Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-19 / 15. szám

4 JSÍYÍRYIDÉK. 1928. január 19. || Ki ax az asszony, II akiről beszélnek? p®H ím m dult a szomorú menet, hogy utol­só útjára kisérje a lelkes, buzgó kereskedőt, aki annyit fáradt csa­ládja, szeretett városa, magyar ha­zája érdekében és aki egy téfi na­pon annyiunk fájdalmára el kellett vesztenünk. A temető nyitott sírjánál Dr. Gar a Sándor ügyvéd búcsúztatta, szívhez szólóan, volt iskolatársai­tóf, bánatos özvegyétől, dédelgetett árváitól, önfeláldozó testvéreitől és jó barátjától. Rövid hírek. — Hajduvármegye a pótadó fel­emelését kéri a kormánytól. — A debreceni törvényszék 15 napi. fogházra itélt egy kösüszegi asszonyt, akiről kiderült, hogy ku­ruzsoi. — A kultuszminisztériumban a színészet ügyében tartott ankéton fiz, a ,terv merült fel, hogy a vidéki, nagyobb városok ,vegyék saját ke­zelesbe színházaikat, a kisebb vá­rosokban pedig a staggione-rend­szert kell bevezetni. — Debrecenben jdáíg hetvenhat­ezer hold földet vetettek be. — Fischer Béla mezőkövesdi gyógyszerész a miskolci kórházban luminállai megmérgezte magát — Gerhard Rhon-Ronau, volt varsói osztrák a'konzul-t csalás mi­att letartóztatták. ' — Vass népjóléti miniszter kije­lentette, hogy tavasszal 30 millió pengős külföldi kölcsön felvételé­re lesz .szükség a tisztviselői lakás­probléma megoldáisához. — A .kormány olcsó kender- és len-vetőmagot oszt ki. — 3600 kilógramm arany érke­zett Moszkvából Londonba. — Ezer repülőgép egyszerre szállt fel Rómában az afgán király tiszteletére. , < — Németországban a fémipar­ban támadt konfliktus miatt ötven­ezer fémmunkás sztrájkba lépett. — A Panama-csatorna megerő­sítésére száz hadi repülőgéppel szaporították a Coco So'o melletti repülőállomás létszámát. — A cseh kormánylapok szerint aggasztóan terjed a Felvidéken a magyar nyelv. — Pakots József és Gál Jenő beléptek a Független Nemzeti De­mokrata pártba, — A jugoszláv demokrata kong­resszus a közigazgatás megjavítá­sát és az egyenlőség elvének ke­resztülvitelét követeli. — Belgrád mellett Raljában, a lőszerraktár ellen merényletet kí­séreltek meg, amelyet az őrség ide­jében észrevett; az őrök és a me­rénylők között lövöldözés kezdő­dött, két katona elesett, a támadók elmenekültek. , — Az oláh pénzügyminisztérium elhatározta, hogy a Leu árfolya­mát négy aranycentime alapon sta­bilizálja. — Nagyváradon az oláh nyelvi vizsgálaton hatvan magyar tisztvi­viselőt elbuktattak, aminek az a következménye, hogy fegyelmi után elbocsátják "őket állásukból. — Mambriny Gyula, a Zenemű­vészeti Főiskola tanára meghalt. — Monaco uralkodó hercege el­jegyezte Miss Annié Morgant, Pi­erpont Morgón amerikai milliárdos leányát. — Nalenisenneben egy mozgó­képszínházban tüz keletkezett, a nézők között támadt pánikban több gyermeket agyontapostak. — A debreceni gyorsvonat Buda­pesten a régi lóversenytéri sorom­pónál nalálra gázolta Kőnig Béla kilenc éves és Kőnig László tizen­hároméves gyermeket. — Az újságkiadó tisztviselők nyugdíjintézete tiszteletbeli tagjá­vá választja meg lord Rotherme­rét. — Balatonalmádiban egy hatvan holdas területen uj tisztviselőtelep létesül. — Jegyzésre bocsátották az An­gol—Magyar Bank 1.5 millió dol­láros kötvényeit a newyorki tőzs­dén. Kmetty Károllyal szemben felmentették Bálint Imre hírlap­irót. — Völkinglenben egy vasolvasz­tó kohó felrobbant, a szétfolyó izzó vas több munkást felismer­hetetlenségig összeégetett, sokan súlyosan megsebesültek. A nyiregyházi hősi halottak hozzátartozói figyelmébe. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A nyíregyházi hősi halottak hoz­zátartozói közül a városi tanács ar­ra kéri azokat, akik az alább fel­sorolt halottakról közelebbi adato­kat tudnak, szíveskedjenek meg­jelenni a városháza 7. sz. szobájá­ban. A hősi halottak folytatólago­san közölt névsora a következő : Gyetvai József, Győri János, Gyurcsán Ferenc, Gyurcsán Mi­hály, Gyureskó István 11 honv. gy. e., Gyureskó István 65. közös gy. e., Gyureskó Pál, Gyuris Lász­ló, Gyurján Mihály, Haga Sámuel, Hankószki János, Hanuszik István Hárman András, Harman Mihály, Havanyecz András, Hebó Lajos, Hegedűs Mátyás, Heh Ferenc, Heil József, Henzseiy János, Henzsely Pál, Herkai András, Hibján And­rás, Hok András, Hogyan János, ifj. Hogyan Pál, Hok Mihály, Hok Elek, Hok István, Hole Cskó Pál, Hoüánder Béla, Horgász András | Horváth András, Hován János, i Hrenkó Lajos, Hudák András, Hu­dák László, Hurai András, Hart­mann Ferenc, Ilkó György, Incze Zoltán, Ivánószky József, Izsó Fe­renc, Jakucska Fedor, Jánószki Jánószki János, Jónás András, Jós­vai Mihály, Juhász András, Juhász Antal, Juhász Mihály, Juhász Sán­dor, Kócs József, Kócs Lajos, Kó­ka . Péter, Koleszár József, Koli­nár József, Kondás József, Kontrák András, Korbély András, Kordo­ván Pál, Kore ny József, Koroknay Gyula, Kósa István, Kósa József, Kósa Pál 11. honv. gy. e., j<ósa Pál 65. közös gy. e., Kósa Pál 29 tábori vadász, Kósa Mihály, Kos­ka Károly, Koska Mihály,'Kosko­vics András, Kovács Félix, Kovács lános, Kovács Fabula Mihály, Ko­vács Pál, Krajeez Pál, Kram ló­zsef, Kacsák Dezső, Kosják Pál, Kresztyankó András. Az Országos Munkásbiztositó Intézet tájékoztatója a betegség esetére biztosítottak (pénztári tagok) és ezek családtagja részére. A biztosítottak segélyezése tekin­tetében az 1928. évi ianuár hó 1-én hatálybalépő 1927. évi XXI- t c­számos uj rendelkezést tartalmaz. E rendelkezések közül a biztosí­tottakat érdeklő fontosabb tudni­valókat az alábbiakban ismertetjük. III. A segélyezéseknél irányadó szabályok. A segélyt igénylők kötelezett­ségei. A felsorolt segélyekben csakis azok a biztosítottak és családta­gok részesülhetnek, akik igényjo­gosultsággar birnak. A igényjogo­sultság igazolásánál az alább fel­tüntetett főszabályokat kell a be­tegeknek betartaniok: 1. Megbetegedés esetén a bizto­sított haladéktalanul jelentkezzék a munkásbiztositó intézetnek legkö­zelebb lakó orvosánál, mert abban az esetben, ha 24 órán belül nem jelentkezik, csak akkor tarthat igényt az intézet szolgáltatásaira, ha a) munkaviszonya megszűnésé^ nek időpontját közvetlenül meg­előző egy év alatt — habár meg­szakításokkal is — legalább 3 hó­napon át kötelezően biztosított volt és a munkaviszony megszűnésétől számított 8 napon belül következik be a segélyezésre vonatkozó igény­jogosul tsága; b) a munkaviszony megszűnésé­nek időpontját megelőző egy év alatt legalább 6 hónapig biztosított! volt, járulékait kereset ^hiányában nem tudja megfizetni es a segé lyezésre való .igényjogosultsága a munkaviszony megszűnésétől szá­mított 21 napon belül következik be; i c) a munkaviszony megszűnésé­inek időpontját megelőző két éven belül legalább egy évig kötelezően biztosított volt, járulékait kereset hiányában nem tudja megfizetni és a segélyezésre vonatkozó