Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-25 / 293. szám

1917. dr«ember 2». 21 A kállósemjéni Nagy-Mohostó és környéke. tatlan volt ezen hely«. E régi térképen a Nagy-Mohostó alakját mennyire pontosan mérte fel a térképező Vrana István mérnök, az eredeti térképen látható mérési pontok nagy száma eléggé igazolja. A tölgyerdőt azonban kiirtották — valószínűleg az 1800-as évek legelején, vagy még hamarább, amennyiben Kállósemjén legöregebb embere az 1830-ban született 96 éves Zámbor Pál sem emlékszik arra — s a tavat körülvevő dombokról elkezdte a szél hordani a fáktól, növényektől felszabadult homokot a tóba. Évről-évre mind nagyobb és nagyobb területet töltött el a tó vizéből úgyannyira, hogy Az elmúlt év augusztusában fedezte fei dr. Boros Ádám botanikus a Kállósemjén határában levő Mohos tavat, mint olyant, hoi a Nyírség utolsó úszólápját megtalálta és számos, botanikai szempontból nevezetes, növény előfordulását állapította meg. E nevezetes természeti ritkaságra fel i; hívta a figyelmet a Nyírvidék 218. és 220 számaiban közzétett cikkeiben. A nyírségi szikes területeket kutató és térképező dr. Strömpi Gábor geológus és nevezett botanikus társaságában a helyszínen megjelen" vén, az ott látottak és tapasztalak elmondása előtt e tó és környéke múltjáról is megemlékezem. Kállósemjén Szabolcsvármegye közepén, a régi székhelytől, Nagjyká 11 ótól 7 kilométerre esik keletre. Nevezetes hely volt az Árpádok alatt. A Balog-Semjén nemzetség (a Kállayak őse^ ősbirtoka és az alapitó nevének jonn tartója. 1290 előtt Mihály állandóan itt lakik' kúriája is itt volt. E nemzetség egyes tagjai saját érdekükben nevezetesebb helységeiknek vásárjogot szereztek. Mikor Mihály nagyhatalomban és tekintélyben állott, kapott engedélyt 1271-ben, hogy birtokán, a mai Kállósemjénben vásárokat tarthasson. IV. László idejében azt is kivitte, hogy jobbágyait kivették a megyei hatóságok alól. (Karácsonyi í.: A magyar nemzetségek a "XIV. század közepéig. I. K- 188 és 194 1.) Egy 1471-ben kelt okirat szerint mint »Oppidum Semjén« említtetik. E hajdan jeles hely határában északkeletre, a községtői 31/2 kilométerre van a Mohos-tó a mai Kiserdő mellett. Jó halászóhely lehetett régen, mivet 1320-ban a Outkeled nemzetség Várdayak ágabeli Aladár fia III. Pelbárt Mohostó nívü birtokát védelmezi a Semjjéniekkei szemben. (Karácsonyi i. m. 80. 1.) A nyíregyházi törvényszék irattárában őrzött tagositási térképek között van e községnek két térképe. Az egyik, a Kállay László, Fer«nc és György tényleges birtokainak állapotát feltüntető térkép 1776-bói Való, a másik 1866-ból a'község úrbéri állományáról készült. E két térkép sokat mondó, beszédes bizonysága úgy a határ, valamint a Mohos-tó és környéke 150 év előtti állapotának és ez idő alatt történt helyszínváltozásoknak. A régi térképen látható, hogy a szóban levő és Kállay. György tulajdonát képező tó még 1776-ban is erdőben, homokdombokkal körülveit mélyedésben terült ei és csizmához hasonló alakú. volt. — Nagy Mohostó nevet viselt. Mellette északkeletről és alig 100 méterre északnyugatról levő két domb neve : Mohos-hegy. Délkeletre 480 m. távolságra van a Nyáros hegy. A Nagy-Mohostótól délre 150 m. a Kis-Mohostó* távolabb délkeleti irányban 800 m.-re a Nyárjas rét, délnyugatra 400 m. távolságra Ken- I deráztatö rét, előtte az Oláh kút, kisebb-nagyobb mélyedések, illetve tavak, síkvizek, melyekkel a "NagyMohos tó esős időben összefüggésben állott. Erre nézve a tagositási iratok között találtam egy 1871. jul. 15-én kelt bizonylatot, mely szerint »Buczaj Dem

