Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-23 / 141. szám

JSfVÍRYIDéiC. Rövid hirek * — A Czutrin ügyben szabadlábra helyezett Borsi István debreceni városi irodai segédtisztet a polgár­mester felfüggesztette állásától, — Esmond Harmsworth nagy birtokot vásárol Magyarországon és ezentúl minden évben néhány Jietet magyarországi birtokán tölt el. — Korfu szigetén rettentő mér­tékben terjed a pestis, a kormány minden intézkedést megtett a jár­vány leküzdésére. — Albrecht főherceg is résztvesz a borsodmegyei leventeversenyen. — Tegnap volt egy éve, hogy megindult a Rothermere akció. — Angliában épitik meg a világ legnagyobb hajóját s az épités 4 évig tart. — 5000 holdas területen felújít­ják a tokaji szőlőket. — Az állam síremlékeket állit Jókai Mórnak és Csernoch herceg­prímásnak. — Néhány napon belül megjele­nik az ui állatforgalmi adórendelet. — Szeptember 2-án nyitják meg Budapesten az igazi balesetek és foglalkozási betegségek kongresszu sát. — Bud pénzügyminiszter egyelő­re 3.5 millió dollár felvételét en­gedélyezte a protestáns egyházak amerikai kölcsönéből. — Nagykőrös az idén már 421 vagon salátát exportált. — A malmok már 3000 vagon uj búzát vásároltak össze. — A Colorado-indiánok »Nagy Főnöke*, a 106 éves »Fehér Ló« szerint, a hosszú élet titka abban áll, hogy sok vizet kell inni, sok fő­zeléket és gyümölcsöt enni és nem szabad ülő foglalkozást űzni. — A német kormány nem enged­te meg, hogy Kun Bélát Németor­szágon át szállítsák Oroszországba. — Dr. Böhm Károlynak, a ko­lozsvári egyetem néhai filozófus ta­nárának emléktáblát állítottak fel a budapesti evangélikus főgimná­ziumban. — Baldwin angol miniszterelnö­köt súlyos anyagi veszteségek ér­ték a walesi vasbánya részvényei­nek zuhanásával. — Károly oláh extrónörököst, aki nem mehet el válóperének tár­gyalására, Van Lystelle belga ügy­véd képviseli. — Sorozatos bakklövések miatt gyámság alá helyezték Bredean Cornelt, .a dévai sziguranca főnö­két. — Erdélyben betiltották az Astra gyűlését. -— A főváros jövőheti közgyűlése tiltakozik a lakásfelszabaditás és a lakbéremelés ellen. — Hevesmegye tiltakozik a mexikói vallás-üldözés ellen és a Népszövetség utján kéri Calles rém uralmának megakadályozását. — A budapesti jugoszláv főkon­zulátus ezentúl csak azokat az út­leveleket fogja láttamozni, amely­nek tulajdonosai személyesen je­lentkeznek a főkonzulátuson. — A debreceni Tisza István Tu­dományegyetem teológiai fakultása az ó-szövetségi tanszékre dr. Kál­lay Kálmán debreceni lelkészképző­intézeti tanárt hivta meg. — A miskolci reálgimnázium igazgatója, Csorba György olyan készüléket talált fel, amely két rádióállomásról származó irányjel­adás alapján a légi közlekedésnél szükséges kellő gyorsasággal lehe­tővé teszi ama pont földrajzi hely­zetének a meghatározását, amely helyen a légi jármű a felvétel pil­lanatában van. -— Szentesen vasárnap nagy ló­verseny'-esz, amelyre a Kormányzó is eutazik. — Hatvány Lajos a fogházban gyomorvérzést kapott s a rabkór­názba való szállítását kéri. — Az újpesti Vikony fonógyár­ban Tóth Gyula liftkezelő a moz­gó liftről lecsúszott és a liftkamra és liftrácsozat közé szorult, ahoi gerinctörés következtében szörnyet­halt. —• Holnap délután temetik a Tu­dományos Akadémia eiöcsamoKá­Gy G mölcssze 1 oar a bői Bal agi Aladárt, az utolsó év­század egyik legnagyobb magyar történettudósát. — A Magyar-N érne t Bank va­gyona csak 15 év múlva kerül lei­osztásra a betevők és hitelezők kő­zött. papírszalvétát az Ujságboltban vásároljon. A rétek kaszálásának