Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-04 / 53. szám - Rendkívüli kiadás

1923. március 4. JhfVíKYIDÉE. l»Tiá hírek. — Debrecenben n&gysolymosi Koncz Aurélné, a Dóczy-intézet igazgatója, a Népszerű Főiskolán nagyszabású előadássorozatot tar­tott a székelyekről. — A minisztereknek 56, az állam­titkároknak 40 százalékkal emelke­dik a fizetésük az uj költségvetés előirányzata szerint. — Az oláh nemzeti parasztpárt é's a Jorga-féle nemzeti-párt elha­tározta, hogy nem vesz részt azon az ünnepen, amelyet ápri-is 29-én rendeznek Kisenevben Besszarábia bekebelezésének tizedik évfordulója alkalmából. A pártok ezzei az eljá­rással a kormány ellen akarnak tüntetni. — A macedóniai emigránsok em­lékiratban tiltakoznak a Nemzetek Szövetségénél, a bolgár nemzetiségű macedóniai lakosok ellen, Macedó­niában elkövette merényletek ellen. — vAz a repülőgép, amely a Lon­don Cannes közti légiforgalmat megnyitotta, a broni repülőtér kö­zeiébén motorhiba következtében kényszerleszállást végzett; a repü­lőgép erősen megrongálódott, a pilóta és az utasok megsérültek. — Pollák Henrik perzsa konzul­nak, aki Magyarországról Ausztriá­ba utazott, az elszakított területek országútján jkigyulladt a gépkocsi­ja; a konzul és útitársai idejeko­rán kiugrottak, a sofför könnyebb égési sebeket szenvedett. — Annen mellett. a Wienthal­bank aknában széngázrobbanás tör­tént, amelynek következtében az egyik .kotrógép leszakadt és több munkást imaga alá temetett. — (Az északnyugati szénbányák sztrájkjában teljes megegyezés Tör­tént. f— Kállay Tibor ny. pénzügymi­niszter a Magyar Kereskedelmi Csarnok disz.erméb-n nagyszabású előadást tartott a magyar kereskedő szerepéről és feladatairól. — A miskolci asszonyok Kos­suth-babákat küldenek Amerikába a magyar gyermekek számára. — Philadelphiában elkészült a világ legnagyobb berendezésű ma­gánjachtja, amelyet Cadwalader Richárd bankár építtetett; a jachtot Diesel-motorok hajtják több mint kétmillió dollárba került. — iNewyorkban a 42. utcában hatvankét emeletes felhőkarcolót építenek. e z lesz a világ legnagyobb épülete, i — Madiocu jávai tartományban ásatások közben olyan leletekre akadtak, amelyek hétezer évrői Krisztus előtt szármáznak, a tudó­sok szerint ezek a leletek nagyon meg fogják könnyíteni a jávai nép erede ének a megállapítását. — ,A Hudson-öböl expedíció Le­wis repülőtiszt vezetése alatt álló repülőgépe eltűnt. — Debrecen városa uj memoran­dumot intéz a Kormányzóhoz a repülő-állomás ügyében. — ,A földmüvelésügyi minisztéri­um részvénytársasági alapon I ét t's fél milliárdért egy uj telivér mént importált Angliából. — A kormány az idén íizmiliió pengővel öbbet ad szociális célokra, min t ,az elmúlt évben. — A budapesti vízmüvek mo­dernizálása 14 millió pengő énékü munkához juttatja a gépipart. — Amerika ragaszkodik ahoz, hogy a nagyhatalmak nyilvánítsák bűncselekménynek a háborút. — A Kurií jogerőre emelte a ja­kabszállási papgyilkosnak, Schmiedt Ferenc .kereskedőnek éle fogytiglani fegyházbüntetését. Zimbalist Efrem a világhírű orosz hegedű­művész mindig hálával és szeretettel gondol vissza magyar tanítómesterére. Nagy sikerűnek ígérkezik a holiapí Bessenyei-koicert. (A «Nyirvidék» tudósítójától). Zimbalist Efrem, a világhírű orosz hegedűművész az egyik fő­városi lap munkatársának a követ­kezőket mondotta: — 1890-ben születtem Oroszor­szágban. A Don partján nevel ked tem. Szülővárosomban, Rostov­ban nem volt sok zeneértő emt>er, de én már nyolc iéves koromban megtanultam bánni a vonóval. Ki­lenc esztendeig kínlódtam a hang­szerrel, amig nem győzedelmesked­tem felette." Igazi tanárom és mesterem tu­la[donképpen csak egy volt-, a magyar Auer Lipót, akire hálával'és szeretettel gondolok. Ha mostanában találkozom vele, Amerikában, megölel és ezt mond­ja: «Emlékszel még a pétervári szép napokra?» — Mert Auer Lipót még Péter­várott tanitott engem. Nagyon iz­gultam első fellépésemnél, de ő biztatott, bátorított és vigyázott rám. Első nagy sikeremet Szent­péervároit arattam, ahol — ugy mondják — szenzációs volt a debü­tálásom. Sikereimnek hire kül­földre is eljutott és éppen Auer ajánlatára