Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 223-249. szám)

1928-10-23 / 241. szám

1928. október 23. JMYIRYIDEK. Ma délben bezárták a Közgazdasági Egyetemet A Műegyetemen és iparművészeti Főiskolán szünetelnek az előadások Ujabb zavargások a Tudományegyetemen Szombatról vasárnapra virradó éjszaka több kisebb incidens tör­tént az Erzsébet-köruton, főisko­lai hallgatók és a járókelők kö­zött. Vasárnap azután teljes volt a rend és a nyugalom. Amennyi­ben a verekedések ma folytatód­nak, a Pázmány Péter tudomány­egyetem összes fakultásai beszün­tetik az előadásokat. Szcitovszky Béla belügyminiszter azt mondotta, hogy a vasárnap folyamán utcai tüntetésekre sehol sem került sor. Az egyetem falain belül előforduló incidensek csak abban az esetben érdeklik a rendőrhatóságot, ha az egyetem illetékes tényezői beavat­kozást kívánnak a rend helyreál­lítására. (B. É.j A budapesti tudományegyete­| men ma reggel rendesen megkezd­ték az előadásokat. A kapuban a pedellusok igazoltatták a hallgató­kat, vigyázva arra, hogy idegen elemek ne lépjenek be az épület­be. A rendőrség készenlétben van, hogy az esetleges zavargásokat megakadályozzák. Husz egyetemi hallgatót a pénteki és szombati eseményekkel kapcsolatosan vasár­nap kihallgattak és kihallgatásu­kat ma délelőtt folytatják. (B. É.) A közgazdasági egyetemen ma reggel a legnagyobb rendben folytak az előadások, délben azon­ban incidens támadt. A dékán a szigorú miniszteri rendelet értei­méhen azonnal bezáratta a főis­kolát és a hallgatóknak nyomban el kellett hagyniok az épületet. A tudományegyetem élettani in­tézetéből ma délelőtt is eltávoli | tottak egynéhány zsidó egyetemi hallgatót. Az iparművészeti főis­kola igazgatója bezáratta az ísko lát. Itt mindaddig szünetelni fog a tanitás, mig a kedélyek meg nem nyugodnak. A műegyetemen az előadások szünetelnek. A főkapitányságon még 12 fiatalember ellen folytatják az el­járást. Ezeknek a kihallgatása 2—3 napot fog igénybe venni. A rendőrség csak ezután fog az el­járás eredményéről hivatalosan nyilatkozni. A svéd trónörökös elismerő nyilatkozata a magyar képzőmű­vészeti kiállításról Stokholm: Tegnap a svéd trón­örökös megtekintette a magyar képzó'müvészeti kiállítást. A trón­örökös a legnagyobb elismerés­sel nyilatkozott a magyar kiállí­tásról. (MTI.) Egy hét óta sztrájkolnak a sze­gedi kenderfonó munkásai A szegedi kenderfonó gyár nyolcszáz munkásának sztrájkja már egy hete tart. A sztrájk oka az, hogy a gyár vezetősége meg­tagadta a munkások béremelési kérését. Az időjárás A Meteorologiai Intézet jelenti: Hazánkban a hőmérséklet tegnap kevés kivétellel elérte, sát meg is haladta a 20 fok Celsiúfct. Buda­pesten 23 fok volt a meleg, amely a normális hőmérsékletet 10 fok­kal haladja meg. Az idő éjjel is igen enyhe volt. Budapesten ma délben a hőmérséklet 17 fok Cel­sius. Időprognozis: Továbbra is enyhülés várható a nyugati része­ken borulással, majd esővel. Kijavították a Gráf Zeppelint Eirópába való Yisszatértekor postát is hoz a német léghajó-óriás Newyork, október 22. Lakehurstben kijavították a Gráf Zeppelin sérüléseit. A ma­gassági kormányt uj, az eddiginél sokkal erősebb burokkal vonták be, a motorokat kipróbálták, a bal­lonrekeszeket megtöltötték gázzal. A szellőzőkészülékeket is átalakí­tották, ugy, hogy minden készen áll az amerikai körutazásra. A postaügyi minisztérium Was­hingtonból tudatta, hogy a közép­nyugati amerikai körúton a Gráf Zeppelin nem visz magával póstát, ellenben fölvesz leveleket, levelező­lapokat, amikor visszaindul Né­metországba. A Good Year Zeppelin Co. a legnagyobb titokban megvásárolt 25.000 acre kiterjedésű területet Lakehurstben, körülbelül 3 mér­földnyi távolságra a légi kikötő­től. Ez a hatalmas terület léghajó- j kísérletekre fog szolgálni az uj ® társaság léghajói számára, felté­ve, hogy sikerül a szükséges 14 millió dollárt előteremteni. Ebben az esetben ugyanitt fogják