Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 222-247. szám)
1927-10-30 / 247. szám
1927 október 30 JMYIRYIDSK. 13 SPORT. Délelőtt, délután a bajnoki pontokért. — A Nytve a feljavult Dmte\el, a Nykise a szintén veretlen Deac-cal játszik Holnap Nyíregyházán. — A Törekvés Debrecenb en játszik. Holnap eredetileg a NyKISE— DEAC mérkőzés szerepelt itt prOgrammon, me rt a sorsoláskor a Nytve — igen helyesen — megegyezett a Ny kisével, hogy minden lehetőt el fognak követni, hogy kettős mérkőzések ne legyenek, hogy a két egyesület közti harmóniát ez se fenyegesse felborulással. Ennek a megegyezésnek •eredménye volt, hogy a Nykise felcserélte a mult héten pályaválasztási jogát a Dvsc-vel, evvel szemben a Nytve a Dmte mérkőzését halasztotta el november hó 13-ikára. Tekintve azonban, hogy 13-án válogatott mérkőzés lesz, a mérkőzést csak decemberben lehetett volna lejátszani, igy a Nykisével történt megegyezés szerint holnap délelőtt kerül lejátszásra a küzdelem. Részletes programm a következő: , DMTE—NyTVE Bujtosi-sporttelep, délelőtt fél 11 érakor. — Biró: Dr. Kupinszky A mérkőzés a szezon legelején nem sok érdekességet nyújtott volna. A Dmte azonban teljesen átszervezte vezetőségét, csapatát és vasárnapról vasárnapra javuló formát mutat és most már a legjobbjaink is alig tudják a lelkes munkáscsapatot megadásra^kényszeríteni. Különösen lelkesedést ad az a Munkás együttesnek, hogy már csak a legnagyobb jóakarattal is a kerület vezetőségének úgyszólván jószívűségén mult, hogy bekerültek az első osztályba és most már mindenki belátja, hogy a mai amatőr futballnivó figyelembevételével itt is a helye a Dmte-nek és az •előjelek szerint, ha a szerencse is kissé! a pártfogásába veszi, bent m a rad az elsőosztályban. A Nytve szorgalmas tréninggel, a játékosok nagy ambícióval készültek, hogy ismét az elsők közé jussanak és reméljük, hogy a multheti gyenge játék csak muló indiszpozició és most vasárnap már igazi Nytve játékban lesz része a közönségnek. A komplet' összeállításban kiálló csapatok közül küzdelem után, a Nytve 2 gólos biztos győzelmét várjuk. A mérkőzés délelőtt fél 11 órakor, a Bujtosi-sporttelepen kezdődik és előtte Nyíregyháza legifjabb csapata, a Ny. Vasutas S. C. játszik a Nytve ifjúságival. DEAC-NyK/SE. Bethlen-utca, délután egynegyed 3 órakor. — Biró: Ballá, Debrecen részéről ősszel az utolsó roham lesz holnap a Nykise ellen, hogy veretlenségét megtörjeEz alkalommal sem adhatunk ennek sok reményt, bár a Deac is még vesztett pont nélkül áll a bajnoki li-zta vezetői között. A Nykise pompás formában van. Csapa'a összeszokott, egységes, fegyelmezett együttes, amelyet már nehezebb csatákra is alkalmasnak tartunk, mint a holnapi mérkőzés. A bajnoki mérkőzések azonban mindig magukban rejtik a meglepetések csiráit, még na gyengébb ellenfelek állnak erősebbekkel szemben is, éppen ezért a Nykisének erényeit holnap is meg kell csillogtatni az arra különösen váró hazai közönség előtt, ha nem akarja magát meglepetéseknek kitenni, ami bizony igen nagy szépségfoH wölna. A Deac éppen a Nykisével csinált már nekünk kellemetfen meglepetéseket, mai összeálütásu csapata pedig igen respektábilis együttessé alakult ki. Masszív, gyors játékosokból áll a csapat minden része, akik tudnak Tcüzdeni a labdáért, multheti Dte elleni 4:l-es győzelme is az egyetemisták jóformájára mutat. A Nykise azonban megfogja találni ennek ellenszerét és eddig mutatott játékait még felülmúlva meg fogja őrizni veretlenségét, amit egyébként városunk sportközönsége el js vár a kereskedők csapatától; A Törekvés Debrecenben. 1 A Nyötse a Dkaséval játszik Debrecenben, a papírforma szerint nem sok eréllyel, de reméljük, hogy ez alkalommal a papírformát a zöld gyepen mutatott forma meg fogja cáfolni. Bönvádi eljárást indítottak egy nyíregyházi asszony ellen, aki a gyermekmenhelyről hozzá gondozásra kiadott másfél éves fiúcskát betegre verte. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A nyíregyházi gyermekmenhely gondnoka fejjelentest tett K anyári Péte rné helybeli (Klár fatelepi) lakos ellen súlyos testi sértés büntette címén amiatt, hogy a menhely által gondjaira bízott Nagy Laios nevü másfel éves gyermeket összeverte. • 1 Az orvosi látlelet szerint az ütések következtében a szerencsétlen kis fiu egész arca sebes, eltorzult, elszinesedett. Háta a gerinc mentén kékes lilásan duzzadt. Egész te stén több-kisebb-nagayobb ilyen elszinesedett folt van. A bestiális asszony ellen megindult a bűnvádi eljárás. i ! Leütötték a Kállai utcában a Sztanek Mihály marólngos merénylőjét, Nagy Annát. A Sztanek család bosszúja. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A Sztanek cs alád. amelynek egyik tagja Sztanek János gyilkosság miatt ül a börtönbein, másik tagja, Sztanek Mihály ellen pedig marólugos m erényletet követtek el, boszszut forralt Nagy Anna ellen, aki a Szarvas-utca sarkán a merényletet elkövette a hűtlen férfi szószegése miatt. Nagy Anna tegnap délelőtt 10 órakor a . városból hazafelé igyekezett orosiszőlőbeli lakására. A Kállai utcában már lestek rája : Sztanek András, Sztanek Júlia. a marólúggal megtámadott Sztanek Mihály testvérei, továbbá egy Dankó nevü ember. Amikor Nagy Anna közelükbe ért, megtámadták. Dankó Arcul ütötte Sztanek András rugdosni kezdte, a harcias Sztanek Júlia pedig egy lapáttal ugy fejbevágta Nagy Annát, hogy a szerencsétlen leány véres fejjel bukott az útszéli árokba. Nagy Anna nem vesztette el eszméletét és vérző fővel is felugrott, elmenekült a bo sszut lihegő tamadók elől s egyenesen a kórházba sietett, ahol bekötözték. A Sztanek-család ellen megindult az eljárás sujyos testisértés miatt. Az éjszaka setétjéhen a város központjában betörést kíséreltek meg, de a torzonborz betörőt fejszével várta egy harcias leány. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Mióta a kényszerű szanálás következtében annyira lecsökkentették a r endőrőrszemek létszámát, hogy a város központjában sem áll mindenütt a poszt, vérszemet kaptak az éjszaka csavargói és zavarni kezdik a békés polgárok éjszakai nyugalmát. Tegnap éjszaka a Bethlen-utca 17. sz. házban a A t. közönség szíves tudomására hozzuk, hogy Budapesten, Petőfi Sándor ucca 5 (volt Koronaherceg ucca 5.) szám alatt I. ^emeleten pensiót nyitunk 8516 „Comfort Fensio" néven, özv. -dr. Szőke Jánosné vezetése alatt. Szép, kényelmes szobák, elsőrendű etkezés, gőzfűtés, mérsékelt árak Kérjük a közönség szives pártfogását. Özv dr . Szőke Jánosné, Krámmer Sándorné. I KádióKészülé Ke K és alkatrészek, villamosfelszerelési cikkek, csillárok és izzólámpák elösmert szolid beszerzési helye: UOKUPIL GYU1H ff.-mérnük villamossági szaküzlete, Budapest, Üllői-út 1. Vidékre nagyobb rendelésnél portómentesen. igyekezett kifeszíteni. — Mit akar? Riadt f el a barátságtalan arcú éjszakai látogatóra a cselédleány! i _ — Ei^sSzen be, nincs foglalkozásom, nincs lakásom, adjon szállást. . i i!' — Takarodjék, mert rendőrért kiáltok, szólt erélyesen a leány. — Majd kétségbeesésében fejszét fogott,, hogy ezzel vegye el a kedvét a betörőnek. A rendőrre való hivatkozásfól a betörő nem ijedt meg, de a fejszét már nem látta megnyugtatóinak és nagy, káromkodások között visszavonult. A házban, ahol a betörési kísérlet történt. több ízben fe szi tik be az utpaí vasajtót idegen elemek v, ugy, hogy a házbeliek hiába zárják be este 9 órakor a kaput, reggelre mindig benyomja valaki a vasajtót. Betörők kísérelték meg a behatolást a régi pénzügyi palota egyik ablakán is, ahol azonban szintén nem volt sikerük és a függöny Ie_ tépése után eltávoztak az éjszaka nyugtalan vándorai. Minthogy a hideg beálltával jelentkeznek rendszerint a foglalkozás és lakás nélküli bűnözők, ió volna megkettőztetni az éjjeli őrök számát vagy sürübb időközben razziázni a gyanús egyének tartózkodási helyeit. Ne feledje el, hogy a Földes Drogéria ezidő szerint cstk Bethlen ucca 6. szám, •9* Főposta sarkon van. Telefon: 148. Kneipp páter világhírű, legmegbízhatóbb vértiszti;6 hashajtó pilulál ismét kaphatók minden gyógyszertárban város szivében behatoltak az udvarra és feszegetni kezték az egyik lakásnak a folyosóra nyíló ajtaját. Ez az ajtó a konyhábaa vezet, ahol a háztartási alkalmazott riadt fel az ajtóra nehezedő idegen alak dörömbölésére. A torzonborz éjszakai látogató észrevette, hogy a konyhában felgyulladt a villany, erre az ablakra mászott fel és azt LENGYEL cukrászda bevezette a legfinomabb TEASÜTEMÉNY nagybani gyártását. Az úgynevezett francia teasütemény kicsinyben 1 kgr. 6 40 P. Azonkívül ajánlja kis süteményeit, darabonként 12 fillér, vajastésztái, krémes, rolló stb. 20 fillérjével. Kis zsúr tortácska 80 flll. drb.-ja. Minden rendelésnél nagy kedvez mény. — Gyermek gyógypiskóta 1 doboz 1 pengő. Lengyel készítményei garantált legfinomabb anyaggal készülnek. Külön terem áll rendelkezésre zsúrok rendezésére Minden nap délután 5 tői 8-ig — este 9-től záróráig uri Szalon zenekar játszik. 6379 Nyíregyházán senki sincs, Ki ne tudná máma, Hogy a STE31cipönek Nincsen sehol párja. Stibl József,*Erdélyi Cipőüzem, Zrínyi liona-u. 2.