szerződtetett angliai tur­néra egy impresszárió. Angliából Amerikába utaztam, ahol tulajdon­képpen igazi, mondhatnám »ra­gyogó» karriert futottam be. Min­dig meg tudom ítélni önmagamat, a játékomat, tudásomat. Ezek alap­ján nyiltan kijelenthetem, hogy ér­tek valami.1 a muzsikához. Tudom, hogy szerénytelenség így nyilat­kozni, de én biráim elé állok. Bi­rám: a közönség. Efrem Zimbalist mosolyog és hozzá eszi: — Az életrajzom néhány évvel ezelőtt érdekes epizóddal lett ele­venebb: megházasodtam. — Komponál? — Igen. A feleségem. — külön­ben M ünő énekesnő — mindig társ­szerzőm. Eddigi ismertebb hegedű­darabjaim a Polish Danc«-táncsoro­zat, Hebrew Melodv and Dance. — -Kiket tart a világ leghíresebb hegedűseinek? — Rendkívüli komoly művész­nek (tartom Szigeti Józsefet, a nagy ;magyar hegedüst. A magyar muzsikuok közül Hubay Jenő nevt mindenüvé eljutott. Zimbalist "Efrem holnap este Llép föl Nyíregyházán, a Ko­rona .szállóban a Bessenyei Kör­hangversenyén. A hangverseny pontosan fél 9 órakor kezdődik­A rendezőség arra kéri a közönsé­get, (hogy a kitűzött időben jelenjen meg, Jnert a hangverseny egyes szá­mai alatt a terem ajtóit zárva tart­ják. Jegyek még korlátolt számban 6, 4 és 2 pengős árban az esti pénztárnál kaphatók. Vasárnap kerületi bajnoki vívéverseny lesz az ev. Kossuth reálgimnáziumban A kard és tőrTivó versenyen tizenegy iskola mérkőzik. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Egyik e heti számunkban már hírt adtunk.arról, hogy vasárnap nagyszabású középiskolai "kard és törvívó egyéni és csapatverseny fesz városunkban, az ev. Kossuth reál­gimnáziumban- A versenyen a deb­receni tarkerület kötelékébe tartozó középiskolai sportkörök ifjúsága vesz részi s a versenyen döntik ei 3. kerületi egyéni és csapat kard­és tőrbajnokságot. A versenyre szófó benevezéseket már lezárta a verseny rendezésével megbízott Zágoni Dezső testnevelési tanár s rendefkezésünkr ebocsá­totta azoknak az iskofáknaák a ki­mutatását, amelyek a versenyen részt vesznek vívóinkkal. 'A me­zőny igen széles. Jósolni nem lehet, hiszen' az efmult evekben kiváló eredménnyel szerepeltek mindazok az iskolák, amelyek a versenyben részt vesznek. Debrecenbői itt lesz DIADAL MOZGÓ Március hó 3-tól március hó 6-ig, keddig bezárólag kerül bemutatásra Tolsztoj Leó világhírű regénye: FELTÁMADÁS 10 felvonásban. — Szereposztás: Nechjudov Ivanovits Dimitri ... ROD LA ROQUE Katusa,- a szegény szolgáló ... DOLORES DEL RIO A bölcs foltozó varga ILJA TOLSZTOJ a nagy író fia Történik a cári Oroszországban. Előadások kezdete: hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. AUSZTRIA LEG­ELTERJEDTEBB GYORS­TEHERAUTÓJA Ujabb árleszállítás! 2 tonna teherbírású alváz, Bosch öninditóval és villanyvilágítással, 7 drb. pneuval, gazdag felszereléssel P 10.600.­Austro-Daimler Konzern magyarországi fiókja: Budapest, TI, Liszt Ferenc tér 9. sz. 9 r 1417-2 I í | a kir. kath. zsidó, főreál, ref. fő­gimnázium és ceform. tanítóképző j intézet csapata. A debrecenieken : kívül versenyeznek a karcagi ref. reál, a kisvárdai áll. reáf., a hajdú­nánási ref. főgimn., a hajdúböször­ményi ref. főgimn. s a nyíregy­házi kir. kath. és az ág. h. Kossuth reáfgimn. csapatai. A versenyre belépődíjat nem szednek. Programm a nagyközön­ség részére 50 fillér, diákok részére 30 fillér, önkéntes adományt el­fogad a versenyrendezés költsé­geire a renclező sportegyesület. A verseny délelőtt egynegyed 10 óra­kor kezdődik. Az "efőmérkőjzéseket délután 6 óráig bonyolítják le s délután hat órakor kezdődnek a döntőmérkőzések. — A mérkőzések helye az e v-. Kossuth reálgimnázium tornaterme. FÖLDBIRTOKRA törlesztéses kölcsönöket vagy 2—3 évre VÁLTÓHITELT pengőben, levonás nélkül folyósítva ajánl, már bekebelezett kölcsönöket elonyöstn kon. vert ál (felcserél) Jobb kölcsönre Schvarz Gusztáv banküzlete Budapest, IV., Kossuth Lajos-u. 3. Telefonok: József 448-04 és József 444—05. Levélbeli megkeresésre részletesebb adatok. 142S—3 Női és férfi utcai és alkalmi ruhák festője és tisztítója Biró Zrinyi Ilona-utca 5. 1473-10 Központ : Debrecen. Fiókok: Nyíregyháza, Berettyóújfalu.

Next

/
Thumbnails
Contents