Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-09 / 57. szám
2 192J. Mác«ius 9 Egyetemes nemzeti tevékenység. A debreceni beszámoló beszéd külső ipoüjikai vonatkozásaiban európai visszhangot fog kelteni. De belsdU politikai megállapításai is' átjárják nemzeti életünket és vérkeringésébe iuj kezdeményezést fognak önteni. Bethlen István gróf a nemzet társadalmának összeforrása által politikai célkitűzésében már is elérte azt a legfőbb követelményt, hogy az összes erők egyesüljenek egy közös nagy nemzeti erőfeszítés érdekében. Az ő céltudatossága és kormányzati .cselekvéseinek határozott iránya gyöngítette a belső pártharcokat és letompította a vjlágné" zeti ellentéteket annyira, hogy ma már lehetővé Vált az egészséges együttműködés kormány és ellenzék között. Ha tekintetbe vesszük, hogv a közelmúltban erre még gondolni is alig lehetett, azt keli mondanunk, hogy minden vonalon felébredt a nemzet javára kötelességeink hasznosításának parancsoló tudata és eljött az ideje annak, hogy távolabbi célok megközelítése érdekében belső társadalmi megértéssel kiépítsük szociális törvényhozásunkat iés megvalósíthassuk "gazdasági reformjainkat. Hogy ehhez meglegyen az alkalmas légkör, Bethlen István a kormányzat kezdeményezéseivel kíván előljárni, az érzelmek között legtöbb ellentétet adó kérdésnek, ,a szabadságjogok kezelésének á(alakultával. Bejelentette Debrecenben, hogy a kormány a kivételes .hatalmat, mely bizonyos téren számára még most is fennáll, meg fogja szüntetni, me^t vissza"vezetni ,kivánja a nemzet közéletét a szabadságjogok terén abba az állapotba, melyben a világháború előtt Nagy-Magyarország voft. Bizonyos, hogy ezzfel alkalmassá lesz a belső politikai atmoszféra a haladást biztosító nagy közigazgatási és gazdasági reformok tárgyilagos átvitatása és életbelép tetess számára. A miniszterelnök felsorolta ;a legközelebbi szociális reformokat is ezek között első helyen szerepel iaz állami munkaközvetítés, a mezőgazdasági piunkásság javára is kiterjesztett öregség és rokkantság, baleset és betegség biztosításának törvénye, azonkivül egy korszerű szakszervezeti (neform s a földbirtokreform immár befejezéshez közeledő .keresztülvitelének kiegészítése azzal, hogy továbbra is gonDiadal Mozgó Március hó 8-án, •sütörtökön utoljára 5, 7 ét 9 órai kezdettel; GYERMEKSZÍV Megható, szívbemarkoló történet egy katonaiskolában lOfelv. Físzereplő: Waldemav Pottier, a német Jackie Coogaa. SEGT1SÉG, TŰZ VAN Burleaek 2 felvonásban. MAJOMKIRAL.IT Burleszk 2 felvonásban. Előzetes jelentés. Március 9,10, 11, píntak, szombat, vasárnap: Luciano Albertini Á XX. század legnagyobb szélhámosa, Reginald Denny Konflis gróf. doskodás ,történjék az eladóvá váló birtokoknak a földmives kisbirtokosság számára való fenntartásáról. A hitbizományofc reformját szintén a szociális feladatok körébe vonja a kormányzat. A társadalmi összeforrásnak szellemét pedig emelni kívánja a törvényhatósági közületek képviselőtestületébe bevont ifjabb társadalmi rétegek befolyásával, de ezzel is megszabadítani kívánja az állami életre nehezedő bürokratizmustól a nemzeti életfunkciókat, hogy gazdasági vonatkozásban ii|s e felfrissülés uj viszonyokat teremtsen. A magyar gazdasági élet organizációjának sok hibái közül a miniszterelnök a legfőbbnek, egyik kórokozónak azt látja, hogy tulsok a pénzintézetünk. S íez a sok bank kevés üzletet tud jkötní .stebből a kevésbőf