Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-14 / 36. szám
JSÍYÍRYIDEK. febr*4r U. a törvényszerű iskolavizsgáló bizottságok részére. Irta: Andrássy Kálmán. Jóelőre kijelentem, hogy ezen utasítást nem én adta m ki, én csak közreadom, mert — amint majd méltóztatnak látni, — elég érdekes és főleg közérdekű a közreadás igazolására. Én csak pár sor bevezetést irok hozzá, mint követkeik. Gróf Széchenyi István, a jó magyar kath. ember vessen keresztet, mikor e nevet kiejti, a többi pedig vegye le a kalapját! — tehát Orot Széchenyi István, mikor a Magyar Tudományos Akadémia létesítéséről tanácskoztak, így vezette be a gyakorlati megoldást: Én a nemzetnek naggyá jiem vagyok, de birtokos vagyok és ha feláll oly , intézet, mely a magyar nyelvet kifejti s ezzel "elősegíti honosainknak magyarokká neveltetését, jószágaimnak egy évi jövedelmét felajánlom. — Érett megfontolással teszem ezt, azért célravezető eszközöket kívánok, nehogy a nemzetnek ajánlott összeg hasztafanul elpazaroltassék.» Tehát célravezető eszközökkel elősegíteni honosainknak magyarokká neveltetését! Aztán Imre Sándor ez - is tudja ám a maga nótáját — egy legközelebbi dolgozatában így nyilatkozik: «£szre kell yenni, hogy a nevefés ma már nCm merül ki az iskolák munkájában. Annak igazolására, hogy a nevelés értékét ma mennyivei általánosabban látják, legerősebbnek tartom azt a bizonyítékot; amelyet a családi n eve!és kérdései iránt való érdeklődés feltűnő és örvendetes megnövekedésében tafálunk. A szülők mindenik társadalmi osztályban egyre többen eszmélnek rá nevelői kötelességeikre; széles körben észlelhető buzgalommal óhajtják ezeket a kötelességeket okosan teljesíteni és ezért megtanulni, hogy miképpen teljesíthetik okosan- Bármi is ennek az oka, igen nagy a jelentősége,*, Hát persze, hogy ig en nagy a jelentősege. Majd rájön arra a magyar gondolkodás is, hogy a «feltártiadás hitéből» nemzetnevelés utján lehet egyedül valóság. Ezt dolgozza ésszei-kézzel a nevelésügyi miniszter után a mi vármegyénk tanfelügyelője is. Épül a sok uj, szép iskola s ha majd nemcsak tanintezetek, han em nevelőintézetiek is fejfődnek iskoláinkból, főként az aisó fokozatokon, akkor induf meg egy igazj embernevelés a lövészárkok helyén, Az efől említett Utasítás is ilyen neyefés ügyében adatott ki bizonyára, hangzik pedig eképen: «Bizonyára bölcsen tudja a vizsgálóbizottság, hogy ma már a népisköfátói is más nevelést vár -a haladó élet, mint a mult időkben; éppen azért a vizsgálatnak is oly irányban kei) történni, hogy az eredmény az uj követelmények szerint állapíttassák meg. Ehez képest a vizsgálat már akkor megkezdődik,, amint a bizottság az iskolaudvarba lépett. Az iskolaudvar elrendezésére 'és tisztaságára nagy figyelem fordítandó; m ert a gyermekek kedélyének nyugodt és vidám hangulatára a külső környezet' barátságos tisztasága, mintegy eiső kedvező kerete az érteimi fejlődéshez is. Még fokozottabb figyelem a tanterem és a benne levt) tanszerek é s egyebek rendes, tiszta állapotára, főként az ablakokra s nagyon helyén van az ablakokban néhány cserép virág is. De legfőbb figyelem a gyermekek testi tisztasága s ne sajnálja a bizottság alaposabb figyelmét e tekintetben, amennyiben ma már iskolaorvosok állapítják meg, hogy emberi életünk későbbi fontos szervi