Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-21 / 139. szám

2 jsTyírvidekl !928, junius 21. Horthy Miklós. Magyarország kormányzója, nagybányai vitéz Horthy Miklós 60 éves. A nemzet minden hü fia ra­gaszkodó szeretettei ünnepli ebből az alkalomból a legeisó magyar embert. Szivében hordja az ünnep­lés csendességében a magyar haza, a történelmi mult és a tisztelet ér­zéseit. Csendben ünnepei az or­szág, mert ugy kivánjá az ünnepelt. De annái nagyobb a szeretet és az ünneplés közvetlensége. Annái in­kább emlékezetünkbe idézzük Horthy Miklós nevének nagyságát. Felidéződnek lelkünkben a balsze­rencse és a bün pusztításai, ame­llyé k a magyar életet romokká szag­gatták. Es amikor csüggedéssei, káoszban tétováztunk a rommá tört ország roncsai között, felvonul egy hős férfi s a maga által szervezett nemzeti hadsereg élén kardja erejével, legendás vitézségé­vei, ízig-vérig magyar valójával hozta a rendet, a tekintélyt, a nemzeti eszmét és a jövőben való bizakodást. Horthy Miklós megjele­nése ad1,a vissza az országnak a -kezéből kiejtett kardot és a hitei ~a feltámadásban. A nemzet pedig •megtiszte.te a legnagyobb és íeg­.terhesebb, tisztséggel. "Az ő kezébe tette le sorsa irányítását. Sok megpróbáltatáson mentünk keresztül a háborús idők után is, de mindig helyes utakat jelölt meg egy erős kéz á talpraállás felé. A kormányzói kéz biztosságából jött vissza a nyugalom, önbizalom jés a munka. A háború utáni Európa országai közül a magyar államélet .vezetése volt a legkevésbé ingadozó. A cé­lokat a nemzeti eszme jelölte meg. A krizises időkben a fővezérlet olyan államfenntartó képességlek­nek adta tanuje.ét, amely minde­nütt tiszteietet es becsülest vívott ki a magyar népnek. A Kormányzó 60-ik születésnap­ján az erős kéz és szilárd meggyő­ződés mögött érzi a magyar nép a higgadt bölcsességet, [átja ,a vi­téz hadvezért és az igazi férfit, akinek minden gondolata, érzése, tette magyar. A Margitszigeti pályán több mint ezer vitézt avatott fei a csend­ben ünnepelt Kormányzó. Beszédei intézett a magyar katonai erények összesereglett fiaihoz s szavaiból a jövő útjait megjelölő iránymuta­tás határozottsága csendült ki. Magyarországnak mai állapotá­ban — mondotta Magyarország kormányzója — különösen vigyáz­nia kell, hogy könnyelmű játékok­kal ne kockáztassa azokai ,az ered­ményeket, amelyeket a nehéz vi­szonyok ellenére is képes volt ei­érni. Hogy valamit elérhettünk és hogy minden magyar ember szivé­ben éi a meggyőződés, hogy a jónak mindig és mindenütt győz­nie kell, azt annak köszönhetjük, hogy nagy többségben vannak azok — akikben él és hat a fajszeretet ereje. A magántulajdon védelméén folytatott küzdelemben a gyengéket vezetni ke.'i, mert az e mberi szor­galomnak és az alkotásvágynak a magántulajdon a rugója. Minden magyar embernek a társadalmi rend védelmén keli őrködnie s éppen azoknak ke.'i elől járniok ebben a munkában, akik nemzeti érzésük­ről, hősies hazaszeretetükről mar a múltban is olyan fényes bizony­ságot tettek. Könnyebb a gyámol­talanokat nehéz helyzetükben ol­csó Ígéretekkel a társadalmi rend ellen lázítani, mint ezéket a békét­lenkedőket megértő lélekkel támo­gatni. A kormányzói szavak utmutata­sábói újra felénk árad a bölcses­ségnek, előrelátásnak és a nemzeti munka hirdetésének biztató szó­zata. Követni ken ezt ,az útmuta­tást s tartózkodni keli minden könnyelmű gondolattól, ei ke.i utasítani minden föld alól jövő szándékot s összefogva a nemzeti érzés