Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 223-249. szám)

1928-10-07 / 228. szám

10 JSCVÍRYIDSKL 1928. október 7. Menyasszonyi képek, gyermek-, csoport-, családi fényképek, fényképnagyítások és fotógravurák a legizlésesebben és legolcsóbban Ferenczy művészi fényképészetében, Kossuth u. 2, Hideg elzárkózás * * * Nagy port vert fel nemrégiben az a hír, hogy Pilsudszky marsall fontos diplomáciai tárgyalások miatt Romániába utazik, ami meg is történt, de a kiszivárgott hirek szerint utja nem sok ered­ménnyel végződött, mert minden egészséges ötlete megtört a ro­mán kormány merev elzárkózásán. Tudvalévőleg mind a két állam­nak, Lengyelországnak és Ro­mániának közös nagy ellensége az orosz szovjet birodalom, de ettől az örökösen világforradalmat szitó ellenféltől mégis legtöbbet Romá­niának kell tartania, amely állam a békeszerződések után olyan orosz területeket is annektált, a melyek soha nem tartoztak román impérium alá. Az ezer bajjal küz­ködő Románia kormányán azon­ban most sem a bölcsesség lett úrrá, hanem a rideg elzárkózás minden olyan megoldás elől, ame­lyik egyébként nemcsak az ő nyu­galmát, de határain kivül fekvő országok kívánságait is ki tudná elégíteni. Románia kormányát az örökös rettegésnél ugy látszik még inkább eltölti a gyűlölet szel­leme s ez elsősorban bennünket érint, mert ők abban a pillanat­ban a visszavonás politikáját választják, amint arról van szó, hogy reparáció alá vegyék a Tria­nonban elkövetett igazságtalansá­gokat. Pilsudszky marsall igen helyesen mutatott rá arra, hogy Románia számára minden meg­kötendő szerződés csak akkor le­het életerős és eredményre ve­zető, ha előbb Magyarországgal rendezi ügyeit, mert ugyan lehet-e biztos bázisa egy olyan lengyel­román véd- és dacszövetségnek, amelyikből hiányzik egy fontos harmadik szerződő fél. Pilsudszky megpróbálkozott nemcsak a je­lenleg uralkodó román kormány­nál, de a hatalmasnak kikiáltott parasztpárti ellenzék vezéreinél is hangulatot csinálni ama egészsé­ges gondolatnak, hogy Románia tegyen területi engedményeket Magyarország számára. A len­gyelek nagy embere azonban, — mintha csak darázsfészekbe nyúlt volna, hir szerint egyhangú volt Románia közéleti férfiai köré­ben a felháborodás és a legmere­vebb elzárkózás s állítólag ezen a ponton vált kudarccá Pil­sudszky akciója. Teljesen ráisme­rünk Románia politikájára ebben az esetben, amelyik rövidlátásá­ban nem veszi észre, hogy a hará­csolt, mérhetetlen földterület fö­lötti uralmát csupán ideig-óráig tudja biztosítani, az ilyen maga­tartásával, mert örökéletű nem lehet a nemzetek társadalmában az a felfogás, hogy őrködni kell a zsákmányon minden igazságtalan­ság ellenére is körömszakadtig. A pénzügyileg düledező Románia éppen ilyen okok miatt nem tud külföldi kölcsönhöz jutni s ezek­ben a tünetekben kell keresnünk azt a terjedő ellenszenvet is, ame­lyik az optánsperrel kapcsolatban s irányában mutatkozik, mert Ro- ' mánia a nemzetközi fórumok előtt is ugyanezt az elzárkózó ma­gatartást produkálja szüntelenül. Mi élénk figyelemmel kisérjük a lengyel—román viszony fejle­ményét, mert ugylátszik Pil­sudszky marsall sokkal guverna­mentálisabb elme Bratianuéknál s ah akciója most nem is járhatott a rideg román elzárkózás miatt sikerrel, teljesen bizunk abban, hogy az elközelgő jövő energikus követelésként fogja figyelmeztet­ni Romániát mindarra, amit hallhatott Pilsudszkyval folyta­tott diplomáciai tárgyalások so­rán. Ha Románia ezt a rideg el­zárkózását végnélkül folytatni akarja, ám senki sem tehet majd arról, ha fejjel a falnak menve, az energikus figyelmeztetést ön­maga adja magának. s P O r t Az országos amatőr válogatott kapaját holnap Bécsben