Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-26 / 21. szám
1923. január 36. J/VíRYIDÍK. 3 Diadal Mozgó. Január hó 25 én, szerdán utoljára S, 7 é> 0 órakor: Conrad Veidt főssereplésével: Az orvos, aki ölt Párbaj a végzettel 10 fejezetben. Irta: Földes Imre. Az ellenállhatatlan Harry Sláger vígjáték 7 felvonásban Főszereplő: Normann Kerry. Saját zenekar! Csütörtöktől BUSTER KEATON legújabb világattrakciója: Több mint generális! Egy tarpai gazdának nyakára burkolódott a kötél s megfojtotta. (A «Nyirvidék» tudósítójától). Tragikus körülmények között fejezte be életét a napokban Tarpán Kovács András gazdaember. Kovács András eladta kertjének egyik hatalmas diófáját. A fát kivágta, azonban a fa nem jó irányban dőlt ki s ráesett egy másikdiófára. Kovács a fát kiakarta szabadítani az élőfa ágai közül s ezért a szerencsétlenség napjának délelőttjén fejszét és kötelet vett magához, kiment a gyümölcsösbe, ahonnan vissza sem tert többé. Fia csak másnap hajnalban indult apja kéréséére, m^rt nem egy izben megtörtént már, hogy az öreg hoszszabb ideig* elmaradt, ha sürgős munkája akadt. A kertben meg is találta atyját, amint a diófáról lelógó köflelen felakasztva függött s élet már nem volt benne. A vizsgálat a következőkép állapította meg a szerencsétlenség okát. Kovács felmászott a fára s a derekára kötve a kötelet, leereszkedett addig az ágig, amelyet ketté akart vágni, hogy kiszabaduljon a kivágott fa az élőfa ágai közül. Eközben a kötél valószínűleg felcsúszott egészen a hónaljágg s ki akarta magát e helyzetéből szabadítani, ami nem sikerült, sőt a nyakára burkolódott, az alsó állkapcsát lesza kitotta s megfojtotta. Mivel minden kétséget kizáróan megállapította a vizsgálat, hogy véletlen szerencsétlenségről van szó, a nyíregyházi kir. ügyészség a holttest felboncolása után a temetési engedélyt megadta. Hét hónapi börtönre Ítéltek egy geszterédi gyermekgyilkos anyát. (A «Nyirvidék» tudósítójától)^ Gyermekgyilkosság bűntettével vádoltan állott Tegnap a büntetőtörvényszék Kosinszky-tanácsa előti Huszka Anna 21 éves geszterédi leány. Az volt a vád ellene, hogy .az elmúlt év augusztus hó 27-én született kisleányát megfojtotta. Huszka Anna nem tagadta a terhére rótt bűncselekményt s az eset részleteit meglehetősen Közömbösen, szinte minden megbánás nélkül adta elő. Anyja vak> apja pedig nem sokat törődött vele, igy senki s£m vette észre, hogy gyermeket vár. Mikor a gyermek megszületett, az apa nem akarta elismerni a gyermekét, ami annyira elkeserítette, — hogy elhatározta, hogy megöli a gyermeket, s önmagavai is végez. A gyermeket meg is fojtotta, az öngyilkosságot azonban nem hajthatta végre, mert megakadályozták benne. A bíróság figyelembe véve a teljeg beismerést, a vádlott fiatal korát, büntetlen előéletét, bűnösnek mondotta ki Huszka Annát s hét hónapi börtönre és öt évt hivatalvesztesre ítélte. Az Ítéletben a vádat képviselő királyi ügyész s a vádlott is megnyugodott s az jtéiet jogerőssé vált. A bíboros hercegprímás installációjára a budapesti küldöttségek vasárnap reggel különvonaton ntaznak Esztergomba. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Serédi Jusztinián dr. esztergomi érseket, Magyarország bíboros hercegprímását január 29-én, azaz most vasárnap délelőtt iktatják be Esztergomba az érseki székbe. Az installáció fényes ünnepségek keretében zajlik le. A programmot most állították össze, mely szerinta Bíboros hercegprímás január hó 28-án, azaz szombaton érkezik Esztergomba. | Seredi Jusztin ián dr. bíboros hercegprímás vonaton teszi meg az utat, éppen ezért Esztergom vármegye határában Leányváron a járás főszolgabirája, Dorogon pedig Esztergom vármegye alispánja üdvözli, akiknek kíséretében délután 4 óra 03 perckor érkezik az Esztergom vasúti állomásra, ahol a város polgármestere mond üdvöziőbeszedef, mely után díszes bandériumtói kisérve a fellobogó zott és a feldíszített utcákon keresztül vonui be a városba. Utána a primási palotában fogadja a káptalan, a papság, a katonai és polgári hatóságok, valamint a katolikus egyesületek és intézmények, női szerzetesrendek küldöttségeinek üdvözlését. Este az esztergomi Polgárság az esztergomi dalárdával az élén Iampionos felvonulást és szeronádot rendez a primási palota előtt. Január hó 29-én, azaz vasárnap reggei lesz az installáció, amelyre az Országos Katolikus Szövetség reggei 7 óra 10 perckor a Nyugati pályaudvarról külön vonatot indit, amely reggel 9 óra 10 perckor érkezik Esztergomba. A különvonaton utaznak