Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 173-197. szám)
1928-08-28 / 194. szám
2 JtfVíltYIDBIC 1928. augusztus 28. ffiackensen vezértábornagy internálásának antant oldala. Irta: Straky Henrik. Miután e lap hasábjain már foglalkoztam a germán katonaoroszlán internálásának magyar és német megvilágításával, azért most az ügyet antantfénnyel is kö rül akarom sugároztatni. Herczeg Ferenc pünkösdi cik keiben azt állította, hogy az 1918. nov. 3-án kötött Diaz-Weber-féle fegyverszüneti szerződés szerint Mackensen hadseregének novem ber 3-ától számított 15 napon be lül birodalmi német területen kellett volna lennie. Weber-Edlen v. Webenau sz. k. v. gyalogsági tábornok és mások ezt a jóhiszemű tévedést helyesbítik. E szerződés az antant a vele társult hatalmak és a Monarchia között köttetett meg Páduában, tehát kötelező erővel Németországra vonatkozólag nem birt. Az említett szerződés szerint 1 5 napon belül a Monarchia területéről el kell kotródni minden ott lévő német csapatnak. A záros határidőn tui ittrekedt németek internálandók. A Diaz-Weber-féle szerződés végrehajtási utasításában az «AnnexProtokoll»-ban az áll, hogy az osztrák-magyar szárazföldi és tengeri haderőkkel szövetséges és a Monarchia területén lévő csapatoknak 1 5 napon belül ki kell üriteniök ezt a területet; nemleges esetben hadifoglyoknak kell őket tekinteni. A szerződésben magában internálásról van szó, a végrehajtási utasításban az internálás szót teljesen mellőzték és hadifoglyokról szólnak, mintha az teljesen mindegy volna. Arról kétértelműséget hintve, bölcsen hallgat az «Annex-Protokoll», hogy kinek a hadifoglyai legyenek az ittrekedő németek. A mi foglyaink, vagy az antantéi. Ha a mieink, akkor semmi sem áll útjában annak, hogy rögtön szabadon is bocsássuk őket. Ezt különben az akkori élelmezési viszonyok szükségessé is tették volna. A részünkről való szabadonbocsátásra tilalmi rendelkezés sehol nem volt. He az ittmaradó germánok, az antant hadifoglyai, akkor a «szivélyes egyesülés»-nek törődni is kellett volna velők. Pl. élelmezni őket. A Diaz-Weber-féle szerződés és végrehajtási utasítása Mackensen hadseregére nem vonatkozhatott. Először azért, mert abban a nőv. 3-án a Monarchia területén tartózkodó német csapatokról volt szó. Mackensen és hadereje ekkor Románia területén állott. Másodszor azért sem, mert e szerződést Németország részéről senki sem irta alá, tehát Berlint nem is kötelezte semmire sem. Az más lapra tartozik, hogy a nov. 3-án tényleg a Monarchia területén tartózkodott németek legnagyobb része a kitűzött 1 5 napon belül otthon volt, mig Mackensen csapatai csak ekkor érték el a Monarchia területét. Hiszen másként, más uton nem menetelhettek hazafelé és gyorsabb iramban sem. Az antant és a vele asszociált hatalmak Németországgal 1918. november 1 i-én kötöttek fegyverszüneti szerződést. Németország szempontjából ez az okmány rendelkezik Mackensen hadainak és a Monarchia területén lévő csapatoknak a visszavonulásáról és ez is bir kötelező erővel. Németország ezt aláirta, ez kötötte őt, mi ezt nem irtuk alá, nem is vonatkozott reánk. E szerződés 12. pontja kimondja azt, hogy a nov. 1 i-én a Monarchia, Románia és Törökhon területén lévő német haderőknek «sogleich», tehát azonnal vissza kell térniök Németországba. Tehát határozott időpontot nem állapítottak meg arra vonatkozólag, — hogy mikorra kell a visszavonulást befejezni. Nem is tiltották meg azt, hogy a román területen lévő csapatok a Monarchián keresztül vonuljanak