Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 248-272. szám)
1927-11-08 / 253. szám
2 myíkyidbk. 1927. november 8 Néhány szó a bűn elleni küzdelemhez. Azokkal a tényekkel szemben, mellyel hazánkat és fajunkat «a békeszerződést)) készítő nemzetek «keresztény» intézői részesítették, haszontalanok voltak minden érvek. — Válasz: a háború bűnös felidézése miatt bűnhődnünk kell. Mikor azután az is kiderült, hogy abban részünk nincs, sőt azt elleneztük, akkor azért nem lehet rajta segíteni, mert a «statusquo» megbolygatása háborúra vezetne. Osztályrészül jutott tehát Aezopus «Farkas és bárány»-ának sorsa. A rettenetes étvágyú «farkasoknak» ilyen farkas-teóriával sikerült nemzetünket letiporni, amikor jött a «Vadász» a «Világosság», akinek tekintetét a farkasok állani nem birják s ismét a sötétségbe lesznek kénytelenek menekülni. Ez a Vadász az Igazság, vagyis az Isten, aki inem türi a bünt. — Azonban tartósan csak azokat a nemzeteket őrzi, amelyek tőle nem fordulnak el, amelyek tiszta erkölcsi alapon állanak. Történelmünk szerint ezer éve fogja a ke^ün'kejt s bár ezer idő alatt több izben rettenetes próbára bo" csátott, kezünket, legyen hála végtelen jóságáért, soha sem eresztette el. Most is próbára vagyunk bocsátva. Próbaidőnkből 9 év már letelt, de ugy látszik, hogy nem egészen eredményesen, mert a javulásnak kellő jelét még nem adtuk. i Az «Ellenőrzők», a lelkész urak rendeltetésükhöz hiven, lelkiismereitesen végzik a kötelességüket a bün elleni küzdelemben, de még nagyon sok olyan bűnös van, akik az ellenőrzésnél nem jelentkeztek és igy nem tudhat beszámolni a bűnösök egyéniségéről. Sok olyan akadály van az «Ellenőrök» útjában, amelyet elhárítani képtelenek. Nem áll pl. módjában az elmaradottakat jelentkezésre kényszeríteni. Azok, akik rendesen eljárnak «az ellenőrzésre» (a templomba) s figyelemmel és áhítattal hallgatják a lelkészük tanítását, mint a gyakori olvasás által a folyékony olvasás, ugy válik egyre erősebben tudatává _ a mindenben és mindenütt jelenlévő Isten magasztos lénye, ahhoz való hasonlatossága, életének célja: Ő hozzá való felfele törekvés s ezeknek e lérhetése céljából a bün utálata, az erény utjának keresése, az a célt szolgáló törvények és tekintélyek tisztelete s ezen boldogságra ingyen megtanító lelkésze iránti odaadó szeretetének szükségessége. Ilyen egyének nem kerülnek ellentétbe. a törvény rendelkezéseivel. Embertársaik jogtalan cselekedet ikkel szemben elnézők, megbocsátok s az Ur imádságát (...miképpn mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek stb.) valóban imádkozok. Ámde igen sokan vannak olyanok, akiknek az életviszonyaik miatt nincs módjuk e magasztos s egyedül boldogító kincsek megszerzésére. Ezek az eldurvult, piszokban, bűnben fetrengő lelkek a melegágyai a bün sorozatos tenyészetének, s áldozatai az aranyborjú szörnyű imádatának. Vannak ugyanis földbirtokosok és bérlők (tisztelet a kivételeknek) akik keresztény (mind keresztény) cselédeiket vasárnap is dolgoztatják. vagy ugy rendezik be az életviszonyaikat, hogy vasánnap is dolgozni kénytelenek — feles haszonra kiadott földjüket csak vasárnak kapálhatják vagy kaszálhatják. Olyan is előfordult, aki azt a kijelentést tette, hogy azért dolgoztatja vasárnap is a cselédeit, m rt neki nincs ünnepe. A bíróságtól már megkapta a magáét.) Hát ez tisztelt urak egyszerűen nem mehet! Kérem