Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-25 / 293. szám

* • 24 JSÍYÍRYIDÉK. december legidősebbnek látszó kisleány »pedig megírtam neki!« »Majd elküldi pár hét muiva, mert most annyi sok gyermeknek kellett adnia, hogy néked már nem iutott«, hallatszott anyja vigasztaló szava. Nékem elfelejtette a sapkát, nékem meg a kabátot, mondja a másik kettő. »Máskor jobbak és szófogadóbbak legyetek, mint eddig, — akkor fog hozni!« — hangzott az anyai felelet. Igy oldotta meg a gyermekei kérdéseire adott válaszát az anya, hogy ne szo moritsa őket. A kicsinyek végtelen komolysággal néznek reá, majd édesanyjuk' éneklésre tanítja őket' énekelnek, azután kis játékaikkal eleljátszanak, mig elálmosodnak és anyjuk sorra fekteti le őket a hideg szobában. Az -«ipró ablak mécsvilága kialszik. Mély csend honoi benn és kivül... Alusztok ti szegény boldog gyermekek, kik nem tudtok e világról még semmit; e világ mérhetetlen kincseiről, gazdagságáról, fényéről és árnyairól, véges erényeiről és .végtelen bűneiről semmit sem. Milyen csendesen elszenderültetek abban a sötét, hideg, nyirkos szobában, a durva szalmazsákokon a rongyos pokrócok alatt! Oh ti földre szállott, testet öltött kis égi angyalok, hogy szeretnélek titeket forrón a keblemhez ölelni és melengetni hidegtői átjárt, dermedt tagjaitokat. Kettő közülök köhög... Meg-megtöri a kis szoba éjszakai csöndjét az előtörő köhögés, mely kegyetlenül megrázza gyönge testüket. Anyjuk megsimogatja, betakargatja őket. Tüzel a kis homlok, sípol a gyönge mell, mintha segítség után sípolna, benne a kis szív lázasan zakatol, mintha azt zakatolná : gyorsan, gyorsan ! A nagy pedagógus Pestalozzi is átélt ilyen éjszakákat, midőn a stanzi árvaházban a francia háborúban árvákká lett gyermekek atyja és tanítója volt egy személyben. Pestalozzi igy ir az állapotról: »Az ő levesük volt az én levesem' az ő italuk, az én italom. Nem volt semmim, sem háztartásom, sem cselédem, egyedül ők voltak mindenem ! Ha egészségesek voltak, közöttük tartózkodtam, ha betegek voltak, ápoltam őket. Este utolsó voltam, Ki lefeküdt, reggei pedig első, ki felkelt. Lefekvéskor együtt imádkoztam velük, mig ei nem aludtak.« Magyar Testvérek ! Kövessük mi is a nagy Pestalozzi példáját a gyermekek [ránt való szeretetben ! Gondoljatok ezen a szent estén a szegény és elhagyott árva gyermekekre ! Hiszen a Gyermek a jövő! Szivük zakatolása ébresszen titeket gyors cselekvésre, lázban égő homlokuk tüze olvassza fel szivetekről a közöny jégpáncélját, oh küldjenek egy morzsát a ti asztalotokról, egy viseltesebb ruhadara bot a ti ruhatáratokból, egy-egy játékot karácsonyfátokról a szegény gyermekeknek, azok imádságos köszönetében, a felragyogó " szemek hálakönnyeiben a legnagyobb jutalmatokat fogjátok megtalálni! Hook GyuiJ, 1 ág- ev. tanítóMese a három szívről. Irta : Fregoji. Nem szeretném, ha azzal vádolna valaki, hogy elfelejtem igéretemet. Nem is olyan régen, a »legszélsőségesebb« hangulatban irtam az adóról, mint olyanról, ami megkeseríti az ember életét a bus panaszaimhoz hozzáfűztem, hogy legközelebb vidámabb históriával jövök, amit szivesebben olvasnak a Nyirvidék kedves olvasói. ígértem mégpedig: hogy kéi szívről irok romantikus történetkét' (csak képzeljük el kérem : báli este' holdvilág, a mamák hátul jönnek traccsolva, mivel fogatot nem lehetett kapni: gyalogosan."! de aztán meggondoltam a dolgot s a bonyodalom kedvéért három szivei ígértem. Csak tessék elképzelni a három »jól béfütött« szivei, amint egymással versenyt ugrálnak és kalapálnak [ Micsoda látványosság len ne, ha a szivek nem lennének jó nevelésű szivekhez illően bezárva, a bordák kalitkájába s !ha a kalitka rácsainak közei nem lennének izomzat sövénynyei beszőve. Csak tessék elképzelni : azok a sokai emlegetett lángok magasra csapná" nak a szivekből s tűzveszélyes lenne közel menni az ilye