leghelyesebb Időpontja és a homoktalajok termőképességének megjavítása. A gazdának mindent ei ken kö­vetnie, hogy jnagyobbmennyiségü és a legjobb minőségű szénát termel­hesse. Erre a körülményre nagy befolyással van egyrészt az nietó rét trágyázottsága, másrészt pedig a kaszaiás időpontjának heiyés megválasztása. A réteket későn ka­szá.m több hátrányos ok miatt nem céüszerü, mert először is a széna táplátó értéke gyengébb lesz, a szár részek megkeményednek, szaima­szerüekké esznek, s a magképzö­désre sok táplálóanyagot használ­nak lei. Főleg a növendékállatok nem szeretik az elöregedett szénái s attói nem is fejlődnek olyan jól, de m.eg ha a rétet későn kaszáljuk, akkor a maghullással inkább a má­sodrendű füveknek kedvezünk. Ezek s a gyomok szaporodnak ei, s a jó füveket lassacskán kiszorítják. Az elkésett szénakaszáiás a sarjú kaszá­lást is későbbre tolja ki, amikor az őszi esőzéstől <e kaszált sarjú sokat szenvedhet, ha pedig a sarju­kaszá-ássai is késlekedünk, akkor a rétnövényzet gyengén, kopaszon megy a télnek" s így a tél viszon­tagságait jobban megérzi, többet szenved a hidegtő: s végenedmény­ben a következő ev szénaiermése sem lesz kielégítő. Nagyon nagy befolyással van a rét 'termésére annak trágyázottsága is, mert ma­gától értetődik, hogy mennél jobb trágyaerőben van a rét, annál na­gyobb termést ad. Az idén számos rét műtrágyázást állítottak be a Mezőgazdasági Kamarák, amelyek eredménye máris nagyszerűnek mu­tatkozik." Mészáros Mihály, Vécs, hevesmegyei kisgazda írja, hogy olyan gyönyörű eredménye van, amey iránt az egész falu elisme­réssel van. Március 24-én szórt ei egy kat. hold rétre 100 kg. mész­mtrogént s 8 nappal későbben 150 kg. szuperfoszfátot s azt beboroná'­ta. Már áprí-is közepén az avatat­lanok is észrevették a küiönbséget a trágyázott és a trágyázatian kö­zött. Május elején pedig minden nap 5-—6 ember érdeklődött aziránt, hogy mit csmáu a retjével s miért mutat az olyan nagy termést. Mosi már az egés^ falu tudja, hogy ho­gyan, miként trágyázta azt, s el­járását számosan íogják követni. Szeriinte az e.hanyagol' rétek mű­trágyázása a legkifizetöbb eljárás. L példa is igazolja, hogy a rétek a jó trágyázás iránt rendkívül há­lásak s busásan fizetik vissza a befektetett tökét. Homoktalajokon a foiyó évben e:eg jó rozsterméseket látunk, de még mindig távolról sem olyanokat, mint 'aminőket látni szeretnénk s mint aminőket helyes kezelés és trágyázással könnyei (ehetne ei­érni. Jói kezelt nagybirtokokon, szuperfoszfátozott talajokon, nem ritkán 15—18 métermázsa rozster­méseket is aratnak kat. holdanként, ellenben a kisgazdák rozsvetése többnyire nem ad többet 5—6 má­zsánál". Ennek nem kei.ene így len. ni; mert ha a homokba aj cgakj egy kissé is megvan kötve, ak­kor kat. holdanként alkalmazott 150 kg. szupertoszfát, 60—70 kgi, mésznitrogén, esetleg egyes esetek­ben 50 —60 kg. 40 százalékos , ká­lisó alkalmazásával a termést köny­nyen meg .ehet kétszerezni s az ilyen módon felfokozott nagyobb termés a homokot évről-évre kőr­töUebbé teszi a dúsabb fejiődésü gyökérzet eikorhadása árai. Ilyen helyeken tehát nem okvetlenül szükséges a zöldtrágyázás, de an­nál nélkülözhetetlenebb az oiyan homokon, amelyet a szél meg­mozgat. Ezeken zöldtrágyázás nél­kül nagy eredményeket nem Khet elérni. Az ilyen homokon van he­lye most ősszel majd szöszös bük­könyt vetni, amely a legsivóbb ho­mokon is jó' megtere m s a nagy hidegnek s a fagynak i,s kitűnően ál ellent. Elvetésével egyidejűleg azonban az i.yen talajoké is ei kei látnunk kat. holdanként 