Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-27 / 120. szám
1 9 2*. !Us ' 7. j-t Yj pt /t n p & k!r, tábla helybenhagyta a nyiregyházi kir. törvényszék ítéletét, amellyel Sakll Ferenc mezőőrt felmentette az emberölés vádja alóí. Bakti Ferenc önvédelemből szúrta le slleafelét. Csütörtökön délelőtt a debreceni kir. Ítélőtáblán Bakti Ferenc mátészalkai mezőőr emberölési bünügyét tárgyalta Nagy Kálmán táblabíró felebbviteli tanácsa. Bakti a mult év áprilisában a mátészalkai határban összetalálkozott Jakab Miháfiyai, aki éppen megfeneklett szekerét akarta kiemelni az Agyagos, sáros utbóf. Bakti Ferenc, aki a gróf Tisza-uradafom mezőőre, kerülői sétáján volt éppen s meglátva Jakab hiábavaló vergődését, a segítségére sietett, [akab rögtön azzai fogadta a mezőőrt, hogy sztdílmrcrni kezdte a röia tulajdonosát, amiért ennyire elhanyagolta az utat és nem akarja rendbehozatni. — Ez az én gazdám mondta a mezőőr — s ne szidalmazza — kiáltott Bakti Jakabra. A szó szót követett s végül is Jakab egy jókora hu ángot ragadott tei s szfc i támadt Bakiira. A mezőőr kétségbeesetten védekezett s a csizmaszár mehőtt;kirántotta a kését. Jakab meglátva Bakti kezében a kést, még jobban haragra lobbant s valósággal beleszaladt a védekezésül elébe tartott késbe, amely elvágta a nyakán a főütőeret. A vér vastag sugarban föveit'kraz ütőerén s a nagy vérveszteség következtében Jakab pár pilanat múlva összeesett és meghalt. A nyíregyházi kir. törvényszék jogosnak találta a mezőőr önvédelmét és a vád alól felmentette. Az Ítélőtábla csütörtökön a nyíregyházi törvényszék felmentő Ítéletét hegybenhagyta. Egy fodrász és egy jogász összeütközése az acsádi országúi A fodrász biciklije összetört, ő maga megsérült. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A Nyirábránytól Nyiracsád felé vezető országúton biciklin igyekezett Acsádra ifj. Takács Ferenc nyirábrányi fodrász, aki magával vitte Molnár József bagaméri lakost is. Az országúton , a Csécsi-tanya közeiében egy motorkerékpár jött vetők szemben. A motorbiciklin Somlyódy Ferenc joghallgató ült. Takács Ferencet zavarba hozta, hogy a motoros nem kerüli ki s ezért ő igyekezett átmenni a másik oldalra. Közben meggondol.a es visszafelé hajtott. Igy cik-cakkofcva összeütközött a motoros kerékpárral. A bicikli két utasa lefordult, a 260 pengős gép összetört és Takács Ferenc megsérült. A vizsgálat megindult. Ismét olcsóbbak lettünk 5 0/ / O-kal a két-literes MERCEDES BENZ után csak 5% luxusadó térítendő ttERCEbES-BENZ AUTOMOBIL R-T Budapest, IV. ker, Váci ucca 24. sz Telefon; 140 — 70. 1905 Telefon ; 229—24. Idejében és legolcsóbban végezi el a szántást, ha traktort használ Nagy teljesítményű, kevesetfogyaszt, üzembiztos, egyszerű kezelésű ás mivel anyagból van gyártva, hosszú élettartamú. Ára 7904 pengő. Kedvező fizetési jeltételek. r» ATI IDMI IC Műszaki ós Gépkereskedelmi R.-T. Budapest, OA I UrflNUO vi, Teréz-kőrut 40. 158S-15 Gyermek-szépségverseny Nyiregyiaázán. Céllövő sátor a város közönsége részére az állami tanítóképző ndvarán, a Mansz nagy kerti ünnepén. Ötven szép nyíregyházi leány a kerti ünnepség sátrában. Táec is lesz a június 3-i kerti ünnep estéjén. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Most aztán munkában van a város egész hölgy közönsége. Csütörtökön a Mansz táborának vezérkara tartott haditanácsot és megállapították a nagy és nevezetes vasárnapnak, junius 3-ának gazdag programmját. Először is jó idő keli és ez lesz H's, a szép hölgyek mosolyogva garantálják. Azután tudja meg, akiket ifiét, hogy gyermekszépsegyCrseny is íenz azon a vasárnapon. A versenyen való részvételre felhívják Nyíregyháza minden mamáját, akinek két évig terjedő korú gyermeke -va n. Junius 3-án délután 3 órakor felvonulnak a gyermekkocsik, és a karon ülő kicsikék is neki 'indulnak a versenynek. Hiába az élet küzdelem. Jönnek a babák és két szakértő orvos bácsi pontozza a ' " szebb, legegészségesebb bák díjazásban részesülnek. rencsesátorrói már most elárulhatjuk, hogy olcsó lesz nagyon. Minden szám meglepetést keitően érdekes és hasznos nyeremény tárgyat biztosit. A kerti ünnepre csekély belépődíj juttat bárkit. A jegy számozott és aamellett, hogy a szórakoztató ünnepen való egész napi részvéteire jogosít, nyer ís jninden jegy. A rőnyeremény egy érteKes szőttes lesfc. Különösen nagy érdeklődést fog kelteni a céllövő sátor. Nyíregyházán kitűnő céllövők vannak, akik próbára fogják tenni ügyességüket. Szökőkút sugarán táncoló fehér lapdákat kei; eltalálni a lövészeknek. A pompás szórakozást ígérő vasárnap külön szenzációja az esti tánc, amely a fiatalok számára a tanítóképző nagytermében ieszA rendezőség a ruha-kérdést is benevezett c^csemőket. A ifgJ elintézte egy ^tpássaf; kimondotta, bb. fesoreszsesesebb ba- . j l0 0, r r.„_f! .-..„„i.ox^ , ! latát A kerti ünnepség az állami tanítóképző tágas, virágos udvarán már a délelőtti órákban megkezdődik zeneszó melleit Ötven szép nyiregyházi leány vonul a kerti sátrakba. Lesz virslis és sörös sátor, vrágsátor, sütemény és csokoládé, iparművészeti sátor szerencsesátor, céllövészet. A szeagy nyán kerti ünnepség hangutába "stiíizáiódó egyszerű batiszt ruhát viselnek a leányok. Közvetlen, kedves, szórakoztató vasárnap Jiesz a Mansz junius 3-iki nagy népünnepsége az álfamí tanítóképző udvarán- háromszáz asszony és száz leány akarja, tervezi, ' előkészíti hittel és lelkesedéssel. És a siker meglesz. 6? 15-20% megtakarítás dUzrróshorváti -nel cséplésre és téglagyáraknak a kartell Rudolítelepi szenével azonos szenet szállít Jó v:ro°n 1C 9a ób b kartellen kívüli Disznóshorváti Barnaszénbánya R -T, Budapest, 1V„ Károly körút 14. vg Ti 7Í Fénykép-utalvány. Ezen utalvány bármely felmutatójának 9 pengő helyett 4 pengőért készít 6 levelezőlap nagyságú fényképet Csépány Jenő fényképészeti műterme Bessenyei-tér 7. — Telefon: 4-S6.