Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 147-172. szám)
1928-07-28 / 170. szám
1928. julius 28. Biztosítás munkanélküliség esetére. A parlament utolsó napját megélénkítette néhány interpelláció, — amelyet az ellenzék viharmagnak szánt. Szociáldemokrata részről a napirendi vitánál szóvátették a munkanélküliség esetére szóló kötelező biztosítás indítványát és ezzel a megokolással kívánták a parlament legközelebbi ülésének 'szeptember elejére való kitűzését. A miniszterelnök helyettes válaszolt erre a felszólalásra és rámutatott arra, hogy a képviselőház szünetétől teljesen független a kormány szociálpolitikai tevékenysége s hogy a munkahiány esetéről szóló biztosítás előkészítése éppen most foglalkoztatja a népjóléti minisztériumot. Nem kívánja vita tárgyává tenni törvényhozásunk munkarendjének beosztását, mert bizonyos sorrendnek mutatkoznia keil az egyes törvéynalkotasok előkészítésében és letárgyalásában, tekintettel arra, hogy különösen a gazdasági és szociális vonatkozású reformoknál nem mellőzhető a megbízható és alapos statisztikai tájékoztatás, hiszen enélkül a reformok pénzügyi megoldása homokra volna épitve. A törekvés meg van Bethlen István kormányában, hogy a nemzetépítés gerincévé a szociális reformokat tegye s eddig is gyors ütemben vitte a parlament elé azokat a nagyjelentőségű javaslatokat, melyeket miden pártelfogultság mellett még a szocialisták is kénytelenek voltak elfogadni és megszavazni. Elsősorban a társadalombiztosítás nagy munkájára gondolunk, amely ímegnyitotta az útját az ország mun katerületén mutatkozó exisztenciális problémák fokozatos rendezésének. Nemcsak a szociáldemokraták önmagukat népszerűsítő követelménye, hanem bátran mondhatjuk: a nemzet egész lelkének kívánsága, hogy a gazdasági és társadalmi életben megtalálja a kormány az egyének boldogulásának módjait és eszközeit és biztosítsa a dolgozó polgár számára a tisztes megélhetést. A munkásprobléma nem idegen sem az erre hivatott kormányzati szervek előtt, hanem éppenséggel legjobban felkarolt és megmunkált feladatkör, amelyet a kormány fejétől lefelé egész a közhatóságok minden erre kijelölt faktoráig szeretettel foglalkozik mindenki. A szociálpolitika .példátlanul népszerű és eredményekkel jelentkező tényező állami életünkben, mert kihatása a nemzet megnyugvására s az uj nemzedékek lelkületére elvitathatatlan. Vass József miniszter, aki maga ennek a társadalmi törvényalkotó készségnek legnagyobb serkentője, méltán hivatkozott minisztériumának állandóan felfokozott munkásságára, hiszen a legközelebbi múltban az ő előkészítéséből került a Ház plénuma elé jónéhány olyan szociális reofrm, amely korszakosnak nevezhető egész jogfejlődésünkben. De Vass József miniszter azt is mondotta, hogy a kormáy feje, Bethlen István gróf miniszterelnök éppen a parlamenti szünet idejét használja fel arra, hogy átfogó gazdasági problémákat és megoldásokat tanulmányozzon és bejelentette, — hogy rövid időn belül, talán még a szünet alatt tanújelét is fogja adni a kormány annak, hogy a szociálpolitikai kormáyzati tevékenység nem hogy szünetelne, hanem erőteljesen felfokozódik. Nem pártok sürgetésére, hanem egy nemzeti belső szükségből fakadnak azok az elhatározások, melyek valóra váltják