástyáját, hanem a jog, törvény és igazság legbiztosabb mentsvárát is lát1928. november 24. snme^E&smmmmmi sz vüínap részvéte nfőügyészt ja s ismeri és amelyet szolgál magyar szivének minden szeretetével, elméjének minden tudásával. De az ősi vármegyéhez, az előtte "" szent történelmi hagyományokhoz való szerető és épen azért onservativ ragaszkodás mellett tiszta, nemes, elfogulatlan jogérzéke, gyöngéd szíve és mélységes emberszeretete megérti az újkor szellemét r s nincs nálánál odaadóbb, lelkesebb harcosa a magyar haza minden hű fiát egyformán megillető jogoknak s a nemesen szociális törekvéseknek Lángoló lelkesedés, fáradhatatlan munkavágy fűti hatalmas lelkét, hajtja előre a törékeny testet, s nincs a magyar, a vármegyei közéletnek hazafias, nemes, közhasznú és közérdekű megmozdulása, amelynek ő azonnal, teljes odaadással, fenntartás nélkül, önzetlenül s minden áldozatra készen szolgálatába ne szegődne. S amikor egy pillanatra sem tudva megnyugodni Nemzete megalázásában, megcsonkításában, a trianoni szerződés tűrhetetlen s égbe kiáltó igazságtalanságaiban, — mint a Magyar Nemzeti Szövetség munkájának lelkes előharcosa dolgozik, küzd ós fárad s úgyszólván egyedüli megteremtője a Szövetség itteni szerveinek s lüktető életének, ugyanakkor buzgó, lobogó lelkesedéssel dolgozó fia egyházának, amelyet kora ifjúságától mint egyházmegyéje jegyzője, majd ügyésze s egyházközségének presbitere , mindvégig odaádó hithüséggel s buzgalommal szolgál. És mind e hivatalos, hazafiis, vallásos és társadalmi tevékenység sem tudja kimeríteni fáradhatatlan munka-szeretetét. Még szinte fiilembe csengenek igaz lelkesedéstől fűtött, csak az imént elhangzott lelkes szavai, amikkel a kora ifjúságától hűségesen szolgált szövetkezeti eszme érdekében nemrégiben Nyíregyházán tartott propaganda gyűlést megnyitotta s amelyekkel csak ujabb tanújelét fWBffl f* üüegnt ii t KLÁ^ BEEfA ve^etéEG alatt i ÍLI 1 01" 1/ budapesti vegytisztitó—kelmefestőgyár f (1 gyűjtő telepe: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-u. 9. jj (udvarban) 1 . s.x •-.;•• |TISZTIT szárazon!FEST mintaszerint! FEHÉRNEMÜTISZTITÁS! !