Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-21 / 214. szám
I J^ÍRVIME II 1 MlillllllMill* l"iHII"IIIHWll» l IIPWliiil 'Wli tXk BWi MMMW IM EaaiB* I 1928. szeptember 21. A tolvajok ellopták a ládába csomagolt detektívet. Debrecenből jelentik: Nagyon érdekes nyomozást fejezett be a napokban Gálócsy István debreceni magándetektív, akinek a Veress-utca 19. szám alatt van magánkutató irodája. Egy környékbeli gyár igazgatója bizta meg azzal, hogy fogja ei azokat a tolvajc&at, akik a gyár raktárából állandóan lopkodják az árut. A tolvajok olyan ügyes módon csempészték ki a gyár telepéről a portékát, hogy nem tudtak a nyomára jutni. A gyár vezetőségének az volt a gyanja, hogy az áruk kiadása körül követnek el visszaélést és ezért a tisztviselőkre gyanakodtak. Feltűnést azonban nem akartak kelteni, ezért fordultak magándetektívhez, hogy nyomozza ki, hová csempészik a telepről az árut. L 1 Gálócsy István mint munkát kereső jelent meg a gyártelepen 1 és közben alaposan megvizsgált mindent. Elment a raktárhelyiségbe is, de nem vett észre semmit. A második napon elhatározta, — hogy a telep sarkában levő félszerben összehalmozott üres ládák egyidébe bujvá figyeli meg a gyár udvarát és a szállítást. Éjszaka bebujt a ládába és magára zárta a tetejét. » Visszament a gyárba és jelen., tette, hogy sikerült megtudni, kik •i lopkodják a gyár raktárát. ( A két tolvaj munkást elfogták, i de azok konokul tagadták a lo| pást. Gálócsy erre elmondta ne1 kik, hogyan vitték el szekéren az istállóba és mit beszéltek útközben. A két munkás megtört és mindent beismert. Bíróság elé azonban nem kerülnek, mert a gyár, melynek kárát megtérítették, nem tett feljelentést ellenük, csupán elbocsátotta őket. Közgazdaság. Tizenkétmillió pengő hiteit kapnak a hizlaló gazdák. Budapestről jelentik: A multheti minisztertanács, — mint jelentettük — elhatározta, hogy a drágaság megfékezése céljából hizlalási hitelt ad a gazdáknak. Mayer János földmivelésügyi és Wekerle Sándor pénzügyminiszter "a kormány megbízása alapján a minisztertanács után lefolytatták ebben az ügyben a befejező tanács kozást. Az érdekelt szervezetek képviselőin kivül a képviselőház több tagját is bevonták a megbeszélésbe. Beavatott helyről ugy értesülünk, hogy már megtörtént a végleges döntés. A pénzügyi kormány tizenkétmillió pengőt bocsát a gazdatársadalom rendelkezésére hizlalást célra, még pedig nemcsak sertés, hanem marhahizlalásra is. A tizenkétmillió pengőt a legrövidebb időn belül folyósítják, még pedig közvetlen a gazdáknak. Mindenképen olcsóbbodik a gabona. Tudvalevő, hogy a gabonatermelő államok az idén szinte kivétel nélkül igen bőséges hozammal rendelkeztek, ami mindjárt a kampány elején egy kifejezett árlemorzsolódási folyamatnak vetette előre az árnyékát. Utóbb azután kiderült, hogy a szinte világszerte mutatkozó szárazság a takarmánynemüekre katasztrófáli( san hatott és igy mindenfelé analatt az árak ismét emelkedtek. A vélemények további szilárdságra számítanak, ámbár a készletek épenséggel nem mondhatók szűkösöknek a belföldi fogyasztás kereteivel szemben. Szálastakarmányban mindinkább növekedik az importszükséglet és a közeljövő fogja eldönteni, hogy ennek lebonyolítása a több oldalról sürgetett rendszabályokkal Sopron nem tart többé toronyőrt A Városok Lapja irja: A város tanácsa elhatározta, hogy a toronyőri állás megszüntetését fogja javasolni. Nem fog többé tüzet kongani a várostorony harangja. A tanács szerint ugyanis nincs értelme a toronyőri állás fenntartásának. Megállapították ' ugyanis, hogy száz eset közül csupán kétszer fordult elő, hogy a tűzoltóság valamivel előbb értesült a tűzről a tűztorony jelzéséből, mint ahogy telefonon alarmirozták. Ma már mindenfelé van telefon a városban s ha magántelefont nem tudnának igénybe venni,' a város minden részében elosztott rendőrőrszobákról és vámokról egy perc alatt értesíteni lehet a tűzoltókat. A statisztika megsemmisíti igy Sopron város legmagasabb állását, a tüztoronyőri állást. Ezzei megszűnik Sopronban a legmagasabb és legromantikusabb mesterség. Vízálló újság. Párisban, a Champs Elysées tájékán a napokban nyilt meg Lido névvel egy nagy földalatti fürdőhely, mesterséges napfénnyel és mesterséges árapállyal. Valódi homokból levő strandján naponta ezrek élvezik a mesterséges kvarcnap fényét —• de a luxusban még tovább is megy ez a vállalat, mert vízálló újságot bocsájt vendégei rendelkezésére: az újság vékony acéllemezekre nyomódik naprólnapra. Ebből az alkalomból a párisi sajtó felelvenit. Auréiien Schollnak, a híres humoristának emlékezetét, aki irodalmi pályáját c • » - • énekes, táncos filmrevű % H- "» • "'• •V,'" : •''.