Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 147-172. szám)
1928-07-25 / 167. szám
jéÉKmátL 1928. julius 25. Bejelenti ezután, hogy Polgár község a polgári Tisza hidat támogató Hajdú és Borsod vármegyékhez, Miskolc és Debrecen városokhoz fordul jogos kereskedelmi és gazdasági érdekeinek megvédése céljából Szabolcsvármegye e jogerős határozata dacára felirattal és küldöttséggel járul a vármegye elé, hogy támogatását kérje, sőt küldöttséggel keresi fel a Kereskedelmi Miniszter urat is. Zárszavaiban arra kéri a megjelent motorosokat, hogy a közlekedési, kereskedelmi és gazdasági érdekeket egyformán elsőrangúan szolgáló polgári Tiszahid kérdését minél szélesebb körben propagálják. Kiss Péter dr. plébános beszéde a megjelentekben mély hatást váltott ki s a hevülő hangulatban oly közbeszólások hangzottak el, melyből a Borsod, vagy Hajdú megyékhez való csatlakozás gondolata csendült ki. Azonban ezeket a közbeszólásokat egy hivatása magaslatán álló egyénnek szájába adni, illetve annak megtörténhetését neki betudni nem lehet. Teljesen valótlan tehát az, hogy Kiss Péter plébános beszédének mottója az elszakadás gondolatának felszínre hozása volt. A gyűlésen, ebéden, közigazgatási kérdésekről sem a hiddal kapcsolatosan, sem egyébként nem volt szó. Itt egyedül a hid kérdéséről volt szó, melyben nemcsak Kiss Péter, hanem általános megállapítás szerint is Polgár község kereskedelmi és gazdasági érdekei jövő fellendülése, máris szemben áll Szabolcsvármegye határozatával. Abból azonban, hogy Polgár obstruálni kénytelen vármegyéje határozatával szemben s ezen obstrukciójában a hid létesítésének barátaihoz és a kereskedelmi kormányzathoz fordul s hogy. ezt nyíltan és őszintén bejelenti, még nem lehet azt kimagyarázni, hogy vármegyéjétől el akar szakadni. Különösen nem lehet egyeseknek Kiss Péter plébános beszéde közben és nyomán támadt felelőtlen közbeszólásait és kijelentéseit »elszakadási törekvéseknek« nevezni. Nagyon helyesen állapítja meg a i>Nyirvidék« cikke alcímében, hogy »Szabolcsban mit sem tudnak az elszakadási törekvésekről'., mert, hogy tudnának erről Szabolcsban, mikor még Polgáron sem tudnak. Ilyen mozgalmat Polgáron is teljesen komolytalannak tartanának s » ily mozgalom zászlóbontójaként azt a Kiss Péter plébánost megtenni, kinek eddigi polgári szereplése csak a komoly munka jegyében: folyt le, — még inkább komolytalan. Azt a megnyilatkozását pedig, mellyel a vármegyének a híd kérdésében való 8094. K. 12—1928. Bgy. sz. határozatát ismertette s annak érvelésével szemben állást foglalt, komoly, gerinces és határozott véleménynyilvánításnak kell tekintenünk, mert az csak természetes, hogy egy sajnos 16 éves múlttal biró Tiszahid kérdésében — mint a község első embere — Polgár község plébánosa, nem fogja a vármegye dobi, vagy dadai áthidalási terveit támogatni, hanem minden ambíciójával a polgári áthidalás mellett foglal állást. Az elhangzott dikciók és az ebéd végeztével a motorosok tartották szorosabb értelemben vett gyűlésüket, melynek egyedüli tárgya egy szeptemberben tartandó Miskolcról—Polgár—Nyíregyházán keresztül Debrecen felé irányuló túraverseny megbeszélése volt, melynek vezetésére József Ferenc kir. herceget kérik fel. Ezekután a propaganda csillagtura, az amúgy is szokatlan halpaprikás s a sok dikció uttán fáradt motorosok s bájos »mitfahrer« jeik a Tisza »hidnéíküli« partjaira menekültek a tikkasztó hőség elől. Ennyi történt a polgári motoros gyűlésen. * Dr. Manczel Jenő ügyvéd. vasárnap délelőtt megalakult Nyíregyházi Sakkor elnöke dr. Bencs Kálmán polgármester. (A Nyirvidék tudósítójától.) Városunk ismét gazdagabb lett egy uj egyesülettel. Vasárnap délelőtt 11 órakor gyűltek össze dr. Schárbert Ármin reálgimnáziumi tanár lelkes felhívására városunk sakkozói, hogy a sakkjátéknak, e nemes szórakozásnak és szellemi tornának intenzivebb müvelése céljából egyesületbe tömörüljenek. Az uj egyesület alakuló közgyűlését az előkészítő bizottság elnöke, Medgyessy László nyűg. irodaigazgató nyitotta meg, aki rámutatott arra, hogy városunkban, ahol annyi sok kiváló sakkozó van, a sakkozás csak ugy juthat el magasabb fokra, ha a sakkozók jelesebbjei erőiket összemérhetik s ép ezért kell az egyesületet megszervezni. A közgyűlés határozatilag kimondta, hogy »Nyiregyházi Sakkor® cimen egyesületet alakit s nyomban megtárgyalta annak alapszabályait is. Ezután Medgyessy László javaslatára az egyesület elnökévé dr. Bencs Kálmán kormányfőtanácsos polgármestert, ügyvezető alelnökévé pedig dr. Schárbert Ármin reálgimnáziumi tanárt választotta meg a közgyűlés. Dr. Bencs Kálmán őméltósága, városunk kiváló polgármestere örömmel fogadta el az uj egyesület elnökségét. Elnöki megnyitójában kiemelte, hogy szívesen látja, ha a polgárság ideális célokért s a közjóért egyesületekbe tömörül, mert a tömörülésben rejlik az erő, a város ereje ép ugy, mint az országé. Majd a tisztikar kiegészítésére került a sor s dr. Bencs Kálmán indítványára a közgyűlés a következőket választotta még be: Titkár: Dr. Tóth Antal áll. tanitóképző-int. tanár, ügyész: dr. Benedek Dezső ügyvéd, pénztáros Smiják István építész, ellenőr Pivnyik Gyula városi főszámvevő, háznagy és könyvtáros: Medgyessy László nyug. irodaigazgató. Választmányi tagok a következők lettek: Dr. Szilágyi Jenő ügyvéd, Steiner Gyula rk. tanitó, Kovács Jenő városi adótiszt, Hircsu János nyug. máv. ellenőr, Gottdiener Béla fakereskedő, Reich Vilmos földbirtokos és Kenyhercz Lajos építészi rajzoló. A számvizsgáló-bizottság tagjai: Dr. Bernáth Zoltán ügyvéd, Margócsy Emil keresk. isk. igazgató, és dr. Orosz István rendőrkapitány. A közgyűlés még a tagsági dijak megállapításával s az indítványok tárgyalásával foglalkozott. Különösen élénk vitára adott alkalmat a kör helyiségének megválasztása. A közgyűlés örömmel vette tudomásul, hogy Papp Lajos a Korona-szálló egyik termét ingyen hajlandó a kör rendelkezésére bocsátani s e szívességével az ifjú kör háláját már is me;^szerezte. Berekesztő szavaiban dr. Bencs Kálmán annak a reményének adott kifejezést, hogy a mintegy 80 tagot számláló ifjú egyesület városunk társadalmi életében a jónak kovásza lesz s a város országos hírnevét csak fokozni fogja. Három nyíregyházi fiatalember súlyos sérülése Ungváron a csehekkel való küzdelemben. Fehér Ferenc alsólábszártöréssel, eszméletlenül maradt a pályán. Ungvár magyarjai tüntető szeretette! fogadták a nyíregyházi finkat. á Nykise szerencsétlen körülmények között 2:0-ra kikapott. Vasárnap játszotta le a Nykise felvidéki túrájának első mérkőzését Ungváron, Ruszinszkó bajnoka, a CsSK ellen. Cseh csapattal kellett először megmérkőznie, mert csak igy ad szövetségük engedélyt a többi mérkőzések lejátszására. Az ottani magyar és cseh sportszövetség