Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-08 / 56. szám

1921. március 8. j^kímiMm m&s*mmuum 7 SxoaibetsQ lesz a kir. kath. giamáziim műsoros estje. A »Nyirvidéfc« tudósítójától.) Szombaton, március 10-én este 6 órakor a Korona nagytermében mű­soros est lesz. Ezt á műsoros elő­dadást a nyíregyházi kir. kath. gim­názium ifjúsága és tanári testülete rendezi. Az est jövedelmét az inté­zeti zéneialap céljaira fordítja az iskola. A nagyközönség már több ízben kifejezésre juttatta rokonszen­vét, háláját és szeretetét a fokoza­tosan fejlődő középiskola iránt. A kir. kath. gimnázium ebben az ér­ben érte el a kiépítésnek azt a fo­kát, hogy immár nyolc osztálya van, közöttük nem egy párhuzamos, s a most folyó iskolai év végén fesz, a kath. gimnáziumban az első éreéttségi. A fejlődő iskola a zenei oktatás terén is jelentős lépésekkei haladt előre és már az elmúlt évben alkalmunk volt gyönyörködni a vo­vonós zenekar teljesítményében. A zeneok'atáshoz szükséges eszközök, hangszerek, zenemüvek költségesek és derekas munkát végez az ifjú­ság akkor, amikor a maga igyeke­zetével, szorgalmával műsoros estét, rendez, amelynek jövedelmét aztán a ?enekar további fejlesztésére for­dítják. Az ifjúságot és a tanári tes­tületet ebben a munkában kész­séggel támogatják elsősorban a szü­lők, de támogatja lelkesen, szere­tettei minden iskolabarát, a kul­tura minden hive és a város min­den lelkes polgára, aki háíás szívvel örvend annak, hogy Nyíregyháza _ kulturértéke egy mindinkább vi­rágzó középiskolával fokozódik. Ezektől a meggondolásoktól indít­tatva, bizonyára nagyon Sokan meg­jelennek a szombati műsoros estén. Befépődijak : e[ső helv 2 P, má­sodik hely földszinten, vagy eme-e­fen '1 P, állóhely 50 fillér./ Felüt­fizetéseket köszönettel* fogad a rendezőség. SPORT. M\kise—Nyöt se 13:2 (8:1) !. o. Barátságos. Bíró: Hajdú. Nyíuss. pálya. A Nykise jó formában levő együt­tese szép játék után váratlanul sú­lyos yereséget mért ellenfelére. Az egész mérkőzés aiatt a Nykise voít fölényben, a Nyötse csatársora alig­alig 'tudott átjutni a Nykise jói mű­ködő fedezetsorán. A Nykise tetszés szerint érte et góljait és a mérkőzés nagy részében az iskolajátékra fek­tetve a Súlyt, a gólhelyezetek nagy részét még kiaknázatlanul is hagy­ták. A Nykise góljain Kovács 6, Hajdú 5, Tassi é- Palic osztoz­kodtak. A győztes csapatban csak a hátvédek képességei várnak csiszolásra, a csapat többi tagjai tagjai máris kiváló formában van­rrak. A Nyoméból a góHövó Benczúr játéka emelhető ki. Nytve—Postás 1:0 (0:0) II. o. tíetht?n utt palya. A Nytve játékán erősen észre­vehető volt a tréninghiány és igy erőse n meg kellett küzdeni a győ­zelemért. A Postások csapata sokat fejlődött ősz óta és játéka alapján az I. osztályba való bejutás jogos aspiránsának tekinthetjük. A győztes gólt Arday szerezte meg védhetetlen berugásávaf. A Ny. Postás 1 l-est is ért ef, de értékesí­teni nem tudta. Schick Jenő bíró hibátlanul lát­ta ei feladatát. Az összes tavaszi és nyári di­vatlapok már kaphatók az Ujság­boltban. ízlésének és pénzének meg­fel elően választhat automobilt. Előnyős részletfizetési feltételekkel! kai aiacMn ÍM;' ! BUICK OLDSMOBIL CHEVROLET 6 boag&reti, elegáis. olcsó, magbizhmtó! OICJÓ saemély és teherkocsi! Azonnal szállítható! GENERAL Motors G.M.B.H. tiMáatMli vezérképviselete: MARTON*,TÁRSA nyíregyházi autóüzeme. Kirendeltségek: MISKOLC * DEBRECEN * S.- ^.