Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-12 / 231. szám

1927. október JSftíRYIDÉK. 7 Nyíregyháza téli Ssangversenyszezónján egymást fogják érni a zenei események. A Bessenyei Kör zenei szakosztályának ülése. (A «Nyirvidék» tudósítójából.) A Bessenyei Kör zenei szakosz^ tálya vasárnap délelőtt 11 órakor dr. Bencs Kálmán m. kir. kor­mány főtan ácsos polgármester el­nöklete alatt ülést tartott, amelyen az elkövetkezendő téli hangver­senyszezon rendjét beszélték meg. i Áz elnöklő polkgármester meg- j nyitója után Kovách Árpád egyesü­leti karnagy terjesztette elő a Kör téli hangversenyeinek bérleti terve­zetét, amely szerint valósággal egymást fogják érni a zenei esemé­nyek a téli szezonban. így eljönne a Doni Kozák Kórus, HelgeLind­berg, a tavaly Nyíregyházán is nagy sikert aratott finn hangver­senyénekes, vagy esetleg Schwarc Vera berlini operaénekesnő Kósa György zongoraművésszel, a Ker­pély—Ferrari—Kósa trió, Jeanne Mary Darré francia zongoramű­vésznő és Koncz János hegedű­művész. Mindezeken kívül mar no­vember 13-án rendezi a Kör bér­leten kívül a Telmányi-hegedües­tet. Az 5 hangversenyre terjedő bér­let 1. .osztálya 25 pengőbe, II.osz­tálya 15 pengőbe kerülne. Egyéb­ként a helyek árait a következőkép­pen állapították meg: I. hely 6 pengő, II. hely 4 pengő. Állóhely 2 pengő. Diákjegy 1 pengő. Tervbevették, hogy vagy a bé­csi, vagy a budapesti filharmoni­kusokat lekötik egy estére, bérle­ten kivül. — Ezzel kapcsolatban Vertse «• Andor indítványára meg­kérték Kovách Árpád karnagyot, hogy a zenekari hangverseny mű­sorát előzőleg vizsgálja át, hogy ne forduljon elő ismételten, hogy ugyanazt a darabot kétszer is elő­adják I^víregy házán. — Miután Beethoven VI. szimfóniáját már kétszer hallotta a nyíregyházi pub­likum s miután oly ritkán van ze­nekari hangversenyben részünk, igen ajánlatos az előadandó műsor { felülvizsgálata. Termeszetes, hogy a szezon fo­lyamán olyan zenei események tör­ténhetnek, amelyek befolyásol hat­ják a bérleti tervezet további részét, de csak előnyösen. — Ha ugyanis módjában lesz a körnek egy-egy világhírű zenei nagyság előnyös le­szerződtetése, vagy a bérleti ter­vezet megváltoztatásával, vagy egy esetleges bérleten kívül rende­zendő hangversennyel abba a hely­zetbe fogja hozni a nyíregyházi kö­zönséget, hogy ezeket a művészeket meghallgathassa. Különös gondot fordít ezután a Kör arra, hogy a vármegye egyes járási székhelyeinek, Nagykálló­nak, Nyírbátornak a közönségét be­lekapcsolja a zenei életbe. Evég­ből érintkezése lépnek a N^iregy­házavidéki Kisvasutak üzletveze.ő­ségével, .hogy egy-egy alkalmi autóbuszjárat létesítésével tegye le­hetővé ezen községek közönségé­nek, hogy eljöhessen a Kör hang­versenyeire. Szóba került még a Kör zongo­rájának ügye is, amelynek bérét 40 pengőben állapították meg egy es­tére. Ezt az összeget külön fogják kezelni, mint zongoraalapot, mert az egyesület kitűnő Blüthner-zon­gorá[a már megöregedett s hova­tovább gondolni kell egy ui zongb­ra bevásárlására. A zenei kultúrát terjesztő helybeli zeneiskoláknak azonban a Kör, mint eddig is, díjmentesen fogja átengedni a zon­gorát, hogy ezzel is támogassa őket nemes törekvéseikben. A fentebb vázolt nagyjelentősé­gű programmnak a megbeszélése után "ért véget a zenei szakosztály ülése. A nyíregyházi müveit közön­ség bizonyára nagy örömmel veszi tudomásul az itt elmondottakat, hi­szen a hosszú nyári pihenő után 90kan alig várják már a hangver­senyszezon megkezdését. Akinek mmdet? vágva az, bogy Elakasszák, meri ez lenne oiztos jele annak, hogy gyermeftei boldogulhatnak. {A «Nyirvidék» tudósítójától). A megszállott területeken ural­kodó hangulatra jellemző az az e-:et amelyről feltétlenül megbízható helyről szereztünk ma tudomást­Az eset egy mára,marosmegyei nagyközségben történt, Egy köz­ismert ember, aki a román meg­szállás alkalmával vállalkozott ar­ra, hogy üdvözölje a bevonult olá­hokat, szolgálataiért azt az ígére­tet kapta a románoktól, hogy kinevezik szolgabírónak. Ez a ki­nevezés elmaradt, de maga az ese­mény hőse is megváltozott a gyű­lölt uj uralom alatt. A napokban az illető névnapjai tartotta, és vendégül látta a falu intelligenciáját. A névnapi lakoma közben felköszöntöíték az ünnepel­tet, aki válaszában a következő» nagy feltűnést keltő kijelen­tést tette : Csak arra kérem a jő Istent, hogy megérjem azt az időt, amikor