próbál su- . l'yos nytereséget húzni. Uj banktörvény megalkotását jelentette be, megreformálja majd a részvényjogot is, ujabb kamat-törvény lép életbe, hogy visszaszorítsa azoltat a jelenségeket, melyek a nemzeti termelés rovására mennek. Az autonóm .vámtarifa egyes fontosabb te.teleit (is revizió alá fogjuk venni. Mindezzel friss lélegzethez jut a társadalom, mely eddig szinte minden ibaját az adóterhekben kereste. Szükség van, —> mondotta a miniszterelnök a községi adóztatás iterén bizonyos kiegyenlitődésre, mert,ezek fokozzák az állami terheket, amelyek ezidőszerint az áfiamháztartás egyensúlyának megbolygatása nélkül nem csökkenthetők. A köz jóléte függ attól, hogy mindenki jnegélhetése biztosittassék s erősödjék az ország, mely egy elzárkózó, sokszor ellenséges fronttal áll szemben Középeurópában mely gazdasági produktivumait piacain inem akarja felvenni. Egészséges exportlehetőségek teremtésével ^segítünk majd ezen a bajon s mindezeknek ia belső politikjai feladatoknak és közgazdasági reformoknak rövidesen jelentkező hatásaival (állítjuk talpra Magyarországot. ihogy minden külpolitikai szorongattatással iszemben biztosan haladhasson történelmi hivatásának egyenes 'utján. A balst-kenézlői hid építéséhez Nyíregyháza városi 150.000 pengővel járni hozzá. á hozzájárulás ügyében Szohor Pál helyettes polgármester 23-án közgyűlést hívott össze. (A «Nyirvidéfc» tudósi tójától, j Nyiregyháza város képviselőtestületé küldöttség utján kérte a kereskedelmi minisztertől az uj Tiszahidnak Balsa—Kenézlő között való felépítéséhez. A város képviselőtestüfete átérezte, hogy Nyíregyházát életbevágó érdekek fűzik a Balsán át lebonyolítandó forgalomhoz. A Ifid felépítése kérdésében sikeres volt Nyiregyháza város akciója, mert az uj tiszahidat Bafsánái építik. A hid felépítése négy millió pengőbe kerüi. Ehhez az összeghez a Kisvasutak 200 ezer pengővei, Nyiregyháza városa 150 ezer pengővei járul hozzá. Szabolcsvármegye törvényhatósága hozzájáróutak epitésévei járul a hídépítés költségeihez. A hozzájárulás tárgyában Szohor Pái főjegyző, helyettes polgármester összehívja a képviselőtestület közgyűlését. A rendkívüli 'közgyűlést ebben a tárgyban már 15 nappal a közgyűlés előtt meg keh hirdetni, ezért" a 23-iki közgyűlés meghívóit már tegnap szétküldte Szohor Pál helyettes polgármester. Soldos főispán és Hodobay polgármester intókalandja a nyíregyházi-debreceni országúton. Egy csapat legény elállta az ntat és megállásra akarta kéayszeritem az astét, amely csak erélyes közbelépésre folytathatta ntját Dehreeen felé. Miskolccról jelentik: Veszedelmes autókalandban volt része Soldos Béla főispánnak és Hodobay Sándor dr. polgármesternek. A főispán és a polgármester vasárnap reggéi fél 8 órakor indultak el Miskolcról autón Debrecenbe a miniszterelnök beszámolójára. Az autó Miskolctól Nyíregyházáig zavartalanul szelte a kitűnő utat és valósággal ette a kilométereket. Néhány kilométerrel Nyiregyháza. ,után a kitűnő állami ut közepén hetven kilométeres sebességgel száguldott a főispán és a polgár- ! mester autója, amikor egy csapai | legény tünt fel az úttesten. Már csak néhányszáz méter választotta el a legényeket az autótól, d e nemhogy letértek volna az úttestről, hanem fenyegető magatartással megállásra akarták kényszeríteni az autót. Ekkor %igrott az autóból Soldos Béla főispán és erélyes fellépése szétugrasztotta a pillanatokkal előbb még