Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-29 / 271. szám

1927. november 29. J^fnyiDEK. 5 lövid hírek. — A szatmári Unió vagongyár­iban a magas feszültségű villamos áram két munkást megö l PPárhét leforgása alatt ez már a negyedik halálos baleset ebben a gyárban — Turi Sándor máramarosi jegyzőt negyedmillió leu elsikkasz­tásának vádja miatt előzetes letar­tóztatásba helyezték. — A Pozsony melletti Nagyfél községben Wagner Hona 72 eves asszonyt, akiről a faluban azt sut­togták, hogy boszorkány, néhány tulbuzgó legény meg akarta égetni; szerencsére idejében észrevették és még sikerült megmenteni a lángok közül a szerencsétlen asszonyt. — 750 harci repülőgépe van Angliának. — A Máv tavasszal forgalomba hozza a rádióval felszerelt gyors­vonati kocsikat­— Megalakult az Országos Kéz­műves Testület. — Hatszázezer katonát tart fegy­verben Franciaország­— Amerikában minden második családra jut egy telefonállomás. — Mayerhofer Wolfgunk nagy­martom káplán, akit a bécsi tör­vényszék, me rt fiatal iskolás fiukat megrontott, in contumatiam 10 havi súlyos börtönre itélt, nyomta­lanul eltűnt. — November 30-án megszűnik a hajózás a Tiszán. — A népjóléti miniszter Miskol­con egész sereg tisztviselőt bocsát el és nyugdíjaz a munkásbiztositó pénztárnál. — Szikszón török tömegsírra bukkantak a meiyben körülbelül 250 haroos lehet eltemetve. Koponyát azonban csak egyet találtak, ami arra vezethető vissza, hogy a győz­tes magyarok az elesett és fogoly törökök fejét győzelmi trofeumké­pen levágták és póznákra tűzték. — John B arrymore uj filmje a Don Jüan. Az újkor kezdetének gá­láns lovagjai- elevenednek meg egy­másután a film szalagján és a mo­zik vásznán- Don Jüannal ifjúsá­gunk álmainak egyik hősévei talál­kozunk a moziban. A Városi Szin­ház-Mozgó mutatja be ezen a hé­ten a Don Jüant, amely minden versenytársát ^elülmulja gazdagság­ban, pazar díszletekben, mesterien kiélezett helyzetekben nagyszerű já­tékban. Don Jüant, minden idők leghíresebb szerelmi hősét nem le­hetett volna akárkivel megcsinálni' ahhoz olyan tökéletes férfi szépség és olyan nagyszerű színész kellett, amilyen Jolin Barrymore s hires angol színész. John Barrymore rit­kán vállal szerepet, de minden sze­repében remekel. Don Jüan Js — mit mondjunk róla — igazi Don Jüan. Szép, elegáns, vakmerő, bá­tor, hódító férfi, aki megérteti ve­jünk a varázst, a meiyet személyisége a XVI- század asszonyaira árasztott. JMaga a történet a quatrocento for­ró légkörében lejátszódó szerelmi regény, alkalmat adott Alan Cros­landnak, a kitűnő rendezőnek arra hogy pazar, bársonytól, selyemtől, ékítménytől súlyos rendezést mu­tasson és produkáljon. John Barry­more és Alan Crosland nevei mel­lett meg kell említenünk a női főszerepüket. Hiszen egy Don Jüan regényenek mégis fontos tényezője az, hogy a b^nne szereplő asszo­nyok egytől-egyig gyönyörű szépek­Ma ry Astor, Estelié Taylor, Heiene Costallo, Louise Willard és Myrna Loy játszák a női főszerepeket e filmben és szépségükkei és játék­tudásukkal egyaránt hozzájárultak a nagy és meleg sikerhez, ameiy a filmet az e heti decfember hó 1, 2 és 4-iki előadásokon kíséri. A genovai nemzetközi atlétikai versenyen Magyarország győzött a 800 méteres síkfu­tásban, a hármasugrásban és a súlydobásban. A Ferencváros kikapott Prágában. — Részletes vasárnapi eredmény. A »Nemzeti Sport« irja : A ge­novai; nemzetközi atlétikai verse­nyen a résztvevő három magyar atléta mindegyike győzött. Borsi BBTE. a 800 méteres síkfutásban 1 p. 57 mp. alatt lett első, a hár­mas ugrásban Somfay MAC 13.70 m-ei győzött, a sulydobásban Egry MAC 13.48 m-ei fett győz~ te 9. Prága: A Spárta labdarugó csa­pata 4:1, félidőben 1:0 arányban legyőzte a Ferencváros csapatát. Offenbach: A nemzetközi kard­vivq verseny a következő ered­ménnyel végződött. Első Ma-zi (olasz) 10"" győzetem, második Casmir (Frankfurt) 9 győzetem' harmadik és negyedik Ühlyarik! (magyar) és Gaudini (olasz)' mindkettő 7 győzelem, ötödik Pil­lér (magyar) 6 győzelem, hato­dik és hetedik De Jong Iholland) és Tóth (magyar) 5 győzelem, A »N0mzeti Sport« írja: i Fhorisdorf—Hungária : 2:0, (2:0). Váratlan vereséget szenve­dett az utóbbi időben szépen sze­replő Hungária. Bár többet támadt, de; csatársorának gólképtelen já­téka miatt nem birt meg a ke­mény osztrák védelemmel. A ftedezetsor szintén formán aful sze­repelt. Bi'i kapusnak is rossz napja volt. A Floridsdorf sokkal telkés-ebben játszott és végered" menyben megérdemelte a győzel­mei. Nemzeti—Kispest: 8:2, (2:0). A nap legnagyobb meglepetése tekintetbe véve azt is, hogy a mérkőzést a kispesti pályán ját­szották. A nagy győzP.em főleg Kautzky érdeme, aki egymaga hat gólt lőtt. A másik két gólt Bjhámi szerezte a csapatnak. Budai- 33-as—Vasasok: 2:1, (1:1). A tartalékos Vasas csapat­tal szemben némi szenencsevei győzött a lelkesen játszó Budai. A Budaiak mindkét gólját Kai" tenecker rúgta, a Vasasokét Jelű­nek. Újpest—Bocskay: 9:3, <4:1). Az újpesti csapat különösen az első félidőben mulatott szép játékot. A második félidőben már lanyhábban folyt a játék. Újpest csapatában a csatársor volt elemében. A Bocs­kay szokott mérsékelt formáját mutatta. Újpest góljai közül hár­mat-hármat Jakube és Wüheim, kettőt Spitz és egyet Fogl Ii. rú­gott. A debreceniekét Szolárszky, •Wampetics és Mertin rúgták. Sabária—III. kerüe'i FC: 4:2' (3:1). Szombathely. A Sabária csa­patának nem került nagy fáradsá­gába a győzelmet kivívni, mert a Ill-ik kerületi FC határozottan gy-e nge ellenfélnek bizonyult. Atia—Bástya: 1:1, (0:0). Mis­kolc. A nagy köd miatt barátságos mérkőzést játszott a két csapat­II. osz á yu b ajnoki, mérkőzé­seky Húsos—Bak: 3:1, Városi— Örások: 3:2, Turul—Soroksár: 2:1, Rákospa ota—Kossuth: 3:1. HÍREK. FTÁB November 29- Kedd. Róm. kath. Szaturnin. Gör. kath. Páramon­Prot. Noé. Izr. Kisztev. 5. Városi Színház Mozgó: Stella Dal­las (A szeretet száműtöttjei.l Társadalmi regény 7 felv. és A kifestett város, dráma 6 felv. (5, 7 és 9 órakor.) Diadal Mozgó: A MonlparnassG gyöngye és A férj vadászni jár. (5, 7 és 9 órakor.) Apolló Mozgó: A dáma, szB relmi regény 8 felvonásban. Az u oi­sá lázadás. (5, 7 és 9 órakor.) Városi gőz- is kádfürdő: nyitva reggel 6 órától. A gőzfürdő ked­den és pénteken csak nők részére van nyitva. Vasárnap egész na- j pon át üzPmben van. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum: • nyitva 9—13 óráig. Egész héten át az Osgyáni és Tö­rök-gyógyszer.árak tartanak éj­jeli szolgálatot. Rádió masor: Budapest K edd. 9.30: Hírek, közgazdaság. — 11.00: Ultrafon hangverseny" — 12.00: Pontos időjelzés, hii^k­közgazdaság. — 1.00: Időjárás s vízállásjelentés. 3.00: Hí­rek, közgazdaság, élelmiszerárak. — 4.45: Pontos időjelzés, idő­járás- és vízállásjelentés. Mozik műsora. — 5.00: A m. kir. Ope­raház tagjaiból a.'akult kamara­zenekar hangversenye. Vezényel Komor Vilmos karnagy. Grteg hangverseny. — 6.15: Természet­tudományi előadás. Szandovics Rudolf r.: »Aquaristikai tanul­mányoké — 7.00: A m. kir. Operaház »Turandot« előadása­10.10: Pontos időjelzés, hí­rek, közlemények. — 10.30: Ku" rina Simi és cigányzenekarának hangversenye. Vásárok jegyzéke: Nyíregyházán minden szómba on állatvásár, mindennemű. állatfel­hajtással. November 29. Állat- és kirakodó­vásár: Kiskunfélegyháza, Mihá­lyi, Szombathely. Marha- és kirakodóvásár: Bánok­szentgyörgy. Kirakodóvásár: Kalocsa. ZENÉLŐ ÖRA. Szivem: tik-takkos vén zenélő óra kihűlt, kifakult vágy-szobák falam benne a hangszert fehér pici kézzel felhúzta egyszer egy pajkos leány. Rubintos, forró ajka kacagott, észbontó szent tűz lobogott szemébe; , j amit a telke akkor álmodott, ' azt a csudás dalt lehelte beléje. És "ott hagyott. Eltűnt. Hová lett? Nem mondta senki. Nem tudom ma sem. Öregesen tik-takkol már az óra' halk esték árnya hull rá csendesen­£s míg az árnyak puhán rávetődnek, mig' hűl, sötétül körötte a fial: a vén órában, mint eg^ édes á.'om meg-megzendül egy régi drága dal. Fiák András­ELŐFIZETŐINKHEZ ! Lapunk mai számához utal., ványlapot mellékelünk azon előfizetőink részére, kiknek elő. fizetése e hó végével lejár, kér. ve az előfizetési d;j szíves be. küldését, nehogy a } ap szétkül­désében a késedelmes fizetés következtében fennakadás áll­jon be. — Tisztelettel a NYIRVIDÉK kiadóhivatala­— A Bessenyei Kör legközelebbi hangversenye. A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör legközelebbi hang­versenye a Kerpely-Ferra ri-Kósa trió közreműködésévé! december hó 10-én szombaton este fél 9 órakor lesz a »Korona« szálló nagytermé­ben- Ez a Kör második bérleti hangversenye, amelyre jegyek már most kaphatók 6, 4 és 2, pengős árban a Ferencziféle könyvkereske­désben. (Telefon 318.) — Előadás a Leánykálvineunii­ban. Szabó Márton dr. debreceni főgimnáziumi tanár szerdán dél­után 5 órakor »A forradalmak lé­iektana« címmel tart előadást a helybeli Leánykálvineum tornater­mében­— Halálozás, özv. ifj. Gaszper Józsefné felesége, József fía ; íd­Gaszpe r József és neje Forró Mária szülei, Vilmos, István, János, Lajos testvérei sógornői, sógorai és az összes rokonság, mély fájdalommai jelentik, hogy á legjobb férj és apa, sze rető gyermek, testvér és rokon : ifj, Gaszper Jőzsef e hó 27-én déli 12 órakor életének 43"ik évében hosszú és súlyos szenvedés után el­hunyt. — A megboldogult földi maradványait e hó 29-én, kedden d. u. 3 órakor fogjuk a Nádor­utda 26- számú gyászházbői a déli temetőbe örök nyugalomra hejyezni­— A Vasutas MANSz teadél­utánja. A helybeli Vasutas MANSz december 4-én vasárnap délután 4 órakor tartja első műsoros teadél­utánját a Vasutas Otthonban- Be­lépődíj nincs- A részletes műsort legközelebb hozzuk. — Emésztési gyengeség, vérsze­génység, lesoványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőrkiütések, kele­sek, furunkufusok eseteinél a ter­mészetes »Ferenc József« keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működését. Az orvosi tudomány szá mos vezérférfía meggyőződött ar­ról, hogy a valódi Ferenci József víz hatása mindig kitűnően beválik­K apható gyógyszertárakban, drogé­riákban és füszerüzíetekben. IVAN CAS jegyárusítását megkezdtük! • - - —iMMmwmwteisí. r~ DSINE OVA Premier pénteken Apolló UBm^smtmmmmmítí^^ vtm^iiMBmmat tmtiOBM

Next

/
Thumbnails
Contents