Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-27 / 144. szám

4 JdftfRYIPáK. 1«28. junius 27. A nyíregyházi csapat érte ei a legjobb gyor­sasági eredményt az árvaház záróünnepségén rendezett elsősegélynyújtás! versenyen. Hepp Baján Ernő dr. miniszteri tanácsos mondott beszédet Petiké Szandtner államtitkár neveken. Dr. Balogh Béniné ritmikus gyakorlata és tánckompoziciója ujra nagy feltűnést keltett. den alkalommal a visszafelé való utazással. Az egészen természetes, hogy a közönség 8—9 óra előtt nem szándékozik hazatérni s ha viszont ekkor akar felszállni a vil­lamos kocsiba, olyan harcba keve­redik, hogy hosszú időre letesz annak a gondolatárót is, hogy még egyszer meglátogassa a Sóstót ^Tiszteletteljes javaslatunk a kö­vetkező: A kisvasutak Bessenyei­féri és Sóstói áiiomásefőljárómak módjában van meggyőződni arról, hogy mennyi jegyet adtak ki a Sóstóra utazó közönségnek. Nem kerül tehát több e, mint egy telefon­beszélgetésbe annak megállapítása hogy mondjuk az elsó hazafelé in­duló nagyobb csoport indulást időpontjában már figyelmezteti a sóstói elöljáróság a Bessenyei-téri, vagy a végállomási elöljáróságot, hogy a következő mene^kre két­három kocsival többet küldjenek. Sőt nem ártana vasárnaponként tartalékolni a Sóstón egy néhány kocsit s nagyon sok jogos panasz megszűnne ezáltal, ami pedig nem­csak a közönségnek, hanem a kis­vasutaknalv s a Sóstónak is érdeke. — Ujabb tandantoiyam Nyír­egyházim. A Munkás Otthonban (Bujtos-utca 48.) julius hó 2-án, hétfőn este megkezdődik a IV-ik tanctantoiyam. Kérjük tisztelettel az érdeklődőket, hogy a beiratkozáso­kat a tanfolyam megkezdése előtt a gondnoknál eszközölni szívesked­jenek. Schiidmayer tánctanár. 3x ^SmM^mmmm^.. Városi Színház Mozgó Junius hó 26 án, kedden utoljára 5, 7 és 9 órai kezdettel: VEREBES ERNŐ: Páris áldozata Regény a párisi bohémvilágból 8 fi-jezetben. LEATRICE JOY: F&rjliez adom a feleségem Vígjáték 8 felvonásban. Kedvező idő esetén a 9 órai elő­adásokat a Kert Mozgóban tartjuk. Előadásokat saját zenekarunk kiiéri. Előzetes jelentés: Junius 27-én, szerdán, csak egy napig: ÖBDÖGI SZERELEM Charles Wanel. W1LD WEST LOYAGJA A jó gazda I iDnm INC" motor- és trik­,LRnUuLinC tirelijtkat használ. Vezérképviselet: Nyiregyháza, Széchenyl-ut !4. 4,., Telefon : 507. Sipos cukrász készíti a legjobb fagylaltot, jegeskávét, süteményeket. Zrinyi Hona ieea 3. Telefon: 3-13. Kívánatra házhoz szállít. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Tegnap délután a hadiárváké volt a város érdeklődése. A Pacsir­ta-utcai Alapítványi Erzsébet Árva­ház udvarán zajlott le a megható szépségű árvaünnep: a záróünnep­ség és az első segélynyújtási ver­seny. A gyönyörű kertes udvaron sátor épült ,szines lámpionok ígér­ték az esti szórakozásokat, a fia­talság táncát. A díszhelyen, az emel vény fölött címereket, zászlókat, virágos füzéres díszítést láttunk. — Horthy Miklós kormányzó, Vass József népjóléti miniszter, Pettkó Szandtner népjól^i. miniszter ál­lamtitkár képe nézett a felsorako­zott nagyszámú díszes közönségre. Az emelvényen teljes számban vo­nult fel a tisztikar, élén Vitéz Gör­gey Lajos ezredessel. — A nemzeti hadsereg vitéz tisztjeinek intenzív érdeklődése a hadfiak árváinak ügye iránt, igaz örömet kelt ben­nünk. Középen az árvaház inven­ciókban gazdag, fáradhatatlan és jóságos igazgatónője, Ruszinkótlé Juszt Emma mellett foglal helyett a népjóléti miniszter küldötte: Hepp Bálán Ernő dr. miniszteri teri osztálytanácsos, aki a külföldi útja miatt távolmaradt Pettkó­Szandtner Aladár államtitkárt .kép­viseli. Itt van a katonazenekar is élén Kiss János karnaggyal. A műsor mindvégig magas fokú, művészi élvezetet nyújt ezalkalom­mal is. Tapsokat, könnyeket, lelke­sedést vált ki és fokozza