eter biró, Mogyorósi Péter, Domokos András és Teski István kállósemjéni lakosok bizonyítják, hogy a Kenderáztató és Oláh-kút a Szöllő-árokig egy víz volt, úgy, hogy a gyalog emberek js a szöllő-árkon belől jártak a Mohosra át és hogy szekérrel teljes lehetetlen volt átjárni, csakis az Ispánmezei országút felé kellett kerülni, ezen vízár 1856., 1857., . 1858. és még 1859. években is folytonos állapotban volt, azaz járhalén levő halászkunyhó közelében. Az erdő kipusztítása után a Nagy-Mohostó környéke közlegelő lett. Nyugati oldalán létesítették az Ujszöllöslíertet. Az 1871-iki Szeszich Lajos mérnök által készített térképen az erdő szántónak, a homokdomb terméketlen homokbuckának van feltüntetve. Jelenleg is ítyen. Északi részén ujabban telepitett akácos van. A Szakolyi tanyától vezető úton haladva botanikusunk figyelmeztetése nélkül észre s

e vesszük az anynyira látni óhajtott lápot. Homokdombokat látunk csak déli oldalán a még le nem vágott tengeri góróval s a mélyedésben nádast' milyent másfélhónapi együttes boFekete Lajos verseiből. A KEVESEK ÉNEKE. Mi már nagyon magunkra, maradtunk. Egymást keressük riadt hahókkal s csóvákat lengetünk alvó éjszakákban. Gyér tüzek gyúlnak messzi innen-onnan, de elkerüljük a derengő tanyákat, mert nem tudjuk, hogy rabló, — vagy barátlak. Csak gyúlna bur egy hites, fényes csillag, vagy lenge szélben zászló integetne, vagy hang ha szólna: erre, erre, erre//.. Utunk behintve tüskével s benőve tévesztő bozóttal; testvérhangokat reszejt a kétség barna estje s hiába suttogok néha jobbra balra : barátaim, csak jól összefogózni. — Es átkos sorsa gyönge keveseknek hiába sújt ránk, mint lángralobbant ostor, mégis vannak, kik más utakra lépnek. De mi csak elhaló panaszát hulljuk a tévedt távozónak s néhány forró szavát: juj... vérem buggyan!., tőrbecsaltak!! .. árok/!/ — Nincs telelet; minket a sorsunk űz, mint szél üz őszi felhőt s nagy útját járjuk tévtdt vándoroknak és vagyunk mindig: eggyel kevesebben .., ÉVA ... látod az ember fia sorsát, mig maroknyi morzsát összelihegtem, mellemből a vér is patakzik. Ezek a lakzik csúnya játékok, amit te meg nem értesz Éva. Gyere oldd le a saruimat s ami miatt nagy útra keltem, hát tudd meg te is, hogy úttalan úton, vérző bozóton és cseles csapdán és szöges dróton akadtam éjjel, lutottam nappal — s hiába minden: több nem jutott, érd be Éva: ezzel a falattal... Újvidék. 100 év múlva nyerte az ujabb térképen feltüntetett kiflihez, vagy pipához hasonló alakját. Ebben a formájában térképezte 1866-ban történt tagosítás alkalmával Hubaffy Sándor mérnök. A két térképen feltüntetett tó alakját összehasonlítva kitűnik, hogy a Szabolcsvármegyében uralkodó északkeleti és délnyugati szélnek megfelelően töltötte el a futóhomok a tónak a mondott tájak felőli oldalát annyira, hogy jelenlegi alakját kapta. A szél lassú és folytonosan alakitó munkája ma is megfigyelhető a tó északnyugati szélyongásunk alatt mélyebb fenekekben, tavak helyén annyiszor volt alkalmunk szemlélni. Azt se veszszük észre, mikor a tó délnyugati végéhez érünk, mintha sima gyepen járnánk, akkor eszmélünk csak, mikor besüpped lábunk a zöld szőnyegbe, hogy már veszedelmes helyen vagyunk, hát megkerüljük a kukoricást és a tó nyugati oldala felőli — a térképen Mohos-hegynek jelzett — dombokra megyünk fel. Innen belátható jiz egész tó úszólápjávat együtt. Geológusunk fényképen öröKiti meg. A szélfútta medencében levő s kiflihez hasonló mintegy 20—25 holdnyi nagyságú Nagy-Mohos tónak ma alig van 3 hold tisztása, szabad víztükre, sí kvíze az északi részén, a többirv libegő láp van. A láp körül kákával ritkásan benőtt keskeny vízöv látszik, mit a láp, mint valami nagyszivacs, szorított la. A dombról a tó szélére vitt homokfúváson álló gyékénykévékbői hevenyészett halászkunyhóhoz megyünk. Közeledtünkre vadkacsák rebbennek fel a lápból kettesévelhármasával. Megismerkedünk a 77 éves Németh Pál halásszal, ki koratavasztól késő őszig él itt halászgatva. Kérdésünkre azzal válaszol' hogy mióta emlékezik, ilye