betegségei p. o. száj, fog, 'fül, szem (s ezekből folyó belső szervi bajok is, a gyerjnek tisztasághiányából támadnak — nem is éthfiKé a küfömböző bőrbetegségeket. A bizottság kei]ő figyelemmel, első tekintetre észreveheti a gyermekek első köszönésén, megállásán, tekintetőkön, derűs, vagy zavaros mozgásukon, a rend és tisztaság keretében folyó nevelésök értelmi és erkölcsi fokát is. Sőt 'jóizfésök, szépérzékük indulása, fejlődése is itt kezdődik és induf, — általában az az erkölcsi éíeférték, mely emberi életünknek elsőrendű értéke. Ami aztán a tutajdonképení 'tanitás-nevefés haladását illeti, szintén nagy figyelem fordítandó a testi szervezet fejlődését s ezzel a gyermekérzés és kedélyvilágát alakító dalok, énekek ,megfelelő versikék, játékos mondókák gyakorlására azon élettani alapból indulva kj, hogy a gyermek lelkisége az érzésből indul ki s ugy. fejlődik aaér* teimt kör s ebből az erkölcsi hatások mindent egybekapcsoló vallásos ereje. Nagy figyelmet fordítson a bizottság az idejétmúlt leckehadarás teljes megszüntetésére s helyette a megértő, nyugodt előadás elsajátítására s minden tananyagnál arra az alapigazságra, hogy nem a részletekkel való ismerettömés a Diadal Mozgó. Február hó 13-án és 14 én, hétfőn és kedden 5, 7 és 9 órákor: JOSEPHINE BAKER legújabb káprázatos, színpompás filmjátéka, a Paris királynője 10 felvonátban. Syd nősül Buster a moziban burl 2 felv. burl. 2 felv A film 16 éven aluliak részére is engedélyezve van. Elizetes jelentés: Február 15., 16., szerdán és csütörtökön: Első éjszaka Bert Lytell és Dorothy Dewore nevefés célja, sőt ez akasztja meg a helyes megfigyelés s ez alapon szerezhető hasznos ismeretek elsajátítását, mely abban áll, hogy mindig az a cé< lebegjen a megismerés efőtt, mennyiben hasznos vagy káros egyik vagy másik tudnivaló az emberi éfetre. Főként a természeti tudományoknál, ugy a növény mint "aílat és ásvány milyenségek ismertetésénéi felvet ezt, gyermekek előtt is könnyen megérthetőleg előadni, mint táplálék, ruházat, orvosság, gyönyörködtető eszköz s más többféle hatásában, emberéletünkre. Általában minden tudnivalót összekötni a gyakorlati élet mindennapi szükségeivei. És hasson oda bizottság, hogy egy iskolából se hiányozzék az 1 Ifjúsági Vöröskereszt kézügyességem un kája, melynek eredménye, figyelmes és szeretetteljes vezetés mellett, nemcsak a külső anyagi eredmény, de a fegyelem és figyelem fejlesztés mellett az erkölcsi szociális érzés ápolása érdekében is felbecsülhetetlen. És még egyet, — amit tafán ef 'is hagyhatnék, a bizottság lelkületére hagyva, hogv ezen népiskolai ne velés egész menete, a tiszta krisztusi e Szmény keretében oda e mefje a gyermeki lelkeket, «honnan "száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándéb. Nem sablonos és hangzatos, de a gyermeki szív üd e és bizalomteljes érzését lajtenhez vivő énekekben, imádságokban kösse össze mintegy az eget a földdel s mindazokkal, akik itt, mint egy nemzettest tagjai együtt nőnek, érnek s jobb jövőt akarnak, a mi gonoszul megtépett hazánkban. S ahoi szükséges, jóakaratú, szeretetteljes útbaigazító eljárást tanúsítsanak a tanítósággal szemben. * Eddig az Utasítás. Én még nagy figyleembe ajánlottam volna a gyermek-énekkarok nagy nevefő hatását ugy a vaflásos, mint a magyar nemzeti