n lokahzálhatatian égő szivekhez. De hozzá kezdek. Elsősorban is elárulom, hogy az egyik szív tulajdonosa tarka volt' kényes, nagyigényű, s egyedül soha sem merészkedett az utcára. Finom orrocskájávai feltűnően szimatolt jobbra-balra s messze elkerülte a szennyes ruházatu, kétes külsejű embereket. Kényelmes vólt. Nem akart mozogni, vagy bosszankodni, tudta, hogy az ári a kutyaszépségnek is. Pedig az ő kis tokája alatt finom rajzú érmecske lógott, valódi ezüstbői, iimi azt bizoyitotta, hogy ritka kis jószág. Fidinek hívták, ezt is illik tudni. A szobaleány különben nagy tisztelettel szintén ezen a néven szólította, németül beszélt hozzá, ami még emeli Fidi műveltségének adatait. — Kommen si herr, Fidi! Fidi mindég hajlandó volt az udyarias hívást parancsnak venni s görbe lábacskait gyorsabb menésre késztetni. Egy szép napon azonban hiába volt minden, Fidi a megfeszített póráz végén mindent elkövetett a szabadulásra. Fidi L Kommen sí herr... rr...nr. Fidi szétterült a járdán, mint egy óriási béka s nem mozdult. A szobaleány könyörgésre fogta a dolgot. , — Ártani fog kedves egészségének - rimánkodott s csak "nem tetszik akarni a kutya szanatóriumba kerülni ? Könnyfen a gondatlan ápolás áldozata lehet... Mit sem thasznált. Fidi kettőt vakkantott, annak jeléül, hogy fütyül ő mindenféle szanatóriumra s kétségbeesve tekintett föl a félemeleti ablakba. A szobaleány követte tekintetét. Egy pincsi kisasszony üldögélt az ablak bezárt táblái mögött. — Nyakörvén édesen megkötött Kék szalagcsokor, göndör sörénye orosz lánosan nyirva, ami divatot tekintve a kutya-társadalomban megfelel a bubi frizurának. Foxi nem volt maradi, azaz : Fidi szerette az előkelő allűröket s az ápolt fehér bundácska nagyon megtetszett neki. — Vau... vau ? — nyöszörgött kérdőn a pincsj felé, ami ez esetben azt jelenthette, hogy szeretne megismerkedni. Pincsi, mint előkelő kis nőnemű lény, nem válaszolt, hanem ábrándosan meresztette hűséges kék szemeit Fidike felé, tudtára adván rabságát s szivecskéjének hiábavaló vágyakozását. Fidit ez egyrészt erősebb ostromra, másrészt erősebb ellentállásra kényszeritette. Amit még sohasem tett, fényes veretű sárga nyakörvét mindakéi lábávai igyekezett fején át lehúzni. A szobaleány sirva fakadt. — Ah, meine Frau, meine Frau! - s tekintgetett az utcán végig, mintha segítséget várna. Hiába, senki sem szánta meg. A járókelők közömbösen siettek el' nem érdekelte őket a »szivek harca« egymásért. Fidi már nagy ugrásokat tett az ablak felé. Pincsi apró bársonyos és rózsaszínű talpacskáit igéző kecsességgel rakosgatta az ablak üvegére' jeléül annak, hogy ő is Fidi ur szenvedéseinek részese. — Vau — vau — vau ! — kiáltott most már erélyesebben Fidi> ami parancsnak is beillett, szem előtt tartva azt az elvet, hogy sok esetben paranccsal lehet hatni a »nőre«, a parancs szuggesztív erejével. — Vau — vau ! — ami most már feltétlenül azt jelenthette, hogy jöjjön le Pincsi kisasszony mert Fidi úrfinak »komoly« szándékai vannak. Pincsi járkálni kezdeti végesvégig az ablak belső párkányán. Csodát várt, mely a »szerele

