Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-30 / 247. szám

10 JNÍYÍRYIDÉK. 1927. október 30 — Hubertus-nap. A nyíregyházi m. kir. 4 .honvéd huszárezred no­vember 3-án csütörtökön taríja ha­gyományaihoz híven Hubertus va­dász-lovaglását kifutóval. Indulása meethez a laktanyából 9 óra 45 perckor. A nézőket a rendező ugyanakkor vezeti a kilátó helyekre. A vadászlovaglást este 8 órakor tár­sasvacsora követi a «Korona» nagytermében. — Építőipari téli tanfolyam Mi s­kolcon Mint értesültünk, Miskol­con építő-ipari téli tanfolyam nyílt ez évben, melyre vonatkozó tájékoz­tatót az alábbiakban közöljük. A budape sti szakiskolából ugyanis so­kán kimaradtak s kérésünkre az igazgatóság a jelentkezés határide­jét november 7-ig kitolta. Ezen in­tézet teljesen egyenrangú a buda­pestivel bizonyítványa is természet­szerűleg ugyanezen jogokra képesít, mint a budapesti. Aki tehát Buda­pestről kimaradt, tanácsos lesz, ha mielőbb Miskolcra ir, vagy szemé­lyesen elutazik, hogy idejében je­lentkezzék. — Qyermekelőadás a z ág. h. ev. elemi iskola tornatermében. Novem­ber 6-án délután fél 4 órai kezdettel az iskola Ifjúsági Vöröskereszt Egyesülete a Leányegylet gyermek­konyhája javára gyermekelőadást rendez. Színre kerül: Szabó Géza egyik kedves székelymeséje «A fe­hérmárvány szelleme.» A színes előadást élőképek, énekszámok és táncok teszik változatossá. Erdély­ről szól a mese, minden szava visszasírja az elrabolt Székelyföldet. Ugy tudjuk, hogy már nagyon sok gyermek készül er re a kedves gyer­megelőadásra. — A Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület igazgatósása a f. hó 27-én tartóit ülésében Somogyi Gyula eddigi igazgatósági elnök le­mondása folytán az intézet vezér­igazgatóját Meskó Eleket egyúttal az Igazgatóság elnökévé választot­ta meg, aki tevékenységét ezentúl is egészen az intézetnek fogja szentel­ni. Az igazgatóság az ügyvezető­igazgatói teendők ellátásával ugyan­akkor Ébner Béla igazgatót bízta meg. — Lord Rothermere köször.e.e a debreceni csikóbőrös kulacsért. A , Tiszántúli Ipar és Kereskedelem, a \ Tiszántúl egyetlen közgazdasági he­tilapja. amely Debrecenben jelenik meg, a tiszántúli iparosok és ke­reskedők adományaiból gyönyörű debreceni csikóbőrös kulacsot kül­dött lord Rotherme rének, amelyet dr. Baltazár Dezső református püs­pök a következő bibliai jelmondat­tal látott el: «Uj eget és ui földet várunk, amelyekben igazság lako­zák» (I. Péte r III. 13.) A kulacsba Monoky György ref. főgondnok, tállyai szőlőbirtokos küldött öt li­ter 1906. évi termésű öt puttonos aszubort. Lord Rothermere az ajándékot már megkapta s az aláb­bi szíves hangú köszönő levelet in. tézte dr. Szatai Ferenchez, a Ti­szántúli Ipar és Kereskedelem fele­lős szerkesztőjéhez: Igen tisztelt Uram! Hálásan venném, ha lapja utján tolmácsolná olvasóinak kö­szönetemet a magyar iparművészet azon szép ajándékáért, amivel en­gem megtiszteltek és azért a lé, lekért, amely önöket erre inditotta. Nagyon örülök annak a szimboli­kus bibliai idézetnek, amellyel fő­tiszteiéül Baltazár püspök ur ez aiándékot ellátta. Hiszem, hogy a szabadulás napja nincs távol Ma­gyarország számára. Legyenek bi­zonyosak afelől, hogy a küzdelmet nem adom fel, mig munkámat si­ker nem koronázza. Igaz tisztelettel vagyok híve: Rothermere. — Vidinszky Kiss julia nőj szabó Csipke-utca 25. Készít női és és gyermekruhákat. Harisnyákat legjobban Benedekífynél, Hangária Cipő. á'uházban vásárolhat. i f ÖSZI HANGULAT. ! Duruzsol a szamovárom, Pompás főztjét alig várom. Teasüteményt is vettem, Ilyen jót még sose ettem! Sipos Géza készítette, Szedte-vette teremtette — ördöngös egy cukrászmester, Ki hozzá menni nem restel: Cipte Zrínyi-utca 3. Telefonja: 