Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-08 / 203. szám

J^IfÍRYIDBlL 1927. szeptember 8 Laura la Plante idei első filmje Budapest előtt A legvidámabb özvegy pénteken, szombaton és vasárnap a Diadalban Hovid hírek. — A Locarno-hatalmak Német­országot hivatalosan értesítették, hogy 10.000 emberrel csökkentik a rajnai megszállást. — Briand szovjetpárti békepoli­tikájával kisebbségbe került a frajn­cia kabinetben. — Rakovszky szovjetnagykövet tegnap váratlanul Párisba érke­zett. — Quani uruguayi delegátus személyében most harmadszor ke­rül delamerikai Népszövetség el­nöki székébe. — Veszedelmesen terjed Romá­niában a gyermekparalizis-járvány. — A Kék madár vezetője a Le Bourgeti repülőtéren verekedő pi­lóták közé került, akik eltörték jobb k;zének egyik ujját. — A gráci vegyvizsgálat nagy mennyiségű veronált talált Forgács Anna holttestében. — Ismét milliárdos panamát lepleztek le Romániában. — Súlyos vereséget szenvedett az észak kínai hadsereg. — Fekete listát fognak vezetni a debreceni füszerkereskedők, mert a kihitelezett összegeket egészben, vagy részben elvesztették. — A kecskeméti törvényszék összbüntetésül husz évi fegyházra Ítélte Öcsui György hirhedt rabló­vezért, akire egész életében össze­sen félszáz esztendő büntetést szab­tak ki. Ez a ritka eset az egyetlen, amikor a magyar büntetőtörvény­könyv megengedi, hogy valakinek egyesített büntetésképen 15 évnél is több fegyházat kelljen kitöltenie. — A debreceni törvényszék egy izgága vádlottat tiszteletlen maga­viselete miatt két izben összesen 22 napi böjttel és ágy elvonással sú­lyosbított magánfogságra ítélt. — A tegnapi miskolci görög­katholikus tanitókongresszuson 250 tag jelent meg. — Borsodvármegye törvényható­sága több milliárd költséggel tiszt­viselő palotát épit. — Lillafüreden egy vendég meg­akarta gyilkolni a tőpincért, mert nem akart neki italt adni. A súlyo­san sebesült főpincért a vasgyári kórházba szállították. — Két amerikai nő az öceán át­repülésére készül. — A lengyeltóti kiállítást két nap alatt 10.000 ember nézte meg. — Veszedelmes kommunistákat fogott el a kaposvári rendőrség. — Harmincmillió liter bort akar­nak vásárolni az osztrák kereske­dők. — Megkezdődtek a debreceni görögkatholikus templom renová­lási munkálatai. i — A presbiteri egyházak világ­szövetségének 100 külföldi delegá­tusa szeptember 10-én érkezik Debrecenbe, ahol három napon át fog ülésezni. — Rothermere lord akciója mi­att megakarják buktatni Neumann cseh minisztert és Massaryk János londoni cseh követet. — Budafokon megtalálták az ujabb kommunista összeesküvők titkos nyomdáját. — AKansz memorandumban kéri a kormánytól a tisztviselők­nek tett ígéretek beváltását. A város képviselőtestületének rendkívüli közgyűlése betöltötte az üresedésben lévő és újonnan szervezett állásokat. Az uj orvos: Hartos János, az uj házipénztárnok: Aszalós István, mérnök: Kovách Tibor. Az egyik mérnöki állást helyettesítéssel fogják betölteni. A városháza ormán lobogó leng, £ folyosókon díszruhás hajdúk álla nak őrséget, a nagyteremben az emelvényen egy haidu a város zász­laját tartja. A bejáratoknál eleven, hangosan vitatkozó csoportok sü­rü raja: ma van a várva-várt rend­kívüli közgyűlés ,amelyen a képvi­selőtestület betölti a megüresedett és az újonnan szervezett állásokat. A jelöltek és azok hivei szavazó­cédulákat osztogatnak, a szavazók­nak járó reverenciával kérik a pártfogolást, itt-ott egy-egy lelke