Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-21 / 214. szám

4 jaíryzdse, 1928. szeptember 21. A szerda éjjeli szalmakazalrazzián tizenegy kazallakót vittek be a rendőrségre. (A «Nyirvidék» tudósítójától). A nyiregyházi rendőrség szerda éjszaka szalmakazalrazziát tartott. A rendőrök felkutatták a város messze kültelkaki lévő szalmakaza­lokat, hogy a kazallakókat igazol­tassák. Mert a hajléktalanok és a kalandosak, akiknek van ugyan megfelelő lakásuk, de akik jobban szeretnek kint a szabadban és azok közül nem egy az éj­szaka lovagja, akinek van oka rá, hogy ne kerüljön a bejelentő hi­vatal napfénye elé. Ez a fényesség sokaknak ártana. A razzia ered­ményes volt. A különböző kazlak­ból II-en kerültek elő, megzavar­hatva jóizü álmukban. Volt közöttük néhány fiatalkorú is. A rendőrségen igazoltatták a kazal­szálloda vendégeit és azokat, akik kellően igazolták személyazonos­ságukat és akikké/nem volt dol­ga a rendőrségnek, szabadon en­gedték, voltak azonban olyanok, akik ellen meginditotta a rendőr­ség az eljárást. Az „XYZ" cimü világhírű komédiát Alapi igazgató fordíttatta magyarra és a Kamara Színház játszotta először Magyarországon A komédia Nyíregyházán is színre kerül. (A «Nyirvidék» tudósítójától). Alapi Nándor Kamara Szinháza nyiregyházi játéksorozata alkal­mával élőadja a világirodalom több leghíresebb drámáját is. Tolsztoj: «Élő holttest»-e, Shaw: «Az ördög cimborája», bslen: Ro«smer­sholm»-ja, Dumas: «Kaméliás hölgy»-e mellett műsorra kerül egy Pirandelló darab: «öltöztessük fel a mezteleneket)). Nagy várako­zással nézünk Dário Nikodémi víg­játéka: a «Kis senki» elé is és újság lesz most Nyíregyházán Wilde Oszkár: «Bunbury»-je is Sophus Michaelis: «Forradalmi nász»-ával együtt. Itt említjük meg, hogy a rendező az idei évad­ban is Miskey József lesz. A nyíregyházi rendőrség talált tárgyként hozatja be az ntcán kinthagyofi biciklidet, ha a tulajdonos nem zárja el a gépet. Egyre-másra érkeznek feljelentések a kinthagyott kerék­párok tolvajai ellen. (A «Nyirvidék» tudósítójától). Hihetetlen könnyelműséggel bán nak Nyíregyházán a biciklisek fél­teni való jószágukkal. Tegyünk délelőtt sétát a városban. Itt is, ott is biciklik állanak a járda szé­lén a sarkokon, a falhoz , vagy fához támasztva. Üzletek előtt, a vendéglők, cukrászdák előtt ott áll néha nem is egy, hanem két­három kerékpár. Egy sincs lela­katolva. Azonnal kijövök, — gondolja a kerékpár siető tulajdo­nosa, — nem zárom le a gépet, talán csak nem lopják el ezalatt. És nem egy, hanem tíz, néha husz percig is ott áll a gép, mig egyszer el nem lopják. A nyiregy­házi rendőrségnek sok munkát ad nak a naponként történő feljelen­tések a bicikli tolvajok ellen. A könnyelműség maga neveli a tol­vajokat, mert ha valahol, itt igaz a közmondás: Alkalom szüli a tolvajt. Van-e kedvezőbb, csábí­tóbb alkalom a biciklire vágyakozó tolvaj előtt, mint a magára ha­gyott szép uj kerékpár valamely üzlet előtt. Az első pillanatban talán csak arra gondol a tolvaj, hogy ráül, egyet-kettőt fordul a biciklivel, mikor aztán rajta ül, megbabonázva a gyönyörűségtől, elszáguld a könnyen szerzett gép­pel. A kerékpár tulajdonosnak csak nem mindegyike könnyen lelaka­tolhatná gépét, de nem teszi. A rendőrséget a gyakori bi­ciklilopások arra az elhatározásra késztették, hogy biciklirazziákat rendezzen városszerte és a gazdát­lanul az üzletek előtt álló gépeket a rendőrségre vi­gye, ahol mint talált tár­gyat kezelje. Igy neveli majd a rendőrség rendre, óvatosságra a könnyelmű közönséget és igy előzi meg okos intézkedéssel a mind gyakoribb biciklitolvajlásokat. Október 4-től 6-ig tart az első eukarisztikus kongresszus Lázas munka folyik a katolikus egyesületek és intézmények buda­pesti központjában, az Országos Katolikus Szövetségben. Az I. Nemzeti Eukarisztikus Kongresz­szus október 4-én, csütörtökön dél­után 6 órakor ünnepélyes Veni Sancteval kezdődik, amelyet Se­' rédi 'Jusztinián dr. bíboros her­cegprímás, a szentbeszédet pedig P. Bangha Béla S. J. mondja. A jubiláris Katolikus Nagygyülé­| sen és a Nemzeti Kongresszuson " részt vesz Magyarország bíboros hercegprímása, az egri és kalocsai érsek, az összes megyéspüspökök, felszentelt püspökök, prelátusokés kanonokok, kerületi esperesek és a világi katolikusok szine java. A Nemzeti Kongresszus és a jubiláris Katolikus Nagygyűlés minden részt vevője féláron utazhat az ország minden vasutvonalán és hajóin. A féláru menetdíj kedvezményre jogositó igazolvány ára 1 pengő, a kongresszusra való részvételre pedig 2 pengős tagsági jegy jogo­sit fel. A Kongresszus és a Kato­likus Nagygyűlés rendezősége az Országos