érzés fejlesztése szempontjából. Aztán még egyebeket is, melyeket a tanitó-nevelőknek kell az ő képző műhelyükből kihozni, hogy a gyermeklélek füstölgő mécs virága előtt "Szinte villanyfényszórók legyenek az életfejlődés isteni utján. Mert híjába szervezünk, hiába épitünk száz és ezer számra uj tanitóállomásokat, uj népiskola épületeket, ha azok nem .igazi melegágyai emberi életkorunk legkedvesebb szakán, ugy virágba, gyümölcsbe induló szép emberi öletnek. Amint az isteni gyermekről van megírva: «Növekedék testben, (élekben, Iste n és emberek előtt kedvességben ». Katona József Bánk Bánja a Városi Szinház színpadán. á legnagyobb magyar tragédiát kedden este játsza a színtársulat. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Kedden este 8 órakor a magyar történelemnek s vele a magyar tragédiának egy fésze kerül színpadra a Városi Színházban, amikor Gulyás Menyhért társulata Katona József Bánk Bán-jának előadásával akarja kifejezésre juttatni azt a magasabbra törő szellemet, amelyet a társulat szolgálni 'kíván a színművészet oftárán. Megvagyunk róla győződve, hogy komoly törekvésük megértésre tafáj s ezúttal nem fog üresen ásitani a nézőtér a színpad felé, mert ezuttai nemcsak a színtársulat iránti, hanem a nagy magyar tragédia iránti kötetes tisztelét is erre hivja a magyar értékeket becsülni és tisztelni szerető emmbereket. A darabot Zempfényi Zoltán rendezi, aki Bánk bán' szerepét fogja játszani. Gertrudis szerepében a társulat drámai színésznője, Z. Serfőző Hona ezuttai fnutatkozik be közönségünknek. A főbb szerepek a legjobb kezekbe vannak letéve. Gulyásék minden törekvése arra irányúi, hogy k edd este valóban koijioly sikereket könv vélhessenek el. Két Sieti fogházra ítélték, mert vizbe mártogatott egy nmnkásleányt. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Í927. junius 2-án történt a -tiszaprügyi határban, hogy a cukorrépaföfSön dofgozó munkások közül Molnár Erzsébet 18 éves leány feült az elfolyó kanális partjára. Vérgyák András, aki felügyelt a munkára, tréfából átkarolta a lányt és bedobta az egyméteres vízbe. Majd karját kérte, hogy kihúzza a vízből, ami helyett azonban újra beledobta, sőt a 'kikapaszkodó lányt harmadszor is viszszaküldte a forróság ellenére is hideg vizbe, hogy hozza ki abból az ő befeesett kapáját. A lány átázott alsó és felső ruhájával tovább dolgozott. Estefelé forgószél keletkezett s talán emiatt a feány másnap már nagyon roszszui létt. Az orvos kétoldali tüdőés hashártyagyulladást állapított meg rajta, aminek következtében 3 hétig nyomta az ágyat. Molnár Erzsébet nem hagyta ennyiben a dolgot, han*m feljelentést' tett a könnyefmü ember ellen, akit a nyíregyházi törvényszék Kosinszky-tanácsa bűnösnek is talált, gondatlanságból okozott sftlyos testi sértés vétségében s ezért '2 heti fogházra és 20 pengő pénzbüntetésre itéite. Kötelezte továbbá a lánynak fizetendő 50 pengő kártérítésre, mig a többi rigényeivel a polgári perre utasította Molnár Erzsébetet. Az Ítéletben sem .a kir. ügyész, sem a vádlott és védője nem nyugodtak meg. TAVASZI NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK Hétfőn á legszebb bécsi operett újdonság: Fecskefészek Kedden magyar klasszikus est! BÁMH-BÁN Szerdáo utoljára a szezonban a nagysikerű operett: legkisebbik Horváth lánu