Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-18 / 14. szám

4 JSÍYÍKVIDÉK. 1928. január 18. sük» neveltjének főiskolai tanulá­sát a diplomáig. A titkár meghatva mond köszö­netet és a magyar gondolat, a ma­gyar erő diadalünnepét tartja _ a szivekben. Látni kellett volna a tiszta öröm áhítatos kifejezését az arcokon, azt a szemekben meg­csillanó lelki kielégülést: most jók voltunk, most nagyot, szépet csi­náltunk, most magyarok voltunk. Látni kellett volna ezt mindazok­nak, akik [emosofyogták vagy le­szólt^ valaha ezt a kis asztaltár­saságot. Hisz nem nagy dolog, hisz hála Istennek megtörténik másutt is, ki kell emelnünk, meg kell forgat­nunk a magyar égbolt felé, mint egy drága kincset, a magyar szi­veknek ezt az összedobbanásájt. Még az októberi közgyűlésen ha­tározta ei a »Szeressük« Asztal­társaság, hogy Rothermere lordot világraszóló revíziós akciójáért üd­vözölni fogja. Az üdvözlő irat szö­vegét Gaái István tanár fordítot­ta angolra, művészies kiállítását pedig a városi mérnöki hivatal nagytehetségű rajzolója, Dfenes Ist­ván ajánlotta fel. Az elgondolásá­ban és kidolgozásában csodás szépségű diszokiratot, amelyről a vármegyei és városi muzeum ré­szére fényképmásolatok készülnek a »Szeressük« Asztaltársaság el­küldés előtt a nagy tőzsde kiraka­tába közszemlére állítja ki. Az 1928. esztendőt a legszebbb erények jegyében üdvözlő választ­mányi ülést Kjómy Károly dr. el­nök buzdító és lelkesítő szavai zár­ták be . Villamosenergia a nap melegéből. Csikágóból az a hír érkezik, hogy ott Ralajgh fotokémikusnak sikerült olyan készüléket szerkesz­tenie, amely a nap melegét vil­lamosárammá tudja átváltoztatni. Az igy kapott villamosáram elég erős arra, hogy világítás céljára lehessen felhasználni. Már alakult is egy érdekcsoport, hogy a talál­mányt, amelyet műszaki körökben szenzációsnak mondanak, értéke­sítse. Ha e z a hir, amelyet egész se­reg előkelő amerikai lap közöl, igazat mond, akkor bizony nagy Eltűnést keltő vívmányról van szó. A műszaki világ már régóta keresi azt a készüléket, amellyel fei lehetne raktározni a napfény energiáját, hogy azután villamos­sággá változtassák át. Már több évtized óta folytak, különösen Németországban &« Franciaországban erre vonatkozó kísérletek, Amiként a közönséges akkumulátor villamosságot halmoz fei, hogy ezt az erőt azután to­vábbadja, éppen ugy fényakkumu­látort próbáltak szerkeszteni, amely a napsugár tekintetében tenné ugyanezt a szolgálatot. Tudvalevő, hogy ugy a napfény, mint a vil­lamosság, az étér rezgése, teháft rokonjelenség azzal az alapvető kü­lönbséggel, hogy a fényrezgés hul­lámai nagyon kicsinyek, a villamos­ságé p edig aránylag nagyon na­gyok. A feladat tehát az volt' hogy olyan képet találjanak, amely a napfény hullámait meg tudja hosszabbítani. De éppen ezt a gé­pet nem tudták még kitalálni. Ál­lítólag e z az amerikai ezt kita J lálta. (*) Jelmezdivatlapok nagy vá­lasztékban kaphatók az Ujságbolt­ban. (*) A Rádió Szaklap és a Ma­gyar Rádió Újság kapható a z Uj­ságboltban és az Ujságbolt összes árusítóinál. Zsnfolt teremben, tüntető lelkesedés mellett hangversenyezett a debreceni ffláv. filharmoni­kus zenekar Nyíregyházán. tá.sokkai együtt, amelyek velejárói .(A »Nyirvidék« tudósitójától.) ±. A nyíregyházi zenekedvelő kö­zönség tegnap este színültig meg­töltötte a »Korona« tágas nagy­termét, hogy jelen legyen az idei szezon egyik legnagyobb zenei; eseményén, a debreceni MÁV. fii­1 harmonikus zenekar hangverse­nyén, amelyet Goda Gizella, a m.