Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 223-249. szám)

1928-10-19 / 238. szám

1928. október 23. 3 Cirkusz Charlie Chaplin csütörtökön a Városi Mozgóban, — pénteken, szombato n és vasárnap a Diadal és Városi Mozgóban A revízió nem lehet egy párt ügye, f a revízió a nemzeté ­mondotta Bethlen gróí az egységespárt értekezletén Weierle miniszter mérsékli az adóterheket Az egységespárt tegnap esti értekezletén Bethlen ' miniszterel­nök nagy beszédet mondott. Meg­emlékezett először a genfi tár­gyalásokról és a Kellog-féle pak­tumról. Kijelentette, hogy óva inti a pártot és a nemzetet attól, hogy tévedésbe essen afelől, hogy a revizió kérdésében folytatott propaganda mikor tehető hivata­los kérdéssé. Trombitaszóra nem dőlnek le Jerikó falai, ehhez sok más előfeltétel is szükséges. — Szükség van elsősorban olyan po­litikai helyzetre, amely erős ala­pot nyújt a revízióra és enélkül csak visszautasításra vo/nánk Ítél­ve. Bizunk abban, hogy eljön az idő, érleljük a kérdést, ha nem is hangos eszközökkel. A revízió nem lehet egy párt programmja és a kérdés nem a párt ügye, hanem a nemzeté. — Tiltakozni kell az ellen, hogy ezen az alapon alakuljanak, mert ezek feltétlenül hibás feltételekből indulva ki, ha­lálra volnának Ítélve. Sajnálkozásátfejezte ki a mi­niszterelnök Kállay Tibor ki­lépése felett, majd kifejtette, hogy a gazda­sági életnek normális mederbe való terelésére szükség volt a gazdasági minisztérium fölállítá­sára. A minisztérium részesítése törvényes felhatalmazás alapján történt. A fajvédők belépésére vonatkozólag megjegyezte a mi­niszterelnök, hogy a fajvédők minden kérdés­ben, a királykérdésben is, az egységespárt programmjá­nak alapján állanak. A hadikölcsön ügyében csak ka­ritatív megoldásról lehet szó. A szabadságjogok terén vissza kell térni a háború előtti alapra és er­re vonatkozólag fokozatos intézke­dés történik. A kormány a jövő­ben is keresni fogja az együttmű­ködés útjait a pártokkal. A mi­niszterelnök ezután fölsorolta a készülő, illetve a benyújtásra váró törvényjavaslatokat, majd kifej­tette, hogy a házszabályok reformjára szükség van az ország érde­kében, hogy a Ház tanács­kozásait siettetni lehessen. A reform nem érinti a szólásjo­got és a szólásszabadságot. Ezután Erdélyi Aladár alkot- | mányjogi és közgazdasági aggo­dalmait hangoztatta. Bethlen mi­niszterelnök válaszában kimutat­ta, hogy a közgazdasági miniszté­rium létesítése az 1917. évi 11-ik törvénycikk alapján törvényes alapon történt. Erdélyi Aladár­nak több gazdasági természetű kifogására, is válaszolt a minisz­terelnök. Majd Wekerle Sándor pénzügy­miniszter ismertette prog­rammját. A pénzügyminiszter célul tűzi ki, hogy a gazdasági életet sza­nálja és fölemelje, kívánatosnak tartja, hogy a közterhek ne növel­tessenek. Másik fontos dolog a tőkeképződés. Ez a folyamat az országban már megindult. Az adó­zásnál az adminisztráció átszer­vezésével arra törekszik, hogy az adózást fájdalommentesen lehes­sen végrehajtani. A házadő kul­csát a községekben 14 százalék­kal szállítja le. A forgalmi adónál az átalányózási rendszert fejlesz­teni fogja és az állatforgalmiadót enyhiti és általában racionális gaz­dasági politikát óhajt követni. A jövedéki büntető eljárásra vonat­kozó rendeletet vissza fogja vonni. Az értekezlet bizalmat szavazott a kormánynak, majd megválasz­totta a képviselőház házszabályre­viziós bizottságába küldendő ta­gokat. (BÉ.) Eisfalndy Stróbl Zsigmond és felesége résztvesznek a szabolcsi és nyíregyházi hősök szobrának leleplezési ünnepségén (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Egész Szabolcsvármhegye lázas érdeklődéssel várja a nagy vasár­napot,' a szabolcsi és nyíregyházi hősök szobrának leleplezési ün­nepségét. A szoborra most erősitik fel a bronzfeliratos diszes táblát, amely­nek elhelyezésével megváltózik az alapépítmény architektúrája és a most sima fal domborművű előre­épitése nagy mértékben hozzájárul az építmény harmonikus hatásához. Az ünnepségre érkező kormány­zón és József főhercegen kivül több miniszter lejövetelére