Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 123-146. szám)
1928-06-06 / 127. szám
í928, junius 6. NVfHviDáx, SPORT. Űrnapkor játsza le sorsdöntő mérkőzését a Nykise. A megerősödött Deac elleni mérkőzése dönti el a bajnokságot. Vasárnap lesz a kerületi vezető csapatok utolsó fordulója, a a Nykise utolsó mérkőzését azonban csütörtökre, Űrnapjára hozta előre, amikor a Deac ellen j átsza le sorsdöntő mérkőzését. A Nykise csak egy ponttal vezet a Dkase és Kse előtt és igy előállott az a ritka eset, hogy a vezető csapat számára utolsó mérkőzésig nyilt a bajnokság és egy esztendő munkájának eredménye 90 percnyi játéktól függ. Rendkívüli érdeklődés és izgalom előzi meg tehát ezt a mérkőzést, amelynek kimenetelétől a a bajnokság függ. A Deac tekintélyes ellenfél és most már komplett csapatát is tudja szerepeltetni. A footballban nincs biztos mérkőzés és a kiala kuló eredmény nagy horderejű fontossága révén is olyan érdeklődésre tarthat számot ez a mérkőzés, aminőt még az idei bajnoki saison nem nyújtott. A Nykise játékosai a mérkőzés jelentőségének tudatában vannak, tudják jól, hogy ettől a saisonzáró küzdelemtől függ egész évi munkájuk eredménye, a kiérdemelt bajnokság elnyerése és elvárjuk tőlük városunk sportérdekeit is tekintve, hogy emberfeletti lelkesedéssel és tudással fognak küzdeni és a pályáról, mint bajnokcsapat bevonulva, a keleti kerület hegemóniáját Nyiregyházának továbbra is megtartják. 3VE02X.. A rettenetes éjszaka. Bemutatta a Diadai Lingh szenátor ofyan hatásos beszédet tart a halálbüntetés mellett, hogy a szenátus elvett a halá^bünte é5 ej ö lését. Egy nő azonban, aKi szerelmes Linghbe, fivérével ravasz ötletet eszei ki, hogy a szenátort eiienkező álláspontra birja. Ugyanarra a hajóra szállnak fei, amelyen Lingh utazik s ott a fivér, aki detektivnek adja ki magát, letartóztatVárosi Színház Mozgói Junius hó 6 án és 7 én, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor: Senki özvegye Egy vidám özvegy regénye 7 felv. A főszerepben: jPhylls Haver, Csókos leány Filmregény 7 felvonásban. Főszerepben: Madge Bellamy. Kedvező idő esetén a 9 órai előadásokat a Kart Mozgóban tartjuk Saját szalonzenekari Pénteken! Csak egy nap ! Pompei pusztulása 3ÉKSZADI GYOGYFORRASVIZ gyomorfájás, nehéz emésetés, gyomorégés elírni a legjabb! 3873 ja húgát, mint gyilkost. Lingh, aki közben beleszeret a nőbe, mindent (elkövet, hogy a gyilkosnak hitt aszszonyt megmentse, sőt a küzdelemben egy alkalommai maga is csaknem gyilkossá lesz. Természetesen a végén kiderül minden és Lingh amellett, hogy elveszi a nőt, ezentúl a legerősebb harcosa lesz a halálbüntetés eltörlésének. Ez a rövid meséje »A rettenetes éjszakás cimü Ufa-filmnek, ameiyet a Diadal tegnap bemutatott. A rendezés kifogástalan, Lii Dagover főszereplő pedig egyenesen tüneményes. Elég sikerült vígjáték a kjsérő "darab is, amelynek címe »Vissza az egész«. Ez a műsor még csak ma j látható, mégpedig a Városi Színház Mozgóban. Szerdán es csütörtökön 3 órás előad ~sok lesznek az Apollóban. Mint már megírtuk, hogy az Apollónak sikerült megszerezni az »Ufa«-filmek ez idén legsikerültebb két attrakcióját egy műsorban, a »Szerelmeskedés«-t és az »Asszonyok utcájá«-t, meiy filmek lejátszása három órát vesz