Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 173-197. szám)

1928-08-26 / 193. szám

„NífÍRVISÍjÉJ. MMMaM&aai 1928. augusztus 26. Néhány szó a zene­iskolai tanításról. * • * Az iskolai év küszöbén nem fog ártani, ha a szülők és a nagykö­zönség figyelmét felhívjuk azok­ra a jelenségekre, amelyek az utóbbi időben Nyíregyházán a zenetanítás terén elharapóztak. Nyíregyházán ma úgyszólván mindenki zenét tanit, aki csak egy kicsit is konyít valamelyik hang­szerhez. Alig múlik el hét, hogy ne olvasnánk itt is, ott is egy-egy hirdetést arról, hogy X. Y. ur, vagy urnő művészi kiképzést és zeneakadémiai módszert igér nö­vendékeinek. Pedig a laikus is tudhatja, hogy művészi kiképzést Magyarországon csak egyetlen egy iskola képes nyújtani és ez az Országos Zeneművészeti Főis­kola, a régi Zeneakadémia, zene­akadémiai módszerrel pedig csak zeneiskolában lehet tanítani, mert csak az iskolai módszer mellett lehetséges az, hogy a növendékek minden órán társaik nyilvánossá­gának ellenőrzése mellett játsza­nak s csak az iskolának áll mód­jában az, hogy a szülők és nagy­közönség nyilvánossága előtt éven ként vizsgahangversenyeken mu­tassák be növendékeik haladását. Nyíregyházán ezidőszerint 50— 60 egyén foglalkozik zenetanitás­sal, ezzel szemben csak két zene­iskola működik. Egy-két tiszte­letreméltó kivételtől eltekintve, a zenetanitók legnagyobb része nél­külözi azt a képzettséget, gyakor­latot, művészeti és pedagógiai tu­dást és rutint, amely a más taní­tási ágakkal szemben összehason­líthatatlanul nehéz zenetankáshoz okvetlenül megkívántatik. A szü­lők legnagyobb részben nem ér­tenek a zenéhez és igy nem tud­ják kellőképpen értékelni azt az előnyt, amelyet a zeneiskolai ta­nítás azokkal szemben nyújt, akik úgyszólván minden hivatás nél­kül, alkalomszerűen kontárokként működnek ezen a téren, nagy ve­szedelmére és helyrehozhatatlan kárára a zenét tanulni vágyó ifjú­ságnak. Ismételjük, egy-két régi és ki­próbált magán zenetanitó kivéte­lével, hallott-e már Nyíregyházán valaki olyan növendéket nyilváno­san játszani, aki ezeknek a kontá­roknak a keze alól került ki ? Azt hisszük, senki. Ezeknek a mű­ködése csak arra való, hogy egy­egy növendék rövid időre megpró­bálkozzék az ő »módszerük«-kel, hogy azután egy keserves, de an­nál értékesebb tapasztalattal gaz­dagabban forduljanak ahhoz az intézethez, amelyik alapos és szak­avatott oktatást nyújt. Ezek a kontárok rendszerint az­zal érvelnek, hogy a zeneiskolában jgen rövid ideig tartó leckét kap­nak a növendékek és azt is csak hetenként kétszer. Nos hát ez va­lóban igy van, mert igy van az az Országos Zeneművészeti Főis­kolán és valamennyi nagy nyil­vános zeneiskolában is. Ezalatt a rövid idő alatt azonban a növen­dék, akivel oktatója egyénenként, tehát kizárólag vele foglalkozik, eljátsza feladott skálaleckéjét, ujj­gyakorlatait, etűdjét és szonátá­ját, mégpedig 3—4 növendék tár­SZOMORU VERS A KÉT KEZEMRŐL. C, két kezem, akikben az erek mint lázadás futnak szét dagadtan, ti itt hiába igyekeztetek : véletek árván, szegényen maradtam. Azt hittétek nagybüszkén valaha, sokat foghattok ebből a világból, nektek terem gyümölcsöt itt a fa és szakithattok minden szép virágból. Nem számláltátok soha az időt : örök életre szabtátok a dolgot ; kerestetek küzdelmet itt, dicsőt, ha nap sütött vagy rátok bú borongott. Szántottatok, vetettetek sokat, s mikor erőtök dús kalásszá érett : mások tartottak éhes zsákokat, üresen hagyott tikteket az élet. Hiú örömök lepkeseregét pajzán vágyatok soha nem kereste — s a sors, mint vásott, kamasz gyermekét, megpaskolt sokszor tikteket veresre. S ha kinyúltatok forrón, melegen testvérkezekért bútól árnyazottan : mindenki hűs volt és vad-idegen s véletek vissza könnyem szorítottam. Lankadoztok már ... de az eretek dagad, feszül, mint lázadás, sötéten — félek, hogy egyszer ... egyszer veletek az én szerető, buta, bús szivem kitépem. Fiák András. sának füle hallatára, akik viszont az ő játékából okulnak, azután fölkapja jövő órára új leckéjét, amelynek esetleges új részeit ok­tatója alaposan megmagyarázza s ezzel kész is a leckeóra, amelyen újból annyi feladatot kapott, amennyinek az alapos megemész­téséhez