igény; ogo­sultsága a munkaviszony megszű­nésétől számitott 42 napon belül következik be. 2. Az érdekeltek minden egyes esetben, bárminemű szolgáltatást is kívánnak igénybe venni, ponto­san kitöltött munkaadói igazolványt (ezen űrlap az Intézet összes kerü­leti pénztárainál, pénztári kirendelt­ségeinél, rendelőintézeteiben és Budapesten a rendőrőrszobákban is díjtalanul kapható) tartoznak fel­mutatni, valamint az igényjog ei­birálhatásához szükséges okmányo­kat is (pld. családtag részére 'tá­masztott igényléseknél igazolandó az életkor stb.) bemutatni kötele­sek. A családtagok kórházba való beutalása esetén a családtagi mintV ségét minden esetben okmányok­kai kell igazolni. A feleség kór­házba utalásánál a házassági anya­könyvi kivonat, gyermeknél a szü­letési bizonyítványt feltétlenül be keh mutatni. Ezen okmányok be­mutatása nélkül az Intézet kórház; utalványt nem állithat ki. Hangsúlyozzuk, hogy az orvosi gyógykezelés, valamint a gyógysze­rek igénybevétele, úgyszintén a kü­lönböző készpénz és természetbeni segélyek igénylése és kiszolgálta­tása a törvény hatálybalépése után js a jelenlegivel azonos módon tör­ténik az Országos Munkásbiztositó Intézetnél és az idevonatkozó rész­letes szabályokat Népjóléti és Munkaügyi Miniszter által kiadan­dó betegsegélyezési rendtartás fog­ja tartalmazni. Ezen rendtartás is­merete és a benne foglalt szabályok betartása ugy a biztosítótoknak, mint a munkaadóknak annál is in­kább érdekében áll, minthogy a szabályok be nem tartása az érde­keltekre hátrányos következménye­ket von maga után. Bűnt tő rendelkezések: Saját érdekükben figyelmeztet­jük a biztosítottakat, hogy az In­tézetnek betegség színleléssel vagy inás'szabálytalan módon való meg­károsításától tartózkodjanak, mert a törvény rendelkezései értelmében a jogtalanul felvett segélyeket a biztosított részére esetleg jogosan járó segélyekből levonja az Inté­zet, avagy a rendes járulék kétsze­reséig terjedhető összegű pótjáru­lék megfizetésére kötelezi a biztosí­tottakat mindaddig, amig ily mó­don az okozott kár meg nem térül. Ezenkívül amennyiben a cselek­mény súlyosabb büntető rendelke­zés alá nem esik, 600 pengőig ter­jedhető összegű pénzbüntetéssel sújtható kihágást követ el az a biztosított, illetőleg családtag: 1. Aki betegség színleléssel, vagy más törvényellenes módon az inté­zettői segélyezést vesz igénybe; 2. aki a kórházba (klinikára) felvétele alkalmával teMesitett ki­hallgatásában oly valótlan ténye­ket állit, vagy oly való tényeket elhallgat, amelyeknek a biztosítási jogviszony megállapítására jelen­tősége van; 3. aki az Intézetnek gyógykezelés céljából eljáró orvosát sértő ki­fejezésekkei illeti és végül; 4. aki az egészségvédő és bai­esetelháritó óvórendszabályokat, vagy óvóintézkedéseket nem tartja meg. Az érdeklődő biztosítottaknak a kerületi pénztár telefonhívására is kimerítő felvilágosítással szolgál. A telefon utján el nem intézhető fel­világosítások, vagy reklamációk ügyében szíveskedjenek a biztosí­tottak a kerüteti pénztárhoz (ki­rendeltséghez) írásbeli megkere­sést intézni, vagy személyesen — esetleg megbízott utján — a pénz­tár székházában, vagy annak kiren­deltségénél eljárni. (Vége.) Influenzás időkben ügyeljünk a belek rendes működésére. Hunyadi János keserűvíz levezeti a belek rothadásos, bakterlumtermelő anyagát, élénkíti a vérkeringést, szabályozza a bélmükődést.

Next

/
Thumbnails
Contents