Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 223-249. szám)
1928-10-03 / 224. szám
» 2 1928. október 2. Nyíregyháza kereskedői hazafias lelkesedéssel és áldozatkészséggel tömörültek a „Magyar Hét" akciójának lobogója alá és kimondották, hogy november 3-tól 11-ig magyar árnfeól rendezett kirakatversenyen vesznek részt. A „magyar Hét"-en egész Szabolcsvármegye közönségének fel kell vonnlni a magyar ipar, kereskedelem és mező gazdaság támogatásira. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Nyíregyháza kereskedő-társadalma tegnap este lelkesedéstől áthatott, impozáns erkölcsi erőt és önfeláldozó hazafiuságot reprezentáló gyűlésen mondotta ki a »Magyar Hét« akcióban való részvételét, a magyar ipar termékeinek tudatos propagálását és árusítását a november 3-tól 1 l-ig terjedő időben. Az értekezleten, amely a Kereskedők és Gazdák Körében folyt le, Baruch Arthur elnökölt és megjelent azon Nyíregyháza kereskedelmi életének egész képviselete. Baruch Arthur elnök üdvözölte az iparhatóság képviselőjét^ dr. Tóth László városi aljegyzőt, a sajtó képviselőit : Vertse K. Andor felelős szerkesztőt és Téger Bélát, a Nyirvidék munkatársát, majd megkapó szavakban mutatott rá a Magyar Hét jelentőségére. A magyar kereskeflők, akiknek kétségbeesett jajkiáltása országszerte hirdeti, hogy immár nemcsak a kereseti lehetőségek megszűnéséről, hanem kész vagyonok apránkint való feláldozásáról van szó, ma nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy mit tehetne az állam az egyének pusztulásának meggátlására, hanem amikor felhangzik a kormány hivó szava, a gátra sietnek, hogy megállapítsák a pusztulás, a szegényedés áradatát. Mert külkereskedelmi mérlegünk passzív, mindig több és több megy ki a külföldre az ország pénzéből. A kormány ebben a helyzetben a magyar kereskedők hazafiúi áldozatkészségétől, lelkes propagandájától, a magyar kereskedő tehetségétől, tudásától várja a külkereskedelmi mérleg romlásának, az általános szegényedés áradatának meggátlását. A kereskedők a nagy célt a magyar árucikkek propagálásával, » Magyar Hét« rendezésével közelithetik meg. A »Magyar Hét« november 3-tól u-ig tart. és ezalatt az idő alatt minden kereskedő magyar árut kínál vevőjének és meggyőzi vásárlóit hogy a magyar áru a legtöbb esetben van olyan jó minőségű, van olyan ízléses kivitelű, mint a külföldi és ilyen sok esetben használhatóság tekintetében fölötte is áll a külföldinek. A propaganda és ránevelés egyik eszközeként a Magyar Héten kirakatversenyt rendeznek és a kirakatok meggyőzően fogják hirdetni a magyar áru jóságát és szépségét, a magyar ipari és mezőgazdasági termelés versenyképességét. — Szent meggyőződésem — hirdette lelkesen Baruch elnök, hogy akciónk sikerrel jár, hogy minden nyíregyházi kereskedő latba veti tudását, ötletességét a közönség meggyőzése érdekében. A jelenlévők nagy lelkesedéssel fogadták az elnök előterjesztését és megindultak a hozzászólások, amelyek azt a kérdést tisztázták, milyen legyen a kirakatverseny. Értékes, gyakorlati értékű hozzászólások hangzottak el. Hoffmann Mihály, Füredi Sándor dr. titkár, Ungár Béla, Weisz Miklós, Schvarcz Jenő, Feuer Miksa, dr. Tóth László aljegyző, Rosenthal Gyula, Hoffmann Ferenc, Benedekffi Ferenc és mások felszólalásukkal uj és uj tápot adtak a lelkes elhatározásnak. Füredi Sándor dr. titkár a meggyőző érvek egész sorát vonultatta fel a »Magyar Hét«-akció érdekében és nagy örömet váltott ki az a bejelentés, hogy Nyíregyházán eddig ötvenhét kereskedő jelentette be részvételét és fogadta meg, hogy a megjelölt időben magyar árut propagál. Dr. Tóth Lászlónak, aki mint iparhatósági biztos, lelkesen csatlakozott a mozgalomhoz, azt az indítványát, hogy a »Magyar