Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 76-98. szám)
1928-04-21 / 91. szám
1928. április 21. JSfrfKYWÉK A pénzügy igazgatóságnak az az álláspontja, hogy a vendéglői ipart iizők testülete olyan nagy testület, olyan terheket visel, hogy megélhetését minden erőver biztosítani kell. Hogy ezen a téren komoly lépéseket tett a pénzügyigazglatóság, arra dokumentumai vannak. Azok, aki^ saját termésű borykat árusítják,' áz erre vonatkozó engedélyt ugy kapták, mint a haldokló az injekciót, amely nem mentette meg, legfeljebb néhány óráig me§ hosszabbította életét. A kormány igy akart segíteni a termetükön, de ugyanakkor másoknak kárt okozott. Kismértékbeni eladásra ujabb engedélyt nem kapnak a termelők. A szesznagykereskedőknek nyújtott en gedélfvei nem szabad visszaélni. — Csak viszontelárusitóknak adhatnak ei Kicsiben szeszt, erre a célra "kapják az engedélyt. Ami az engedélyek számát illeti, a pénzügy-igazgatóság a törvényes alapon megállapított létszámot szem előtt tartja és ennek határán befüi adja ki a z engedélyeket azoknak, akiknek az engedély a mindennapi kenyeret jefenfí. A vendéglősök kérik a bevételikiadási kimutatás mellőzését, mert ezt zaklatásnak minősitik. Pedig a kimutatások pontos felkészítése nemcsak hogy nem zaklatás, de a forgalmiadó igazságos megállapításánál olyan támpont, amely a vendéglős javára nyújt döntő adatokat. Bárhol mutatkoznának zaklatások, szigorúan megtorolják. Egyébként 2F kimutatások készítése rendeie.^iapján történik, megszüntetése a pénzügyigazgatóság hatáskörén kivüi esí'k. A fogyasztási adók mérséklése nem volna olyan nagy fordulatot jelentő kedvezmény. Egyébként ez a kérdés a megoldás stádiumában van s — amint Káffay Miklós főispán dumping tervezetébői kitűnik — a közef jövőben a borértékesítés terén közeli fordulat "tárható. Az erre vonatkozó törvényjavaslat már készen van. Nem a fogyasztási adó eftöríése teremt uj hleyzetet. Minden attól függ, hogy milyen a nép keresete, jóléte, Van-e annyi fefesiege, hogy bort is fogyaszthat. Kijelenti a pénzügyigazgató, hogy bárkinek a kérését, ha az közérdekét érint, teljesiti. Az az alapgondofata, hogy a vendéglős ipart ezt a tisztességes régi ipart "támogatnunk kelf. — Mindig becsületesen, lelkiismeretesen teíjesifem 'kötelességem fejezi" be felSzofaíasáf dr. Tóth Bálint penzügyigazgatő, atfff ünneplő' Tapssar :köszöntenek a vendéglősök. A közgyüfésen a pertáros jelentése, a'felmentések megadása után módosították az alapszabályok két pontját, megállapították a tagdíjakat, majd ünnepi mozzanat következett: A közgyűlés megválasztotta efső tiszteletbeli (igjáuf dr. Tóth Bálint pénzügyigazgatót, akit Fried Salamon melegen méítató felszólalása után Weisz Zoltán jegyző köszöntött lendületes szavakkal. Az a körülmény, hogy a pénzügyigazgató Őméltósága itt megjelent és emeft e a közgyűlés méltóságát, komolyságát, nívóját, ékesen szóló tény amellett, hogy felkes támogatója a törvények keretén belül minden nemes törekvésnek, amely a vendéglősök egyesületét tettekre sarkalja. Papp Lajos elnök zárószavai után ér véget a népes közgyűlés, amely dokumentálta azt az igazságot, hogy egyesülésben az erő, hogy egyesült e rőveí minden igaz szándék, minden jóra irányuló törekvés célhoz jut. 501-es eredeti turlni Fiat automobil kifogástala állapotban, előnyös fizetési feltételekkel el&dó. Marton és Társa nyíregyházi sütőüzeme. 2550 ? HIREK. KX8HAFTAR Április 21. SzomVat. Róm. kath. Anzelm. Gör. kath. Január, ProíAnzelm. Izr. Ijar. 1. Városi Színház.- Délután 4 órakor katonaelőadás: »A cigánykiráiy«. Este 8 órakor: »Pee r Gynt«. üiacua Mozgó: »A szerelem éjszakája^ Bánky Vilma és Ronald Colman főszereplésével. (5, 7 és 9 órakor.) Apolló Mozgó: Lon Chaney főszereplésével: »Kelet lángokban«. Egy ápolónő és egy katona szerelmi története a forrongó keletről 10 feív. és a kisérő műsor(5, 7 és 9 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő: nyitva reggel 6 órától .A gőzfürdő kedden és pénteken csak n^k részére van nyitva. Szabolcsvarmegyei jósa-Muzeum költözködés miatt zárva. Egész héten át az Osgyám és f]aissinget -gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. A in. ttr. al ami tanilónepz$ intézet. tánccal egybekötött műsoros estje a »Korona« nagytermében (8 órakor). Rádió műsor.- Budapest. Szombat. 9.30: Hirek, közgazdaság. — 11.45: Hirek, közgazdaság. Közben 12 órakor déli harangszó. Utána: Művész- és tánclemezek. — 1.00: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. — 300: Hinek, "közgazdaság. — 415: Társadalomtudományi előadás. — 4-45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. — 5.00; Irodalmi délután- — 5.40: Johann Strauss-hangverseny. — 6-30: Balassa Imre Kossuth cimü könyvébői olvas fe« részleteket. — 7-45: Előadás a Stúdióból. »Falu rossza.