a szere­tetet a kis árvák, a hálát az ár­vaház kiváló igazgatónője iránt és a hadiárvák sokat ígérő készültsé­géről tesz tanúságot. A katonazenekar nyitánya után a Hiszekegy hangzik fel, amelyet mély megilletődéssel hallgatunk hiszen árvák ajkán zendül meg a szenvedő rab nemzet forró imája. Utána Ujtaky M. és Németh E. árvaházi növendékek kedves köz­vetlenséggel adják elő szivekre áradó dialógokat, amely imát mond az ősi földért, az imádott magyar harcért. Tisztán intonált, remekül harmonizált élőadásban kapja a gyönyörködő közönség JSeethoven egyik legszebb dalát, majd a mű­sor egyik fénypontja következik. Az árvaház kis hivei, aranyos le­ánykák, ügyes fiuk dr. Balogh Béniné magyar tánc kompozícióját adják elő. Balogh Béniné mesteri készültségét, ízlését, nagy fegyel­mező erejét, színes, lendületes és mindig magyaros koreográfiai fan­táziáiát már több alkalommal mél­tattuk, tegnap aztán egész gazdag­ságában bontakozott elő tudása, művészete. Elbűvölően szép volt a magyar táncegyüttes Puskás Már­tuska, Balogh Katica, Balogh Má­ria, Göcsey Ica, Hehring Ági, Hehring Márta Hoffmann Irénke, Marina Zsóka, Tamáska Baba, Horthy Pista, Horváth Zoli, Téger Lacika, Vidovics Pisti, Vidovics Ti­bi, Csuttkay Attila voltak a kis mű­vészek, de mindnyája csak kísére­tül szolgált három graciőz kis ma­gyar lánynak: Tamáska Babának és két udvarhölgyének: Balogh Ka­ticának és Puskás Mártuskának. A A feketeszemű, mosolygó, kedves Tamáska Babának ösztönös mű­vészi kvalitásait már töjbb izben nagy feltűnést keltettek. Most is elragadó elánnal, tiszta ritmusér­zékkel, hajló virágszálak sima moz­dulatával táncolt. A katonazenekar hangjai mellett elénk színesedő szépséges táncra mindig kedvesen emlékezik vissza a közönség, amely­nek soraiból megérdemelten lelkes taps jutalmazta a ritmus kitűnő pe­dagógusát, dr. Balogh Béninét, aki­nek iövö évi ritmikus tanfolyamai előreláthatólag nagyon népesek lesznek. A tánc után egy meleg­zengésü orgánummal szavaló hadi­árvának, Balogh Borbálának elő­adásában gyönyörködtünk, majd Böttykös Gizella gyönyörű ének­szava csendült meg. Mélyen meg­ható irredenta dalt adott elő. Most ujra Balogh Béniné re­mekelése következett: a plasztikai torna, amelyet az árvaház növendé­kei mutattak be nagyszerű fegyel­mezettséggel, abszolút biztos rit­musérzékkel. Nagy taps hangzik fel, ünneplő taps. ' Most a várvavárt első segély­nyújtási verseny következik. Debre­cen-bői két csapat, Hajdúböször­ményből, Kisvárdáról és Nyíregy­házáról egy-egy leány cserkészcsa­pat vesz részt a versenyben. Dr, Mikecz Miklós vármegyei főorvos, dr. Berend László ker. munkásbiz­tositó pénztári főorvos és dr. Csutt­kay István százados, orvos figyelik a kötözésre felvonult csapatokat. A debreceniek lassúbb, de nagyon alapos munkája után feltűnik a dr. Konthy Gyula városi főorvos által betanított, katonás vezénysza­vakkal irányított nagyszerű csapa­tának gyorsasága. Egy szempillan­tás alatt kész a fejkötés, néhány másodperc elmultával a kar, láb­szárlíötések. A hordágy is készen áll és nagy taps kiséri a katonaze­nekar indulója mellett felvonuló megmentett álsebesültek szakaszát. Az első dijat a debrecenieknek ítélte oda a zsűri, kiemelve Nyir­egyháza gyorsaságbeli elsőségét. Az elsősegélynyujtási verseny után két érettségizett hadiárva, Móri Mária és Molnár Erzsébet, akik kereskedelmi iskolai tanulmá­nyaikat a kiváló nyíregyházi inté­zetben kezdték meg, de családi kö­rülményeik miatt Budapesten fejez­ték be, az igaz hálának meleg ér­zését tolmácsoló beszédben köszön­ték meg Pettkó Szandtner államtit­kárnak, az árvák atyjának azt a sok jót, amely lehetővé tette kiképezte­lésöket. A távollevő államtitkár vá­laszát Hepp Baján tanácsos olvasta fel, Pettkó Szandtner államtitkár