erős kapcsától, követni keli a megkezdett utat, ameiy annyi ne­hézség elisnére is a vezétők erejiébö' és bölcsességéből annyi értékes al­kotást adott a nemzetnek. A kormányzói szózat messze visszhangzik áz ország ünneplőne­pének szivében s ünneplő érzései közepette munkára, nyugalomra és alkotásra buzdítja minden hazáját szerető, jövőjében bízó tagját en­nek a nemzetnek. á Nyíregyházi Iparos Ifjeság Önképző Egyesülete Szohor Pál főjegyzőt díszelnökké választotta. Uj éle! indul meg a reorganizált Iparos Ifjúsági Egyesületben. (A «Nyirvidék» tudósítójától). \ Nyíregyházi Iparos Ifjúság ön­képző Egyesülete szombaton tar­totta első nagy választmányi gyűlé­sét este fél 9 órakor az egyesület Selyem-utca 5. szám alatti helyisé­gében. A gyü-ésen dr. Garay Gyula elnökölt, aki a következő szavak­kai nyitotta meg az ülést. A mai választmányi' ülés . napi­rendjének gerince azoknak az ered­ményeiben és hatásaiban nagy ve­zérgondolatokn ak» ismertetése, ame­lyek az egyesület vezetőségét egy nagy reorganizáló munka' kifejté­sére ösztönzik és amely nagy reor­ganizáló munka eredményes meg­valósításához kérjük az önök segít­ségét. Mielőtt erre a tárgyra reá térnék, egy kedves kövességet ken telje­sítenem. A Nyíregyházi Iparos Ifjúság önképző Egyesülete ez évi rendes közgyűlésén Szohor Pál városi főjegyző urat diszetnökévé választotta meg. Az egyesület egész egyeteme őszinte örömmel vette tudomásul Szohor Pál városi' fő­jegyző urnák azt az elhatárolását, hogy a diszelnöki tisztséget elfo­gadja. A Nyíregyházi Iparos Ifjúság ön­képző Egyesülete egész egyeteme mé-ységes szeretettei köszönti őt díszes á lásában. Egyhangú lelkese­déssel történt megválasztatásával háláját akarta leróni az iránt a fér­fiú iránt, aki. lelke egész melegével mindenkor felkarolta a Nyíregyházi Iparos Ifjúság nemes törekvéseit. Az Isten áldása kísérje közé,ieti munkásságában, kérjük, legyen ha­tékony pártfogója enne az egyesü­letnek, amelynek ma is a jelszava: Mindent Istenért, Hazáén. és a Munkáért! (Lelkes éljenzés.) Mé-yen tiszteit választmányi ülés! Amikor először nyílik alkalmam arra, hogy a Nyíregyházi Iparos Ifjúság önképző Egyletének bizal­ma folytán ebből az elnöki szék­bői szólok önökhöz,, a szokásos parádés elnöki székfoglaló beszé­dek formáját mellőzni vagyok keny­telen. Beszédemet azzal a szomorú ténymegállapítással keli, hogy be­vezessem, hogy az az Iparos Ifjú­sági Egylet, amely több mint négy évtizedes dicsőséges múltra tekint vissza, amely egyesület Nyíregy­háza város társadalmi életében va­lamikor számottevő tényező volt, az az egyesület, ameiy a maga poh­' tíkai intaktságát meg tudta őrizni a gyászos em ékü forradalmak ide­je a'iatt is, — az az egyesület ma érőjének szétforgácsolása meiiett alapszabályaiban lefektetett oly szép és oly magasztos céljainak megvaló­sítására alig-alig képes. Az az egyesüét, amely a múltban anya­gi tőkék fölött rendelkez-tt, — ma alig képes arra, hogy egyesületi éle­té 1 fenntartsa. Elárvult, magára ha­gyatott egyesület lett belőle és na egy pár xelkes férfi nem tártana a kormányrudat anyagi áldozatok árán is, — ez a valamikor viruló egyesüet ma már talán nem is lé­tezné. Mé-yen tisztelt nagyválasztmány! Hogy valamely egyesület magasztos feladatának megfelelhessen, eien­gedhetet.e n feltétéi gyanánt kettős természeti erőt keli nogy magában egyesítsen: erkölcsi és anyagi erőt. Az egyleti erkölcsi erő értéke a tagok számaránya es min ősitvénye áltat van meghatározva. Minél