igénybe, így ezen előadások a rendes előadásoktól eltérően kivételesen szerdán 6 és 9 órakor, míg csütörtökön, Űrnapján 3, 6 és 9 órakor kezdődnek, olcsó nyári helyárak mellett. H í R E K. KXSW AFTAB Junius 6. Szerda. Róm. kath. Norbert. Gör. kath. Zsuzsanna. Prot. Norbert. Izr. Sivan 18. Városi Színház Mozgó* Senki özvegyes A csókos leány (5, 7 és 9 órakor) Apolló Mozgó: Schnitzler Artúr: Szerelmeskedés és Az asszonyok utcája (6 és 9 órakor) Diadal Mozgó: Monte-Carlo pusztulása, fantasztikus regény, 12 felv. Asszony és a pénz 7 felv. (5, 7 és 9 órakor) Az ev. Kossuth-reálgimnázium majálisa (egész napon át) Városi gőz -és kádfürdő: nyitva reggel 6 órától.) Sóstói kádfürdő: nyitva reggel 6 órától. Szabolcsvár megyei Jósa-Muzeum : átköltözés miatt zárva. Egész héten át a Lányi-Gonda és Török-gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. Rádió műsor: Budapest, szerda. 9.30: Hirek, közgazdaság. — 11.45: Hirek, közgazdaság. — 12: Déli harangszó az egyetemtéri templopiból. Utána: nagyváradi Bura Károly és cigányzenekarának hangversenye. — 1: Pon tos időjelzés. — 3: Hirek, közgazdaság. — 3.30: A Magyar Rádió Újság «Morse» tanfolyama. — 4-45: Pontos időjelzés. — 5: Gál István felolvasása \ «Volt-e valaha tenger a Balatonon ?» — 530: Hangverseny.— 6.45: Strypski Hiadol dr. felolvasása: «Lengyel-magyar kulturális vonatkozások, ezer éven át». 7.30: Előadás a stúdióból. «Déryné ifiasszony. Színjáték 3 felvonásban. Irta: Herczeg Ferenc. —^9.50: Pontos időjelzés, hirek. LUána Az Emke-kávéházból Toll Árpád és cigányzenekaránakA hangversenye. KÉSZÜLNEK A HOLDRAKÉTÁK. A holdba-repülés Most "hogy küszöbön áll, Azok az emberek Izgulhatnak nagyon, Akik eddig mindig Azzal dicsekedtek, Hogy a birtokuk ott Fent a holdban vagyon. Dioikus. — Negyvenéves házassági jubileum. A nyíregyházi ág. h. ev. egyházközség tanítótestületének egyik igen értékes, pár évvel ezelőtt nyugalomba vonult tagja, Nandrássy D- Aurél vasárnap ülte meg hitvesévei házasságuk negyven éves jubiI leumát. A ritka szép jubileum ai, kai,mával nyolc derék gyermek s l az unokák szeretete font koszorút az érdemekben és kózbecsülésbtn megőszült házaspár köre s a nyíregyházi ev. egyházközség tanítótestülete is felkereste küldöttei utján a nyugalomba vonulása is tevékenyen munkálkodó kartársat, aki az egyházi élet más terén tudott alkalmat találni arra, hogy életerejét a köz szolgálatába állítsa továbbra is. — Jármy Béla szombatra halasztotta előadását. Jármy Béla dr. ny. főispán, gyakorló ügyvéd előadása amerikai útjáról, szerda estére volt hirdetve a Kereskedők es Gazdák Körébe. Miután az ev. Kossuth reálgimnázium majálisa holnap lesz, Jármy Béla előadását szombat este 9 órára halasztotta. — Holnap »Kansz« választmányi ülés lesz. A Kansz szabolcsvármegyei törvényhatósági választmánya folyó hó 6-án délután 4 órakor a pénzügvigazgatóság tanácstermében (I. emelet) ülést tart, melyre a csoportok mélyen, tisztelt elnökeit és titkárait tisztelettel meghívjuk. Tekintettel a tárgyak fontosságára, vendégeket is, főképen kik egyszobás konyhás lakásra anyagköl sönben részesültek, szívesen látunk. Nyíregyháza, 1928. év junius 5- Tóth Bálint sk., min. tanácsos, pénzügyigazgató, emök. Luka Jenő sk., tanár, főtitkár. — A méltóságos