vissza, sőt ellenkezőleg a «sogleich» egyenesen azt parancsolta, mert Bukarest és Berlin között ez a legrövidebb ut. Amennyiben az antant határozott terminust nem állapított meg, voltaképpen a németek internálásáról sem intézkedett. Az antant intézkedett a nyugati fronton lévő németek esetleges internálásáról. Ennek a keleti frontra való vonatkoztatásáról, sehol sincsen szó. Károlyi Mihály Belgrádban 1918. november 13-án Franchet d'Esperay francia tábornokkal külön fegyverszüneti szerződést kötött. Külön fejezetet lehetne irni arról, hogy e szerződésre szükség nem volt, jogérvénnyel nem birt. Ennek bizonyítására csak azt az érvet sorakoztatjuk fel, hogy egy szó sincs benne az elpbb kötött Diaz-Weber-féle szerződés hatályon kivül helyezéséről. Már pedig jogérvényességének legelső és legelemibb kritériuma ez lett volna. Ez érvénytelen szerződésben, — amely Károlyi korlátoltságának és hiúságának szörnyalkotása — is csak az áll, hogy a német hadaknak hazánkban való tartózkodására és az ezen való átvonulásra 15 napi időtartam szabatik meg; nov. 3-ától kezdődőleg. Tehát még ebben az iratban sincsen szó internálásról, vagy hadifogságról. — Mackensen csapatai ezen az alapon sem voltak jogilag ínternálhatók vagy elfoghatok. E szörnyszerződést német részről különben sem irta alá senki, tehát ugy sem kötelezte őket semmire. Clemenceau, a gall bosszutigris 1918. november végén sürleg szólította fel Károlyit arra, hogy fegyverezze le és internálja Mackensen csapatait. A pipogya gróf ezt megtette. Mackensen internáltatta magát, jóllehet a sikeres ellenállás gyermekjáték lett volna. Tette valószínűen azért, mert részletsikert arathatott volna de a végső célt, a győzelmet ugy sem vívhatta volna már ki, tehát kerülte a felesleges vérontást. A dörmögő, öreg, francia, aki hitte, hogy köztársasági elnök lesz érdemeiért, nem lett az, elkeseredésében vissza is vonult a francia közélettől. Ilyenformán saját nemzete is megbüntette túlkapásaiért. Amint az eddig vázoltakból látható, a franciák nyílt szerződésszegést követtek el, amikor Clemenceau Károlyi által internáltatta Mackensent és hadait. Megszegték a Diaz-Weber-félét, a németekkel 1918. november hó 1 i-én kötöttet, sőt még a Károlyifelé belgrádit is, mert Mackensenék internálására egyik sem jogosította fel az antantot. Ha elgondoljuk azt, hogy francia haderők állottak a Dunától délre, akikkel internálhatták volna Mackensen hadait, vagy megcselekedhették volna ezt a segitőnépek, a csehek, a románok és a szerbek, akkor önként azt keli kérdeznünk, miért eszközöltették ezt a magyarokkal. Talán gyávaságból, mert féltek a 1 70000 veretlen némettől. Azt hiszem aljas cél lebegett a francia szemek előtt, s ez az amit első cikkemben a Mackensen eset harmadik u. n. antantoldalának neveztem. Előre látták Párisban azt, hogy ugy a magyar, mint a német nemzetet súlyosan meg fogják alázni a békeszerződésekkel, érdekközösség fog fennállani közöttük továbbra is. A kapcsolatot akarták lazítani, ellentéteket szítani a két nemzet között. Az aljas szándék többékevésbbé meghiusult a magyar középosztály, polgárság és a nép ellenállásán, mert e rétegek Károlyi rendelkezései ellenére, mindig segítségére voltak a német harctestvéreknek. Herczeg Ferencünk által támadott Weber nevű osztrák generális helyesbítő cikkeiben elragadó tónusban ir a magyar jellemről, lovagiasságról, vitézségről. Elmondja Weber azt is, hogy a história folyamán egyetlen nemzetisége volt hazánknak, amely mindig kitartott a