m« segítségére siet j, megnyitja titokban a .rabságban szenvedő börtönét. A szobalány most már kétségbeesve rángatta Fidi pórázát. Sőt' egészen erélyes intézkedést alkalmazott: megfenyítette a kényes úrfit. Tenyerével csipős ütést mért Fidi hátulsó sódarára. Mi volt ez Fidi vágyódásához képest! Meg sem érezte. Azonban Pincsi megdöbbent, hogy lovagját ilyen megszégyenítő fenyítés érte. Sajnálta, de komikus is lehetett, mert abba hagyta a nyugtalan mozgást s egykedvűen nézegetett tul Fidi uron, tul a szobaleány küzdelmén, a végtelenbe. De, amint Fidi urnák is feltűnt ez a közömbösség, ő is észrevette Pincsi tekintetének irányát. Az ut közepén egy nagy szekér haladt, benne gyékényekkel letakart finom, vértől rózsaszínű nyers húsok. Egy pillanatra Fidi is odafelejtkezett, hogy a következő pillanat annál nagyobb mérget csöpögtessen epedő szivébe : egy gyönyörű farkas kutya bandukolt a húsos szekér után. Fidi morgott. A konkurrenciára való kilátás feliingerelte. Nagyokat vakkantott, mintha csak utána kiáltott volna : — Talán Rin-Tin-Tinnek kép zeli ön magát! ? A farkas kutya megállott. A szekér tovább haladt. Fidi egész bizonyosra vette, hogy Rin-Tin-Tin ur hasonmása Pincsit nézi. A Pincsi szépen nyirt frizuráját s gyönyörű máslira kötött szalagját. A farkas kutya pár lépést tett a járda felé. jf A szobaleány kétségbe esve rángatta Fidi pórázát. Fidi dühösen csaholt az ái Rin-Tin-Tin irányába, kutyanyel ven biztosan párbajra hivta vetélytársát. , ; Ezalatt egy szép szőke nő jelent meg a Pincsi mögött s anélkül' hogy figyelemre méltatta volna Pincsi személyes ügyeit, ölébe vette s elvitte az ablaktól. Most jön a váratlan fordulat. A szobaleány már siránkozva nézte feltört tenyerét. Az utca torkolatából egy zöld kocsi közeledett ... Gyanús alakok sündörögtek a járda széle mellett. Rin-Tin-Tin figyelmes lett. Szegénylegények voltak a kutyaBakonyból, magyarul : útonállók ; még magyarabbut: sin térek. Az ál Rin-Tin-Tin be volt kerítve. \ Fidi ur kárörvendve mosolygott bajusza alói s a nyakörv biztonsága mellől. Az egyik murcos »bakonyi« már a hurkot dobásra készítette. A másik fogcsikorgatva sündörgött, hogy oldalról kapja a nagy »sztár« utánzóját. Az ál Rin-Tin-Tin ügyes volt. Egy nagy ugrással kinn termete a körből s loholt a már messze haladó húsos szekér után. Fidi felnézett az ablakra. Vakkantani akart, de torkán akadt a legszebb vakkan tás. Az imádott Pincsi eltűnt az ablakból. Fidi lehajtotta fejét s szomorúan megindult a szobaleány mellett. Éppen ideje volt, mert percek múlva a szegény szobeleány biztosan ideggörcsöket kap. Be is fejezhetném a három sziv történetét, a kedves olvasóra bízván a megoldást. De hogy eloszlassak minden kétséget, mégis meg kell irnom hőseink további sorsát. Az ál Rin-Tin-Tm másnap leve let kapott egy ismeretlen bámuló.jától, aki tanuja volt hősi szökésének s alki ígéretet tett, hogy össze köttetései révén elsőrangú szerződést kerit neki egy oláhországi filmgyárnál.. Pincsi és Fidi másnap találkoztak. Pincsit egy szobainas hozta sétálni, Fidit a szoleány. Igy sikerült megismerkedniök. Rin-Tin-Tin azonban visszautasi itotta a »nevezett« filmgyár ajánlatát Visszaírta, hogy — magasabb igényei vannak. • A V Lakások művészi megtervezése és berendezése álii úi 1.1 Í849-1 M>om*tott Jóba felek laptulaidoTio^ könyvnyomdájában, Nyíregyházán,