fenyegető magatartást tanúsító csapatot. á Nytve újjáépített sporttelepe a íővároii nagy pályák arányaival és kiválóságával versenyezhet. Az uj sporttelep hossza 320, szélessége 100 méter. Hat tenniszpálya, aj ülőhelyek, páholyok, teljesen nj footlallpálya, ligetes athletikaí gyakoriéhely, kioszk az uj sporttelepen. mérnök és Kovács Gyula egyesületi gazda felügyelete mellett megkezdődött a sporttelep nagyarányú kiépítése. A rendelkezésre áfló tétek 320 méter hosszú, szaz méter széles téglalap, amelynek két szélén gyönyörű ligetes terület Került a Nyetve tulajdonába. Munkatársunk megszemlélte a sporttelepen folyó serény építőmunkát és megállapította, hogy a míntegy negyvenezer pengős építkezés olyán nagyszabású, nagyszerű kvalitású pályához juttatja a Nytvét, hogy a nyíregyházi buitosi sporttelep arányaival és kiválóságával versenyezhet a fővárosi pá lyákhal ts. Mit nyer a sportoló ifjúság, mit jnyer a közönség az uj sportteleppel, ezt vizsgáltuk kinn a telepen, ahol az uj kerítés egy része már készen áll, a nivelláló földmunka is befejehézhez közeledik és a tenniszpálya simaságú uj footbalipáíya is rövidesen elkészül, ugy, hogy március 15-én már meccset rendezhetneík rajta. — Az első eredmény: a Nytve pályát magasra emelték," kitűnő földanyaggal, durva safákkaf, homokkal, finomra szitált salakkai* töltötték fel. Ezelőtt a Nvtve-páfya sáros, csatakos, ragacsos voft. A játékos labdája nem jutott oda, ahová irányította. Ilyenkor, kora tavaszi napokban még ragadós sár volt a páiyán. Ma olyan szilárd, sima', ellenálló a footbalf-pálya —- ameiy maga 110 méter hosszú és 68 méter széles — hogy vetekedik a tenniszpáiyákkal. Ezentúl a korai mécseseket is bátran fe fehet játszani az uj pályán. Köröskörül fut a 400 yardos futópálya, egyenletesebb, " biztosabb, mint az eddigi. Az atlétikai versenyek részére pompás uj pályarészek állanak rendelkezésre. Az ugróversenyeket közvetlenül a közönség előtt végzik. A pálya két végén ligetes részek jutottak "a Nytve birtokába. — A jobboldali ligetes, lombos, árnyas hely kellemes gyakorló tere lesz az atlétika minden ágának, a baloidafi ligetes helyen Lengyel Nándor kioszkot építtet. Itt épülnek az uj tenniszpályák. Hat tenniszpálya tesz, .modern öltözőhelységekkel, vízvezetékkel. — A Nytve-pálva fombos részei kiválóan alkalmasak lesznek. nyári ünnepségek, kirándulások majálisok rendezésére. A közönség szempontjából is nagy jelentőségű a pálya nagyszabású kiegészítése. Az uj pályán tízezer néző számára lesz hely. A tribün megmarad, de a feljáró az utca felől lesz. Uj ülőhelyek, fedett páholyok épülnek, állóhelyek lesznek a'túlsó oldalon is. Az állóhelyekre külön bejáró vezeti a közönséget. klubhelyiséget is renoválják. — VizVezetékes mosdókat szereinek be, megújítják az öltözőt. A megujuló Nyetve pálya büszkesége fesz Nyíregyháza' sportjának és nagy fejlődést lehetőségeket ígér. Most a várostói kérjük, hogy köveztesse ki a pályához Vezető István-utat amelynek saca elviselhetetlen. üzteu könyvek, beirő könyvek, forgalmi adókönyvek az Ujságboftban kaphatók. ' (A «Nyirvídék» fudósitójátói.) A Nytve sporttelepen 'hetek óta nagyszabású építőmunka folyik. A sportegyesület uj területrészeket kapott a várostól, az Országos Testnevíési Tanács 1£P00 pengő segélyt szavazott meg számára s a tanács tervei alapján Rőczey Géza ÉELrÁDÓ a Himes-kertben IÍ in ii bőtermő nemes gyümölcsfákkal Cim a kiadóban. 1530-5