engem majd jei fognak akasztani­Nagy megdöbbenést váltott ki a különös óhajtás és a jelenlévők magyarázatot kértek. Ezzel sem ma radt adós a házigazda. Ige n, azi rarom, hogy flefajfesp­szahak, azaz azt az időt várom, amikor a magyarok bevonulnak ide, mert tudom, hogy eddigi vi­selkedésemért fel fognak akasz tani, de nem bánom, szívesen meg­halok, mert tudom, hdgy a gyer­mekeim boldog jövője biztosítva van. Erről a kijelentésről ma tud mindenki Máramarosban, de nem esik bántódása annak, aki ennyire jellemzően adott kifejezést a má ramarosi közhangulatnak. SÍRKÖVEK márvány, gránit és terméskőből nagy választékban vannak és j jutányos áron kaphatók Kovács Lajos kőfaragó-mesternél, Rákóczi ucca 23. 5990 Bencz András kútfúrási vállalata Kossuth u. 53. Telefon: 420. Elvállal minden néven nevezendő és méretű lurott kutakat a legmesszebb j menő garancia mellett. Kivanatra j kitűnő referenciakkkal szolgálok, | 2180—1927. szám. Arlejtési hirdetmény. A nagykállc i m kir. áll. elme- és ideg­gyógyir.tézet tejszültségletének 1927. évi november hó 1-től 1928. évi októ­ber hó 31 ig történő ellátására verseny­tárgyalás fog tartatni. A napi tejszükséglet körülbelül 120 liter, amely csak egységes takarmá nyozá-<u gazdaságból származhatik Az ajanlatokat f. évi október hó 2l-ének délelőiti 9 órájáig az 'ntézet igazgatójának kell benyujUni. A szállítási feltételek az intézet gaz­dasági hivatalában a hivatalos órak alatt megtudhatók. Nagykálló, 1927 október hó 7-én # 6112 Igazgató. FRISS EGERESI GIPSZ legolcsóbban kapható Brfill Simon festékkereahedőnél. Telefon: 143. ^ Bármilyen gyárnak vagy ipari üzemnek alkalmas tágas, világos helyiségek november l-re kiadók! Bővebbet: Vay Adám ucca 35. sz. Pivnyik-féle kocsigyár. 5980-5 Keresek november l-re modern fürdőszobás, előszobás, három szobás lakást hallal Cim a kiadóban. 6044 FŰTENI hatásosan és olcsón csak jó kály­hával lehet, miért is ajánlatos kályhák beszerzése előtt nagy választékú kályharaktáramat meglekinteni. Wirtschafter Ármin vaskereskedésében. Nyíregyházán. Telefon: 90. 5425 Gróf Renard-féle porosz eszeli mátraszelei mosott kocka szén, elsőrendű száraz aprított tűzifa házhoz szállítva, a teljes súly felelőssége mellett a legolcsóbb napi áron állandóan kapható Ehrenfeld Márton fakereskedő, Laktanya-sor. Telefon: 158 8065 PEMZ kölcsönt kihelyezünk, uj feltételű amor­tizációs kölcsönöket áríolya í levonás nélkül Birtokra holdanként 8 millir ig. Házakra kamatozót I., II. helyre. AMÍERIEAI összegek illetékmentesen. — Kifizetés 24 órán belül történik. WAGNER, Dessewffy-tér 4. szám. Kertész István látszerész, Nyíregyháza Bethlen ucca 3. sz. (Róm. kath. iskolaépület) 82 11 K: 27918/927. sz. Hirdetmény. A nyíregyházi m kir. pénaügyigaz­gatóság 61090/III—927 számú kör­rendelete értelmében figyelmeztetjük az állattulajdonosokat és az állatvásárló­kat, hogy az állateladás, illetve vétel esetén az 1921. évi XXXIX tc. II. fejezete es az ennek végrehajtása tár­gyában kiadott 119600—921. számú pénzügyminiszteri körrendelet értelmé­ben a tulajdonjogban beállott változást az állatforgalmi adó lerovása végett a városi marhalevél ke­zelőségnél a vásárlást követő 24 Órán belül snnyival is inkább okvetlenül jelentsék be, mert a mulasztók ellen minden esetben az eljárás me$ lesz inditvf". Figyelmeztetjük továbbá az állato­kat eladó és vevő közönséget, hogy a lentidézett törvény, illetve körren­delet értelmében az állat eladása, il­letve vásárlása esetén a vételárat a marhalevél „D" oldalán a nyomtatott „Bevallás" szövegének felhasználásá­val számokkal és betűkkel a való­ságnak megfelelően jegyezzék fel a vevó nevét és lakhelyét, nemkülönben az átruházás idő­pontját Írják be és ugy a vevő, mint az eladó a bevallás valóságát aláírásukkal igazolják. Az állatforgalmi adó megrövidíté­sének, az arak mesterséges felhajtá­sának és a szavatosság kijátszásánsk megakadályozása végeit a szabályo­san ki nem töltött „Bevallás" nélküli marhalevelek kezelve nem lesznek és az emiatt előálló késedelmes állatfor­galmi adó fizetések minden esetben a m.. kir. pénzügyigazgatóságnak je­lentve lesznek Nyíregyháza, 1927. szeptember 1. 6113 VÁROSI TANÁCS. C5ÍNGER varrógépek rég b®vált jó minőségbe* Jiedvező fizetáai fett-étcle*. SINGER VAIJRÓCÉP RtSZVEMYTARSASAG Sügér varrégíp fíéklilet: tyiratyUua, Vay Adási iwt 2.

Next

/
Thumbnails
Contents