3—13. I I í í , ' < 1 — Nőtanonctartó mesterek figyel méhe. Értesítem a nőtainonctartó meste reket, hogy a nő'anonciskolá­ban az .előadás november hó 2-án délután 4 órakor kezdetét veszi. — Ezen időpontban az összes beirat­kozott nőtanoncok kötelesek a gör. kath. elemi iskola udvarán gyüle­kezni, ahol minden nőtanonc meg­kapja osztálybeosztását. Egyben fel­hívom azon nőfanonctartó meste­reket vakik tanoncaikat még ezideig be nem íratták, hogy folyó hó 30-án „ vasárnap délelőtt a róm. kath. ejemi iskolában súlyos bün­te és e rl'.e alatt i asspik b^ Nyiiegy-i háza, 1927. október hó 30-án. — Vargha Ferenc, igazgíató. — Leendő rlnyákmk kellő figyel­met kell forditaniok ar ra, hogy bél­müködésük rendben legyen, ez pe­dig a természetes «Ferenc ]ózsef» keserűvíz használata által érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybe­hangzóan dicsérik a valódi Ferenc ]óz sef vizet, mert könnyen beve­hető és rendkívül enyhe hatása gyor san és minden kellemetlenség nél­kül Jelentkezik Kapható gyógyszer­tárakban drogériákban es füszer­• üzletekben. — Dr- Füley-Csoog Lajos ügy­védi irodája a dr. Józsa András­utca 3. szám alatti Csemy-féle házban (a gr. Károlyi-tér mellett) van. 5864-4 (*) Európa pusztulása. Ez a té­mája Méray Horváth Károly most megjelent regényének, amelynek a cime : Uj Suga rak. A szerző, aki­nek nevét még a háború alatt «Arhe rika cézár(a» cimü regénye tet­te ,ismertté, ebben" a regényében is a messze jövő képét rajzolja meg, Európa pusztulását és Amerika tel­jes győzelmét az európai szellem fölött. Az «Uj, Sugarak» szerves folytatása «Amerika cézárjá»-nak, egyik hőse maga a «Cézár», meséje izgalmas, érdekes^ teliesen lebilin­cselő.'Kapható az Ujságboltban. (*) A legkényesebb ízléseket is kielégfitő, gyönyörű őszi és téli divatlap újdonságok a Magyar Hir­dető Iroda hirlaposztályában kap­hatók. Nyiregyhaza, Dohánynagy­tőzsde. 6372-4 MÉGIS CSAK GAZDAGSZUNK A lisztviselők Miskolcra Lám csak, nem hiába mentek: Egy néhány szép ígérettel Ott is gazdagabbak lettek. Dioifius. Lengyel cukrászda a^BEmBmmmmm^mseuemma tisztelettel tudomására hozza az igtn tisztelt vendégeinek, hogy a mai nsppal b:vezette az úgy­nevezett Lengyel reggeli és uzsonnát, mely áll; kavé vagy tea vagy csokoládé, hozzá vaj és méz 1 süteménnyel: 80 fillér. Minden nap naay uzsonna-hangverseny! 6380 4 (*) 50 százalék vasúti kedvez­mény Budrpsstre, a Kossuth La­jos szobrának leleplezésére utazók­nak. November 6-án leplezik le or­szágos ünnepségek között Kossuth Lajos hatalmas szobrát, erre az al­kalomra adta meg a Magyar Állam­vasút a fent jelzett vasúti kedvez­ményt. Ezen ünnepségre utazó kö­zönségünk figyelmébe ajánljuk a a több. mint 75 esztendős üzleti múltra visszatekintő és világhirü Semler magyar kir. szállító cég, Budapest, IV. Bécsi-utca 7. szám alatti le rakatat, ahol a legkényesebb ízlést is kielégítő legkitűnőbb mi­nőségű angol férfi és női szövetkü­lönlegességek állanak a vásárlókö­zönség rendelkezésére minőségük­höz viszonyítottam alaacsony áron. A Semler cég maradékosztályán a nagy forgalom folytán e szövetek mindenméietü maradékai a legjuiá­nyosabban árusittatnak ki. Ezen árusítás keretén belül olvasókö­zönségünk az alkalmi vétel minden előnyével eszközölheti bevásárlását, annál is inkább, mert a cég elvei közé tartozik a vásárlóközönség ér dekeinek szem előtt tartása. 6530 (*) Négy pengő vásárlásnál in­gyen endliznek vagy cakkoznak egy métert kis SlerrJnél. 