sebb,, elszántabb kortes igyekszik meggyőzni álláspontjának helyessé­géről az érkező városatyákat. A képviselőtestület tagjai ' derűsen fogják fel a harcok hapját, min­den cédulát elfogadnak, mindenki nek barátságos mosollyal tesznek ígéretet. Pontban kilenc órakor megjelenik a polgármester szobájá­ban Mikecz István alispán, aki a választáson elnökölni fog, s nyom­ban utána belép a nagyterembe, hogy megnyissa a részleges tiszt­újítást lebonyolító közgyűlést, ame­lyen aránylag igen sok választó je­lent meg. Mikecz István alispán felkéri a képviselőtestületet bizal­mi küldöttek kijelölésére. Barzó Pál, Ruttkay Gyula, Paulusz Már­ton és Hoffmann Mihály képviselő-, testületi tagokat küldik ki, majd az elnöklő alispán felhívására a je­lölő-bizottságot választják meg. — Bencs Kálmán kir. kormányfőtaná­csos, polgármester bejelenti, hogy a képviselőtestület Paulik Jánost és dr. Vietórisz Józsefet küldi ki a jelölő bizottságba, amelybe a vá­lasztást vezető alispán a maga ré­széről dr. Kovách Eleket és Énekes lános prelátus-kanonokot hivja meg. A jelölő bizottság élén Mi­keez István alispán, elnökkel a polgármester szobájába vonul vissza s a közgyűlést néhány perc­re felfüggesztik. A választás a pénztártnoki állás betöltésével indul meg. A jelölő-bizottság rövid tanács­kozás után megjelenve, az alispán újból megnyitja a közgyűlést és be­jelenti, hogy mindenek előtt a há­zipénztári állást töltik be. A házi­pénztári állás-jelölést nagy érdeklő­dés előzi meg, mert hire ment, hogy Batta Zoltán visszalépett a pályázattól és erős küzdelem vár­ható Aszalós István és Nóvák Zoltán között. Mikecz István alis­pán közli a jelölő-bizottság dönté­sét ,amely szerint első helyen Aszalós Istvánt, második helyen Novak Zol­tánt, harmadik helyen Oláh Elemért jelölték a pénztárnoki állásra. — Aszalós István nevének említésekor párthívei percekig tartó viharos él­jenzéssel tüntetnek ,de lelkes, erős éljen kiséri Nóvák Zoltán nevének bejelentését is. A választás elnöke elrendeli a névszerinti szavazást, miután ezt szabályszerűen kérelmezték és ki­jelöli a szavazatszedő küldöttsége­ket. A nagyteremben, ahol az A-^ól K-ig terjedő kezdőbetüsek szavaz­nak, Korányi Endre dr. elnökleté­vel Osgyáni József, Csengery Kál­mán, Kerekes Pál dr. működnek közre a szavazat szedésében. A bi­zottság jegyzője: Tóth László. A kisteremben Szopkó Elek az elnök Bogdán Ferenc, Márföldy István, dr. Furman Lajos a bizottság tag­jai, jegyzője dr. Polinszky Pál. Mikecz István alispán a szava­zás idejére felfüggeszti a közgyű­lést és megindul a szavazatok gyűjtése. Tiz óra előtt 10 perccel már fel­hangzik a szavazatokat felbontó el­nökök hirdető szava. A nagyterem­ben az első két szavazat Nóvák Zoltáné, a következő Aszalósé és így hangzik felváltva: Nóvák, Aszalós. A kis teremben is Nóvák Zoltáné az első szavazat és a sza­vazás további menete csaknem egyforma erősnek mutatja mind a két jelöltet, később azonban Asza­lós István nyomul mindinkább elő­térbe. Az uj házipénztárnok : Aszalós István A szavazatok eredményét tiz óra után öt perccel hirdeti ki Mikecz István alispán elnök. Eszerint: Aszalós István 91 Nóvák Zoltán 64 Oláh Elek 4 szavazatot kapott, egy szavazat pe­dig érvénytelen. A közgyűlés lelkes éljene kiséri azt a bejelentést, hogy a házipénztárnoki állásra szótöbb­séggel Aszalós István alszámvevőt választották meg. Mikecz István alispán elnök felhívja a közgyű­lés figyelmét arra, hogy egy