n volt a láp, de gyerekkorában a szét még ide-oda vitte. Mikor keletkezhetett: ma már nem tudják a legöregebbek se; ilyennek ismerték mindig. Egy pipa dohány beszédesebbé teszi. Mig rágyújt gyönyörködünk a víz tetején úszó levelek közt virító vízitök (Castalia alba) hófehér virágaiban. Aztán hallgatjuk az öreg halász magyarázatát a tó nevéről, mely a tó szélén és a lápon levő sok mohától eredt. A lápon van nád, káka, gyékény, páfrány, zsombék. Közepén rekettye és fűzfa. Télen a gazt, nádat levágják, előbbit füteléknek, utóbbit háztető készítésre használják. A víziszárnyasok közül itt tanyázik a vadkacsa, szárcsa, búvár, vízityúk, éjjelre eljön hálni a serege is. Van még rajta sok vízipocok, úgy hogy a halászkunyhóban is felfúrja magát minduntalan. Csolnakba ülünk és tavirózsa úszó levelei és virágai közt a láphoz evezünk, m

elynek szélén a páfrány nagy tömegét látjuk. A tőzegpáfrány (Nephrodium thelyp t^ris) egyik nevezetessége lápunknak' mert ritka az Alföldön. A fellápokra jellemző. A Nyírségen csak még a nyírbátori Bátorligetben van. Aki a lápra akar menni, annak ruhátlanul kell rálépnie, mert sokszor a zsombék mellé lépve hónaljáig is lesüpped. Akit szenvedélye odavisz, nem könnyen feledhető emlékeket szerez a sűrű, karcoló növényzettől és a testébe ragadó piócáktól. Viszajövet a tó lágy, átlátszó vizében rengeteg hínárt figyelünk meg, minduntalan megakasztja evezőnket. A Mohos-tóról azt tartja a nép, hogy mérhetetlen mélységű; a láp előtt, hol legmélyebbnek gondoltuk, megmértük, de 2.70 m. mélyen elértük a fenekét. A látottakból ítélve a Mohos-tó nem valódi felláp, mivel arra a Sphagnum moha a jellemző uralkodó növény, azonban a flórája rokon a fellápokéval. Hogy egykor Sphagnum láp volt-e, majd tőzegvizsgálata során lehet megállapítani' Itt a moha tömege alárendelt. Az öreg halász a mohától származtatja a tó nevét; az áltaia mutatott »moha« azonban nem eshet össze a botanikai moha fogalmával, mert az inkább apró növények sűrű szövedéke, meg tőzegtörmelék, sőt a vizet kitöltő tőzeganyag. Nem feltételezhetetlen, hogy a Mohos tó is Sphagnumtól kapta nevét hajdan, bárha akkor volt, most is lehetne. Botanikusunk két órai fáradságos keresés után nyomát s

e találta a lápon. Úgy látszik a moh-kérdés még fiyilt kérdés, melyhez nyelvészeinknek és ethnographusainknak is hozzá kell szólani. A mohlápok vezérnövénye a vidrafű (Menyanthes trifoliáta) sok van a Mohos-tón. Ez a másik nevezetessége lápunknak előfordulhat, mint László Gábor írja, egyes tápanyagban szegényebb rétlápon isi) Szabolcsvármegye monographiá jában (256. I.) Demecserről és Ujfehértóról említtetik. A tóban levő hínárokat halászunk gyöszönyntk mondta. A