között duló harc miatt a magyar szövetség nem delegált bírót a mérkőzésre és igy azt a CsSK elnöke, dr. Bende vezette le, aki nem tudta magát túltenni klubfanatizmusán és hozzá nem értése folytán is teljesen kiengedte kezéből a mérkőzést, ami azután szerencsétlen eseményekre vezetett. A CsSK ezen mérkőzésre prágai — szabadságon lévő — elsőosztályu profijátékosokkal megerősödve állt ki, alak látva a biró erélytelnségét, durva játékba kezdtek, ami a Nykise 3 játékosának súlyos sérülésébe került. Ilyen körülmények között a Nykise első turamérkőzése nem is hozhatta meg a remélt sportbéli sikert, de az elszakított magyar testvéreink elnyomott életébe vitt egy napi magyar levegő, magyar élet, a Nykise megjelenésével az ungvári magyarok lelkében kiváltott érzések minden eredménnyel felérnek. Ungvári tartózkodásuk a felvidéki magyarság ünnepe volt, és papoktól a munkásokig boldog volt, aki egy kézszorítást, vagy magyar szót válthatott a nyíregyháziakkal. A mérkőzésen mintegy kétezer főnyi rekordközönség jelent meg és lelkes ünneplésben részesítették a Nykise-t, akik nem tudták győzelemmel meghálálni a lelkes buzdítást. Ennek főoka azonban a vendéglcitó csapat 2—3 idegen tagjának durva játéka és a biró pártoskodása volt. Látta ezt a közönség is és többször tüntetett is ellenük és csak a rendőrség tudta megakadályozni, hogy a pályára ne özönljenek. Vasárnap délelőtt érkezett meg a Nykise Ungvárra, ahol az állomáson a CsSK elnöke üdvözlő beszéd kíséretében zászlóval ajándékozta meg a Nykise-t, amit Stark Andor főtitkár a vendégek nevében hatalmas virágcsokorral viszonzott. Ezután meleg szavakkal üdvözölték a vendégeket az ottani magyar sportszövetség és az ungvári leányok küldöttsége, akik virágcsokorral kedveskedtek. A mérkőzés lefolyása: Piros-fehér dresszben az ungváriak, zöld dresszben a nyíregyháziak lépnek a pályára. Véletlenül a magyar trikolor régen látott szine pompázik a pályán; örömkönnnyek ragyognak a hatalmas nézőtábor szemében. A Nykise hatalmas iramban, szép összjátékkal kezdi a mérkőzést és már a 3-ik percben Palic átadásából Tassi gólt fejel, amit azonban elnökük érthetetlenül nem ad meg. Nagy felzudulást vált ki a magyaroknál, de a Nykise ambií ciója nem csökken. | Szép támadásokat vezetnek, de kapu előtt hiányzik a kellő erély. Palic szenzációsan játszik, amit ugy látszik megsokal a CsSK, jj mert egy durva faulttal harcképtelenné teszik, egy kevés ideig statisztál, de erős fájdalmai miatt elhagyja a pályát. A félidő végén követnie kell Tímárnak is, akinek egy összefej elésnél szemhéja szakadt fel, ugy, hogy nagy kötéssel a fején nézi tovább a mérkőzést. A tehetetlen biró mindjobban elveszti a fejét, teljesen egyoldalúan bíráskodik, de a két sérülés még jobban elveszi a Nykise kedvét. A 43-ik percben Papp könnnyelmüsége folytán a CsSK közelről megszerzi vezetőgólját. A második félidőben Papp helyétt Fehér Ferenc lép a pályára, aki mindjárt az első percekben oly szerencsétlenül ütközik össze a prágai Hoffmannal, hogy alsó lábszárcsontján törést szenvedett. Eszméletlenül feküdt a pálya salakján. Bajtársai sirva állták körül idegenben szerencsétlenül járt fiatal társukat. Felejthetetlenül szomorú látvány volt. Csüngi és Szmiku sírógörcsöt kapott és csak nehezen tudták folytatni a játékot. A 8-ik percben a SsSK szélsőjét a biró hatalmas offseidről engedi el, aki közeiről