Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 173-197. szám)

1928-08-19 / 188. szám

1928. augusztus 26. JSÍYÍRYIDÉ&. n Két villamos összeütközött a Mar­fl&-köruton. Ma délelőtt háromnegyed i o órakor a Margit-körut és Török utca sarkán súlyos villamos ka­rambol történt. Egy 15-ös jelzésű kocsi beleszaladt egy 65-ös jelzé sü villamos pótkocsijába. A 65-ös jelzésű kocsi vezetője igyekezett le­fékezni a kocsit, azonban igy is még nyolc méter távolságon át hur­colta maga után a felborult pót kocsit. A mentők és a tűzoltók szedték ki a sebesülteket az ösz­szetört villamos kocsi alól. Szerencsére csak hat ember tar­tózkodott a pótkocsiban, ezek azon­ban valamennyien megsérültek. Zapner Kata sérülése a legsúlyo­sabb, aki agyrázkódást szenvedett. A többi öt utas kisebb-nagyobb sérülést kapott. A balesetért felelős 15-ös jelzé­sű kocsi vezetőjét, Szabó Józsefet és a kalauzt, Tyapkó Jánost, a rendőrség őrizetbe vette. Az időjárás. A Meteorologiaa Intézet jelenti: A hidegebb légtömegek különö­sen Magyarországon, ahol a hő­mérséklet még igen magas volt, az éjszaka folyamán ujabb esőkre vezettek, amely kiterjedt az or­szág egész területére s a mennyi­sége meghaladta az utóbbi 24 óra esőzését. Jelentékenyebb esőt mért«k Pécsett 34 mm, Hőgyészen 31 mm és Mohácson 24 mm meny nyiségben. Azonkívül Püspök­ladányban is 20 mm felüli eső esett. Időprognozis: Inkább de­rült, egyelőre főleg éjjel hűvös idő várható. Egy elmebajos ember borzalmas rémtette. Lúgosról jelentik: A szörény­megyei Priszáka községben meg­rázó apagyilkosság történt. Bum­bas János priszákai lakos, aki a háborúban súlyos idegbajt kapott, s hosszabb tébolydai kezelés után nemrégiben hazakerült a falujába, egy favágó baltával agyonverte az édesapját. A szerencsétlen ember mint veszélytelen csendes őrült éldegélte apja hajlékában nyomo­rúságos életét s a ház körül vég­zett apró szolgálatokat. Tegnap­előtt hirtelen kitört rajta a téboly s a dühöngő ember hirtelen fej­szét ragadva, agyonverte apját, még mielőtt rémes cselekedete vég rehajtásában megakadályozhatták volna. Bumbast a csendőrök le­tartóztatták és átkísérték a lugosi ügyészség fogházába, ahonnan, miután meggyőződtek elmebeli ál­lapotáról, a lugosi tébolydbáa utal ták be megfigyelés és gyógy­kezelés vtgett. Őszi divatlap •MBHBBBI •naOBBWBMBaaiW újdonságok: STAR ELITE SMART STELLA GYERMEKLAPOK megérkeztek és kaphatók az Az export előmozdítása kivifeli díjszabás­kedvezmények utján. A kereskedelmügyi miniszter az ipari és gazdasági érdekképvisele­tektől javaslatok előterjesztését kérte a kivitelnek vasúti fuvardíj­kedvezésekkel szükségesnek mutat­kozó fokozottabb elősegítése tár­gyában. A kereskedelemügyi mi­niszter hajlandó a jelenlegi fuvar­dijkedvezéseket megokolt esetek­ben a mainál erősebben kiépíteni, ha ettől kivitelünk megerősödését várhatjuk. Az érdekképviseletek ezirányu javaslatait összegyűjtöt­ték és a kormány elé terjesztették. Ez az előterjesztés számszerűen kimutatta, hogy kivitelünk meg­erősödésének múlhatatlan «léf*l­tétele a fuvardijterhek arányos csökkentése. Kétségtelen, hogy az izzó versenyben, amellyel az érvé­nyesülésért folytatott küzdelem­ben iparunknak és mezőgazdasá­gunknak a kivitelben meg kell birkóznia, értékes segítséget nyújt­hat a dijszabásterheknek a mér­séklete. Higgadt mérlegelés mel­lett azonban be kell vallanunk, hogy pusztán tarifális intézkedé­sektől a kivitel fejlesztésben cso- f dákat nem várhatunk. E könnyi- ? tés egyik és talán nem is lényeg­telen tényezője lehet a kivitel-fej­lesztésnek, azonban semmiképen i sem teszi fölöslegesekké a kivitel 1 előmozdításának egyéb oly intéz ményes eszközeit, amelyek talán még fokozottabb jelentőséggel bú­nak. Pusztán a kiviteli dijkedvez mények nem ellensúlyozhatják a külföldi vámrendszerek hatásait Az exporthitel és exporthitel-biz tositás ép oly fontos tényezői vol nának kivitelünk segítésének, mint a' forgalmi adó-exporttérités kiter­jesztése, amely érthetetlen módon másfél év óta húzódik. A vasúti fuvardíjkedvezmények mellett is szükség volna a fiumei és trieszti viszonylatokban a kö­teléki dijszabáskedvezések jelentős mélyítésére és a fiumei kikötői il letékek és a magyar kormány ré széről is támogatott fiumei hajó járatok díjtételeinek jelentős csökkentésére, mert ma tagadha­tatlanul az a helyzet, hogy Ham burgból, Marseillesből, vagy Gé nuából az áruk a levantei kikö­tőbe sokkal olcsóbban juthatnak el, mint a közelebb fekvő Trieszt