önöket,^ adjanak módot és lehetőséget arra, hogy cselédeik a vasárnapokat és ünnepjeiket megünnepelhessék, hogy ezen alkalmakkor részesülhessenek lelkészeik oktatásaiban, hogy ezáltal a bűnnel szemben ellenálló erőt szerezhessenek, mert ha nem, a törvény súlyánál fogva rá leszek kényszerítve. Higyjék el nekem, hogy ezen tényök is az önök javát fogja szolgálni, mert a vallásos ember nem a földi megtorlástól való félelem miatt, hanem a lelkéből kerüli a bűnt, kötelességét hívebben teljesiti, a reá bizott javakat jobban megőrzi, miután tudatára jött ann ak, hogy a világ kincse nem ér fel a bűnnel. Nem kerül önöknek fáradságukba, elvégzi a lelkész csak adják módiát és lehetőségét, hogy az Isten házába járhassanak, az Isten igéjét hallgathassák. Oktassák ki, hogy ahélküi az ember nem élhet s miként a kaszálást csak akkor tanulhatja meg tökéletesen, ha gyakran kaszál, ugy az erények megszerzését is csak abban az esetben gyarapíthatja, ha az arra tani tó lelkészét minél gyakrabban hallgatja. Csak igy válhat ama hivatása teljesítésére képesnek, hogy gyermeiket kellőleg az erény utján, elsősorban az ő örömére; öreg korában való pótolhatatlan támaszára, boldogitására s fajunk büszkeségére és fenntartására felnevelje. A mi nemzetünk e nagy világon egyedül áll, létünk alapja a bűnnel ellentétes, ezer éven át ápolt erényeink, amiver* a «farkasok» nem rendelkeznek s amitől annyira rettegnek. Létünknek e zt az egyedüli alapját elenyészni ne m engedhetjük. Nem közömbös ránk nézve, hogy a próbaidő mikor jár le. Már pedig egész bizonyos, hogy addig nem, amíg a legigazságosabb Bíró nem látja, hogy az «EHenőrző» által a magaviseletről vezetett jegyzéknek az[a rovata, hogy «mind ;nyájan mindig pontosain jelentkeztek», továbr bá az, hogy a «javulás biztos jelét mutatták» — kitöltve nincs. És ha ki lesz töltve., akkor egész bizonyos, hogy mindnyájan részesei leszünk annak az örömünnepnek, amelynél n?^gyobb Krisztus születése óta nem volt a földön. Nyíregyháza, 1927. november 5Brer.mer Mihály, kir. törvényszéki tanácséi" nők, a fiatalkorúak bírája tesít Nyíregyháza—Mátészalka— Vásárosnaméony—Nyiegyháza között. « A mult hét péntekjén megtartott próbamenet kitűnően sikerült. A próbameneten résztvettek: dr. Rákóczi Béla, Matyók Aladár Máv. felügyelők és dr. Dancs Bertalan Máv. titkár a budapesti igazgatóság részéről, továbbá Lacsnyi József főmérnök, a budapesti Máv. autógarázs vezetője, Láber Aladár és Klár István Máv. felügyelők a debreceni üzletvezetőség részéről, Jánossy Miklós osztalymémök felügyelő, a nyíregyházi Hév. vezetője és Schmotzer József nyíregyházi Máv. fütőházi főnök. Az elegáns kivitelű sinautóbuszon 29 ülőhely van, s az utasoknak II. osztályú jegy árát kell fizetniök. A tisztviselő igazolványok a sinautóbuszra nem érvényesek. Az autó 50 kilóméteres sebességgel megy s igy menetideje jóval kisebb a vicinálisénál. November 20-án avatják föl a nyírbátori Földmives és Gazdakör székházát. i (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A Nyirbátori Födlmives és Gazdakör székháza már elkészült és november 20-án avatják föl diszes ünnepség keretében, amelynek programmját a rendezőség az alábbiakban közli: 1. Délelőtt tizenegy órai kezdettel a Székiláz ünnepélyes felavatása. 2. Déli egy órakor közebéd a községi nagyvendéglőben. 