6520 (*) Uj Dekobra könyv A leg­divatosabb francia irónak Dekob­rának uj regénye jelent meg a magyar könyvpiacon. Az ui könyv cime : A fenséges bohóc és uj ol­daláról mutatja be a népszerű írót szatirikuson humoros regényé­ben. A fenséges bohóc kapható az Ujságboltban. (*) Kedves Olvasóinkhoz! A .vi­lághírű Meinel és Herold Hangszer­Beszélőgép- és Harmonikagyár fő­árjegyzékenek kivonatát mai lapunk mellékleteképen megtalálják. ' Ma­gunk is meggyőződtünk a rról, hogy ez a gyár bámulatosan kedvező ára­kaat szab s amellett, mint halljuk' a hangszerek olyan jók,, hogy nap­ról-napra kap a gyár köszönő és elismerőleyeleket igazán jól szállí­tott hangszerekért. Az utóbbi idő­ben a külön felállított «Magyar osz­tály® sok eze r hangszert szállított Magyarorszáig'ra s ezekből jó egyné­hány éppen a mi vidékünkre érke­zett, amint halljuk csak megelége­dést. Bizonyára kedves meglepe­tésként hat majd t. Olvasóinkra ez a kis árjegyzék s mi csak arra kér­jük Önöket, hogy az árjegyzék utol­só oldalán található megrendelő­lapra, amely kivágvaa beküldendő egyenesen a Hangszergyárnak, tes­sek beleírni a megfelelő rovatba, hogy ezt az árjegyzéket a mi la­punkban találta meg. (*) Singer-varrógépek kizárólag nálunk kaphatók! Singer varrógép részvénytársaság. Vay Ádám ut­ca 2. szám. 2 y a hirdetésektől. Ne higyje, hogy gyanús az, ha valamit nagyon hirdetnek. A modern kereskedő azért hirdet, mert üzlete sorsát maga akarja intézni. Iga2at hirdet, mert széles és állandó .vevőkört akar magának kiépíteni. És azért hirdet a Nyirvídekben, mert itt talál biztos kapcsolatot a legszélesebb vevőrétegekkel A Nyirvidék hirdetései azért szaporodnak napitól napra, mert a kereskedő is, a kö zönség is bízik a Nyir­videkben és a Nyír­vidéken keresztül egymásban is. feorcyve&E-a pénzüqyi ftafősácjoÉL> ,dicsér ife- és-elisrrverib.. ö5íéi*jeri,-f>ro<speofu..sE-sz. . Crganísaiia-ISpesF drasefref Világító torony vezeti a nagyvárosok esti forgal­mát s ez a világítótorony a talpá­tól a gombjáig hirdetésekkel van­tele. Ezek után a ragyogó oszlo­pok után igazodott a nagyvárosok élete, — hirdetés, a reklám az út­mutatója a modern embernek. Sza­bolcs életében a Nyirvidék végzi ezt az irányítást s az igazi keres­kedő nevének ott kell szerepelnie a . Nyirvidék hirdetési oldalain. (*) Szedje össze rongyait! Sző­nyegét kap érte, ha elhozza Mik-­lóssy Ica és Tsa-hoz, Bethlenutca 12 .szám (udvarban). (*) Ne induljon útra a legjobb menetrend, az «Utazás és Utlevél» nélkül. Kapható Nyíregyházán az Ujságboltban, minden hírlapáru­sító pavillonban és tőzsdében. Az Utazás és Útlevél uj őszi száma most jelent meg. i (*) ZONGORA — Originál Stingl — Szántó Ernő könyvkeres kedesében. 6509 (*) Uj sugarak. Méray Horváth Károly még a háború alatt irta «Amerika cézárja® cimü nagysza­bású regényét, amely egy csapás­ra ismertté tette nevét. Azóta csak ritkán szólalt meg Méray Horváth Károly, mig most ujabb regényét at aki. az Athenaeum. Regényének me «Uj sugarak» és bár önálló mű,.szerves folytatása Amerika cé­zárjának. Az «Uj sugarak» kapható az Ujságboltban. — Az uj lrkásrer delet könyva'ak­ban megjelent és kapható az Uj­ságboltban. Ára 1 pengő. (*) Helyesen cselekszik, ha varrógép, tű, olaj és fonal-szükség" leétt nálunk fedezi. Singer varró­gép-alkatrészek elismerten a leg­jobbak! Singer varrógép fióküzlet Vay Ádám-u. 2. 4 Perzsa szőnyegek közvetlen behozatala. Állandó nagy raktár, rendkivü! olcsó_árik. Javitást és me.aást szakemberekkel végeztetek. BOHDJALIÁN S. IV., Aranykéz-u. 1. 4757-15 Pénzt, időt és munkát takarít meg, ha WALTHER számológéppel számol. Díjtalan bemutatás vidéken is. Kedvező fizetési feltételek. Fel­újított és tökéletesen javított Underwood Royal, Remlngton stb. írógépek példátlan olcsó árban. Gold&erger irógáp vállalat Budapest, VI., Jókai-u. U. (Gyár-u)64Q8-2 Fényképek útlevélre és igazolványokhoz óra alatt Csépánynál. Telefon: 456. Legújabb Divatlapok az UJSÁGBOLTBAN

Next

/
Thumbnails
Contents