Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 250-273. szám)

1928-11-21 / 265. szám

jtffÍRYIDBK. 1928. november 21. Lichtenberg Sándor cjpöáruháza a Bethlen utoai barakkból átköltözött H régi helyére, a róm. kath. bérpalotába, Zrinyi Ilona utea 1. szám. Őszi és téli újdonságaim óriási választékban beérkeztek. Divatos anyagból készült kigyó- és nyulbőr cipők gyöaya.ü modellekben. Trottőr cipó újdonságok ! Az átköltözködés alkalmával üzletemet kibővitettem elsőreadü mérték osztállyal, hol francia és olasz divatlapok modtlljei után elsőrendű minőségben készülnek a legszebb estélyi, utcai és luxus cipők. 8875 — 30 Az amerikai nevelés és a magyar hazafiasság A „Nyírvidék" számára írta: Takács György newyorki ref. lelkész Nagyon sokszor hallottam odahaza, hogy mi magyarok soviniszták vagyunk. Szemünkre hányták mások, vagy pedig saját magunk mondogattuk nagyon sokszor, hogy kár az a hagy magyarkodás. Mi csak ünnepelni tudunk stb. Hogy őszinte legyek, magam is elhittem ezeket a dolgokat. Egyszer sem léptem át gyermekkorom óta hazám határait. Az ilyen emberek pedig könnyen hisznek azoknak a »nagy jövevényeknek*, akik állandóan a franciákról, angolokról szeretnek csak beszélni, vagy irni. Amióta Amerikában vagyok, mondhatom kiábrándultam ezekből az emberekből. Itt tudjuk csak megitélni, hogy mi milyen álmos — hazafiak vagyunk. Sokaljuk azt, ha leányaink március 15-én magyar ruhát öltenek magukra. Restellünk felmászni a padlásra, ha á tisztesség ugy kivánja, hogy nemzeti zász. lókkal kell feldisziteni házainkat. Ünnepeinken semmi, vagy csak nagyon kevés látszik a lelkesedésből, A nemzeti szinü kokárdák nem kelnek az üzletekben. Kisebb vidéki városokban meg zászlókat sem lehet kapni. Ha egy — hazafias ünnepélyt kell rendezni, előre fő a hivatalosak feje, hogy kikkel és hogyan? Még nagy szerencse,hogy iskoláink segíteni t*dnak. Felvonulnak a gyermekek, a diákok.... A járdák szélein néhány bámészkodó magyar... Szomorú dolgok ezek. Csupán az benne a vigasztaló, hogy nem olyan veszedelmes a tünet. Merem állítani, hogy nem sok népe van ennek a földnek, amely ugy szeretné hazáját, mint a magyar. Itt látjuk napról-napra, hogy milyen kedves emlékekkel van régi hazája iránt még az a magyar ember is, aki 30 éve él Amerikában. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezeknek az embereknek a hazafisága egy nyugodt légkörben, egy békés időszakban fejlődött otthon ilyen naggyá. Ma ezernyi kisértés környezi ifjainkat. A kommunizmus és szociálizmus rákfenéje még mindig ragadós betegség. Az orosz bolsevikieknek még mindig van pénzük arra, hogy hóbortos terveiket propagálhassák. Egy komoly és tapasztalt ember ma már megmosolyogja eszméiket, de egy ifjúnak a lelkében még veszedelmes károkat okozhatnak. Egy nemzet, amely zászlójára olyan célokat irt, mint mi magyarok, nem lehet közönyös és álmos. Nemzeti munkánk és nagy céljaink kiküzdése egész hitű embereket kiván. Itt a félhit, mindegyhit, vagy semmihit nem ad lenditő erőt. Fanatikus, lelkesedni tudó, öntudatos és erős magyarokra van szükség. Ez pedig otthon ma igen kevés van. Pedig lenni kell. Mert ha nem lesz, Nagy-Magyarország sem lesz. Itt látja ez ember Amerikában, kogy egy nemzetet nem ágyukkal és nem géppuskákkal lehet naggyá tenni, hanem tervszerű neveléssel. Magyarországon bezárták a kaszárnyákat. De állanak a magyar iskolák! S ameddig ezek állanak, addig nem kell félnünk a végpusztulástól. S ha ezek az iskolák megállják helyüket, pár év múlva újra más lesz a magyar hazafiasság. Amerikában a világ összes népeiből találunk embereket. Ha felülünk egy newyorki földalattira, tamagyart, németet, franciát, szóval lálunk benne kinait, japánt, négert, mindenféle népet. Nem kell túlságos fantázia annak elgondolásához, hogy micsoda csodálatos nevelési mód kellett ahhoz, hogy ezeket a különböző felfogású népeket beiktassák az amerikai nép testébe. S hogy ez a beolvadás el sem gondolható gyorsasággal halad előre, azt egy Amerikát járt ember előtt nem is kell bizonyítani. Amíg a mi tótjaink és oláhjaink száz esztendők után is megmaradnak tótoknak és oláhoknak, addig egy bevándorolt szülőktől származó gyermek, szóval a legelső nemzedék, itt már öntudatos amerikaivá lesz. Nem mondanánk igazságot, ha ezt a nagy beolvadási folyamatot Amerika szociális helyzetével és gazdasági prioritásával indokolnánk meg. Az sem állitható, hogy a különböző kivándorolt rétegek asszimilációját a saját fajtájától való elkülönödés