Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 223-249. szám)
1928-10-14 / 234. szám
1928. október 14. JS/YÍRYIDÉK. 13 jövünk, szépen odaigazodunk az ünnepély riszteletére kirendelt rohamsisakosok nemzeti hadseregbeli díszszázad arcvonalához. Rokkant, elöregedett az én századom, de azért büszkén és a régi eréllyel vezénylem őket, mert tudom, mit érnek : Doberdó poklában megedzett, kipróbált harcosok ezek valamenynyien és tudom, hogy még szükség lehet rájuk Erdélyben, a felvidéken és tudom, hogy ott is mindenkor és mindig meg fogják állni helyüket. A tábori mise egyes szent mozzanatainál feszes vigyázz-állásban figyeli a civilruhás de gyönyörűen dekorált harctéri zászlóalj. A tábori lelkész üdvözlő beszéde után somorjai báró Lukasich Géza hadosztályparancsnok, majd Reviczky László tábornok üdvözli az egyes honvédeket. A kitörő lelkes éljenben egybeforr a legénység parancsnokaival. Most diszmenetben elléptetünk a volt elöljárók előtt. Rendbe szedjük századainkat, vezényszavak reppülnek és megdobban a föld az öreg bakák kivágott, parádés léptei alatt. Az ezrekre menő bámuló közönség soraiban fel-felzokogó, csukló sirás hallatszik. A fájdalmas öröm és a boldog remény könnyei köszöntik a veterán harcosokat és soraikban a pöttöm kis fiukat, a hősök gyermekeit, a jövő magyar hőseit. Felvonulunk végig a kidiszitett Üllői-uton a budapesti közönség közönség tomboló éljen sorfala mellett a Ludoviceum-kert Névtelen Hősök szobra elé! »Nyomdmeg az élén!« Hangzik a régi, dévaj biztatás és rágyújt a zászlóalj a népszerű egyes honvéd nótára: »Károly király szereti, harcban elől vezeti...« A Névtelen Hősök szobra előtt Veres Jenő református tábori lelkész tolmácsolja az élő bajtársak kegyeletes megemlékezését a halott bajtársakról. Budapest főváros tanácsa üdvözli most az egyes honvédeket, majd Bartha Lajos altábornagy koszorúzza meg a Névtelen Hősök szobrát. Megható jelenet következik most bucsuzzunk el a hősi halott bajtársainktól! — mondja Bartha altábornagy, — mire a régi öreg ezredkürtös föláll a szobor talapzatára és elfújja ezer meg ezer ember előtt déli i órakor a takarodót. Szégyen, nem szégyen sirva fakadtunk. Délután 2 órakor a népligeti nagyvendéglőben társas ebédre ültünk össze tisztek, legénység, valamennyien. A fehér asztalnál megnyiltak a szivek és tiszt és legénység egybeforrt a dicső mult édes : bus emlékeiben, a sivár jelen mostohaságában és a jobb jövő rendíthetetlen hitében. (v.g.J Képzőművészet - Zene Szobor Pál főjegyző mond megnyitóbeszédet, Gáspár Margit dr. tanárnő konferál az október 16-i nagy Fedákestén (A «Nyirvidék» tudósitójától). A magyar dal győzelmes reneszánszának napjait éljük. Még süvölt az enervált emberiség néger muzsikája, de a hangzavar fölött a turul csattogó szárnyalásával riasztja fel néhány pillanatra a szunnyadó lelkiismeretet az ősi földről öröklött, ősi lelket reveláló magyar dal, az édes bus magyar muzsika. Akinek szemében nem csillant könnyet a bánatos magyar muzsika, akiben nem gyújt tüzet a harcos magyar nóta, aki nem találja életszépségének egyik forrását a magyar dalban, annak nincs lélekközössége a magyarsággal. A magyar közönség vallomást tett a magyar dal iránt való tántoríthatatlan hűsége mellett. A magyar dal győzelmes útját járja. Ezen az uton, az ősi énekesek missziójával járja az országot a magyar temperamentum, a magyar lélek inkarnációja, Fedák Sári. Szilágyi Imrével, a magyar dal fanatikusával járják az országot és nyomukban felujjong a magyar lélek. A csillagok utja a magyar égen: Fedák nótautja, amelynek során október hó i6-án, kedden este eljön Fedák Sári és eldalolja gyönyörű dalreportoárját a Városi Színházban. Az este nagy társadalmi jelentőségét hangsúlyozza, hogy már tömegesen lefoglalták a Fedák-estre a színházi jegyeket Ferenczi József könyvesboltjában. És az est nagy jelentőségét hangsúlyozza az is, hogy a Fedák-estén Szohor Pál főjegyző mond megnyitóbeszédet és Gáspár Margit dr. konferál az egyes dalszámok előtt. A Fedák-est műsora ugyanis irodalmi és zenetörténeti szemléltetés lesz. A legrégibb, legszebb dalok fűzése után zendíti meg Fedák az ujabb magyar dalköltézset remekeit. Az est nemcsak azt illusztrálja, milyen kimeríthetetlen szépségek forrása a magyar dal, de