csizmadia előadásaira jegyek előre válthatók a Fábián-könyvkereskedésben és vasárnap egész nap a színházi pénztárnál. — Ma este hat órakor zenés hívogatóval járja be a diákság az utcákat, hogy figyelmeztessen a holnapi majálisra. — Szerdán reggel lesz az ev. reálgjnnazium majálisa. Legyünk ott minél nagyobb számban. — Hatvanötösök találkozója. A volt cs. és kjr. 65. gyalogezred volt tisztjei és tisztjelöltjei bajtái"si összejövetelüket f. évi junius hó 9-ik napján este 8 órakor tartják a Magyar Tisztviselők Országos Egyesületének (VIIL, Eszterházyutca 4.) kerthelyiségében, kedvezőtlen idő esetén a földszinti kisteremben. Szíves megjelenést és a bajtársak értesítését kérjük. Henzel János ezredes, dr. javormtzXy Jenő, dr. Szabó Jenő. — Adomány. Kovács Juliska Erp Istvánné és családja részére öt pengőt adományozott. Az összeget rendeltetési - helyére juttattuk. (*) Ujságkézbesitö asszony a kora délutáni órákra fölvétetik az Újságból tba. Legolcsóbb gyári árakon uj cikkeket hozunk forgalomba. Zsákokat minden nagyságban, gabona, lisit, stb. részére. Szalmazsák, Ponyvaszöveteket, (vízhatlan) Rolettazsávolyokat, Matraczsávolyokat, Szőnyeg véd 5, Lenvászon, futókat. Szőnyeg- és Butorazövetgyárak r.t. ezelőtt HAAS FÜLÖP Budapest, V., Vörösmarty-tér 1 Budipest, IV, Károly király-út 26. Sopron, Várkerület 123. Szombathely, Erzsébet királyné ucca 24. 3668 — A Missziótársulat Leányklubja junius 9-én és 10-en este 8 "órakor, a Városi Színházban előadja »A méltóságos csizmadiá«-t. Jegyek: előreválthatok Fábiánnál. — Országos lova snaPok Debrecenben. A Gazdasági Híradó jelenti: A mu't évben volt 100-ik évfordulója annak az évnek, hogy Széchenyi István gróf a Rákos mezején az első lovasnapot megrendezte. Ugyanilyen célokkal rendezi a debreceni mezőgazdasági icamara junius 9, 10 és 11 napjain az országos lovasnapokat. Ezeknek a napoknak főcélja az, hogy megismerjék szép és értékes lóáliományunkat, mellyei dacára a nehéz idők viszontagságainak, ma' is rendelkezünk, hiszen területünkhöz képest Európa államai között is a mi csonka országunk lőállománya még mindig a második helyen áh. Az impozáns lovasnapokra 'eddig már ezernél többen jelentkeztek. Ugyanekkor országos iótenyésztési szakértekezlet lesz, amelyen" vita tárgyát fogja képezni a lótenyésztés követendő iránya. — Aradiak találkozója. Az aradiak és aradmegyeiek szövetsége, valamint az aradi Öreg Diákok mísodik találkozóját rendező bizottság elhatározta, hogy az összetartozandóság és a meleg baráti érzés ápolása érdekében t. évi junius hó 8-án délután 6 órai kezdettel a Budai Lövöldében (villamos megálló Széna-tér, autóbusz megálló Marcibányi-tér) majálisszerü összejövetelt rendez, amelyre az aradia1 kat és az aradvidékieket ezúton is tisztelettel meghívja. — Idegesség, fejfájás, álmatlanság, szédülés, bágyadtság, levertség, féleiemérzések eselemé: a természetes »Ferenc Józset« keserűvíz kitűnő háziszer, amely az emésztősfcervek legtöbb részébői eredő zavarokat gyorsan megszünteti és viszszaadja a testnek és szellemnek régi munkaképességét. Orvosi szaktekintélyek megfigyelték, hogy a Ferenc József víz öreg embereknél is enyhén, kellemesen és megbízhatóan hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzíetekben.