Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 248-272. szám)
1927-11-30 / 272. szám
JNfirfKYIDÉK. 39*30. november 20 a következő határozatot hozták: A «D ebrecen» cimü lap tudósítást hozott arról, hogy Debrecenben a városi bizo.tságokban sajnálatosan támadták Nyiregyház a város közönségét a repülőtér létesítésével kapcsolatban. Ezt a tudósítást a Nyirvidék c. napilap november 27-ikí számában is ismertette, mely szerint a jogi és pénzügyi bizottság nagy megütközéssé s vette tudomásul a miniszteri leiratot és különös, mondja, hogy egy másik város a tár" gyalás közepén beleszól az egyik város dolgába és az ajánlaton tul licitálva igyekszik magának bizonyos intézményeket megszerezni. A város képviselőtestülete kijelenti, hogy ebben az ügyben semmi olyan lépést nem tett, amely Debrecen város érdekeit sérthetné. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter nevében a Légügyi hivatal fordult megkeresesse/ a városhoz es , ermészetesen nem lehetett tudomása Nyíregyházának arról, hogy a kereskedelemügyi minisztérium, ; le've a m. tur. Légügyi hiva al más városokkal kezdetí-e tárgyalásokat s hogy tzek a tárgya ások milyen s ádiumban vannak. Annál kevésbbé, me rt Nyíregyháza város tanácsa a légiköziekedés ügyében már több mint egy évvel ezelőtt tárgyalásokat kezdett a Légiforgalm 1 Részvénytársasággal. A repülőtér ügyében a város tanácsa már hosszabb idő óta tárgyai a kir. kincstárral és felismerve azt a nagy állami érdeket, a mely a íepülőtér létesítéséhez fűződik, miként az a múltban, ugy a je.enben is meghozta áldozatát, mert a z a nézete, hogy ennek a kérdésnek nemcsak közgazdasági és ke.eskedelmi, hanem egyenesen ne.nzeti jelentősége van. Azért, amikor a város a köz érdekében a nemzeti szempont erősítése okából áldozatot hozott, ezt az áldozatkészségét nem lehet olyan \e rsenynek minősieni, a mely azt a kort túllépné, jame'lyei egyik magyar város a másik iránt illendő tisztelettel és figyelemmel tartozik. A képviselőtestület ezután áttért a tárgysorozat egyes pontjainak tárgya ására. Szonor Pál főjegyző fe.olvasta Apponyi Albert grófnak, Deschán és Horváth tábornokoknak köszönő .ebeiét, a meíyj levelek a képviselőtestület üdvözlésére küldött meleghangú vá aszadások. Apponyi grof levelével, valamint a gyorsan lepergő kiemelkedően .jelentős tárgya' nem tartalmazó gyűlés egyéb mozzanaaíról lapunk más helyén emlékezünk meg. 1 Méljen leszállított árak mellett vásárolhatja bátorait Suhanesz Lajos bútorcsarnokában, Káli ói ucca 4, telefon 319, hol háló, ebédlő és uriszobák, leányszobák, tczlon és matracok, szalon- és bőrgarnitúrák, vas- és rézbutorok, hajlii*tt és kárpitozott székek, ebédlői, gömb- és íróasztalok, konyhaberendezések árusittatnak. — Saját érdekében kérem, győződjön meg ugy áruim elsőrendű minőségéről, mint azok olcsó árairól. Két ittas nyíregyházi fiafalember botrányos viselkedésével a rendőröl közbelépését provokálta, majd az egyik fiatalember inzultálta a rendőrök egyikét is. A mnlatás vége: hatóság elleni erőszak vádja. (A «Nyirvidék» tudósítójától). A szombati nagy társas összejövetelek epilógusai, közül kirivó volt két ittas fiatalember garázdálkodása. A két fiatatember a mulatóhelyből Pl távozva, a Temetősoron magánlakásokba hatolt be> ahol riadtan hivtak rendőrt anynyivai is inkább, mert az egyik legénynél kést pillantottak megA fenyege:ett és megriasztott lakók rendőrt hivtak, d e sajnos a hatóság emberei sem tudták megfékezni a felhevült fiatalembereket, akik közül az egyik inzultálta is az egyik rendőrt. így a magánlaksértésen kívül hatóság elleni erőszak miatt is szigorú eljárást indítanak a garázdálkodó fiatalemberek ellen. Erőfeszítéseim sikere Isten kezében van, irja gróf Apponyi Albert Bencs Kálmán polgármesternek. Nyíregyháza. (A Nyirvidék tudósítójától.) Megírta a Nyirvidék, hogy Nyíregyháza város képviselő.esuiíe.e üdvözölte gróf Apponyi Albertet, a város díszpolgárát genfi sikerei alkalmából. Apponyi gróf válaszát, dr. Bencs Kálmán polgár" mesterhez intézi. A levél, amelyet a képviselőtestületben tegnap olvasob fei Szohor Pál főjegyző, a következő: Igen Tisztelt Polgármester Ur! Mély hálaérzettel vettem Nyíregyháza r. t. város képviselőtestületnek genfi működésemről való megtisztelő megemlékezését, melylyei olyan munkásságom tüntetett ki, amelyet én csak hazafiúi kötelességteijesitésnek minősíthetek és amely célt még nem ért, csak érhet. Ez a megem'ékezés buzdításul szol gál a további szükséges erőfeszítésre, melynek sikere isten kezében van. ' Kiváló tisztelettel: Apponyi A béri'• A nyíregyházi katolikus egyház nyolc napon át tartó szent missiót hirdet. „Ka, amikor az ür szavát halljátok, meg ne keményítsétek sziveteket" — irja a felhívás a missióra készülőkhöz. (A »Nyirvidék« tudósítójától-) Nagy fehér plakátok jelentek meg a nyíregyházi katolikus plébánia alá írásával a városban. A plakátok nyolc napi szent miss/iót hirdetnek a nyíregyházi katolkiusoknak és a következőket vésik a hivők szívébe : A nyíregyházi róm- kath- plébániai hivatal örvendetes tudomásul adja a híveknek, hogy Érsek Főpász'orunk engedelmével és atyai Yárosi Színház Mozgó jóváhagyása mellett P. Jámbor László budapesti házfőnök, PCsák Boldizsár és P. Német Károly Jézus-társasági atyák vezetésével, a nviregyházi róm- kathtemplomban 1927. december 10-től 19-ig, 8 napon át sz:nt missiót tart' A szent missió célja : a lélek öntudatra ébresztése; a bűnös sze n vedélyek elhagyása; a megtérés Istenhez; a vallásos élet mélyítése és így az örök üdvösség biztosítása. November 29-én és 30-án, kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor: Stella Dallas Szeretet száműzöttjei Társadalmi regény 7 felvonásban. Főszerepben: RONALD COLMANN, Belie Benet. i kifestett város Dráma 6 felvonásban. Főszereplő: Patsy Ruth Miller. Csütörtökön, pénteken, vasárnap DON JÜAN John Barrymore uj filmje Diadal Mozgó November hó 29-én, kedden 5, 7 és 9 órakor Montparnasse gyöngye Történet 7 felvonásban. Főszereplő: Bertl Litl. A férj vadászni jár Mindennapi történet 7 felvonásban. Előzetes jelentés: november 30-án, december 1-én: hívatlan vendégek. Széplábyak előnyben. gyakran szenvednek iorokgyul| lariáshan. Tekintve, hogy többnyire nem tudják torkukal öblítem, adtunk oektk Jianfi&vizt® pasitilláköí. Ezek nem rontják el agyomrot, jó izük folytán a gyermekek szívesen szopogatlak. A PanSavinpasziillákat, mini meghűlést és ragályt megelőző szert, a legelső szakorvosok melegen aiánlják. Minden gyógyszertárban kaphatókA nyolc napos missió sorrendje a következő: 1- December 10-én, szombaton este 6 órakor a missiós atyák érkezése és bevonulása a templomba, akiket az oltárnál a pápai praelátus kanonok-plébános üdvözöl s átadja nekik a szent missió tartamára a lelki hatalmat. Majd a »Jőjj el Szent lélek Isten« eléneklése után egyik missiós atya beköszöntő szentbeszédet mond, mely után az Oltári szentség előtt a íorettói litániát imádkozzuk és áldást nyerünk. 2. December 11-én, vasárnap. Reggel 7 órakor csendes mise és missiós beszéd. 8 órakor orgonás kismise. Q órakor katonai mise. 10 órakor plébániai nagymise és szent beszéd. Este 6 órakor missiós szentbeszéd, litánia és áldás3. December 12-én, hétfőn. Reggel 6 órakor Rorate mise, u'íána missiós szentbeszéd, azután szent misék- Délután 2 órakor a mindennapi és ismétlős iskolásgyermekek o ktatása és gyóntatása- Este 6 órakor missiós szentbeszéd, utána missiós ájtatosság4. December 13-án, kedden. Reggel 6 órakor Rorate- Utána missiós szentbeszéd- Ezen a napon már kezdődik a felnőttek gyóntatása is- Gyónni lehet déli "12 óráig mindennap, a szentbeszéd idejét kivéve. Áldoztatás a szt. misék alatt s azonkívül délig minden félórában. Délután 3 órakor az asszonyok számára oktatás és azok .gyóntatása. Este 6 órakor szentbeszéd és missiós ájtatosság5. Defaember 14-én, szerdán. Reggel 5 órakor Rorate. Utána missiós szentbeszéd- Misék alatt az asszonyok közös szent áldozása. — Délig gyónnak a .középkorú asszonyok- Délután 3 órakor diákok oktatása és gyóntatása- Este 6 órakor missiós szentbeszéd és áldás. 6- December 15.én, csütörtökön Reggel 6 órakor Rorate. Utána missiós szentbeszéd. Utána klsirtise alatt diákok közös áldozása. Déiig az asszonyok gyóntatásának folytatása. Délután 3 órakor felnőtt' lányok oktatása és gyóntatása. Este 6 órakor Oltáríszentség-ünnepély nagv körmenettel, amelyen az ifjúság is részt vesz. A hívek hozzanak magukkal gyertyát, mely a kör 1ölem kell rossz hó- és sárcipöjét Vulkán gummijavitó üzem, Kossuth ucca 4, ftjffr SLTg'^Lr