3. Este nyolc órai kezdettel a Földmives és Gazdakör Székházában táncmulatság (Batyubál) Vidéki fogatok elhelyezéséről gon doskodunk. Eziránti igényét kérjük 1927. november 15-ig Király Ödön gazdaköri jegyző úrral közölni. — A táncmulatságra belépődíj nincs. A ,Kör székházának fényképét emlékül a táncmulatságon árusítjuk, melynek értéke 1 pengő 50 fillér. — A felavató ünnepély részletes programmját az ünnepély előtt fogjuk közölni. — A meghívót ugy az ünnepélyre, mini a táncestélyre kérjük elhozni és kívánatra felmutatni. Méljen leszállított árak mellett vásárolhatja bátorait Snhanesz Lajos bútorcsarnokában, Kállói ucca 4, telefon 319, hol háló, ebédlő- és uriszobák, leányszobák, sezlon és matracok, szalon- és bőrgarnitúrák, vas- és rézbutorok, hajlit»tt és kárpitozott székek, ebédlői, gömb- és irő- tjj asztalok, konyhaberendezések árusittatnak. — Saját érdekében kérem, győződjön meg ugy áruim elsőrendű minőségéről, mint azok olcsó árairól. November 15-től sinantóbusz-köríorgalom indul meg Nyíregyháza-Mátészalka-VásárosnaményNyiregyháza között. A próbamenet kitűnően sikerült. (A Nyirvidék tudósítójától.) A debreceni Máv. üzletvezetőség a Szabolcs- és szatmármegyei utazóközönség igényeinek kielégítése végett folyó évi november hó 15-tőí sínautóbusz-körforgalmat 1 ér Hétfőn ELYNOR GLYÜ „IT" cimü világhírű regénye: Kedden Egy kisleány nagy karrierje 8 felvonásban. Clara Bow első nyíregyházi szereplésével. REKORD KÍSÉRŐ fllüSOR. Szerdán Csütörtökön Külföldön és Budapesten óriási szenzációt felülmúló látványosság! Fényilluziókü Látványos revü!! A művészet és technika non plus ultrája. niiro H elírva® világhírű táncművésznő niitK n.SlUÍ b a <« m e 1 y ö b felléptével! Nagy táncrevü 25 képben. — Ezt megelőzi Segítség megnősülök! Mulatságos történet a fiatalításról 8 felvonásban, melyben „Voronoff-' _ szerepét HEWWY PORTÉN játsza . Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Hatóság elleni erőszak miatt 2 heti fogházra és 40 pengő pénzbüntetésre Ítéltek egy nyíregyházi cigányzenészt, aki még az ítélet kimondása előtt bejelentette felebbezését. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Még a mult év végén történt, hogy egy este az 566-os számú rendőr az Iskola- és Kürt-utca sar' kán egy leskelődő alakot vett észre. Minthogy éppen akkor folyt a nyomozás a katholikus templom be ! törése ügyében, a rendőr a gyanuSan viselkedő embert igazolásra ! szólította fel. Mivé' kellőképen nem tudta magát igazolni, a rendőr be akarta kisérni az őrszobára. Az illető erre háromszor vagy négyszer mellbevágta s csak a helyszínen levő Prok László városi aljegyző és Rubin Nándor ékszerész segítségével tudta a rendőr bekísérni a hevesen tiltakozó embert. — Még a Vay Ádám-utcán is lefogott kezeinek dacára könyökével többször inzultálta. A kihallgatáson aztán előadta, hogy ő Horváth Vince cigányzeínész és lakatossegéd aki csupán a menyasszonyát leste az emiitett helyen. Az ügyet a nyíregyházi törvényszék Kosinszky-tanácsa tárgyalta. Horváth Vincét, aki most is dacosan viselkedett s még az ítélethozatal előtt felebbezést jelentett be, a rendőr és a két tanú kihallgatása után a bíróság hatóság eltein elkövetett erőszak miatt 2 heti fogházra és 40 pengő, behajthatatlanság e setén 8 napi fogházra átváltoztatható börtönbüntetésre ítélte. A vádlott, mint az ítélet előtt, ugy utána is felebbezett. RADIO-MIHALIK VEZET me rt gyártmánya olcsó és i TÖKÉLETES!