a felsőház, a képviselőház, a katonai és polgári hatóságok, valamint a budapesti plébániák, szerzetesházak, katolikus intézmények, egyesületek, körök küldöttségei. A Szövetség a küldöttségek tagjai számára 25 kedszázalékos menetdíj vezményt biztosított. Valamennyi budapesti résztvevő az esztergomi bazilikába szóló belépőjegyet a z Országos Katolikus Szövetség irodájában kaphatja meg. Vidéki küldöttségek közvetlenül Esztergomba a hercegprimási irodában jelentsék be részvételüket, ahol jegyeiket is kapják. Felkéri tehát az Országos Katolikus Szövetség, hogy mindazok, akik résztvesznek az installáción, hogy a felsőház tagjai, a felsőház háznagyi irodájában, a szerzetesrendek, 'a plébániák, egyesületek és intézmenyek pedig az Országos Katolikus Szö~~ vétség Központi irodájájban Budapest, IV., Ferenciek-tere 7., legkésőbb január 27-ig, azaz péntek deli 12 óráig jelentkezzenek. Az installáció január 29-én, azaz vasárnap délelőtt pont 10 órakor kezdődik. A küldöttségeket vivő különvonat vasárnap 14 óra 30 perckor indui Esztergomból és 16 óra 27 perckor érkezik vissza Budapestre. Az Országos Katolikus Szövetség különvonatára érvényes 25 százalékos menetdijkedvezményes jegyek ára 'Budapest—Esztergom és vissza I. osztályon 7 P 95 fillér, a H. osztályon 4 pengő 80 fillér, a ín. osztályon pedig 3 pengő 75 fillér. Ez a jegy csakis a különvonatra érvényes. Mindennemű felvilágosítást az Országos Katolikus Szö\-etség központi irodája adA Bessenyei Eör febrnár 6-iki hangversenyén Jeanne Marié Darré francia zongoraművésznő lép fel. (A «Nyirvidék» tudósítójától). A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör ezidei gazdag programmjának ujabb etappjához érkezünk február 6-án hétfőn. Ekkor tartja a Kör szezonbeli negyedik bérleti hangversenyét, amelyen a jelenleg Európa-összes kulturvárosaiban turnézó kiváló francia zongoraművész riöf, Jeanne Marié Darre lép föl. A hangverseny részletes programmját a legközelebbi alkalommal .hozzuk. legyek előre válthatók a Ferenczi-féle könyvkereskedésben 6, 4 és 2 pengős árban. (Telefon 318.) Nyíregyházán a városháza épületében lévő Hirdető Irodában kell beszerezni azokat a szemléltető képeket, amelyeket valamennyi teremben ki kell függeszteni. A szemléltető képek kifüggesz(A «Nyirvidék» tudósitójától.) A népjóléti m. kir. miniszter rendeletére minden iskola, minden tantermébe, minden társaskör valamennyi termébe, szállodai folyósókra, üzletekbe több példányban be kell szerezni az első segélynyújtás módozatait és eszközeit szemléltető képeket. Ezeknek a képeknek darabja 3 pengő és aki kifüggesztésüket elmulasztja, 240 pengő pénzbüntetést ka,píiat. Nyíregyházán a képek a városházán levő Hirdető Irodában szerzendők be és értesülésünk szerint már csütörtökön kaphatók lesznek. CONRAD VEIDT ORVOS, AKI ÖLT Tekintettel az általános és hatalmas érdeklődésre, ami a fenti film iránt megnyilvánult, sikerült a filmet még is megszerezni, igy tehát a szerdára hirdetett műsorunk helyett Conrad Veidt felejthetetlen filmje „Az orvos, aki ölt" marad műsoron a Diadalban tésének kötelezettségét dr. Bencs Kálmán kir. kormányfőtanácsos,poi gármester a következő hirdetményben tudatja Nyíregyháza közönségévei. A magyai' királyi népjóléti és munkaügyi miniszter 108-421—927. N. M. M., illetve 130.421—1927. N. M. M. számú rendeletével az első segélynyújtás módjait és eszközeit szemleitető falitábla általános kifüggesztését kötelezővé tette. A fentebb hivatkozott rendelet alapján felhívom az alantiakara az érdekeltek figyelmét: Mindazokban az épületekben, helyiségekben és helyeken, ahol ötnél több ember foglalkozik, illetve megfordul és ahoi az ott foglalkozó, tartózkodó vagy jelenlevő emberek között különböző rendkívüli körülmények folyományaként szerencsétlenség vagy rosszullét előfordulhat, nevezetesen: középületekben, hivatalokban, iskolákban, egyesületi vagy körhelyiségekben, intézetekben, színházakban, mozgófényképszinházakban, éttermekben, kávéházakban, mulatókban, korcsmákban, italmérésekben, továbbá gyárak, veszélyes üzemek, ipari és kereskedelmi vállalatok ^(üzletek) helyiségeiben, sporttelepekén, uszodákban, strandfürdőkön, az első se gélynyujtás módját és eszközeit szemléltető falitáblát a helyiségek nagyságához és számához mérten, egy vagy több példányban jóllátható helyen ki kell függeszteni és ennek sértetlen állapotban való megtartásáról kell gondoskodni. A falitáblák hivatalosan jóváhagyott ábrákkai és szövegezésben, litografikus nyomással készülnek és