legalább is két-három na- ( pi szorgalmas gyakorlás szüksé­ges. Ennél több időt adni a növen­déknek teljesen fölösleges és kár­baveszett pazarlás. Fölösleges azért, mert csak ugyanannak a leckének az ismétléséről lehetne szó, kárbaveszett pedig azért, mert a növendékek .gzellen^ kapa­Szájsebészeti, fogorvosi, müfogászati rendelés! Röntgen laboratorinm! A berlini fogászati klinikán tanársegédi állásomban szerzett bőséges tapasztalataim, valamint csaknem 30 éven át Budapesten folytatott szájsebészeti praxisom meghozták gyümölcsüket. Ujjy a nyíregyházi, mint a vidéki intelligencia annyira igénybe veszik működésemet, hogy rendelőmet jelentékeny anyagi áldozattal kibővítettem és oly műszerekkel szereltem fel, melyeknek segé­lyével a legmesszebbmenő igényeknek is megfelelhetek. Sajnos, csodákat én sem tu -ok csinálni, de amit ember­szeretet, munkakedv és szr.ktudás produkálhatnak, azt a t. Kö­zönség rendelőmben meg fogja találni. Működésem tárgyát képezik: 1. Foghúzások és gyökerek eltávolítása teljes érzéstelenítéssel. 2. Fogtömések színarannyal és égetett porcellánnal. 3. Gyökércsonkolás gennyedő fogaknál. 4. Fogvisszafiltetés midőn a súlyosan megbetegedett fogat ki­húzom, kellő kezelés után pedig régi helyére visszahelyezem. 5. Foghús sorvadás esetében a mozgó fognak biztos rögzítése. 6. Arany és porcellán koronák. 7. Műfogak kizárólag legjobb minőségben, 8. Szájpadlás nélküli fogpótlások stb., stb. 6452-10 Medicinae Dr. Kugel Viktor szájsebész, volt klinikai első assistens Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 5. szám. citása nem türi meg a túlerőlte­tést, ha időn túl foglalkozunk ve­lök, megúnják, megútálják a mu­zsikái s igy a többletmunkával inkább rontunk, mint használunk:. A zeneiskolai módszer évtizede­ken át kipróbált rendszere a leg­kiválóbb zenepedagógusokna r, azon változtatni tehát oktalanság volna. Aki nem tanul meg zon­gorázni, vagy hegedülni ilyen lec­kék mellett, az nem fog megta­nulni akkor sem, ha száz kontár naponta 8 órát foglalkozik velük A zeneiskolák nyilvános és ha­tóságilag ellenőrzött működése a legjobb garancia arra, hogy a nö­vendékek szakszerű vezetés alatt tanulnak. Tessék meghallgatni egy ilyen vizsgahangversenyt, ame lyen a legkevésbbé tehetséges nö­vendékek is elfogadható játékot produkálnak. Viszont azonban ezeknek a vizsgahangversenyeknek mindig akad három-négy olyan növendéke, akik brilliáns techni­kai készségükkel és művészi szín­vonalon álló játékukkal nemcsak dicséretére válnak annak a zeneis­kolának, hanem fényes bizonyíté­kai annak, hogy igenis csakis ze­neiskolai tanítás mellett és az ott alkalmazott módszerrel lehet szá­mottevő eredményt elérni a zene­tanulásban. A szülők és a nagyközönség érdeke tehát, hogy most, az is­kolai év kezdetén jól megfontolják kinek a gondjaira bizzák gyerme­keiknek vagy neveltjeiknek zenei képzését. Az oláhok szégyelik magukat a vandál módon megcsonkított Bem szobor miatt. Marosvásárhelyről jelentik: Ma­rosvásárhelyen a románok meg­szállásakor lebontották Bem apó­nak a szobrát. Néhány nappal ez­előtt a Bem-ünnepségek alkalmá­ból a lengyel kormány táviratot küldött a marosvásárhelyi polgár­mesteri hivatalnak, hogy küldje meg a Bem-szobor fényképét a varsói nemzeti muzeum számára. A tanács intézkedett, hogy a mérnöki hivatal a szobrot állítsa fel, ez azonban sehogysem sike­rült. Ugyanis a Lebontásnál a szobor fe­je behorpadt, a nyak előre görbült, az áll a szabadsághős mellére om­lott. A szobrot nem lehetett ugy fel­állítani, hogy a fénykép csak né­mileg is elfogadható legyen. Mo«t a bukaresti belügyminisztérium táviratilag tiltotta meg a városi tanácsnak, hogy a szoborról fényképfelvé­telt készítsen. Valószínű, hogy a kormány szé­gyeli a lengyelek előtt, hogy ilyen vandál módon távolította el Bem apó szobrát. A legegészségesebb gyermekek Schwartz Lipót-féle gyermek­kocsikban nevelődnek Nagy válasz, fék, olcsó szabott árak. Vay Ádám­utca 2. Nagytakaréképület. 5926—18 Á természetes keserűvíz gyomor és b óltftsz titó hatása páratlan. Az Igmándit ne tévessze össze másfajta keserű vizzel! Kapható mindenütt kis és nagy üvegben. Schmidtiiaoer kotrállalit Komárom.

Next

/
Thumbnails
Contents