Katolikus Szövetség (Bu­dapest, Ferenciek tere 7., III. lépcső, I. em. 8.) ezúton fordul a főtisztelendő papsághoz és min­den magyar katolikushoz, hogy minél nagyobb számban jöjjenek fel az ország fővárosába hitvallást tenni hitük mellett. Október 6-án lesz a pataki diákok országos szövetségének megalakulása, amelyen Sza­bolcsvármegyéből sokan vesznek részt. A sárospataki diákok nagy ese­ményre készülnek. Október 6-án a volt diákok az ország minden részéből, igy Szabolcsvármegyé­ből is nagy számban keresik fel az ősi kollégiumot és megalakítják a Pataki Diák Országos Szövetségét. Az alakuló összejövetelre a követ­kező meghívókat küldték szét: »Baráti szivek találkozása min­denkor erőnek, örömnek forrása volt, nagyobb áldások származtak azonban abból, ha lelkek nagy ér­tékek, nemes célok szolgálatában jutottak egységre. Ettől a meg­győződéstől indíttatva a sárospa­taki főiskola régi, hü tanítványai, munkásai elhatározták, hogy meg­alakítják a Pataki Diákok Orszá­gos Szövetségét, hogy ennek ré­vén a régi diákok egyfelől tovább táplálkozzanak azzal a lélekkel, amelyet mint gyermekek és ifjak szívtak keblükbe, másfelől pedig, hogy belevonassanak a főiskola örök eszményeinek szolgálatába. Az előkészítő bizottság ugy hatá­rozott, hogy a szövetség megala­kításának napjául f. 1928. évi ok­tóber 6-át tűzi ki, amely napon egyúttal leleplezzük a világháború­ban hősi halált halt pataki diá­kok második emléktábláját is. Amikor ennek a szövetségnek megalakítását elhatároztuk, az a reménység vezérelt, hogy hivó sza­vunkra a régi kedves növendékek­nek nagy tömegei fognak az ősi, kedves falak közé zarándokolni. Főiskolánk régi szeretetével meg­hívlak tehát f. évi október hó 6­ra a Pataki Diákok Országos Szö­vetsége megalakításnak gyűlésére. A főiskola szeretettel tárja ki Fe­léd kapuit, jöjj és merits meg nem apadó hűségéből, életvidám, de mégis nemes, tiszta légköréből. Jöjj, hogy felbuzogjon szived sok öröme a régi kedves emlékek fel­ébredése, baráti szivek találkozása révén. De ha a főiskola valami­kor odaadással ápolt, ha lelket, élettartalmat ajándékozott Neked, most jöjj viszontszereteteddel és lásd meg az uj időkben régi, szép eszményeket szolgáló főiskola küz­delmeit; hozzad ragaszkodásodat, meggyarapodott hüségédet. A hazáért vérüket ontó hős diákok emlékünnepének napján lesz Szö­vetségünk megalakulása. Ez ün­neppel való egybekapcsolás által mély fundamentumra akarjuk épí­teni Szövetségünket, az önfeláldo­zás, a Krisztusi lélek fundamen­tumára; jöjj, merits ebből a lélek­ből s meggyarapodott áldozat­készségeddel kapcsolódj be főisko­lánk örök eszményeinek szolgála­tába. Ünnepségünknek két része lesz. Először október 6.-a ünnepének keretében áldozunk a világháború­ban hősi halált halt pataki diákok emlékének. Ez ünnep főbb pro­grampontjai: ünnepi beszéd, em­lékbeszéd, Emléktáblaleleplezés. Kezdete d. e.. io órakor. Ezután következne a Pataki Diákok Or­szágos Szövetségének megalaku­lása fél 12 órakor, elnökválasztás­sal és székfoglalóval, az alapsza­bálytervezet letárgyalásával, a tisztikar megválasztásával. Ez ün­nepély keretében előadást is tar­tunk a sárospataki főiskolánk je­len problémáiról, céljairól. Déli 2 órakor közebéd lesz (i teriték ára 3-- P). Ha netalán személyes megjele­nésedben akadályozva volnál, — csatlakozzál a rrégi pataki diákok megalakítandó szövetségéhez s ennek bizonyságául az idemellékelt jelentkezési lapot kitöltve, mi­előbb küld el közigazgatói hivata­lom cimére. Sárospatak, 1928. évi szeptem­ber hó. A Pataki Diákok Országos Szö­vetsége Előkészítő Bizottsága ne­vében : Dr. Mátyás Ernő, akad. és közigazgató. Az elszállásolás nehézségeire va­ló tekintettel kérjük, hogy azok, akik Sárospataktól nem távol laknak, az ideutazásra a reggel háromnegyed io-kor érkező vona­tot használják. Természetesen a távolabb lakó s este érkező vendé­gek számára szállásról és pedig lehetőleg ingyen szállásról igyek­szünk gondoskodni. E célból a szállás iránti igényt kérjük legké­sőbb szeptember 30-áig bejelen­teni, úgyszintén ez időpontig kér­jük a közebéden való részvételi szándékát is bejelenteni, mert a később jelentkezőknek sem elszál­lásolásáról, sem ellátásáról nem tudunk gondoskodni. Előkészítő bizottság.» HIRDETMENY. Ü^Az Egyesült Vadásztársulat választmánya tudomására hozza a tag­jainak, hogy e hó 16-tól a vadászatot megnyitja és pedig: csütörtökön egy nyul és 6 drb. fogoly, vasárnap egy nyul és 6 drb. fogoly. Más napokon bárkinek tilos a vadászat. Ezen ren­delet áthágása egyenesen kizárással büntetendő., Nyíregyháza, 1928. szeptember 21. 7292 Az elnökség.

Next

/
Thumbnails
Contents