sietteti. Mi tudjuk, hogy például az amerikai magyarság is és minden kivándorolt nemzetiség összefüggő szigeteket alkot " az Egyesült Államok területén ! Természetesen nagyon sok a kivé- ' tel, de az egyes nemzetiségek feléről nyugodtan állapithatjuk meg ezeket. A beolvadás intenzitása mégis mindenütt egyforma. S ennek az okát én az amerikai nevelési módszerben látom. Nem csupán iskolákról beszélek. Ezek, bármilyen nagy is a számuk, egymagukban képtelenek lennének erre a nagy munkára. Itt nem tantárgy hanem élő valóság a nemzeti eszme. Ott van az iskolában, az üzleti életben, az utcákon, az újságokban, könyvekben, a gyárakban és műhelyekben, hirdetésekben, "színházakban, templomokban, egyletekben. Mindenütt ott van, ahol egy ember megfordulhat, amit egy ember elolvashat és megláthat. Ha egy kivándorló elindul Amerika felé, alig találkozik olyan hivatalos emberrel a hajón, aki németül is tudna. (Magyarról ne is beszéljünk.) Már itt parancsol az amerikai szellem, ez a sokat emlegetett hatalom, hogy tanulj meg angolul. A megérkezéskor Ellis Islandra viszik a kivándorlókat. Itt vizsgálják át iratait. Hatalmas termekbe terelik az utasokat. Ezekben a termekben már nagy felkészültséggel dolgozik az amerikai propaganda. Hatalmas zászlók lengedeznek a terem két állványzatáról. Őráról-órára jönnek a megbízottak s osztogatják a különböző propaganda füzeteket. A kivándorlók kul turfokát ugy állapátják meg, hogy elolvastatnak vele az U.S.A. alkotmányából egy fejezetet. Majd kiszabadul... Amig törve beszéli az angolnyelvet, zöldnek, idegennek csúfolják. Akkor lesz súlya és szava, ha amerikai polgárrá lesz. Helyesebben, ha megtanul angolul. Erre pedig rá kell szánni magát mindenkinek magát, aki Amerikába jön. Nem kerül pénzébe sem. Annyi az ini iííáiJA 1 Szerdától a Diadalban. gyenes iskola, hogy New-York legeljugottabb helyéről még egy kilométert sem kell gyalogolni (gyaloglás itt nem divat), hogy valaki iskolát találjon. Meg aztán tanit az utca. Ismerek olyan városrészeket, ahol az angol anyanyelvűek száma majdnem a semmivel . egyenlő s mégis minden felírás angol. (Amig itt ez a »divat«, Budapesten a kereskedők maholnap száműzni fogják a magyar feliratokat. Ez részükről nem udvariasság, hanem igen nagy közönyösség,/ Szállodákban, állomásokon véletlenül sem találkozunk olyanokkal, akik az angolon kivül más nyelveket is beszélnének. Mindenki tanuljon meg angolul s azután jöjjön Amerikába. Ezt az elvet hirdeti Amerikának állami és egész társadalmi berendezése. Ez azonban csak kezdet. Ha már megtanulta valaki a nyelvet, akkor jön az igazi amerikanizáló folyamat. Gyermekeit iskolába küldi. A gyermek már az első napon azzal a panasszal jön haza, hogy apám legyél amerikai polgár. S mire a gyermek elvégzi iskoláit, az apának ezzé keh* lenni. Gyermeke fogja polgárrá tenni! Ismerek magyar gyermekeket, akik szülei állítása szerint 6 éves korukban alig- tudtak angolul, sőt a legtöbb nem is tudott. Ma 1 5 évesek s csak törve beszélik anyanyelvüket. Éppen olyan csoda ez, mint az a nevelési rendszer, amivel ezt a munkát végzik. A gyermekek minden nap ünnepelnek az iskolában. Nem magukat és nem embereket, hanem hazájukat. Reggel, munka előtt, tisztelegve áll meg a diákok tömege az amerikai lobogó előtt. Minden iskolának az udvarán hatalmas zászlórúd van, amelyen mindig ott leng az amerikai lobogó, ha tanítás folyik. S a zászlónak ez a jelentősége minden téren megvan. Ha például a hivatalokban folyik a munka azt is zászló jelzi. Mennyivel nagyszerűbb, praktikusabb és nemesebb eljárás ez, mintha az ajtóra kiírjuk: »Hivatalos óra délelőtt 8—1 2-ig«. A hatalmas felhő karcolókon is mindenütt ott van a zászló. Nem diszből! Azt jelenti, hogy ebben a palotában munka folyik. Ha a műhelyekben dolgoznak, ha a gyárak üzemben vannak, mindig lobog a z'ászló. Ha uj üzletet nyitnak meg, ha uj ház készül el, ha uj cikkek kerülnek piacra, mindig amerikai színekkel diszite nek. Először furcsa volt ez nekem. Később azonban beláttam, hogy ez az igazi. Olyan nevelő ereje van ennek a zászló kultusznak, hogy otthon el sem tudják képzelni. Ha elmegyünk színházakba, vagy mozikba, itt is tiszteletet parancsol a nemzeti öntudat. Legelső szám mindig az amerikai himnusz. A közönség felállva tiszteleg, vagy együtt énekel a zenével. Lepereg a film. Következnek az újdonságok (News), vagy mint otthon hívják a. »Hiradó«. Nincs egy alkalom sem, amikor az elnökről, az amerikai kadsereg gyakorlatairól, vagy