magyar mellett s mindig sorompóba lépett a magyar egységért, Szájsebészeti, fogorvosi, mfifogászati rendelés! Röntgen laboratorinm! A berlini fogászati klinikán tanársegédi állásomban szerzett bőséges tapasztalataim, valamint csaknem 30 éven ét Budapesten folytatott szájsebészeti praxisom meghozták gyümölcsüket. Ugy a nyíregyházi, mint a vidéki intelligencia annyira igénybe veszik működésemet, hogy rendelőmet jelentékeny anyagi áldozattal kibővítettem és oly műszerekkel szereltem fel, melyeknek segélyével a legmesszebbmenő igényeknek is megfelelhetek. Sajnos, csodákat én sem tudok csinálni, de amit emberszeretet, munkakedv és szaktudás produkálhatnak, azt a t. Közönség rendelőmben meg fogja találni. Működésem tárgyát képezik: 1. Foghúzások és gyökerek eltávolítása teljes érzéstelenítéssel. 2. Fogtömések színarannyal és égetett porcellánnal. 3. Oyökércsonkolás gennyedő fogaknál. 4. Fogvlsszaültetés midőn a súlyosan megbetegedett fogat kihúzom, kellő kezelés után pedig régi helyére visszahelyezem. 5. Foghús sorvadás esetében a mozgó fognak biztos rögzitése. 6. Arany és porcellán koronák. 7. Müfogak kizárólag legjobb minőségben, 8. Szájpadlás nélküli fogpótlások stb., stb. 6452-10 Medicinae Dr. Kugel Viktor szájsebész, volt klinikai elsó assistens Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 5. szám. ez pedig a «sváb» volt. Majd dicsérőleg emlékezik meg a szokásban volt szepesi diákcserékről is. Ugy látszik a győző Páris örömmámorát már ekkor sötét rémképek kisérték, látni vélhette a hármas szövetségnek esetleges életrekelését, ezért igyekezett ellentéteket szítani a magyar és német között. Berlin és Róma között ezt elérte azzal, hogy a déltiroli németség egy részét Olaszországhoz kapcsolta. A tábornagy internálása óta egy évtized pergett le az időgépen, a helyzet tisztázódott, hazánk tekintélye rehabilitáltatott. Nagyban hozzájárult e tényhez a Herczeg Ferenc által megindított hírlapi polémia, amelynek nyomán újból hófehérre mosatott a kulturvüág előtt, a franciák által, a Mackensen esetből kifolyólag beszennyezett magyar jellem. A két nemzet ismét közeledik egymáshoz, kölcsönös bizalmuk folyton nő. Az érdekközösség által is összekapcsolt hűséges fegyvertársak haladjanak egy uton a jövőben való boldogulásért. Emil Jannings: Elsodort ember Földolaj után kutatnak Karcag vidékén. A pénzügyminisztérium bányakutató osztályának az utóbbi időben foganatosított fúrásai a legmeglepőbb eredménnyel jártak. A hajdúszoboszlói mélyfúrás folytán — mint ismeretes — oly gyógyfor rásra akadtak, mely 1600 liter gyógyvizet és 4000 köbméter földgázt ont magából percenként. — Karcagon még szenzációsabb eredménnyel járt a kutatók munkája. Ott 600 méter mélységben olajnyomok mutatkoztak. Bogács község határában most 120 méter mélységben több méter vastagságú, olajjal átitatott homokréteget találtak, mely valószinüsiti azt a föltevést, hogy az Alföld bizonyos rétege hatalmas mennyiségű földolajat tartalmaz és ezt a réteget Karcag, Hajdúszoboszló és Bogács környékén kell keresni. A kutatómunka a legnagyobb erővel folyik. Átjött a határon, lopott, de elcsípték. (A «Nyirvidék» tudósítójától). Kamugya József 19 éves mezőkaszonyi fiu tegnapelőtt átlépte a magyar határt s Barabás községben galambot és deszkát akart lopni egy udvarról. Tolvajlását észrevették, elfogták és beszállították a nyíregyházi ügyészség fogházába. Tiltott határátlépés és lopás vétsége miatt megindult ellene az eljárás. Beszélő film! ma és holnap a Városi Mozgóban