várnak. A kormányférfiak meghívása ér­dekében Mikecz István alispán és Bencs Kálmán kir. kormányfőta­nácsos, polgármester jártak a fővá­rosban. A miniszterek kíséretében Nyíregyházára érkezik a vármegye valamennyi országgyűlési képvise­lője is. A szomszédos törvényható­ságok és több messzebbfekvő tör­vényhatóság is képviseltetik magu­kat az ünnepségen. Jelen lesz természetesen a nagy­szabású ünnepen maga a szobrot megalkotó művész is, Kisfaludy Stróbl Károly, aki feleségével együtt érkezik meg, hogy tanuja legyen művészi pályája egyik legfé­nyesebb állomásán a hatalmas erőt reprezentáló szobor leleplezésének. Horthy Miklós kormányzó jelenlétében kelnek versenyre vasárnap a vármegye legkiválóbb leventéi 1 1 (A «Nyirvidék» tudósitójától.) Vasárnap délután fél három órakor demonstratív leventever­seny lesz a Bethlen-utca végén levŐ leventegyakorlótéren. A ver­senyen, amelyen a vármegye leg­jobb csapatai vesznek részt, meg­jelenik maga nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága is kíséreté­vel. A versenyre erősen készülnek a járások és Nyíregyháza város le­ventéi és Mikecz István alispán, a szabolcsvármegyei törvényhatósági testnevelési bizottsági elnök minél nagyobb számban való megjele­nésre hivja fel a vármegye közön­ségét a következőkben: Értesítem Szabolcsvármegye tisztelt közönségét, hogy a Sza­bolcsi Hősök szobrának leleplezése alkalmával tartandó vármegyei 'le­venteverseny Nyíregyházán, 1928. október 21-ik napján, a Bethlen­utca végén .levő villanyteleppel szemben fekvő «Nagyfegelőn» rög az alábbi versenysorrenddel meg­tartatni. Tisztelettel kérem a várme­gye közönségét, hogy ezen a le­venteünnepélyen minél nagyobb számban kegyeskedjenek megje­lenni, hogy leventéink ősmagyar erőt sugárzó magatartásából, ügybuzgóságából s megnyilatkozó tetterejükből reményt merítsünk hazánk feltámadásába vetett hi­tünkhöz s ezáltal együttérzéssel s odaadó támogatással' buzdítsuk daliás leventéinket a kitűzött ne­mes cél sikeres megvalósítására. Mikecz István s. k., alispán., mint a törvényhatósági test­nevelési bizottság elnöke. Verseny sorrend: 1. Himnusz. Játsza a 12. gya­logezred zenekara. 2. A járások és Nyíregyháza vá­ros diszcsapatainak tisztelgése. 3. Magasugrás. Bemutatja a Dadai alsó járás 6 csapata 26—26 összesen 156 leventével. 4. Kötélhúzás. A küzdelem Ib­rány község által őrzött vándordí­jért folyik. Résztvesz a legutolsó kötélhuzóverseny négy győztese Ibrány, Tiszakerecseny, Nyiracsád és Komoró. 5. Súlydobó staféta verseny. — Résztvesz a nyirbaktai járás 12 csapata 13—13 leventével, össze­sen 156 ieventével. 6. Stafétafutás buzogánydobás­sal. 6-szor 100 m. Résztvesz a nyírbátori és dadai felső járás 156—156 összesen 312 leventével. 7. Szabadgyakorlat. Bemutatja Nyíregyháza város és tanyák 312 leventével. 8. Gula. Bemutatja a ligetaljai járás 156 leventével. 9. Tömeg futóverseny rend­gyakorlattal. Távolság 800 m. — Résztvesznek a kisvárdai, nagy­kállói, nyirbogdányi és tiszai já­rás csapatai 156^-156 összesen 624 leventével. 10. Vegyes stafétaverseny. — Résztvesz Nyíregyháza, nyirbog­dányi, nagykállói és a dadai al­só járás 5—5 leventével (kerék­páros, lovas, futó, kúszó, buzo­gánydobó.) 11. Hiszekegy. Játsza a 12. gya­logezred zenekara. 12. A versenyző csapatok elvo­nulása. 1 Verseny kezdete 2 óra 20 perc­kor. Vége 3 óra 30 perckor. A ren­dezőség kéri a közönséget, hogy a verseny kezdetére pontosan megjelenjen. Belépődíj az állóhelyekre nincs. Számozott fenntartott helyek 1 pengőért a Ferenczi könyvkeres­kedésben, a verseny napján dél­előtt a Bessenyei-tér kertjében, délután pedig a versenytéren fel­állított pénztárnál kaphatók. A vasárnapi leventeünnepség méltóképpen egészíti ki a hősöket idéző nagy ' ünnepséget, lelkes erőforrása lesz mindannyiunk hi­tének, amellyel a magyar jövőre gondolunk. Díszmagyarhoz szükséges komplett ékszer eladó kemecsei álloraásfóröknél. 80! 6 ?7fírmÓt bármilyen minőségben, legnagyobb Cjm|/nifÍPO OlUI IIIGI választékban, előnyös áron OIIIIIMJllÜü szűcsnél vehet. »

Next

/
Thumbnails
Contents