fel­hatalmazás felmutatása nélkül be­Városi Színház Mozgó Szeptember 7 én és 8-án, szerdán 7 és 9, csütörtökön 5, 7 és 9 órai kezdettel TATÁRJÁRÁS Kálmán Imre világhírű operettjének énekes és táncos filmszkeccse 3 színpadi és 3 filmrészben. SZEREPLŐK: Riza bárónő Eőry Erzsi Treszka, a tábornagy leánya ... Makay Irén Lőrenthey huszárhadnagy ... Sugár Gyula Wallenstein tart. hadnagy ... Boháti Lajos Fényes kisérő műsor. — Rendes mozihelyárak. — Kedvezményes jegyek ráfizetéssel érvényesek. Pénteken, szombaton és vasárnap: A frakkos briganti és C\i ördög villa adott érvénytelen szavazat van. Ez törvény szerint bűnügyi eljárásra ad okot s ha most eltekint attól, Jitjpy az esetről a kir. ügyészségnek jelentést tegyen, csak azért "van. meri megállapítható az eljárás jó­hiszeműsége, de figyelmezteti a képviselőtestület tagjait, hogy ha­sonló törvénybe ütköző eljárástól tartózkodjanak. Az uj városi orvos: dr. Hartos János. A pénztárnok megválasztása után az orvosi állást töltik be. Mi­kecz István alispán bejelenti, hogy az orvosi állásra két pályázat érke­zett be: dr. Hartos Jánosé és dr. Fried Manóé. A kijelentésre a 'kép­viselőtestület lelkesén tüntet Har tos János dr. mellett. Mikecz Ist­ván alispán a beérkezett kérvényre elrendeli a szavazást, Bár meg­jegyzi, hogy a kérvény aláírásai nagyrészt olvashatatlanok és ne­hezen állapitható meg, hogy kép­viselőtestületben tagok-e az alá­írók, ezt figyelmeztetésül adja tu­domására a képviselőtestületnek. Megindul a szavazás az orvosi ál­lásra is. Simán és gyorsan megy, Tél 11 órakor már hirdeti is az eredményt Mikecz István alispán : Hartos János 129 Dr. Fried Manó 23 szavazatot kapott s így szótöbb­séggfel Hartos János dr-t választot­ták meg az ui városi orvosi ál­lásra. Egy szavazat érvénytelen volt. Hartos mellett melegen tün­teti a képviselőtestület. Az iktatói állásra a beérkezett pályázatok közül Imre Istvánt, Fábry Árpádot és Tornyai M. Lászlót jelölték és közfelkiáltás­sal Imre István helyettes iktatót vá­lasztották meg. A két városi mérnöki állás betöltése következik ezután. A jelölő bizottság hosszas tanácskozás után hozza meg döntését. Mikecz István aíispán, elnök bejelenti, hogy a bizottság az egyik mérnöki állásra Kovách Tibor ..mérnököt jelölte, akit a képviselőtestület lelkes éljen kíséretében egyhangúan meg is vá­laszt. A másik mérnöki állásra be­érkezett pályázók közül a jelölő­bizottság nem tartott alkalmasnak a jelölésre egyet sem s igy a kép­viselőtestület akként döntött, hogy ezt az állást egyelőre helyettesítés­sel fogja betölteni. A Kovách Ti­bor megválasztásával megüresedett műszaki tiszti állást a képviselő­testület egyhangú lelkes határozat­tal Oberlander Gusztávval töltötte be, mig a másik műszaki tiszti állásra szintén egyhangúan Nagy Jenőt választották meg. Három adótis^ti állás betöltése következett ezután. A beérkétett tizenkét pályázat elbírá­lása után a jelölőbizottság határoza tának megfelelően Grandics Ödönt az első. Molnár Miklóst a második és Simik Kornélt a harmadik adó­tiszti állásra választolták meg köz­felkiáltással, minthogy a névszerinti szavazás elrendelését nem kérték. Újra szavaz a közgyűlés. Az Aszalós István megválasztása kö vetkeztében megüresedett alszám­vevői állásra a jelölő-bizottság első helyre Maár Mihályt, második hely re Nagy Gyulát jelöli. A beérke­zett kérelem alapján Mikecz István alispán elrendeli a névszerinti sza-

Next

/
Thumbnails
Contents