a szociális téren kívánatos újításokat. Magyar Ház Velencében. A miskolci származása Tóth Gyula Velencében magyarotthont és kitűnő magyar-konyhát rendezett be. — á Hotel Budapest és a Pensione largherita a velencei magyarok találkozó helye megnősülni és ma négy gyermeke vallja magát elsősorban és mindenekfelett magyarnak amellett, hogy kitűnően beszélik Dante zengzetes nyelvét is. Szállodája, pensiója elsőrangú, konyhája kitűnő és az egyetlen magyar konyha Velencében. Amellett olcsó és szolid, tisztviselő embereknek külön kedvezménynyel. Valóságos oázis ebben az olasz rengetegben Tóth uram vendégszerető otthona, ez a kis darab magyar föld itt a messze idegenben. Jellemző, hogy a szomszédos Lidőről sokan teszik át tanyájukat a velencei magyar otthonba, és innen járnak át, mint jó magunk is fürödni a Lidóra. Talán azért, mert a lidói Hotel Hungariában nem tudnak magyarul ... és nincs magyar koszt . . . A „Nyirvidék" tudósítójától. Velence, 1928. julius 23. A Szent Márk-tér közvetlen közelében a Corte Barozzi 2154. számú hatalmas, háromeletes gótstilü palotáján hatalmas betűk hirdetik kellemes meglepetésként a Velencébe került magyaroknak : Magyar Ház. Ismeri minden idegen vezető, minden gondolás. A Hotel Budapest és a vele kapcsolatos Pensió Margherita a legelőnyösebben ismert szálló Velencében az előkelő és tuldrága Bauer és Grünwald szállodával szemközt. Tulajdonosa : Tóth Gyula, a magyar faj nagyszerű tulajdonságainak' életrevaló hordozója, aki egyszerű szülők leszármazója Miskolcról és akit kalandvágya az idegenbe hajtott. Hét esztendeig működött külföldi szállodákban és szorgalmas munkájának eredménye Velence egyik legjobb szállodája. Hazament Miskolcra Dr. Walter Géza. >HWtWKl Egy városi képviselőtestületi tag a vízvezeték építésének elhalasztása melleit foglal állást. Kaptuk a következő levelet: Tekintetes Szerkesztőség! Mint becses lapjának régi előfizetője, nagy érdeklődéssel olvasom a vízvezeték létesítéséről szóló, a Nyirvidék főszerkesztője és Ugyancsak a Nyirvidék egyik munkatársának nézeteltéréseit. Engedtessék meg nekem, hogy a vízvezeték létesítéséhez ugy magam, mint több polgártársaim véleményét nyilváníthassam. Én és Nyíregyháza város polgárságának bátran mondhatom nagy többsége valljuk azt, hogy a vízvezetékre egy nagy fejlődő városnak, mint Nyíregyháza szüksége van többféle szempontból, különben ezt vallja a Nyirvidék főszerkesztője is. Diadal Mozgó Julius hó 28 án és 29-ér>, szombaton 5, 7 és 9 órakor, g vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor: | Tűzön-vízen át Maryért i Egy szerelmes ifjú vidám kalandjai 6 felvonásban. — Főszereplő: Harold Lloyd. Partnerei: Bébi Daniels és Snuby. Pénz, hajsza, szerelem (50.000 dollár a holdban.) Kalandor történet 6 felvonásban. Főszerepben; Ken Maynard és Esther Ralston. Azonban én is és városunk polgárainak nagy többsége, dr. sasi Szabó László m. kir. kormányfőtanácsosnak a Nyirvidékben többször igen helyesen kifejtett véleményéhez csatlakozunk. Ma amikor a megélhetés csak a multévihez képest 50—600/0-al drágább, amikor a házadó majdnem 500/0-al nagyobb, mint a mult évben volt, (mert a vízvezeték csak a háztulajdonosokat sújtja) a kereskedő az iparos, a gazdaközönség mind a nehéz visszonyokról