lilotay Gábor Nytve kapósa védi Nagy megtiszteltetés és kitün­tetés érte a Nytve fiatal nagyte­hetségű játékosát, Milotay Gábort, de a megtisztelés rajta keresztül szól városunknak és az egész vidé­ki sportnak. Holnap Bécsben osztrák—magyar amatör válogatott mérkőzés lesz és a magyar repre­zentatív csapat hálóját Milotay Gáborra bizta a válogató-bizott­ság. Milotayt a Nytve fiatal kapu­védj ét mindenki ismeri, szimpati­kus, lelkes játékos, aki előttünk fejlődött a kis »törpe« kapusból az ország egyik legjobb játékosává és lassanként a kerületi válogatott mérkőzések alkalmával magára vonta a fővárosi vezetők figyelmét is, ugy, hogy meghívást kapott a csütörtöki válogatott triálra. Mi­Ismét olcsóbbak lettünk 5°0-kal a két-Hteres MERCEDES BENZ után csak 5% luxusadó térítendő HERCEbES-BENZ AUTOMOBIL R -T. Budapest, IV. ker, Váci ucca 24. sz Telefon; 140—70. 3624 Telefon : 229—24. | Alapítva 1914 ben. | művésziesen fest, vegyileg tisztít, minta után hűen fest, gallért, kézelőt nófehéren mos, tükörfényesen vasal PAPP LÁSZLÓ Nyíregyháza, Rákóczi ucca 30. TELEFON: Iroda 509. FELVÉTELI ÜZLETEK: Széchenyi ucca 2., üzem 510. Véső ucca 3., Kiss-tér 2. Plissé és gouYlérozás a legszebb kivitelben! lotay, aki éppen az országos leven­te-versenyen volt Budapesten, meg­jelent a válogatott tréningen és védett, még pedig olyan sikerrel, hogy a fővárosi szaksajtó elragad­tatással ír a »nyiregyházi gyerek« tudásáról, tehetségéről, aki a triá­lon a legjobb magyar profi fut­ballisták ellen is csak egyetlen gólt engedett be hálójába Kohuttól. Természetesen egyhangúlag beállí­tották a válogatott csapatba és igy holnap délután a Hohe-Warten tíz­ezrek tombolásával szemben a cí­meres dreszben nyíregyházi fiu is küzdeni fog a magyar becsületért, a magyar győzelemért. Gratulá­lunk Milotay Gábor mi is neked a szép, a kivételes megtiszteltetés­ért és kívánjuk, hogy olyan sze­rencsével, olyan sikerrel védjed a magyar kaput, ahogyan azt min­den magyar ember Neked kívánja. A Nykise Törökszentmiklóson. A kerületi bajnokság holnapi fordulójában a Nykise bajnokje­lölt csapata holnap Törökszentmik­lóson a Move csapatával játszik. Tekintetbe véve a két csapat eddi­gi eredményeit, fölényes Nykise győzelmet várunk. NyTVE—NyMTE A sorsolás szerint a Nytve is­mét pihen ezen a vasárnapon, amit a Vívók szorgalmas tréninggel akarnak kihasználni. A Nyíregy­házi Munkás T. E. csapatával dél­után 3 órai kezdettel a Bujtosi­sporttelepen barátságos mérkőzést játszik a csapat és a tréningen most már kialakulni fog a Nytve jövő összeállítása, ami előrelátha­tólag lényegesen fog különbözni az eddigiektől. A barátságos mérkő­zésre beléptidij nincs. A NyVSC Debrecenben A fiatal másodosztályú egyesü­let vasárnap első alkalommal fog idegenben szerepelni. Második bajnoki mérkőzését a Debreceni Husiparosokkal Debrecenben ját­sza le, reméljük sikerrel. A Nyötse. »Kovács István Ser­leg Bizottság« folyó hó 8-án, hét­főn este az Ipartestület helyiségé­ben ülést tart. Felkéretnek a bi­zottság tagjai a pontos megjelenés­re. idézve a Nykise, Nytve és Nyötse képviselői. Bizottsági El­nök. A nyíregyháziak találkozóhelye! Budapest legelsőrendü, modern családi szállója az István Király szálloda VI, Podmaniczky ucca 8. Mérsékelt árak, modern berendezés, központi fűtés, melegvízszolgáltatas, lift. A Nyugati Pályaudvar mellett. Elsőrendű konyha. 6109 ? i SZANATÓRIUM, sebészeti, szülészeti és belbeteg^knek. Röntgen laboratórium. Ápolási díj Wn, a szobiban 16 pengő naponta. Orvosát I nyíregyháza, Kmiói-ntca 42. szám . | közös szobában 8 pentjő, külö i szobában 16 pengő naponta. Orvosát mindenki szaoadon választhatja, WBT TELEFON: 134.

Next

/
Thumbnails
Contents