bemutatja a régi magyar dalköltészet mély szépségeit is. A Fedák-est iránt Nyiregyháizán rég nem tapasztalt óriási érdeklődés nyilvánul meg. Kedden zárni a „Szövetség" képzőművészeti kiállítása (A «Nyirvidék» tudósitójától). . A »Szövetség« magyar képzőművészek csoportjának a Városháza nagytermében egy hét óta tartó reprezentatív kiállítása pár nap múlva véget ér. Eltekintve attól, hogy a kiállító művészek számára jelentett-e, vagy sem anyagi sikert a kiállítás, azok, akik tultették magukat a mai kor embereinek a szép iránt való nem nagy érdeklődési divatján s megtekintették á tárlatot, azok bizonyára azzal a tudattal távoztak el a kiállítási teremből, hogy a magyar festőmüvészetnek a jelenben is sok kiváló reprezentánsa van. Az iskolák ifjúsága, Illetve az egyes tanári karok méltányolták a művészi törekvéseket s tömegesen keresték fel a képkiállitást. Ez magában véve is a legszebb elismerése a «Szövetség» körében tömörült művészek értékes munkásságának. A képzőművészek vidéki kiállításaikkal áz utóbbi időben mindig nagy anyagi áldozatot 'is vállalnak magukra, amelyet csak a legritkább esetben kisér a közönSZEMCSÉSSZAPPAN A NAGYMOSÁSHOZ .KÉSZÜL A LUXMWÍM épp cűj (ííváCcr a finom feívérnetmíRöz ség anyagi elismerése is. Annál nagyobb értékű tehát a «Szövetség» vállalkozása is, ha ezektől az előjelektől nem riadva vissza, a vidék kultúrájának, müizlésének fejlesztésére a kiállítás megrendezésére vállalkozott s egy teljes héten át lehetővé tette vidékünk közönségének azt, hogy számban és művészi értékben gazdag kiállításban gyönyörködhessék. Tekintettel arra, hogy a közönség egy része a hét folyamán nem tekinthette meg a kiállítást, a «Szövetség» vezetősége az érdekes mütárlatot két nappal meghoszszabbitotta. A kiállítás tehát kedd estig marad nyitva és naponta délelőtt 9-től i-ig és délután 3-tól 7 óráig tekinthető meg 50 fillér belépődíj mellett. A postakocsi elütött a Bocskai ntcában egy kisfiát (A «Nyirvidék» tudósitójától). Csütörtök délután fél 5 órakor a Bocskai-utcában súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt. Egy Kiszely Mihály nevű 3 éves kisfiú, akinek szülei a Bocskai-utca 46. szám alatt laknak, több társával az utca közepén játszadozott. A Bocskai-utcán akkor robogott végig a postakocsi, amelyet egy Sorpola János nevű • kocsis hajtott. A gyermekek szétrebbentek a kocsi előtt, Kiszely Mihály azonban közvetlenül a kocsi előtt át akart szaladni az úttesten. A kocsi elütötte, majd felvette és beszállította az Erzsébet kórházba. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. A kocsist a rendőrség elővette, kihallgatta, de kitűnt, hogy nem terheli felelősség a szerencsétlenségért. Holnap lesz a Nyíregyházi Iparos Ifjnság Önképző Egyletének szüreti táncmntatsága (A «Nyirvidék» tudósitójától). A Nyíregyházi Iparos Ifjúság Önképző Egylete holnap, vasárnap este tartja zártkörű szüreti mulatságát a Korona-szálló nagytermében. A szüreti mulatság vidám hangulatának megfelelően, kedvező idő esetén, délután' 3 órakor nagyszabású tréf3s felvonulás lesz, amelyben a táncmulatság jelmezes alakjai is részt vesznek. A felvonulás utvonala a következő: a menet a Bencs Lászlótérről a Véső- és Vay Ádám-utcán át a Kossuth-térre megy, onnan a Zrínyi Ilona- és Széchenyiutcán át a Károlyi- és Dessewffytéren végigmenve, a Bethlen-utcán, Bercsényi-utcán és Bessenyei-térén keresztül visszamegy a Kossuth-térre, a Korona-szálló elé, amelynek udvarán a csoportot lefényképezik. A szüreti táncmulatság este 8 órakor kezdődik. A táncmulatságra csak a meghívók felmutatása esetén lehet jegyet váltani. A jeJ gyek ára: Személyjegy 2 pengő, páholyjegy 10 pengő, családjegy (3 személyre) 5 pengő. A táncmulatság zárórája reggel 5 órakor lesz. A táncmulatság sikerét hatalmas rendezőgárda biztosítja s az is hozzájárul a sikerhez, hogy ez lesz az első táncmulatság a most meginduló szezonban s igy teljesen az újság ingerével hat. A táncmulatságot a nagyteremben tréfás szüreti játék^ s a pásztorleányok és pásztorfiuk csoportos tánca vezeti be. A szüreti játék után megkezdődik az általános — Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tanfofyamain a Sin'ger varrógép részvénytársaság. Figyeljen mintakészitmÉnyeinkre kirakatainkban, Vay Ádám-U. 2.