panaszkedik, a lateiner osztály fizetéséből alig tudja magát és családját fenntartani, amikor mindenkinek vállait nehéz adók terhelik, bármennyire is szükségesnek látjuk a vízvezetéket, meg kell állanunk és gonVárosi ! | Szinház Mozgó Előzetes jelentés: Augusztus 4, 5, szombaton és vasárnap: Nagy favorit. Égő gépmadár, Julius hó 27-én, pénteken 6 ás 9 orakor. Csak 1 napig! Conrad Veid!, Liane Haid, Lil Dagover: Schellenberg Testvérek Dolores Del Rio: Amiről az egész Táros beszél Vígjáték 8 felvonásban. Előzetes jelentés. Julius 28, 39, szombaton és vasárnap: Douglas Falrbanks: Fekete kalóz Ellsabeth Bergner: Szerelem Nyugodtan csókolózhat! Khasana Superb Ajakroguet Az első csókálló rogue, mely nem festi meg Partnere száját! Szenzációs találmány. Kapható minden gyógyszertárban, drogériában és illalszertárban. Ára 2'40 pengő. Vezérképviselöség MIHÁLY OTTÓ gyógyártinagykereskedés Budapest. IV., Pudmanicky-utca 43. 211-1 —ia—• WO dolkoznunk azon, hogy olyan terhet, melyet idáig a város polgársága nem viselt, hiszen jó ivóvízzel elvoltunk látva idáig is és ilyen teher nem volt vállainkon, mely teher majdnem felülmúlja a fentebb felsorolt összes terheket, nem fognak-e összeroppanni városunknak azon polgárai, akik kicsiny anyagiakkal rendelkeznek ? Mert azok, akik azon vannak, hogy meg kell csinálni a vízvezetéket, azokat ugy jövedelemmel, mint anyagi erőkkel a jóságos Isten áldásos keze bőségesen ellátta. Pár példát kívánok a vízvezetékkel kapcsolatban felhozni. Sok polgártársunk van, akiknek van egy házuk, mondjuk 150 négyszögöl telekkel, ebben az utcában a bevezetés kötelező, házában van 2 lakosztály kiadó, egy lakosztályban maga lakik, a ház jövedelméből és telkének jövedelméből él, mitfog ez fizetni ? A telkéért, mely 150 négyszögöl, olyan utcát veszek hol 20 fillért kell négyszögölenként fizetni, 150 négyszögölért fizet 30 pengőt, van az összes lakásában három szoba, á 10 pengőjévet. Összesen 30 pengő. Van három . konyha, á 12 pengőjével, összesen 36 pengő. Összesen fizet a vízvezetékért évenként 35 éven át 96 peilgőt, külön fizeti még a vizmü óráért a konyhába, vagy a szobába való felszerelés és bevezetés költségeit. De mert ha vízvezeték van, a csatornázást is meg kell csinálni, aminek költsége majdnem annyi, mint a vízvezetéké. De ha már van vízvezeték, van csatornázás, ott az utcát, ha nincs kövezve, ki kell kövezni, ez megint jó párszáz pengőbe fog kerülni. Igaz ez nem fog 35 évre szóllani, de tisztelettel kérdem, miből fog kötelezettségének eleget tenni a hi vatali osztály, akinek háza van, fizetéséből elvonni azt az összeget nehezen hiszem el, hogy megtudja tenni. Vagy ott vannak a nyugdijasok, akik nehéz és hosszú szolgálat után munkaképtelenné válva, nehezen szereztek magoknak egy házat, hol öreg napjaikra meghúzódhatnak és abban várják földi vándorutjoknak végét s élnek megcsonkított nyugdijukból, képesek-e a vízvezetéki és csatornázási költségeket viselni s ha kölcsönt vesznek fel, (ha még idáig nincs megterhelve) honnan fizetik annak kamatait. Egyféléiét van reá: házigazdából lakó lesz. Most pedig rátérek Pisszer Jánosnak, akit én oly tisztelettel és szeretettel veszek körül, a Nyirvidékben megjelent cikére, amelyben arra hiv fel bennünket, háztu-