­kir. Operaház tagjának közremű­ködésével rendezett a Szabolcsvár­megyei Bessenyei Kör. Már külsőleg is impozáns képet mutat a több mint 60 tagból ailó mod ern szimfonikus zenekar, ame­lyet Ábrányi Emii, a neves magyarj zeneszerző és dirigens vezényelt. — Csajkovszky VI. szimfóniájával kezdték a műsort. A grandiózus mü előadása teljes egy óráig tar­tott és fényes tanúbizonysága volt a ,zenekar teljesítő képességének­Fegyelmezett összjáték és emelke­dett művészi stílus jellemzik a ze-, nekar játékát, a melyet Ábrányi nagy tudással és energikus kézzel : tartott össze. Mozart Menuet>o-já-, jában sok finomságot, a Török­indulóban p edig ragyogó stílust ta­pasztaltunk. Felejthetetlen emléket hagyott a befejezésül előadott Hu­nyadi László-nyitány. A zenekar a hatalmas mü invenciózus gazdag­ságát érintetlen szépségében juttat­ta érvényre azokkal a dinamikai ha Erkei halhatatlan kompozíciójának. Goda Gizella operaenekesnő két áriát adott elő. Constanza nagy áriáját Mozart »Szöktetés a szerály­ból« c. operájából es Delibes »Lak­mé« operájának Csengetyüáriáját. Széles skálája, koloraturája és érő­teljes orgánuma gyönyörűen érvé­nyesültek mindkét mü előadásánál. A közönség tüntető lelkesedéssel ünnepelte a kiváló művésznőt és a kitűnő zenekart karmesterével együtt. A hangversenyen megjelent a MÁV. filharmonikus egyesület illusztris elnöke Bálás Károly m. kir. kormányfőtanácsos, a debre­ceni üzletvezetőség igazgatója is. A tegnapi hangverseny zenekultu­rális szempontból megbecsülhetet­len értékű és jelentőségű, mert ko­moly lehetőséget nyújt egy olyan #nei programm megvalósításába' amelyre eddig pénzügyi és egyéb okokból nem is gondolhattunk. A debreceni MÁV. filharmonikus ze­nekar egy-egy átrájndulása Nyír­egyházára nem olyan nagy feladat' ameiy elé elháríthatatlan akadályok gördülnének s a Bessenyei Kör agilis és előrelátó vezetősége bizo­nyára módot fog találni arra, hogy ez az igazán nagy értékeket nyújtó zenekar gyakrabban jöjjön át hozzánk. Ritkán tapasztalt nagy forgalom volt a nyír­egyházi szombati állatvásáron. Esett a hízott (A «Nyirvidék» tudósitójától.) A szombati nyíregyházi heti ál J latvásáron régen látott és ritkán ta­pasztalt nagy forgalom volt. Sza­bolcs, Hajdú és Borsod vármegyék területéről összesen 1796 darab ál­latot hajtottak föl, éspedig 491 lovat, 386 szarvasmarhát és 919 sertést. Ebből a mennyiségből el­adtak összesen 742 darabot, még pedig 241 lovat, 186 szarvasmar­hát és 315 sertést. A nagy kíná­lat folytán a hizott sertés ára né­hány fillért esett. A vásáron ki­alakult árak pengőben a követke­zők: sertés ára. Lovak. I. oszt. igás ló 450—500' II. oszt. igás ió 250—350, III. oszt. igás ló 150—200/Mustra ió 70— 120, Két éven felüli csikó 200—450, Két éven aluli csikó 80—200, Anya kanca 400—500. Szarvasmarha. Magyar tehén 300 —400, Tarka tehén 3Ö0—400, Bor­jas tehén 400—600, Üsző 100—300, Borjú 60—80, Vágó marha kg-ként 0.70-1.— Sertés. Koca 70—100, Süldő egy éven felül "50-60, Malac egy éven alól 30—40, Választott malac 8— 12; Hizott sertés kg-kint 1.30— 1.50 P. Dj miniszteri rendelet szabályozza a sport­egyesfiietek pénz- és vagyonkezelését. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) ; A társadalmi sportszövetségek és sportegyesületek pénz- és vagyon­kezelésének egyöntetű szabályozás rói a vallás- és közoktatásügyi mi* niszter, a belügyminsizter és a ke­reskedelemügyi miniszter rendeletet adott ki. A rendelet értelmében minden összeg, amely testnevelés} célokat szolgál, tekintet nélkül 'an­nak eredetére (tagdijak, zászlójöve­deimek, belépődíjak, tréningjégyel^ dijai, segélyek, adományok . stb.) közpénznek tekintendők és a szö­vetségi egyesületi ügyvitel keretén belül a pénz- és vagyonkezeléssel Kötelessége még költségvetési tervezet készítése és minden pénz­és