bői, vagy Fiúméból. Mai helyze­tünkben fuvardijtörés nélkül úgy­szólván egyetlen viszonylatban sem kerülhet a magyar állam külföldre. A tört fuvardijak foko­zottabb terheit kellene tehát első­sorban megszüntetni. Óriási panamát lepleitek le a román ?attaknál, busz magasrangu tisztviselőt őrizetbe vettek. Bukarestből jelentik: A román panamák történetében is szinte egyedülálló ujabb botránynak jöt­tek a nyomára, amelynek sor in a román államvasutakat több száz millió leuel károsították meg. A panamában a legelőkelőbb ál­lami hivatalnokok vettek részt, akik a már egyszer eladott jegy­gyei üzérkedtek s az államvasuta.. bevételi többletét ellopták. A nyomozást nagy mértékben megnehezíti az a körülmény, — hogy a bűnügy kipattanásakor az összes naplók és iratok eltűntek. A bukaresti lapok szerint az ál­lamvasutak 20 vezető tisztviselőjét letartóztatták. Agyonlőtte magát fegyvertisztítás j| közben. Ma délelőtt egynegyed 12 óra­kor Budapesten a Koiozsván-ut 64. szám alatti házban Blau Tibor 17 éves kereskedősegéd forgó­pisztolyát tisztogatta. A fegyver véletlenül elsült s a kereskedőse­géd szivébe fúródott. A mentők csak a bekövetkezett halált álla- jj pithatták meg. Gyógysze rtár m egn yitás. Van szerencsém a n. é. közönséget értesíteni, hogy „Isteni Gondviseléshez" címzett gyógyszertáramat Deák Ferenc utca 17. szám (KissErnő-u sarkán)megnyitottam Illés Zsófia gyógytár tulajdonos. 6471—6 iilllllillllllll!l!ll!lllll!lil!lllllll!lilllillfl!lliillllllllll!!llh Szerény igényű gazdasszony ki a pusztai háztartás vezetését, sertés és baromfi gondozást, neveié sét egyedül ellátni képes, kerestetik. Ajánlatok, fizetési igény megjelölé­sével, Perczel Sándor számtarto, Szerenes, intézendők. 6455-1 'ÍiimS Álhír Lindberg balesetéről. Newyorkban tegnap az a hír terjedt el, hogy Lindberg Kali­forniában kényszerleszállást vég­zett s eközben szerencsétlenül járt és meghalt. Tegnap este a hírt megcáfolták. Megtalálták egy szerencsétlenül járt alpesi turista holttestét. Chamonixből jelentik: Lauren­zon lioni turista, aki mint ismere­tes meg akarta mászni a Mont Blancot, szerencsétlenül járt és lezuhant. Megmentésére mentő­expediciót szerveztek s a mentő­expedíció tagjai tegnap rá is akad­tak Laurenzon holttestéi*. Kísé­rője, aki három napon keresztül feküd ta hóban, teljesen kimerült. Mentés közben az expedíció veze­tője mintegy 30 méter magasból lezuhant és a tején sérüléseket szenvedett. TŐZSDE. A pengő Zürichben nyitáskor és zárlatkor 90.565 volt. Terménypiac. Buza 77 kg. felsőtiszai 27.40—60, 78 kg. felső­tfczai 27.60—80, 79 kg. felsőti­szai 27.85—28.05, 80 kg. felső­tisszai 28.05—1 5. Határidősök. Buza októberi zár­lat 28.30—32, márciusi zárlat 30.52—56, májusi zárlat 31.32— 34, Rozs októberi zárlat 26.54— 56, márciusi zárlat 28.44—46, Ten­geri májusi zárlat 28.24—26. (*) Legelegánsabb levélpapír: Kingstone Paper. Kapható az Uj­ságboitban. — Eljegyzés. Hajduczky Etike (Vencsellő) és Somogyi József (Balsa) jegyesek. (Külön értesí­tést nem küldünk.) — Versenytárgyalás a tör­vényszék építkezésére. A helybeli kir. törvényszék emeletráépítési, uj szárny építési és összes átalakí­tási munkálataira a m. kir. ígaz­ságügyminiszter versenytárgyalást hirdet, melynek részletes feltételei megtekinthetők a törvényszék irodaigazgatójánál. — Radnai György dalestje a Sóstón. Radnai György dalszerző színművész nyíregyházára érkezett s holnap vasárnap két előadás keretében lesz alkalma közönsé­günknek meggyőződni művészeté­ről. Az első előadást a Sóstón tartja, amely pontosan 5 órakor kezdődik. A másik előadás a Lacz kovszky vendéglőben lesz (Bes­senyei-tér.) Radnai György be­mutatta előttünk értékes auto­grammgyüjteményét, melynek be­vezető sorait Papp Váry Ele­mérné irta. A kéziratok sorában ott láttuk a Kormányzó és fe­leségének, a kormány tagjainak a legkiválóbb magyar politikusok, irók és művészek kézírását. A dalestre felhívjuk olvasóink fi­gyelmét. Értesitésl Van szerenciém értesíteni a n. érdemű hölgyközönséget, hogy FŰZŐ SZALONOM (Bocskai u 23 ) végérvényesen meg­nyii. A legújabb fűző újdonsá­gokat ké zitem, melltartók nagy vá­lasztékban. Javításokat és átalakl fásokat vállalom 6466 3 Ilona füső szalon. Modern az Ujságboitban MM—1 Fegyvergyári Frommer, belga- és németgyártmányu fegyverek, vadászati felszerelések és kész gyári patronok raktára. M. kir. lőporáruda. Ruzsonyi Pál fegyver- és sport kereskedése Nyíregyházán. Telefon: 138

Next

/
Thumbnails
Contents