150 kg. szujjertoszfáttai és 50—60 kg. 40 száza ékos kálisóviai. Tavasszal azután amikor virágzásnak indui, május hó végén, junius e.ején az egész tömeget alá keh szántani, ami áltai nemcsak a levegőből ál­tala lekötött nitrogént juttatjuk vissza a talajba, de nagyon sou humuszt is, amely a homok meg­kötését lényegesen elősegíti. Ezek­kei az egyszerű, nem is köte=ges eszközökkel és eljárásokkal rövíde. megőrzésére legcélszerűbb egy szép napid, mely tetszésszerinti formában megren­delhető a Jóba nyomda könyv­kötészetében, Széchenyi út 9. 1928. junius 23 sen, néhány év alatt, teljesen meg­köthetjük a most még mozgatható homokot, termőképességét pedig"; oda fokozhatjuk a kötött homokok termőképessége me lé s ezáitai ta­lajaink értékét is megtöbbszörözhet­jük. Ne mulasszák ei a homokon gazdá.kodók a folyó évben az el­járások egyikét megkezdeni, mer<­a gyengén" termo homokok ma nem adnak annyi jövedelmet, amennyit a gazdák mu.hatatlanul szükségeinek, s az olyan gazda,, aki a jövőben se tud nagyobb ter­méseket s nagyobb hasznot pro­dukálni gazdaságában, mint amennyit produkál eddig, annak előbb-utóbb okvetlenül ei keli me­rü^ie. A kedvezőtlen idő ellenére is nagy érdeklődés mellett tartotta meg az e?. Eossath reálgimnáziim tornavizsgáját (A Nyirvidék tudósitójától.) Az e.mult vasárnap délután 5 órai kezdetiéi tartotta meg az ev. Kossuth reálgimnázium évzáró tomaünnepé.yét. Ugy látszik, ez évben minden tornaünnepéyt meg­zavar a kedvezőben időjárás. Éz a sors érte a reá.gimnázium toma­ünnepé.yét is. A közönséget azon­ban nem nagyon zavarta a kelle­metlen időjárás, a permetező esó ellenére is több százan gyűltek össze, hogy szemtanúi lehessenek az ifjak nemes vetélkedésének. Sajnos, a kitűzött programmot .a kedvezőt.en idő miatt nem tehetett végig lebonyolítani s a kisebb ta­nú.ók szórakoztató parferre torna­játékait s tréfás gyakor-ata. - az egyre rosszabbra forduló időjárás miatt nem lehetett bemutatni. A tornavizsga nehéz athiétikai és futószámán e-őző nap bonyolí­tották le a játéktéren. Az iskola udvarán vasárnap az alsó osztályok tízes stafétaversenye, a magasug­rás, sulydobás, magas korlátver­verseny, a.só osztályosok ugrózsá­moly íornája és a szabadgyakoria. tok kerültek bemutatásra. Az egyes versenyszámok győzte­seinek nevét az alábbiakban kö­zöljük : Diszkoszdobás: 1. Teltsch István VII. 2. Kiss Zo.tán VII. 3- Krasz­nai András VII. Csécsi Pál VI. 400 m. siktutás: 1. Török László VI. 2. Tomasovszky János V. 3­Nagyváthy Józset VI. Gereydobás: 1. Krasznay And­rás, 2. Eötvös Pál, 3. Bakó Gyula. 800 ni. síkfutás: 1. Török Lász.ó VI. 2. Tomasovszky János V. 3­Hóik Zoltán V. 100 m. síkfutás IV—V. osztáiy­beiek részére; 1. Csík Józset V. 2. Győri Jenő IV 3 Holik Zoltán V. 0. t. V—VII. osztá.ybüiek részére; 1 Török László VI. 2. Csécsi Pál VI.. 3. Bakó Gyula VI. Korlátverseny: 1. Máczay Qvuia VIII. 2. Ferenczi Lajos VJ. 3." Pe­csenye Béla VI. 4. Moravszky And­rás VII. A só' osztálybeliek Tíorlátverse­nye ; 1. Dienes Barna IV 2. Varga Pál IV. 3. Zwtck Albert UI. Magasugrás: V—VII. osztálybeli­ek: 1. Scholtz Zoltán V. 2. Nádasi András VI. 3. Kiss Zoltán és Tő­rök László VI. Ili—IV. osztáybefcek részére; Szolár Pát IV. 2. Stark Zoltán IV. 3. Gyön Jenő IV. és Kádár Tiha­mér ,111. Sulydobás: 1. Kiss Zoitán, 2. Petrohán Béla, 3. Csécsi Pál VI. Az I—II. osztá.y stafétaversenyé­ben a II. osztály csapata, a LI—•v'. osztály versenyében pedig a Hl. osztály győzött. \ A szabadgyakorlatokat szabato­san, fegyelmezetten hajtotta végre

Next

/
Thumbnails
Contents