Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-13 / 132. szám

i928. junius i?. Mvm dék. 5 — Eljegyzés. Hatvani Bözsike és Bencsik Sándor m. kir, csendörör­mester, Nyiregyháza, jegyesek. — Halálozás. Egy aranyos kedé­lyű öreg ur hunyta le örökre a szemét: Török Albert nyugalma­zott műszaki főtanácsos, ág. ti. ev. egyháztanácsos, Beszterce-Naszód­vármegye volt törvényhatósági bi­zottsági tagja és számos nobile officium viselője. A trianoni szerző­dés dobta ide közénk, menekült ó is, mint annyi más a megszá íott Erdélybői. Agiüs, tevékeny ember volt, aki magas kora dacára is dol­gozott. Eveken át von Szabolcsvár­megye törvényhatósági hivatalainak és intézményeinek tüzifabeszerzője és intézője, s ezen megbízatásának a legnagyobb megelégedésre tett eieget. Nemrégiben köl özködött Kisvárdára fe'eségévei együtt, hogy leányának szeretettel befogadó ha­zában pihenje ki egy hosszú, mun­kásélet fáradalmait. "A pihenés nem sokáig tartott, mert betíg lett, mely hosszabb küzdelem után meg­ölte" erős, SZÍVÓS szervezetét. Ele­tének 76-ik, boldog házasságának 51-ik évében ragadta ei a halál. Temetése ma déai'án ment végbe, Kisvárda egész társadalmának nagy részvéte mellett. — A nyíregyházi városi felsőke­reskedelmi iskola ez évben végzett növendékei holnap este banketteí s utána tán cmu: atságo ? rendeznek a Sóstón.•vA felsőkereskedelmi iskola most érettségizett növendékei hol­nap, szerdán este tartják meg a Sóstón a búcsúzó diákok szokásos banketjét, amelyet intim táncmu­latság követ s amely bizonyára most is ugyanolyan sikerrel fog végződni, mint az előző években. A tánc 9 órakor kezdődik, a zenét Mantu Aladár és zenekara fogja szolgáltatni s belépődíjat nem kell fizetni. Az iskola ezúton is szíve­sen látja az érdeklődőket. Meghí­vókat nem bocsátottak ki. — Aminek legjobban ö ül Nyír­egyháza. Néhány héttel ezelőtt az egyik fővárosi lap nyíregyházi szá­mot adott ki, amelyben több kér­dést adott fel a nyíregyházi közön­ségnek. A kérdések között ez is sze­repelt : Minek örül legjobban ! Nyiregyháza ? A beérkezett vála- ! szok több szempont között oszlot- ! tak meg, de a legtöbb szavazatot ! mégis Nyiregyháza gyönyörű Ká­rolyi-téri parkja nyerte el, amely­nek szökőkutja hatalmas szinpom­pázó gruppjai, árnyas sétánya és modern kioszképülete valósággal világvárosi hangulatot varázsolnak a poros Nyiregyháza közepén. — Mennyivel inkább igaza lesz a sza­vazó nagy tömegének, ha közöljük, hogy mától kezdve Oláh Rudi és hírneves bandája játszik délutánon­ként és esténként a Lengyel-féle kioszkban ahol minden jó kapható a legolcsóbb árban és a legelőzéke­nvebb kiszolgálás mellett. — Epekő-, vesekő , és hólyag/' kőbetegiek, valamint azok, akik liugysavas sók tuiszaporodásában szenvednek, a természetes «FerCnc Józseb keserűvíz használata mel.ett az állapotuK enyhülése/érhetik ei. Az orvosi gyakor-at számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy "a Fereacz Józset víz biztos és rendkívül kel­lemesen ható hashajtó s ezért prostatabetegségekné. is ajánlják. K<iphaót gyógyszertárakbm, dro­gériákban és füszerüzietekben. — Országos vásár Nyírábrány­ban. Nyirabrány (Szabo cs-m.) köz­ségben a legköze^bbi