több a résztvevő tagok száma, ménné' magasabb fokon a.i azok lelki fej­lettsége, — annál nagyobb az egy­let erkölcsi ereje. De tovább menve mé-yen tisztelt Választmány, mennél nagyobb az egylet erkölcsi ereje, annál nagyobb annak tekin­télye és végső eredményben annál több benne a képesség az alkotás & teremtésre, mert nagy erejénél fogva kevesebb íegyőzhete'len aka­dályra, _ de anná, nagyobb mél­tatás és elismerésre talál. A képesség az alkotásra és te­remtésre adja meg viszont az egye­sület anyagi erejét. A most vázolt erkölcsi és anyagi | erőknek bekövetkezett fogyatékos- ­sága válság ele állította a Nyír­egyházi Iparos Ifjusán önképző Egyletét. Az az egyesület, ameiy a múltban tagjai köze • számlálta uni­sono az egész iparos ifjúságot, ma már ott tart, hogy a közei kétezre számláló iparos ifjak közül alig 250 tagja az egyesületnek. > Városi Szinház Mozgó Junius hó 20 án és 21 én, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor: OlgaCtehova: Mindenki benne van UFA attrakció 8 felvonásban. HURI?Y PIEL legújabb filmje, melynek felvételei­nél a képen szereplő hatalmas királytigris súlyosan megsebesítette: ÁNI Rengeteg vadállat közreműködésével 12 felvonásban. Kedvező idő esetén a 9 órai elő­adásokat a Kert Mozgóban tartjuk. Előadásokat saját zenekarunk kisér i. Előzetes jelentés: Jun. 22, 23, 24, pénteken, szombaton és vasárnap: LAURA LA PLANTE: Sári Radrágban. FRANKIÉ DARRQ: Knock Aut, Mi volna tehát ift a teendő? Ez az a punktum saliens, ameiy az egyesü-et vezetőségében azt az el­határozást érlelte meg, hogy koope­rációra kén fel az egymástói külön­váitan szervezkedett és egyenként önállóan működő iparos egylete* és társulatok számottevő tagjait a reorganizálás nagy munkájának tá­mogatására, ameiy támogatás mód­ja azonban nem áíihat másban, — mint a közvetlen részvételben. Hangsúlyozom, hogy a közvetlen részvételben, mert az erkölcsi és anyagi erők céltudatos és eredmé­nyes kifejtése csak az egyesületet alkotó tényezők és csakis azok köz­vetlen munkálkodásával lehetséges. Amikor tehát a Nyíregyházi Ipa­ros Ifjúság önképző Egyesületének vezetősége íátfa azt, hogy ez a jobb sorsra érdemes közület önhibáján kivüi nemzeti és társadalmi szem­pontból nem kívánatos tanok tér­hódításai következtében a végpusz­tu(ás örvényébe sodortatott, véd­gátakat keresett. Az anyag adva volt a helyi iparos társadalom ha­talmas erkölcsi és anyagi raktárá­ban. Mélyen tisztelt nagyválasztmány! Az iparos ifjúság nemzeti, po'itíkai és közéleti intaktságának megóvása és helyes irányban való nevelés 4-' azok közé a nagy feladatok köze tartozik,' amelyek megoldása feie a társadalom keli hogy megadja az első nagy löfcést. Ez a 'kérdés uraim szoros kapcsolatban áii az önök jövőjével, az önök Énjét folytató generáció jövőjével. Nem lenét és nem szabad, hogy veszni engedje­nek egy olyan intézményt, amely hivatva van az önök társadalmi osztályának kulturális egyenjegusá­gát megteremteni, — nem tehet és ZO CO 1 * A „Nyír»idék" ezen torsjegy-utalványámak _ kirtakwa résztresz a heti sorshúzásokban. •B Scerencséc esetben 6 levelező-lap nagyságú Művészi fényképet késeit a oyerírói Csépány Jenő fényképészeti műterme (Be»*emy»i-tír 7. — Telafan; 4-48.) teljesaa ÜjtaUnül. Fénykép-utalvány. Ezen utalvá»y bármely felmutató)áaak 9 pengi keiyett 4 pengőért késeit i levelezőlap nag-y­sá.£á fé«yképet Csépány Jenő fényképészeti műterme Be»se»yei-tér 7. — ,í«l*fon: 4-Sí.

Next

/
Thumbnails
Contents