felépí­teni a'y léghajócsarnokot olyan méretekben, hogy hat nagy lég­hajó helyet találjon benne. Elköltöznek a Zeppelin-müvek Berlin, okt. 22. A Berliner Tageblatt karlsru­hei jelentése szerint a friedrichsha­feni Zeppelin-müvek igazgatósága azzal a tervvel foglalkozik, hogy a kedvezőtlen friedrichshafeni helyi­és időjárási viszonyokra való te­kintettel máshová helyezi át a Zeppelin-müvek telephelyét. A terv egyelőre az, hogy az új tele­pet Délbádenben épiük fel. A Zeppelin-müvek vezérigazga­tója, Colsmann táviratot intézett Báden állam elnökének, amelyben mindenekelőtt köszönetet mond a bádeni kormány üdvözlő távira­táért, amelyet a kormány a Gráf Zeppelin szerencsés megérkezése alkalmából küldött, majd közli, hogy a Zeppelin müvek igazgató­sága már a legközelebbi jövőben érintkezésbe fog lépni a bádeni kormánnyal a léghajógyár telepé­nek bádeni területre való áthe­lyezése ügyében. Több bádeni vá­Philips Rádió- és Villamossági R.-T. Ha nem tudja, hogy milyen a jó rádió, hall­gassa meg a világhírű Philips gyár mérnökeinek ingyenes előadását a a Korona-szálló nagytermében, f. hó 25-én, csütörtökön este 8 órakor. BELiiPTIDIJ MIHGS. íanfíaviw J f*tkí*X1 il-t-AK ,, chlondOOOJ^kao ej cukoré mint pasit* A«z*j ton>$3re» (trtet1<j«l«í­eíre . Ncv ti>rv. vóűvc • vkss nÍÍ sav: Szakorvosck ajánlják torok­gyulladás, meghűlés, valamint a spanyolnáfha eileni véde­kezésül. A Panflavin-pasziillák minden fertőző betegség ellen oly egészen , sajátos hafa'st váltanak ki, melyet | a legkiválóbb szakorvosok elis­mernek. ros átiratot intézett a friedrichsha­feni Zeppelin-müvek vezetőségéhez, közölve, hogy a legmesszebbmenő előzékenységgel állanak a Zeppe­lin-müvek rendelkezésére. ' Az uj Zeppelin-telep felépíté­sébe a legalkalmasabb területnek a' breisgaui Freiburg és Baden­Baden város környéke látszik. Budapest, október 22. Washington: A nemzeti sajtó klub villásreggelijén dr. Eckener kijelentette Amerika legjelentéke­nyebb politikai cikkírói, szerkesz­tői és kiadói előtt, hogy legköze­lébbi célja a sebesség fokozása és az időtartam felére való csökken­tése a gyorsjáratú gőzösökkel szemben, márcsak azért is, hogy a viharközpontokat minél hama­rább el lehessen hagyni. Ezt a célt erősebb gépekkel könnyen el lehet érni. Eckener azt is kijelen­tette még, hogy légiposta szolgá­latot akar rendszeresíteni négy léghajó segítségével, amelyek mindegyike 2 és fél nap alatt ten­né meg az utat ugy, hogy minden négy napon egy léghajó indulna. Ez a postát miAden gyorshajónál hamarabb vinné éi minden irány­ban. A posta jövedelmezőbb és azonkívül — tette hozzá tréfásan — nem olyan ideges, mint néme­lyik utas. (MTI.) Washington: Dr. Eckener és kísérői tegnap Akronba utaztak. Elutazása előtt dr. Eckener meg­hívót küldött Fordnak, hogy ve­gyen részt egy körrepülésen, ame­lyet a javítási munkálatok befe­jezése után akar megkezdeni. "(MTI.) Newyorkból jelentik. A Gráf Zeppelin csütörtökön indul ameri­kai körútjára. Ford ettől a kör­úttól teszi függővé, hogy milyen mértékben vesz részt az Amerika— Európa között létesítendő légiköz­lekedés kiépítésében. i 1 Apponyi beszámolója Jászberény: Apponyi Albert gróf vasárnap délelőtt fél 11 'óra­kor tartotta beszámolóját. A be­számoló Jászberény város főterén, az Apponyi-téren folyt le, ahol a szabad ég alatt 8—10.000 ember gyülekezett össze. A gyűlést Tar­nay Tibor dr. pártelnök nyitotta meg, majd Apponyi Albert gróf mondott nagyszabású beszédet. A beszéd után délben egy órakor Apponyi gróf tiszteletére bankét volt. Apponyi Albert gróf meleg Szavakban köszönte meg ugy a maga, mint felesége nevében az ünnepeltetést és megemlékezett arról a törhetetlen "hűségről, amellyel Jászberény városa hozzá, ' immár 47 éven keresztül ragasz- . kodik. (MTI.) — LILA-PIROS Remington író­gépszalag 20 0/0 százalék telár nél­kül kapható a Jóba-nyomdában Nyíregyházán, Széchenyi-ut 9.1 e­lefon 139. 3x

Next

/
Thumbnails
Contents