vagyoni vonatkozású ügy meg­tárgyalása, erre vonatkozó javasla­tok szerkesztése s végül zárószáma­dás, mérlegkészítés. A szövetség, illetve egyesületi pénz biztos meg­őrzése és gyümölcsöztetése végett' pénzintézeti központ kötelékébe tartozó intézeteknél helyezendő el. Az országos testnevelési tanájcs a szövetségek és egyesületek pénz- és vagyonkezelését bármikor felül­vizsgálhatja. megbízottak anyagi felelősséggel tartoznak a gondjukra bízott köz­pénzért és egyéb vagyontárgyakért még akkor is, ha azt a teendőt he­lyettük más végezné el. A minisz­ter intézkedett, hogy minden szö­vetség köteles a maga jelenlétében a taglétszám arányszámának meg­felelően gazdasági bizottságot ala­kítani, amelynek feladata a szö­vetség, illetve egyesület ingó-, in­gatlan- és pénzvagy ronáról vezetett nyilvántartások állandó felügyelete. Ez azonban a számvizsgf óbizott­ság ellenőrzési jogkörét nem csor- j bithatja. HARRY LIEDTKE > ÉS LAURA LA PLANTE EGYÜTTES FELLÉPÉSE A DIADALBAN Az Agape Asztal­társaság szinielőadása Kiválóan sikerült. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A helybeli gör. kath. iskola ha­talmas díszterme zsúfolásig telve volt két napon át^ amikor az Agape Társaság szinielőadását tar­tottá. Távoi'áll tőlünk, hogy olcsó dicséretekkel halmozzuk el a ren­dezőket és a szereplőket, de ked­ves kötelességünk m'egállapitani, hogy Zágon István : Marikáját ilye n nagyszerű felfogásban, pompás elő­adásban hivatásos színészektől sem láttuk tökéle;esebben szinrehozru. N emcsakhogy az átlagos műkedve­lői nivót szárnyalta messze-messze tui az előadás, de — bizonyítja az a sok száz ember, aki részt vett az előadáson ! Kimondot­tan művészi magaslaton mozgott a darab interpretálása kezdettői-végig minden mozzanatában. Czimboli­netz Béla színészé a főérdem, aki az előadás fáradtságos rendező munkáját oly adaadóan -és szak­szerűen végezte heteken át. Nem­kéVésbé v-etté ki a részét 'az előké­születekből Szílvássy József ta­nító, aki az adminisztráció körülte­kintő, figyelmes dolgait oly pre­cízen és lelkesen oldotta meg. Az egyes szereplőkről személyen­ként és együttesen is a legjobba­kat mondhatjuk szintén el. 'A cím­szerepet alakító Szuchy Gizike bá­jos játéka, naivitásában is bátor, kidolgozott mozgása mindenkit le­nyűgözött. Kapott is sok tapsot. Kecskés Margit az Ella szerepében szintén pompás alakítást nyújtott. Valkó Jolán és Sesztáfc Olga alapos felkészültséggel oldották 'meg fel­adatukat. Czimbolinetz Béla" és Endre — a férfiak között — lelke /voltak a darabnak, kiknek játéka ha tározottan művészi értékű volt. — Mind enki a legmesszebbmenő elis­merés hangján szólott róluk. Ba­tá ry Béni, Molnár József, Fedor József, Csáky Gyula, Seszták Béla Arday Lajos és Tóth György játé­ka is mind en dicséretet m'egérde m ei. Az ügyes maszkirozás és disz­letezés — természetesen — nagy­mértékben hozzájjárult a szép siker kihozásához. Ezzel az előadással, mint annak idején meg is irtuk, az a célja volt az Agape Társaságnak, hogy egy éves fennállása jubileumaképpen mintegy bemutatkozzék a társada­lomnak, létezéséről dokumentumot állítson ki; hát mondhatjuk, hogy ez a bemutatkozása a lehető leg­kellemesebb formában, á legszebb emlékeket hátrahagyva sikerült. Az a nemes keresztény-nemzeti és jó­tékony munkásság, ami a Társa­ság programmját alkotja, ha min­den gesztusában ilyen értékes és közhasznú eredményeket ér ei — mint ahogy m eg vagyunk győződ­ve, hogy igy van és lesz — a Tár­saság életképességét, sőt hézag­pótló szükségességét bizonyítja be. E nagyszerű bemutatkozás után kí­vánunk is további működéséhez sok-sok sikert és eredményt !

Next

/
Thumbnails
Contents