Hét«-en rendezett kirakatokban Jelöljék meg, hogy melyik áru melyik gyárból való, nagy lelkesedéssel fogadták el. Az értekezletből az az egységes elhatározás csúcsosodott ki, hogy Nyíregyházán a Magyar Héten csakis magyar áruval rendezik be a kirakatokat. Elhatározták, hogy a vármegye alispánjának, a közigazgatásnak intenzív támogatását kérik a »Magyar Hét« hivatalos propagálása, a községekben való hirdetése érdekében, kérni fogják az akció idejére a mérsékelt vasúti jegyek biztosítását, de csak a vármegye központja és bizonyos távolságo- ; kon belül fekvő községek közötti viszonylatban. Azt remélik Nyíregyháza kereskedői, hogy a »Magyar Hét« akcióját támogatja minden kereskedő, résztvesz benne az is, aki még nem jelentkezett, mert hisz ki ne támogatná a kereskedelem, ipar és mezőgazdaság kölcsönös megerősítését célzó akciót. Egy hétig az lesz a jelszó : félre az idegennel, egy hétre öntudatos magyarok leszünk, egy hétre a hazafiság tettekké váltódik és a magyar megtalálja az igazi kibontakozás, a feltámadás útját. — Az akció mély hullámokat ver fel Nyíregyházán is, ahol a közönség nagy érdeklődéssel várja a Magyar Hetet. Október 7-ére nagy események várhatók. Bécsi jelentés szerint a baloldah szervezetek hangoztatják, hogy a szociáldemokraták a bécsújhelyi ellentüntetésnek eltiltása ellenére is számolni kell a munkások önkényes felvonulásával. Parlamenti körökben nem tartják lehetetlennek, hogy az utolsó órában mind a két bécsújhelyi tüntetést betiltják. (B. É.) Bécsi jelentés szerint az osztrák kommunistapárt tegnap Badenben értekezletet tartott, amelyen ugy határoztak, hogy minden körülmények között elmennek Bécsújhelyre és a fölvonulási tilalom ellenére is ott lesznek a városban és környékén, hogy megakadályozzák a nacionalista szervezetek fölvonulását. A bizalmi értekezlet ugy határozott, hogy a kommunista munkásság a vasutas sztrájkolókkai és a Bécsújhelyre vezető országutak megszállásával fogja megakadályozni a nacionalista tábor fölvonulását. (B. É.j á Nemzeti Bank felemelte a kamatlábat. A Magyar Netnzeti Bank főta- ' ra, a népszövetségi kölcsönkötnácsa október 2-án kezdődő hatállyal a bank által, közraktári zálogjegyek, váltók és értékpapírok leszámítolásánál alkalmazott .kamatlábat 6 százalékról 7 százalékvényre adott kölcsönöknél alkalmazott kamatlábat 6 és fél százalékról 7 és fél százalékra emelte föl. (B. É.j Központi (Central) Szálloda Budapest, Baross-tér %3« Teljesen ujonn&n berendezett :$sési|felmes családi sazáligida, a Keleti pályaudvar tőszomszédságában. 7389 Tökéletes tisztaság, hideg-naeleg folyóvíz. Telefon a szobákban. Polgári ;.rainkból_e hirdetésre hivatkozók 20% engedményt kapnak Testvérvállalatnnk az OSTENDE KÁVÉHÁZ. 7314-10 Mielőtt Bas amsai vesz okvetlenül tekintse meg kályha- és takaréktűzhely raktáramat érdekében. Nagy választék. Legjobb gyártmányok. Legolcsóbb gyári árak. Kedvező fizetési feltételek Garancia. Építkezésekhez díjmentes költségvetés. Wirtschafter flrmin Telefon: 90. vaskereskedése Nyíregyházán. Telefon: 90. Eladó vagy Kiadó a Széchenyí-út14. számú ház! áh egy négy szobás, fürdőszobás lakásból és egy két szobás gargon lakasbol nagy udvarral, mindkét lakás november 1 re elfoglal ható. Azonkívül a Báthori uccára nyíló telekkel, mely esetleg külön is eladó, ezen szintén egy két szobás udtrari. téglából épült lakás van. — Érdeklődni Széchenyi-út 9. sz. a. a délutáni prakban. 6979 III —l lilll I M l III mm IIII II|«M WWÍIW WI1III » "1. I! "I» 8«aBlBWB k»lMHMU aa Futó s nagy szőnyegek HHIHtiflHHBHHHflBHMM^HHIBMBBMHHHRBflBMBUBHfcHtfHHHflfllI függönyök, ágy- és asztalteritők, hencsertakarók nagy választékban kaphatók Ungár Lipót áruházában Nyíregyházán, Luther ucca 4. szám.*