« — 10.00: Pontos időjelzés, hírek. Utána: Pertis Jenő és cigányzenekarának hangversenye. VÁSÁROK JEGYZÉKE: Április 21. Kirakodóvásár: Szentes. Ápri'is 22. Állat- és kirakodóvásár: Baja, Érsekvadkert, jászkisér, Nagykáta, Nagykőrös, Székesfehérvár- — Ló- és kirakodóvásár: Debrecen. Április 23. Állat- és kirakodóvásár: Diósjenő, Dombrád, Egyek. Harkány, Kiskomárom, Dunapentele (sertésvásár bizonytalan), NoszifMMiirtninnnrfciiiíim>>.'r v.ia lop (sertésvásár bizonytalan), Nova (sertésvásár bizony talány Pécsvárad, Rakamaz, Sajószentpéter, Szigetvár .(sertésvásár bizonyta:an), Verpelét, Székesfehérvár. — Ló-, marha- és kirakó dóvásár: Debrecen. — Állatvásár: Felsőireg, Hatvan, Kőröstarcsa. Szécsény. Hivatalos örák a vármegyeházán- A vármegyeházán április 16-tói a hivatalos órák reggel 7 órától délután egy óráig tartanak. — Szombati istentisztelet, p. hó 21-én, szombaton a 'dél*eTőtti'istentiszteletnél*, mint a következő szombatokon, hitszónokiat főfeg a nők számára, fél 11 órakor. Tartja dr. Bernstein Béla főrabbi. Paul Wegeaer — ügyvédi nir. Dr. Jármy Béla ny. főispán amerikai utjáró' visszatért és Károlyi-tér 5. s z. alatti irodájának vezetését átvette. Greta Mosheim — ügyvédi hír. Dr. Krómy Károly ügyvédi irodáját a róm. kath. bérpalota építkezése miatt ideiglenesen a Bethlen-utcai barakkhelyiségbe helyezte át. Yádolom magam! — Érettségi vizsgálati elnökök az cv- KözípisKolíüban. Geduly Hen'rik fiszaker. ev. püspök a nyíregyházi ág. h- ev. Kossuth Lajos reálgimnáziumhoz érettségi vizsgálati einöküi'Dr. Dómján Elek tiszayídéki 'esperes, sátoraljaújhelyi ev ieik'észt küldötte ki, míg az ev. ,feánygimnázium'ban az elnokríisztét nfaga fogja e'ITáfní. r Csak felnőtteknek! Díjmentes oktatást ad vevőnek hímzésben, tömésben és varrásban újonnan berendezett permanens tanfofyamain a Singer varrógép részvénytársaság. Figyefjen mintakészitményeinkre kirakatainkban, Vay Ádám-u. 2. Apollóban — Az eis<7 vörösagyagtenniszpafy^NyiregyMzán. A Nykíse pályáján megnyílnak az .uj teniszpályák, amelyek az e urópaszerfe hasz náiatos legkitűnőbb agyagbóf, a vörösagyagból készültek. Ezt a drága építő anyagot a Ny kise meghozatta és a négy uj pályára már most történhetnek előjegyzések. Előjegyezni lehet K'ár Gusztáv tenniszelnöfonél tefefonszám 6.), — vagy Kende András elnöknél" (telefon 95.) — Singer gépseJyem mirfdenféle színben kapható «. Singer varrógép üzletben, Nyíregyháza. — Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértóduffásoknál, fejfájásnál, álmát anságnáí általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra 1 pohár' természetes »Ferenc JózSef« keserüvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Fer e"c József viz az ideális hashajtó minden jellemző isiti magában. tulajdonságát egyesíti magát Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüziefekben. — Wells elcsö Kiadásának ujabb két kötete most ieient meg. A kötetek cjme: A láthatatlan e mber és Egy jámbor lélek története — ÍKippS). Egy-egy kötet ára fűzve 1.40, kötve 2.50 pengő. Kapható az Ujságboltban. A Sport ím Bild, a Die Woche a Garte uia nte, stb. külföldi "képeslapok számonkint állandóan kapahfók az Ujságboltban. — A napkori önkéntes Tűzoltó Egyesület műkedvelői f. hó 14-én, ugy erkölcsileg, mint anyagilag igen szépen sikerült műkedvelői előadással egybekötött táncmulatságot rendeztek. Mikor is színre "hozták a »Píros bugyelfárís« c. népszínművet. A nagy számban összegyűli nézőközönség nagy tetszéssel fogadta az igen szépen sikerült s élvezetes előadást és zajos tapsokkai jutalmazta az összes szereptődet de különösen Támba Mariskát, aki Zsófi szerepében és Eberhardt"Antalt, ki Csillag Pál szerepében igen szépen alakította a nem könnyű szerepek. Zsír fogyasztók figyelmébe! Akinek zsírhiánya van, az szerezze be Hagyméssy Károly henUsmesternél, Zöldség-tér 21. sz. alatt. Ott kaphat zsírszalonnát és íó hájat olcsó árban. Szőllőkaró minden méretben legolcsóbb napi árban kapható Gottdiener Béla fatelepén, Nyíregyháza, Debreceni ucca 96. sz (Vámházzal szemben.) Telefon: 285. 2569 ii A DIADAL ÉTTEREDBEN folyó hó 21-én, szombaton este hurka-kolbász est! Pénteken Gáspár Mária búcsúestje; Marika [ Yárosi Szinhá z | i Szombaton Ibsen ünnepi est: IFI)!' Kardos István kuitur™ Jr ^ tanácsnok úr előadása. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal: Cigánykirál y | rendes helyárakkal: Boszorkány vár operett. Hétfőn, április hó 23-án Zemlényi Zoltán jntalom estje: Ocskay brigadéros