országos vásár foiyó hó 14-én, csütörtökön lesz megtartva. A vásárra vészmen­tes helyről mindenféle áuat felhajt­ható. — Butyák Mihaiy h dála ügyében toiyík a nyomozás. Megírta a Nyir­vidck, hogy Butyák Mihály festő a kemecsei ut egyik nagy villamos oszlopán áramütéstől meghalt. —• Megállapíthatjuk a nyomozás ed digi adatai alapján, hogy Butyák haláláért semmiképpen sem lehet felelősségre vonni a villamos társu­latot. Az történt ugyanis, hogy valahányszor festették az oszlopo­kat, minden alkalommal értesítet­ték erről a villamos társulatot, amelynek első intézkedése az volt, hogy kikapcsoltatta az áramot. Ez most nem történt meg és a vizsgálat fogja kideríteni, kinek a mulasztásából. Butyákkal együtt dolgozott az oszlop festésén Dankó János tanuló is. Nagyon fujt a szél és lejöttek mindaketten az osz­lopról, de Butyák később felment és odaállt a vezetékek közé. Jobb keze és balfüle mögött a feje ért a vezetékhez. Ugy maradt állva holtan a vezeték között. Dankó János tanuló csak azt látta, hogy kiesik az ecset a kezéből. — Fővárosi Kereskedők, Iparo­sox és Tiszívise'ők Szanatóriumi Szövetkezete Igazgatósága közli a nyíregyházi és egész Szatioicsvár­megye nagyérdemű közönségével, hogy a szabó les vármegyei 'Orvos­szövetség tudomásával és támogatá­sával működésűnket a szabadorvos­váiasztás eive alapján a szabolcs­megyei Orvosszövetség állandó el­lenőrző felügyelete mellett meg­dezdtük. Kérjük a nagyérdemű kö­zönséget, hogy megbízottam kat, akik igazolvánnyal vannak ellátva bizalommal fogadják. Egész Euró­pában ez az egyetlen intézmény, mely tagjainak néhány fillér havi tagdíjért, ha járó-kelő beteg, or­vost, ha pedig intézeti keze ési igé­nyei, a nyíregyházi, debreceni és a főváros legelőkelőbb szanatóriumá­ban, a Fővárosi Fasor Szanatórium­ban orvosi felügyelet alatt ápolást, ellátást, gyógyszert, kötszert nyújt Az Igazgatóság. — Orvo si hír. Sarvay Tivadar dr. szabadságra utazott;- rendeim ismét július 15-ike után fog. — Bogyősgyümö'csüex termesz­tésé. A 'öi pegazda és kiskert-tu ajdo­nos leghálásabb és leghasznosabb gyümölcsei közé tartoznak kétségte­lenül a bogyósgyümölcsü cserjék és évelők. Hiszen nagyon sokan vannak, kiknek kertjük olyan ki­csiny, hogy alig fér el benne egy pár gyümölcsfa, melyek alig képe­sek ellátni a tulajdonos háztartását gyümölccsel, jövedelemre természe­tesén egy pár gyümölcsfa termésé­ből még kevésbbé számithatnak. Az ilyen szük kis kertekben is tömege­sen helyezhetjük el az általában kistermetű gyümölcstermő cserjé­ket és még inkább a szamócát, me­lyek csekély .fáradsággal sok jö­vedelmet hajtanak termesztőjüknek mint azt nagyon sok példa igazolja, tülönösen azok részéről, kik a ker­tészkedést nem éppen jövedelmező hivataluk mellett hasznos mellék­foglalkozásként űzik. De nemcsak ezek részére hasznos a gyümölcs termő cserjék és évelők termesztése hanem a nagyüzemekben is, hiszen gyümölcstelepek köztes terményé­nek is legjobban és legcélszerűb­ben felhasználhatók. Tapasztalhat­juk, hogy mint kellemes és egész­séges, azonkívül aránylag elég ol­csó táplálék, a bogyósgyümölcsök fogyasztása mindinkább emelkedő­ben van, de mindinkább nagyobb tömegeket használnak fel a