-UJHELY Autófelszerelési tárgyak szaküzlete! Garage. * t*ühely. Telefon: 230 — Telefon: 512. „55 Atindennemíi taraszi női- és férfirubák, bútorszövetek, kelmék, selymek vegytitzMiását és »i»ta utáni festését bármoly dirats/.inben művésziesen fest, vegyileg tisztit. Gyászruhákat 24 óra alatt fest. Qyászrnhákat 24 óra alatt fest. Papp László vegyészeti ruhafestő és vegytisztitó szak üzeme Üzem Rákóczi-u. 30. Mwirnm/UáTo Üzem Rákóczi-u. 30 Telefon 510. INyíregynaZa Telefon 510. Oyüjtő telepek : Széchenyi út 2. Telefon 509. Véső ucca 3. Kiss-tér 2. Plissé és Guovré a legszebb kivi­telben készülnek. A jazz és a cigányzene v^se. ' nye. Alii tegnap előtt hallgatták ! a rádión Szilágyi Imre előadását, | érdekes összehasonlítást tehettek a jazz-band muzsika és a cigányzene között, illetve a néger érzésvilágot tükröző zene és a magyar adottsá­gokat titkos erővei őrző magyar dai között. Szilágyi "Imre bevezető elő­adásában azt fejtegette, hogy * zene nem távolodhat ef a művészet nagy­elveitől, nem maradhat esztétikum nélkül, ,inert üres kongássá lehet, de művészetté soha. A jazz zene és benne az alacsonyabbrendüség már több mint fiz esztendeje beront állandóan a kultúra területére, mint valami kannibál csorda a müvéit európaiak táborába. Elkerüli ez a zene a szivet, elkerüfi a lelket és egyenesen az idegszálakba ragad be le, azokat tépi marcangolja, ami csak a romlásnak indult, a szét­esésnek örvendő beteg lelkek örö­me. Szilágyi nem félti a magyar zenét, tudja, hogy övé a végső győ­zelem, de sajnálja átmenefi sikerét a jazz őrületnek. Előadása után vál­takozva szóiaftatta meg a rádió a jazz zenét, majd a siró-busongó magyar nótákat, amelyek a szívet, a lelket sírják, eszmét fejeznek ki jellemző zenei formákkal. Hát bi­zony igy egymás mellé állítva a két külön világot feltáró két külön mu­zsikát, igazat keff adnunk az elő­adónak, amikor azt mondja egy-egy néger dal után, hogy olyan, mint á »tömény katzenjamm-r«' vagy egy másik után, olyan mint a >,tufságo­san hangos baromfiudvar zenebo­nája*. A tanulságos előadás a magyar zene javára billentette a méregéi, azok szivében, akik át tudják érez­ni a magyar dalban éfő géniusz szépségét. Sajnos azonban a meg­bomlott idegzetű emberiségnek egyelőre még keíi a katzenjammer, kefi a hangzavar, a rikácso.as és fimonáádét csöppentő, koncentrált édességü üvöltés és gajdolás a >jio­de babám«, cukor babámrói« keíi az émelyítő jazz zene, amelynek szövegét is a néger nyeiv hangsú­lya szerint ejti" a nyekérgő énekszó. A Tiszántúli Ipar és KeresKe­delím, a Tiszántúl ígyetien köz­gaázdasági hetilapja, vezetőhelyen a forgalmiadó kérdéssel foglalkozik s annak az ipari és kereskedelmi ér­dekeket szemmeltartó megoldását sürgeti, hivatkozván a kamarák ez­irányu komoly és céltudatos moz­galmaira. BeszátnoJ a lap a Tiszán­túl legérdekesebb ipari' és kereske­delmi eseményeiről, folytatja dr. Aczél Jenőnek a kényszeregyezsé­gekrői szóló s a legnagyobb figyef­me:'érdemlő előadásának közlé­sét. Közli az összes tiszántúli ver­senytárgyalási eredményeket, műh­kaalkdmakat, kereseti lehetőségeket stb. Beszámol a lap a tiszántúli pénzintézetek eseményeiről stb. Nélkülözhetetlen ez a fap minden ti­szántúli iparosnak, kereskedőnek, vállalkozónak, üzletembernek, pénz­intézetnek stb. A Tjszáiíuli Ipar és Kereskedelem szrekesztősége és ' kiadóhivatala "Debrecen, Piac-utca­81. Olvassák az egész Tiszántúl! — Harsányi Zsolt iskolát nyitót* Az-emberi élet legnagyobb prob­lémái közé tartozik önmagunk meg­ismerése. Harsányi Zsolt érdekes módszert talált feíarra, hogy ki'ho­gyan ismerheti meg teljesen önma­gát. Az »lsmerd meg tenmagad.; módszerét közli a Színházi Élet« legújabb száma, amelynek egyik még sohasem látott képsorozat-szen­zációja: Gyorsöltözés a színész­nő öltözőjében. A mélynyomásos melléklet kiemelkedő cikkei és ké­pei: Göriszépségv-erseny, Le a báíiruhával, A tavasz a fjus lányok­ból ismét lányos lányokat csinál stb. stb. • A legkiválóbb íróink cikkei és a szokásos hatalmas anyag mellett közli az uj szám az őnagysága őr­angyaia« teljes .szövegét és Putfy Lya regényét". Az uj szárfi ára 'az összes meiléktetekke/együtt 1 pen­gő. Negyedévi előfizetési díj 10. ­| pengő. Kiadóhivatal: Budapest, Er­zsébet-körut 29­— A Pesti Tőzsde uj számának vezércikkét Georges Theunis Bel­gium volt miniszterelnöke irta. — Érdekes tőzsdei cikkek, brüsszeli, párisi, bécsi "tudósítások, ház- és telekriportok, uj dividendahírek egé­szítik ki a lapot, amelybe K em­mer Szigfrid és Drucker" Géza ve­zérigazgatók is nyilatkoztak. Ara 40 fiíjér.

Next

/
Thumbnails
Contents