• - A'* éiíeSilBS^á A láda repedésén át figyelte egész nap a munkát. De hiába, nem vett észre semmi gyanúsat. Estefelé azonban két alkalmazottja a gyárnak a félszerhez ment és megálltak a ládák előtt. Az egyik megszólalt: — Melyik az a láda öreg, amit el kell vinni? — Az a jobbszélső! — felelt vissza a másik és rámutatott arra a ládára, melyben a detektív volt megbújva. A nagy ládát megfogták és egy szekérre tették fel és körül rakták üres ládákkal. Mig vitték a ládát a szekérhez, az egyik megjegyezte: — No, komám, jó sokat hordtái bele, nagyon nehéz! — Van elég benne — felelt a másik, — hiszen két napig gyűjtöttem bele az árut! A munkások eltévesztették a lopott áruval megtöltött ládát 1 és elvitték helyette azt a ládát, : melyben a detektív bujt meg. Másfél órai szekér ut után egy j tanyába fordultak be és az üres I ládákat az udvaron ledobálva, be- j vitték a súlyos ládát az istállóba 1 és szalmát dobáltak reá, majd be- • zárták az ajtót és eltávoztak. A magándetektív a két munkás távozása után kimászott a kényelmetlen ládából és az istálló ab;j lakán át megszökött. nak a szüksége lépett előtérbe, hogy a gabonanemüek egy részét takarmányozási célokra vegyék igénybe. A készletek e mesterséges megcsappanása folytán azután általában egy szilárdabb tendenciával kezdett számolni mindenfelé a spekuláció. Most azonban meglepően ismét egy olcsóbbodási tendencia kezd végigvonulni a piacokon a gabonanemüek árában és pedig Amerikából kiindulva. Az ujabb számítások szerint ugyanis kitűnt, hogy a rendkívül bőséges gabonakészletek még akkor is nyomni fogják a piacokat, ha egyrészük takarmányozási célra vétetik igénybe a termelők részéről. Tengeriben az őkészletek teljesen elfogytak és mindjobban kezd beszivárogni az országba a LaPlata tengeri, melynek az ára jelenleg 30—31 pengő között váltakozik. Az uj La-Plata terméshozama decemberben lesz ismeretes és a tengeri árfejlődésére kétségkívül ennek a mennyisége fog döntő befolyást gyakorolni. Egyelőre nálunk a kereslet engedett intenzitásából, miután mindinkább kevesbedik azoknak » gazdáknak a száma, akik a jelenleg mutatkozó igen rizikós tényező mellett nagyobb mértékben angazsálni akarnák magukat a hiz~lalás terén. Rozsban a kínálat jelenleg egészen csekély, viszont a kereslet se mutat nagyobb érdeklődést. A rozsot egyébként a termelők méginkább igyekeznek takarmányozási célokra felhasználni, mint a babonát. Zabban ujabban továbbnövekedett a kereslet és ennek hatása kapcsolatban miként fog végbemenni, ami persze az árakra is döntő befolyást fog gyakorolni. A szénbányák állami rendelései. A kormány az összes alárendelt hivatalokhoz utasítást küldött, — mely szerint tüzelőszükségletüknek azon részét, melyet eddig fával elégítettek ki, 75 százalékát ezentúl magyar szénnel kötelesek kielégíteni. A kormánynak ezen rendelete a bányák fokozottabb igénybevételét és a külföldi szén behozatalának csökkenését fogja eredményezni. Az ország több helyén megindult a mustvásárlás A Borászati Lapok irja: A magyar borpiacon élénk érdeklődés mutatkozik az uj must iránt. És nemcsak a belföldön, — hanem Ausztriában és Csehszlovákiában is. A mult héten több nagyobb musttétel kelt el: Ecseden 400 hl. 17 fokos 40—44 fillérért, Tápiógyörgyéről 4000 hl. csehszámlára 38 fillérért, Győrszemeréről 1500 hl. belföldi számlára 39 fillérért, Erdőtelekről 900 hl. belföldi számlára 38 fillérért és Selypről 1200 hl. osztrák számlára 38 fillérért. Olcsóbb lett a kenyér. A Budapesti Sütők Ipartestülete a mai naptól kezdve a kenyér különböző válfajainak kg.-ját két fillérrel leszállította. Ugyanakkor a zsemlye súlyát változatlan ár mellett 5 dkg.-ról 6 dkg.-ra emelte fel. szintén egy vizmentes, de az ő esetében még kaucsukra nyomott újsággal kezdte, amelynek »La Najade« volt a címe. A lap csak rövid ideig élt és példányai ma a könyvkereskedelmi ritkaságok közé tartoznak. Különös villámcsapás Dédács erdélyi községben szokatlan szerencsétlenség történt. — Verőfényes melegben hirtelen az égen egy sötét felhő kerekedett, amely a napot eltakarta. Az ég többi része teljesen tiszta maradt s a sötét felhőből sem esett <sgy csöpp sem. A felhőből azonban villám csapott le Stefán Péter házába. A villámcsapás a házban tartózkodók közül Stefán fiát szénné égette, mig az apa súlyos égési 'sebeket szenvedett. Ezeken kivül a házban tartózkodott Stefánék egy leányrokona is, aki a rettenetes események hatása alatt megőrült. A különös vándorvillám ugyanis a leány feje körül szaladt s csak aztán tünt el. ELADÓ a Széchenyi uccán egy tiszta téglából épült Iahóhá2 November elsejéie beköltözhető. Értekezni lch«t Széchenyi ucca 9. szám alatt a délutáni órákban fi=>12