kon­zervgyárak is, amit az évről-évre fo kozódó kereslet legjobban bizonyít. Mint ilyen hasznos növényeket mutatja be a gyümölcstermő cser­jéket és évelőket Mahács Mátyás kitűnő uj kijnyve, mely a napokban hagyta el a saitót és ezidőszerint egyedülálló a magyar szakiroda­lomban és ugy a természetes összes részleteiben és a legjobb fajták ismeretében, mint a jövedelemszá­mitásban, sőt — ami egészen ui — eredetükre és növénytani helyze­tükre nézve is teljes tájékozást nyújt. A nagyon szép kiállítású 132 oldal terjedelmű és 74 ábrá­val illusztrált munka a Pátria iro­dalmi vállalat kiadásában (Buda­pest, IX., Üllői-ut 25.) jelent meg, ára 6 pengő. — Magyar Gyula — A »Tündérujjak« jumusi szá­ma megjelent és kapható az Uj­ságboltban. — Singíf gép selyem mindenféle sánben kapható a. Singer v*rrógéj» ü**ft>«n, Nyiregyfcwa. — Tiszántu'i Ipar és Kereskede­lem a Tiszántúl egyetlen közgaz­dasági hetilapja, rertdkivi'u érdekes Uj számában közű tasnádi Kovács Sándor mérnök cikkét a milánói világkiál itásrói, kifejti az iparosság legfontosabb kívánságait, sürgeti a munkaalkalmakat a tiszántúli 'építő­ipar és vállalkozás részére, közli az összes tiszántúli versenytárgyalási, szállítási hirdetményeket; ipari, ma­lomipari, kereskedelmi,* közgazda­Városi Színház Mozgó Junius hó 13-án és 14-én, szerdán és csütörtökön Csak két nap! Csak két nap! Pcrlc személyes fellépésével. Párisi fényrevü 3 részben. Világszenzáció! * Kápráztató látványosság! Ut a boldogság felé... Dráma 11 felvonásban. D. W. Griffith mesterműve. Uj példány. Főszerepben: LILIAN GISH Helyárak: Páholyülés 2 P. Zsöllye 1-50 P. Támlásszék 1-20 P. II. emelet 50 fillér. sági, idegenforgalmi stb. eseménye­ket. Nélkülözhetetlen e z a lap min­den tiszántúli iparosnak, kereske­dőnek, vállalkozónak, pénzintézet, nek, üzletembernek stb. A Tiszán­túli Ipar és Kereskedelem szerkesz­tősége és kiadóhivatala Debrecen, Piac-utca 81. OlvassáK az egész Tiszántúl! — Gondos háziasszony az Uj­ságboltban kapható Peniszmentes Pergament Papírral biztosítja a romlástól befőttjeit. (*) Két uj olcsó Welis Az olcsó Wells sorozatnak két uj kötete je­lent meg. Az egyik kötet fantaszti­kus regény, címe: »Amikor az üs­tökös eljön«, a másik modern rea­fistikus regény, címe: »Mr. Polly lázadása«- Az up olcsó Wells kö­teteket az előfizetőknek most e x­pediálja az Ujságbolt, azonban azok egyenkint is kaphatók. Egy­egy kötet ára tűzve l pengő 60 fillér, kötve 2.50 P. Műhelynek, raktárnak kiválóan alkalmas magas pince azonnalra olcsón bérbeadó. Rákóczi ucca 11. Felvilágosítás Farkas gyógyszertárban. 3707 I Vay Á dá m ucca 7 szám alatti há z i egész emeleti része (a Nyírvidéki Takarékpénztár helyi­ségei) 1928. aug. 1 tői bérbeadó. Banknak, társaskörnek, irodának és lakásoknak kiválóan alkalmas. Zöldség-tér 5. sz. a. pince bérbe­adó Értekezni lehet Dr. Bálint ügy­védnél, Zöidség-tér 5. sz. 6388 I képes folyóiratot megjelenés után azonnal házhoz küld az Ujságbolt. Pénteken, siombaton és vasárnap: ÉGÖ FOLYAM. FEKETE CSILLAG. SINGER varrógépek rég bevall jó miaőségben Jíedv f/o" fitetési feltételek SINGER VA RRÓGÉP RÉSXVÉNYTARSAAAG Nyíregyháza, Vay Ádám ucca 2. szám

Next

/
Thumbnails
Contents