igaz szeretete sugárzik a beszéd minden sorából és mély megin­dultságot kelt ez a szeretet, ami­kor az életbe belépő árváknak ígéri a további sorsukban való figyelmet és segítséget. i A nagy nevelői értékű mozzanat után dali tánc gyönyörködtet ujra. Dr. Balog Béninének ez a harma­dik nagysikerű száma: a kállai ket­tős bemutatása, amelyet nagy tet­széssel fogadnak. A szép műsor a Himnusszal fejeződött be. Utána a kertben felállított sze­rencsesátor és büffé körül indult meg az élet, az ifjúság táncos öröm mel fejezte be a felejthetetlenül szép napot, amely ismételten meg­éreztette azt a kapcsolatot, amellyel az árvaház az élettel van és az otthonnak azt a derűs világát, csa­ládias melegét, amelyet a nyíregy­házi árvaház nyújt és amelynek lel­kivilága a jóságos igazgatónő ki­váló egyéniségéből fakad. 843—1928. sz. Vers2nytárgyaiást hYdetmíny. Alulírott községi elöljáróság a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 6.948—1928. VIII. á. ü. számú rendelete folytán verseny­tárgyalást hirdet a nyirszőlősi ^Há­mi eie mi iskolának 1 tanterem és oltárfülkévei való kibővítésének biztosítására. A versenytárgyaláson résztvenni óhajtók felhivatnak, hogy ajánlatai­kat aláírva és szabályszerűen fel­bélyegezve 5 (Öt) pecséttel le zárt borítékban a Községi Elöljáróság­hoz Nyírszőlős, 1928. évi julius hó 5-ik napjának délelőtt 8 órájáig közvetenül, vagy pósta utján nyújtsák be. Később érkezett aján­latok f igy etem be nem vétetnek. A müvelet feltételek és terv alul­írott Községi Elöljáróságnál, a hi­vatalos órák alatt megtekinthetők, az erre vonatkozó eset.eges szüksé­ges felvilágosítások is megadatnak. Az aján.atok a következő felírás­sal látandók el: »AjárUat a nyir­szőlősi -etemi ália mi iskolának 1 tanterem és oltárfülkével való ki­bővítési munkáira.« Az ajánlatok csakis a nyirszőlő. si Községi Elöljáróság áltai kia­dott ajánlati költségvetéseken t e. hetők. Az ajánlati költségvetésben az ajánlati végösszegeket"nemcsak számmai, hanem betűkkel is ki keli írni. Azon ajánlattevők kik fenti mun­kák teljesítésére törvényes képesí­tései nem bírnak, tartoznak aján­latukban megfelelő képesítéssel iöi­ró megbízottat megnevezni. Az ajánlattevők, kik a nyíregyházai m. kir. áinmépitészeti hivatal ellen­őrzése aiatt e^Uig munkát ne m végeztek, i iet ve előtte ismeretlenek, tartoznak megbízhatóságukat az il­letékes kereskedelmi és iparkamara bizonyítványával igazolni. Az' ajánlati összeg 2 .százalékát kitevő bánatpénz készpénzben, vagy biztositékképen értékpapírban az ajánlat benyújtása előtt a Nyír­szőlős községi elöljáróság pénztá­ránál a fél áltat előzetesen, szabály­szerűen kiá fitoU ei.'ennyugta mel­lett letétbe helyezendő, a letétről szó ó nyugta az ajánlathoz csato­landó. Az el.ennyugtán feltünte­tendő a letét célja, a letett érték összege és a letevő neve. Azon pályázó, akinek ajánlata ,ei­fogadtatik, tartozik bánatpénzét építtető fe;szclitására biztosíték­képpen 8 ('nyolc) nap alatt 5 Szá­za.ékra (öt)-ra kiegészíteni. Az ajánlatok 1928. évi julius hó 5-ének 9 órájakor fognak (felbon­tatni, amikor is ajánlattevők, vagy képviselőjük jelen lehetnek. Építte­tő fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül szabadon választhasson, vagy va­lamennyit minden kártérítés nélkül visszautasíthassa. Ajánlattevők ajánlatukkal végle­ges döntésig köte.ezettségben ma­radnak. Keit Nyírszőlősön, 1928. évi junius nó 18-án. Nyi"s2őiősi'i Közscgs 5224-1 Elöljáróság. illllllllllllllllllllllllllillililllllllllillllllllllllllllllllllllllV. Eladó egy pár vércseszürke 7 éves, 170 cm. magas, kifo­gástalanul behajtott gyönyörű kocsiló. Bővebbet Mándy uradalomban Nyírbátor. 5223-1 ''iiiiiiiiiiiiiiiiHiiiniunniiiiüHiiiiittiiiiiiiiiiiiiiiiiir

Next

/
Thumbnails
Contents